Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)
2007-12-21 / 50. szám
AZ AMERIKAI American Hungarian Journal * Weekly Newspaper Karácsonyi Magyar Hírlap Melléklete Marco Polo utazásai Marco Polo Dante kortársa volt. Hosszúra nyúlt életének keretébe belefér a firenzei költő egész pályája, és az 1298. év, amikor emlékiratait lediktálta, majdnem egybeesik a századfordulóval, amelynek nagyhetébe helyezte el Dante túlvilági utazását. A két könyv mégis mérhetetlenül távol van egymástól. Dante hatalmas műve összegezi a középkort, és abban a korszakokat elválasztó időpontban keletkezett, amikor a feudális társadalom felbomló olaszországi építménye helyén, a többi nyugati államot időben jóval megelőzve, kibontakozott a korai kapitalizmus társadalmi és gazdasági szerkezete. A velencei Marco Polo már egy ilyen, a kapitalizmus útján elindult és a gazdasági terjeszkedés első mohó lázában égő köztársaság fia volt. Könyve, bármennyire is érezni rajta a középkor szellemi hagyományát, alapvető ellentétben áll Dante alkotásával. Teljesen az élet, a valóság felé fordul, földi szemmel látottakról, földi füllel hallottakról számol be, és ennek jegyében követel hitelt magának. Élettörténete és műve a velencei gazdasági és politikai terjeszkedés kettős fénytörésében áll. A Paradicsom XV. énekében Dante találkozik a csillagokon egyik ősével, aki idilli beszámolót ad a hajdani puritán Firenzéről. Az emlékek sugalmazására lágy pasztellszínűvé festett életkép már Dante korában is a múlté volt. És ha Firenze a XIII. század végén megkóstolta a luxust, sokszorosan el lehet ezt mondani Velencéről, melynek fürgébb járású hajói és mozgékonyabb kereskedői sokkal könnyebben eljuthattak a fényűzés legendás földjére, Keletre. De Velence nemcsak kereskedelmi, hanem hadihajókat is épített. És itt üssük fel még egyszer Dantét, hogy kiragadjunk a Pokol egyik énekéből egy hasonlatot, melyet a túlvilági vándor nagyon is evilági mintáról vett: ---------------------------------------------.--------------------------------------------------------------------------léteztek, hajóhadával támogatnia kellett a Mint szívós kátrány és szurok ha forrnak télen a velencei arzenálban amivel rossz hajókat orvosolnak ha nincs hajózni jó idő s a gyárban egyik új deszkát ácsol, régi bordát foldoz a másik, mely már járt az árban, egyik a gálya farát, másik orrát kalapácsolja, evezőt faragja, kötelet fonja, varrja a vitorlát... Hogy mihez használja magyarázatul a hasonlatot, nem is fontos. Annyira él a kép, hogy könnyen beleképzelhetünk egy tizenöt éves sihedert is, aki elmerül a látványban, hogy majdan meglegyen a kellő tapasztalata, melynek alapján ítéletet mondhat India, Kína vagy Japán hajóiról. De egyelőre még a lagúnák városában gyűjti az élményeket, a XIII. század közepének feszült politikai légkörében. Amikor a népvándorlás hullámai a római birodalmat kettéosztották, a nyugati és keleti császárságok érdekkörei egyúttal megszabták a különböző földrajzi pontok politikai tájékozódásának irányát. így fordul Valence Bizánc felé, mert földrajzi fekvése is arra szánta, hogy gazdasági összekötő kapocs legyen Kelet és Nyugat között. Az első ezredév határán már mint virágzó kereskedővárost ismerték. Szinte nyomtalanul múlt el telette a Közép-Európát hosszú időn keresztül izgalomban tartó küzdelem a guelfek és ghibellinek, azaz pápaság és császárság között. Ám annál inkább megpecsételte sorsát Bizánchoz való viszonya, mert a szomszédos vidékekkel a keletrómai császárság tartománya volt, és vezetőjét, a duxot, helyi elnevezés szerint dogét a császár nevezte ki. A hűbéri kötelezettségek értelmében, melyek hovatovább csak papíron keletrómai császárság vállalkozásait. Ezt arra használta fel, hogy kiszélesítse kereskedelmi kapcsolatait. Hivatalos engedéllyel hozott Bizáncból selymet, szőnyeget, drágakövet, rabszolgát, hogy továbbadja Olaszország többi részének, a Német-római Birodalom országainak, sőt egész Európának. Hajóhadát emellett katonai célokra is felhasználta, és vezető szerephez jutott az Adrián, adófizetésre kényszerítve a dalmátokat, horvátokat, és megsemmisítve a normann királyság hajóhadát. Ekkor már a köztársaság kinyilvánításával is hangsúlyozták függetlenségüket. A keresztes hadjáratok megindulása a gazdasági terjeszkedés óriási lehetőségeit nyitotta meg. Velence szállította a kereszteseket a Szentföldre; élelmezte és katonailag is támogatta őket, hogy különböző kereskedelmi kiváltságokhoz juthasson. A keresztes hadjáratok kudarca után építette ki kereskedelmi hálózatát Bagdad, Damaszkusz, Alexandria és Bizánc között. A velenceiek, ahol lábukat megvetették, mindenhol igyekeztek kicsúszni a feudális kötelezettségek alól. Ennek volt az eredménye Velence legmerészebb vállalkozása, Konstantinápoly meghódítása, ami egyúttal azt a célt is szolgálta, hogy megrendítse a városállam kereskedelmi és politikai vetélytársainak, elsősorban Genovának és Pisának a helyzetét. Miután Bizánc elesett, mérhetetlen kincseivel Velencét gazdagította; s egyúttal minden velencei számára biztonságossá vált a Nagy Tengerhez vezető út, ahogy a Feketetengert nevezték. (Mellesleg a városállamok versengésének köszönhető az is, hogy Marco Polo megírta könyvét - mint Genova foglya.) A Polo család akkor lép be a történelembe, amikor a dalmáciai Sebenicóból Velencébe költözött kereskedők egyik leszármazottja, az idősebb Marco Polo, akit azért neveznek így, hogy az utazóval össze ne tévesszék, megtelepszik Konstantinápolyban, majd Szoldaiában, vagyis Szudakban, fióküzletet alapít. Innen indultak el a tatárok közé 1260-ban fiatalabb testvérei, Nicolo, aki az ifjabb Marco Pólónak atyja, és Matteo. Erről beszámol Marco Polo könyvének prológusa is, amely rövid összefoglalásban elmondja az utazások kerettörténetét: hogyan jutott Nicolo és Matteo Kubiláj kán nyári székhelyéig, ahol az uralkodó a hazaindulókat követi megbízással tisztelte meg. A megbízatás lényege az volt, hogy Mongólia császára szívesen felveszi a kulturális és diplomáciai érintkezést Nyugat akkor elismert legnagyobb urával, a római pápával. Ezért misszionáriusokat és tudósokat kér Nyugatról, hogy amennyiben azok meggyőzik a keresztény vallás igazságáról, ő is áttérjen vendégei hitére. A küldetés eredményéről a könyv részletesen beszámol. A legfontosabb mozzanat az, hogy a nagykán udvarába visszatérő utazók magukkal viszik Nicolo siheder fiát, az 1254-ben született Marcót, aki az uralkodó elé kerülve csakhamar kiérdemli bizalmát, és a könyv másolójától, Rustichellótól, a messire címet. Ezt a megtisztelő fordulatot a szöveg akkor használja első ízben, amikor a kán Marco Pólónak valamilyen diplomáciai megbízást ad, és a fiatal olasz nemcsak hogy sikerrel intézi el a feladatot, hanem - nyitott szemmel járva az ismeretlen földeken - számos olyan adattal tud az uralkodónak kedveskedni, amit a kevésbé mozgékony elméjű tatár diplomaták észre sem vesznek. Rövidesen el is éri, hogy tagja lesz a császár bizalmas tanácsának. Marco Polo idővel olyan széles körű földrajzi és általában világi ismeretekre tehetett szert, mint kívüle alig valaki a kán udvarában. Könyvének személytelensége elrejti az uralkodóval való kapcsolatának külső körülményeit, de hogy ez mindenképpen jelentékeny volt, bizonyítja az is, hogy a kínai annalesekben szintén nyoma maradt Marco Polo szolgálatának. A továbbiakról csak a két századdal később élt Ramusiónak, Marco Polo első „kritikai” kiadása sajtó alá rendezőjének történeti értékű bevezetőjéből értesülünk. A krónikás a vándorló Odüsszeusz példáját említi, aki úgy tért haza Ithakába, hogy nem ismerte meg senki. „Útjuk hosszúsága és keménysége miatt, valamint a kiállott fáradalmak és gondok miatt egész külsejük megváltozott, és valami leírhatatlan, tatáros árnyalat költözött arcukba és hanglejtésükbe, sőt, szinte el is felejtették velencei anyanyelvűket. Ruhájuk durva és tarka volt, mindenestül tatáros szabású.” Mikor megérkeztek házukba, nem akarta őket senki felismerni. Ami ezután következik, a keleti mesék hangulatát idézi. A messze vidékről jött utazók összehívták a rokonokat és ismerősöket, vendégséget adtak, közben háromszor öltöztek át, minden alkalommal díszesebb ruhát öltve magukra. Ezeket a díszruhákat minden váltás után odaajándékozták a szolgáknak. Majd legvégül poros úti gúnyáikban jelentek meg, s mikor köntösük szegélyét késsel kezdték felfejteni, egymás után kerültek n nagy ámulatára, az értékesebbnél értékesebb drágakövek. A látványos tett mindenkit meggyőzött arról, hogy a vándorok állítása valóság. A testvérek hazaérkezésének dátuma 1295-re esik. Három év múlva háború tört ki a két versengő köztársaság, Velence és Genova között, s a gazdag Polóéknak is gályát kellett felszerelniük. A tengeri ütközet a dalmát partok mentén, Sabbioncello félsziget, továbbá Curzola és Meleda szigetek háromszögében zajlott le, és ekkor került hétezer társával együtt Marco Genova fogságába. A fogság elég kegyetlen volt, mint az előzőleg foglyul ejtett pisaiak is beszámolnak róla. Akkor a szeretteik után Genovába vándorolt pisai feleségek és anyák elszörnyedve hallották, hogy napjában harminc-negyven halottat hántolták el névtelenül. A pisai fogolysereg azért is fontos, mert közülük került ki az a Rusticiano vagy Rustichello, akinek Marco Polo útleírását tollba mondta. Folytatás a 16. oldalon 1 k December 21,2007
