Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)
2007-05-25 / 22. szám
Földes Tamás Vallomás COUHIfglt BANKCR ü RESIDENTIAL BROKERAGE Los Angeles-i Ingatlan Ügynök ANDREA VOLORE Ingatlanok eladása és vásárlása Los Angeles és környékén és Magyarországon Mobil telefon 818-888-4663 Megbízható, dedikált szakértőt keres ingatlanának eladásával/vásárlásával kapcsolatban ? Hívjon egy privát és diszkrét interjúra. Újszerű finanszírozási formákkal is segíthetek. Alacsony kamatok. 0% első fizetési részlet. 20750 Ventura Blvd., Suite 160, Woodland Hills CA 91364 www.TopRealEstateService.com Kékessy György üzenete Magyarországról Szörényi Éva művésznő 90. születésnapjára (felolvasta Kékessy Gertrúd 2007. május 12-én a Duna Csárda étteremben) Mélyen tisztelt Művésznő, kedves Éva! Hálát adok az Úristennek, hogy megadta nekem azt a kiváltságot, hogy Évát ismerhessem. Az emigrációban töltött hosszú évtizedek minket egy nagy családdá forrasztottak egybe, ami kitörölhetetlen emlékeket hagyott maga után. Most e jeles nap alkalmából sieretném megköszönni Évának, hogy baráti köréhez tartozhattam s együtt dolgozhattunk nemes célok érdekében. Külön köszönöm, hogy a „Kárpátok” 1965-beni alapítása és felépítése idején erkölcsi támogatásával segítségemre volt. Bíztató szavai erőt és lelkesedést adtak a nehéz, de örömteljes és sikerekben gazdag évekhez. Nagy tisztelettel adózom az Emigráció Nagyasszonyának azért az önzetlen munkájáért, amit értünk tett. Mindezekért áldja meg a Jóisten, adjon erőt, egészséget és még sok örömöt a további évekhez. Tisztelettel hódolója, Kékessy György és Kékessy Dezső v. párizsi nagykövet Tiszafüred, 2007. május 12. Nehezen találok szavakat Féltérden állva nézek fel Reád Édes Honvágy, Szörényi Éva a neved, Te, ki mindenütt megálltad helyedet. Minden mi Magyar, mi kultúra Te hoztad el nekem újra, Feledtetve velem, Hogy honvágyam legyen. Míg boldog voltam, Te égetted Magad. Adtad mi lényeged, fő, hogy Magyar maradj! Ötven esztendőn át hű Magyar maradtál, Mindent, mi fontos volt másoknak adattál. Amerika szerte ismerik jellemed, Tudják, hogy ki voltál, s mit jelent a neved. Ötvenhat nimbusza életed fő célja, Életed fő célja, s legfőbb alkotója. Ha Rólad van szó, érzékeny vagyok. Hisz Tőled csak szépet, csak jót kaphatok. Művész és Magyar vagy annak legjavából, Gigászit alkottál szép hazánktól távol. Jó Szörényi Éva, mit is adtál nekem? Ötven esztendődet, s minden sikeredet. Szeretet, tisztelet övezze nevedet, S adjon a Jóisten még hosszú életet. Boldog születésnapot: Éva és Miklós Pereházy IGAZ TETT Nem az az igaz tett, mit visszafizetnek, hanem az, mi használ szegény embereknek. Ne a gazdagokat hívd meg vacsorákra, hanem gondolj mindig a csonka.-bonkákra. Ne a nagy urakkal oszd meg a kenyered, hanem támogassad az elesetteket. Ne csak önmagadnak éljed életedet, hanem látogassad mind a betegeket. Ne várj fizetséget jóért, szeretetért, ne add el lelkedet pénzért, hatalomért. Isten látja szíved, szavad és életed, Ő fizeti majd meg minden igaz tetted. Dömötör Tibor Akron, Ohio Ha mikrofonnal a kezemben nem restelltem elrebegni az alábbi magasztosságot nélkülöző, ünnepi alkalomhoz tári méltatlan - vallomást, közreadom írásban is. Vállalom szavaimat. A hölgy, akit hozzávetőleg egy hete, kilencvenedik születésnapján köszöntöttünk, elsődlegesen felelős azért, hogy a színházzal megfertőződtem. Pedig egyoldalú ismeretségünk egyoldalú sajnálkozással kezdődött... Kisdiák voltam még, tizenkéttizenhároméves, rövidnadrágos nebuló, amikor tanító nénink kivezényelte osztályunkat a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház délutáni matinéjára. Valami Othellot adtak elő, s én az idő tájt otellóról csak mint zamatos szőlőfajtáról hallottam. A harmadik emeleten, oldalt kaptunk helyet, ahonnan csak nyaknyújtással látni a színpadot, a darab pedig arról szólt - legalábbis annyit értettem belőle -, hogy egy fekete bőrű mór azért fojtja meg Desdemona névre hallgató feleségét, mert a vigyázatlan asszony elvesztette a zsebkendőjét (keszkenőt mondtak - úgy előkelőbben hangzik). Mint említettem, igencsak megsajnáltam szegény Desdemonát, aki karcsú volt, szép és szőke, s akit - az előcsarnokban elhelyezett szereplőlista szerint - Szörényi Évának hívtak. Otthon jó apámtól tudtam meg, hogy a szép hölgy az ország első számú drámai hősnője... Gimnazista mivoltomig nem is mentem a Nemzetibe, inkább az Úttörő Színházba, ahol ugye U-szögekkel lehetett csúzlizni a többnyire kövér, imperialista gonosztevőket. Ám tizenhat éves koromtól nagyvonalú apám heti tíz forint zsebpénzzel kényeztetett, s e tetemes összegből - hétköznapokon legfeljebb egy Bajtárs-csokit vásárolva - maradt vagy négy forint szombat esti színházjegyre. S elhatároztam: megtekintem azt a balsorsú Desdemonát, aki a Bánk bánban ugyancsak feleséget játszik, Melindát. Hát mit mondjak? A szép Desdemona-Melinda abban a drámában nem a keszkenőjét vesztette el, hanem holmi erénynek mondott valamit, ezért Bánk-férjuram haragra gerjedt és nagyúri mivoltát feledve hazugnak nevezte hitvesét, mire a megtévedt Melinda megbolondult és vízbe fúlt. Egy megfojtás, egy vízbefúlás..., mi vár még e drámai hősnőre? Következett a Hamlet, amelynek egyik vonzereje az volt, hogy este hattól éjfélig adatott elő, vagyis négy forintért hat órán át nézhettem volna a szép szőke hősnőt. Reménykedtem ugyanis, hogy Ophéliaként boldogabb sors vár reá (engem már kegyeibe fogadott a sors, mert bár a pénztárnál minden jegy elkelt, de egy bennfentesnek tűnő színházbajáró elirányított: menjek a nézőtéri felügyelőhöz, aki leültet majd egy pótszékre - de a hölgyet feltétlenül művésznőnek szólítsam, mivelhogy ő Füzess Anna, aki két évtizeden át ugyanazon a színpadon domborított, amelyen a szép szőke Desdemona- Melinda). Pótszékről néztem hát Ophéliát, szép volt és szőke, akárcsak Desdemona-Melinda, bele is szeretett a dán Hamlet királyfiba (nem hiszem, hogy a majdani korona vonzotta, noha ki tudja..., egy királyfiból lehet még király, s a szerelemre lobbant leányból akár királyné is, ugyebár?). De mit tett a kőszívű Hamlet? Előbb ledöfte Ophélia apját, majd „Vonulj kolostorba, menj!” felkiáltással nem az apácák közé, hanem őrületbe kergette az árvává lett szerelmes lányt, aki hősnőhöz méltó módon vízbe fulladt, Melindához hasonlóan szintúgy bele a kegyetlen folyóba... És ekkor még csupán három óra telt el a szép-hosszú előadásból! Ha egy drámai hősnőnek mindig meg kell fulladnia, én soha nem leszek drámai hősnő! - határoztam el, s egy ideig nem is mentem a Nemzetibe (oda, ahol a hatos megállt). Ám jött a meleg nyár, és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is Shakespeare-t játszottak, a színlap szerint vígjátékot, Szentivánéji álom címmel. A drámai hősnő akkor tündérkirálynő volt - de még mennyire az! -,Titánia néven. Egy tündérkirálynőt csak nem fojtanak meg - reménykedtem -, s beültem a csillagos ég alá. Jött is hősnő-Titánia, esély volt a boldog végkifejletre (mivelhogy a jóvágású tündérkirály, Oberon csapta a szelet az azon az estén szőkébbnél is szőkébb szépségnek)..., ám mit tett egy pajkos Puck - akiről nem lehetett tudni, hogy fiú-e vagy lány -, mindent összekevert, és ennek hatására Desdemona-Melinda- Ophélia-Titánia egy szamárba szeretett bele. A szamár szóval nem egy pipogya alakot illetek - Titánia újkeletű szerelmének, Zubolynak szamárfeje volt, a gyönyörű tündérkirálynő azt a rút szamárfejet ölelgette, cirógatta, csókolgatta, miközben a csókokkal illetett csacsi kéjesen iá-iázgatott... Ó, a marha szamara! Én akkor de szívesen lettem volna szamár... ...Hát kérem, ami sok az sok! Egy szerencsétlen sorsú drámai hősnőt vagy megfullasztanak, vagy szamár karjába taszítják? (Nem úgy persze az az idő tájt vetített szovjet filmekben! Azokban bezzeg a drámai hősnő vagy partizán volt - igaz, olykor őrá sem várt nyugdíjas élet -, vagy elvhű párttitkárnő, aki leleplezi az amerikai kémnek állt láncoskutya titóista mensevik klerikális trockista kulákokat). Reméltem, nagyon reméltem, hogy egyszer még láthatom e sokarcú hölgyet győztes hadvezérnőként... habár (akkor már többé-kevésbé ismertem a világ drámairodalmát) ha Szent Johannát alakítaná, máglyára küldenék, ha Boleyn Annát, elnyisszantanák a nyakát, ha Karenina Annát, vonat elé vetné magát, ha a kaméliás hölgy volna, tüdőbaj végezne vele, Júliaként mérget inna meg szívenszúrná magát, ha meg történetesen átruccanna az Operaházba, hogy elénekelje a Rigoletto Gildáját, hát saját apja szúratná le, ha Aida volna, befalaznák, ha Carmen, az elhagyott szeretője fojtaná meg, ha Tosca, akkor a mélybe vetné magát... Hát van szívük azoknak a fránya drámaíróknak meg zeneszerzőknek, hogy mindig a gyengébb nem képviselői húzzák a rövidebbet? Azt hiszem, ekkor döntöttem úgy: ha nagy leszek, drámát nem írok. Ezért lettem félállásban kabarészerző. Hacsek és Sajó örökéletűek. Ám e szép-szőke drámai hősnőt sem ilyen, sem olyan szerepben nem láthattam többé, mert a történelem vihara (legjobb barátaimmal egyidőben) messze sodorta a Blaha Lujza tértől. S az elmúlt fél évszázadban nemcsak a Nemzeti Színházat bontották le (majd száműzték a távoli közvágóhíd szomszédságába), de a drámai hősnőt is megszüntették. Kinevezték ugyan X meg Y művésznőt ügyeletes hősnővé, de egyjkük sem nőtt fel a külföldre távozott elődhöz. (Hogy miért, azt mikrofonnal a kézben elmondottam ugyan, de neveltetésem - nomeg óvatosságom - tiltja, hogy nyomtatásban megismételjem...) Úgy tartják, nincs pótolhatatlan ember. Hát kérem, íme a cáfolat: Szörényi Éva Budapesten fél évszázada pótolhatatlan. Ahogy Puskás Öcsi nélkül nincs futball, úgy Szörényi nélkül nincs Nemzeti. ...A kilencvenes évek elején, itt, Los Angelesben bemutattak a Drámai Hősnőnek (aki az életben írta tovább a drámai hősnők jobbára nem happy enddel végződő történetét). Első beszélgetéseink egyikén javasolni merészeltem: mondja el mindazt, amit megélt, és adjuk közre könyvformában emlékeit. „A fiaim is arra bíztatnak, majd egyszer én magam megírom”, hárította el kérésemet... Eltelt hét-nyolc év, amikor újfent előhozakodtam nagyravágyó ötletemmel. „De hol a kiadó, amelyiket érdekelné?”, szerénykedett. ...A nyájas olvasó tári emlékszik, hogy e hasábokon, éppen egy hete, egy száz esztendős hölgyről szóltam (sejtetve csupán, hogy két éve még beszélgettem vele, most viszont már csak hallgatagon tűnődik: ki is vagyok). Üsse kő, türelmesen várok Szörényi Éva önvallomására további hét-nyolc évig, mert fel sem ötlik, hogy majdan, a századik évhez közel a Drámai Hősnő ne emlékezne mindarra, amire emlékezni érdemes... De van egy bökkenő. Akkorra már csaknem nyolcvanéves leszek, s ki tudja, vajh’ nem tesz-e írásra alkalmatlan locsi-fecsi szószátyárrá (miként a szép Ophélia atyját, Poloniust) a férfiembert fenyegető szenilitás? Ugye Éva, nem kívánja, hogy végképp megelégedjek Hacsek és Sajóval?... Barátainak, ismerőseinek ajándékozzon ELŐFIZETÉST A HÍRLAPRA! Május 25, 2007
