Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)
2007-05-18 / 21. szám
Az új bevándorlási törvényjavaslatoknak kevés a támogatottsága Los Angelesi EGYESÜLT MAGYAR HÁZ RENDEZVÉNYEI 1975 W. Washington Blvd., A bevándorlási törvényjavaslatoknak, amiket márciusban adtak be (STRIVE. H.R. 1645) 45 demokrata és 8 republikánus támogatója van. Ez valószínűleg elég arra, hogy komolyan vegyék de ahhoz nem, hogy akadály nélkül keresztül menjen mind a két részén a kongresszusnak, pedig annak aláírását már az elnökünk is megígérte. Annak idején, amikor ez az egész kezdődött szinte minden képviselő arra hivatkozott, hogy nem lehet ezeket a törvényeket addig aláírni, amíg a határon bárki ki-be járhat, tehát komoly új intézkedések kellenek a határ erősítésére. Ez két éve volt. Azóta a határok erősítésére sok pénzt költöttek de még mindig nin-csenek az új törvények aláírva. A STRIVE azt feltételezi, hogy annak aláírása után egy évvel minden kész annak létrehozására. Végeredményben mindenki, aki illegálisan tartózkodik itt legálissá válhat de, csak azok kapnak zöldkártyát egyből akik hat éve itt vannak és még nekik is ki és be kell lépniük a határon. Azok, akik bizonyítani tudják, hogy itt voltak 2006. június elseje előtt rákerülnek egy hatéves listára. Mindenkinek fizetnie kell az 500 dollárt, mint bírságot a határszegés vagy vízumsértés miatt. Mindenkinek keresztül kell mennie a biztonsági és egészségi vizsgálatokon. Mindenkinek beszélnie kell angolul, és le kell jelentkezni a katonaságnál, azon kívül ki kell fizetni az összes adót, visszamenőleg is. A STRIVE nagyon sokat segítene a családegyesítési vízumok ügyében is ugyanis a közvetlen családtagok nem tartoznának bele a már most kevés vízumszámokba tehát így a számok osztása felgyorsulhatna. Az új törvénymódosítás tartalmazza a DREAM törvényt is, ami legálissá tenné az itt felnőtt tanulókat, akiket, mint gyermek hoztak be. Az újonnan jövőknek már könynyebb lesz, mert lehet majd jönni legálisan is. Kétféle munkaengedélyt javasolnak. Az egyik az a munkaadón a másik a munkán keresztül. A munkásnak ugyanúgy meg kell felelnie a szabályoknak és csak hat évi bizonyított munka SZÁLLÍTÁS! Los Angeles - Budapest, Budapest - Los Angeles között INTEREX EXPORT - IMPORT, Inc. Call Toll Free: 1-800-646-8373 Telefon: (562) 634-9256 (805) 527-4006 Fax (805) 579-9611 7525 Rosecrans #221 Paramount, CA 90723 i. E-mail: miklosperehazv@compuserve.com _c Viva Las Vegas Budapest Travel and Creative Tours & Cruises A Los Angeles landmark for 15 years has moved New Mailing Address: Bea Henley 5492 Tantalum Ln. Las Vegas, NV 89122-8607 702 433 2040 1 800 928 3273 FAX: 866 906 3754 KEDVEZMÉNYES REPÜLŐ ÁRAK BUDAPESTRE TOUR PACKAGES * TROPICAL CRUISES * SPA PACKAGES * RIVER CRUISES EUROPE * HAWAII * MEXICO * TAHITI * AUSTRALIA-CARIBBEAN SZIGETEK E-Mail: beabudapesttravel@yahoo.com www.BudapestTravel.us INTERNATIONAL MEATS & DELI Telefon: (714) 539-6334, Fax: (714) 539-6226 Magyar hentesárú üzlet Orange Countyban! Füstölt kolbász, sonka, oldalas, abált szalonna, disznósajt, sütnivaló hurka, kolbász, felvágottak, kenőmájas, szalonna, téli és paprikás szalámi, savanyúságok, lekvárok, kompotok, fűszerek, ízesítők, tészták, vegeta, gesztenyepüré. Saját termékek, olcsó árak! Friss töpörtyű és házi zsír! Nyitva: kedd-péntek 10-től 7-ig, szombaton 10-től 5-ig (vasárnap és hétfőn zárva) Cím: 10382 Stanford Avenue, Unit F, Garden Grove, CA 92840. www.intlmeatsanddeli.com CONTINENTAL TRAVEL AIR, LAND, AND SEA: WE DO IT ALL!! ♦AIRLINE TICKETS ♦HOTEL PACKAGES ♦CRUISE PACKAGES ♦VACATION PACKAGES CALL NOW: ANNA TEL:(323) 654-0150 * MOBIL:(323) 376-5990 EMAIL: AMIGALINA@YAHOO.COM WWW. CONTINENTALTRAVELUSA. COM Los Angeles, CA 90018 310-497-3384, 323-734-1453 keanufilm@yahoo.com www.magyarhazla.com Book-To-Screen-Club A film címe: Kontroll Május 18. péntek este 8. Filmvetítés Május 25. péntek 8. A film megbeszélésén jelen lesz Antal Nimrod rendező * Június 3-án 3-kor Irodalmi Kávéház * Június 9-én - szombaton este 7-kor Sütés/Főzés Verseny Zene, tánc, nyeremények, vacsora * Állandó programjaink: Szerdánként 6:30-kor TÁNCPRÓBA BÚZAVIRÁG gyermek és KÁRPÁTOK tánccsoport próbája, Szintén szerdánként 6:30-kor kezdő, este 8:00-kor haladó szintű MAGYAR NYELVTANFOLYAM * Péntekenként este KLUBNAP, vacsora, kitűnő minőségű magyar borokkal ÚJ SZAKÁCSNŐ! FINOM ÉTELEK! Mindenkit szeretettel vár a vezetőség! elvégzése után kérhet itt végleges letelepedési engedélyt, de legalább nem kéne évekig mint egy másodrendű személynek bujkálnia. A STRIVE támogatása a legegyszerűbb a mi weboldalunkról ami www.medvei-immigration.com Kérjük menjenek a Write to Congress oldalra és ott az irányítószámukat megadva kövessék az utasítást. Ez a cikk csak információs jellegű és nem vehető jogi tanácsnak. Személyes jogi problémáival bizalommal fordulhat irodánkhoz a (213) 984-4013-as telefonszámon. Law Offices Of Adrien Medvei, 3055 Wilshire Blvd., Suite 900, Los Angeles, CA 90010. www. medvei-immigration. com. LAW OFFICES OF ADRIEN MEDVEI Beyándorlási Specialista * Zöldkártya (Házasságon, családon, munkán keresztül) * Vízumok * Állampolgárság * PERM (Labor certification) Dr. Adrien Medvei, ARA Custom & Border Protection Liaison (Kapcsolat Bizottság Elnök) Tagság ARA, LACBA Immigration Law Section INGYENES ELSŐ KONZULTÁCIÓ!- Artörlesztési terveink vannak - Hitelkártyát elfogadunk - Árvédelemmel rendelkezünk 3055 Wilshire Blvd. Suite 900, Los Angeles, CA 90010 Tel: (213) 785-1315 * (213) 984-4013 Ingyenesen -1-866-731-1967 * Fax -1-213-386-9074 E-mail: adrienm@medvei-immigration.com Az interneten: www.medvei-immigration.com KÖZEL TÍZ ÉVE SIKERESEN KÉPVISELJÜK MAGYAR ÜGYFELEINKET! Május 18,200710 Május 25 és 27 között ifjúsági konferenciát rendezünk, melyre az Amerikában működő magyar baptista gyülekezetekből érkeznek fiatalok nagy számban. A találkozó mottója: Let it go. Szeretettel hívjuk a környéken élő magyar fiatalokat is. Az előadások és a fórumbeszélgetések angolul hangzanak el. A zenei programot Herjeczki Ádám dicsőítő csoportja vezeti Nashville, TN-ből. AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET 2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) (4 korcsoportban) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (2:00) The Gathering (18:00) Szerdán este Törekvők órája (6:00) Bibliaóra (7:00) Szombaton du. (3:00) Ifjúsági zeneóra űl]-___ Lelkipásztor: NOVÁK JÓZSEF (626) 484-3908 http://zsoltaros.com/ Az anyáknapi istentisztelet első felében a gyerekek és a fiatalok alkalmi költeményekkel és zeneszámokkal köszöntötték az édesanyákat. Isten igéjét a Példabeszédek 31:30 alapján hirdettük. Az „Asszonydicséret” című prédikáció letölthető a honlapukról (www.zsoltaros.com ). Imádkozzunk! Eszembe jutott a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott (2Tim 1,5) Nem mindegy az, hogy milyen környezetben nő fel egy gyermek. A Timóteusnak írt második levél bevezető soraiból kiderül, hogy a már idősödő Pál apostol és fiatalabb szolgatársa felnőtt korukban is nagy hasznát vették azoknak a hatásoknak, melyekre még otthon tehettek szert. Őseihez hasonló ‘tiszta lelkiismerettel’ végezte a szolgálatát Pál, és Timóteusban is az a ‘képmutatás nélküli hit’ élt, amit anyai örökségként ismert fel rajta az apostol. Természetesen, a hitet nem lehet örökölni. Az élő hit Isten ajándéka bennünk. A mi dolgunk az, hogy éljünk vele, és vigyázzuk a tisztaságát. Vajon, miért jegyzi meg azt is az apostol, hogy Timóteus hitében nincsen képmutatás? Valószínű, hogy anyja és nagymamája példáját követve ő is megtanulta a hit ajándékának és harcainak az olyan felvállalását, ami a közvetlen környezetére építő hatással volt. Nem jó az, amikor a bennünk élő hitet nem értik még azok sem, akikkel együtt élünk. Még a harcainkkal is segíthetünk másokon, ha valóban élő a hitünk. A szülői szolgálat része a hitre nevelés is. Mi nem egy vallásra neveljük a gyerekeinket, hanem azt szeretnénk bemutatni nekik, hogy az Úr Jézussal való kapcsolatunk az alapja annak, akik vagyunk, ahogyan élünk, és akikké leszünk. Lelki életünk örömei, de még a harcaink is hatással vannak rájuk. Vigyázzunk, hogy a magatartásunkban ne zavarja semmi meg a képet arról, hogy teljesen az Úr Jézus Krisztuséi vagyunk - főleg ne a képmutatásunk! Imádkozzunk a hívő édesanyákért, hogy az ige megismerésére is neveljék gyermekeiket! máj. 19, szombat - Youth Meeting (19:00) máj. 13, vasárnap Vasárnapi iskola (10:00) - Istentisztelet (11:00) Igét hirdet: Novák József - Szeretetvendégség (12:30) máj. 25, péntek - Ifjúsági konferencia (19:00) máj. 26, szombat - Ifjúsági konferencia (16:00) máj. 27, vasárnap - Ifjúsági konferencia (10:00) ! PSINNER ROBI a una Csárdában