Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)

2007-03-23 / 13. szám

Tíz egyszerű módszer az önpusztításra Egy híres rock­zenész mondása szerint nem azért vagyunk itt, hogy sokáig éljünk, hanem hogy jól érezzük magunkat: a minden­napok során - akár öntu­datlanul is - sokan köve­tik ezt az életfilozófiát. Egészségtelen életmód, helytelen táplálkozás és káros szenvedélyek - tíz hatékony módszer, ha tudatosan akarjuk károsítani a saját egész­ségünket. íme a LiveScience szerzője által összeállí­tott tízes lista az életün­ket (is) veszélyeztető leg­károsabb dolgokról, ahol a sorrend most mellékes, hiszen a télsorolt veszé­lyek értelemszerűen nem szerepeltethetőek egyforma súllyal: Kevés alvás Az alváshiányról már sokan kimutatták, hogy összefüggésbe hozható a különféle betegségek - elhízás, cukorbetegség és rák - kialaku­lásával, azon kívül persze, hogyha fáradtan ülünk autóba, akkor csaknem ugyanannyi veszélynek tesszük ki magunkat, mintha ittasan vezetnénk. Orvosi ellenőrzés elhanyago­lása Sokan úgy gondolják, hogy nem érdemes még évente harminc percet sem azzal tölteniük, hogy meglátogassák háziorvosukat. A távolmaradás jó taktikának bizonyulhat abban az esetben, ha szűrővizsgálaton vagy más egészségügyi ellenőrzésen kell résztvennünk: ha nem akarjuk végighallgatni orvosunk egész­séges életmódra vonatkozó taná­csait, egyszerűen hagyjuk ki a vizsgálatot. Kevés szellemi munkavégzés Az olvasás, a keresztrejt­vényfejtés vagy más hasonló tevékenység szintén veszélyes Tegyünk érte, hogy egészségesek maradjunk lehet, ha el akarjuk kerülni az öregkori elbutulással járó Alzheimer-kórt. A betegség csaknem mindenkit utolér, aki elég sokáig él, annak ellenére, hogy az agyunkat megmozgató tevékenységekről ismert, hogy hatékonyan késleltetheti a kór kifejlődését. Szexuális óvatlanság A szexről senki sem gon­dolja, hogy rossz lenne, mégis az életünket veszélyeztetheti, ha nem vagyunk kellően elővigyázatosak: az okos önpusztító nem használ óvszert, és más módon sem próbál meg védekezni, ha új partnerrel létesít szexuális kapcsolatot. Csak az USA-ban évente tizenkétmil­­lióan fertőződnek meg különféle szexuális úton terjedő betegsé­gekkel, amelyek közül néhány akár végleges terméketlenséggel is járhat. Kétszeres előny: hama­rabb meghalunk és utódokat sem hagyunk magunk után. A szieszta egészséges, de csak ha dolgozunk is , A délutáni alvás nemcsak'pihentető, stresszcsökkentő, hanem egész­séges is. Harmincnégy százalékkal kisebb a szívbetegség okozta halál kockázata, ha valaki rendszeresen szisztázik - mutatta ki egy görög kutatók által készített felmérés, amely során hat éven keresztül több mint 23 ezer embert vizsgáltak. A tanulmány szerint, ha valaki hetente legalább háromszor fél órára ledől délután, még nagyobb mértékben csökkentheti a szívbetegség okozta hirtelen halál kockázatát. A kutatás azt is kimutatta, hogy az aktív munkavállalókra jóté­konyabban hat a szieszta: a dolgozók körében 64 százalékkal csökken a megbetegedés kockázata, a nem dolgozók körében ez a szám „csupán” 36 százalék. A kutatás vezetője, Dimitriosz Trichopoulosz kiemelte, hogy azok­ban a kultúrákban, ahol kisebb a szívbetegségek aránya, a déli pihenő gyakori. A most publikált kutatási eredmények azért is fontosak, mert széleskörű, kiszámítható vizsgálaton alapulnak, amelyekben egész­séges emberek vettek részt, akiknek életmódját is figyelembe vették - mondta. A Brit Szívalapítvány munkatársa, June Davison arra hívta fel a figyelmet, hogy a kutatás bizonyította, mennyire fontos az egészség megőrzése szempontjából az egyensúly megtalálása az aktivitás és a pihenés között. Figyelem! A CSÁRDÁSBAN naponta friss mákos és diós BEJGLI kapható! Tie ßatuadjxm oiJJwn a aíUbaacJ - hiipm nálunk msufkaphaija kéApm! (jukoA nélkülit i& készítünk! (323) 962-6434 Túl sok alkohol Több tanulmány is alátámasztja, hogy jótékony hatással lehet az egészségünkre, ha időnként egy kis alkoholt - főleg bort - fogyasztunk, feltéve, hogy nem lépjük át az ajánlott napi két pohár italnak megfelelő alkoholmenny iséget. Ha azonban mégis meg­tesszük, az alkoholizmus különféle káros hatásai mellett azzal is számol­hatunk, hogy tönkremegy a májunk, cukorbetegek leszünk és természetesen bele is halhatunk. Sportos autóvezetés Ha valóban hosszú életkort szeretnénk megél­ni, biztonságosabb volna, ha mindenhová repülővel járnánk: a statisztikák szerint harmincöt éves korukig jóval többen vesztik életüket közleke­dési balesetekben, mint bármilyen más betegségben. Otthon is maradhatnánk, de inkább ne tegyük, helyette üljünk be az autónkba és lépjünk rá a gázra, miközben eszünk vagy mobilon beszélgetünk - így mi is jó eséllyel bekerülhetünk az említett halálozási statisztikába. A lazítás hiánya Vigyünk még több stresszt az életünkbe: ez az egyik legbizto­sabb módja annak, hogy immun­­rendszerünk legyengüljön, és a különféle betegségek könnyedén ledöntsenek minket a lábunkról. Ha folyamatosan idegeskedünk, mellékveséinket folyamatos működésre kényszerítjük, ami idővel gátolja majd az immun­­rendszer működését is - aggód­junk tehát minél többet. Kevés mozgás A televízió nemcsak hogy szórakoztató, de arra is jó, hogy ne akarjunk sehová menni: órákat tölthetünk el így a kanapén fekve. Egy átlagos amerikai egész élete során csaknem kilenc teljes évet tölt el a képernyő előtt, amit máskülönben akár mozgással is tölthetne. Ne tegyük: maradjunk kövérek, miközben egyre okos­abbak lehetünk, persze csak ha a tudományos csatornákat ked­veljük. Egészségtelen táplálkozás A helytelen táplálkozás szintén jó módszer arra, hogy megrövidítsük saját életünket: a szívinfarktus még a ráknál is több halálesetet okoz. Az infarktusra részben genetikai tényezők is hajlamosítanak, de mi magunk is sokat tehetünk érte, ha minél több zsíros ételt és hizlaló édes­séget fogyasztunk - a hét minden napján. Dohányzás Könnyedén megelőzhetnénk, hogy nikotinfüggővé váljunk, ha sosem gyújtanánk rá, ekkor azonban annak is jelentősen csök­kenne az esélye, hogy különféle daganatos betegségek alakuljanak ki a szervezetünkben, például tüdőrák. Szívjunk tehát el inkább egy szál cigarettát, amitől hama­rosan megemelkedik a vérnyomá­sunk és a keringésünk is romlani fog. Ha külön alszunk tovább tart Az Egyesült Államokban egyre több házaspár abban látja a családi harmónia zálogát, hogy a férjnek és a feleségnek külön hálószobája van. A korábbiak­kal ellentétben ma már mind több olyan családi ház épül, amelyben külön hálószobát kap a férj és a feleség; a házaspárok meggyőződése szerint a külön alvás a titka a tartós családi békességnek. A szövetség adatai szerint 2015-re az egyéni megrendelésre készülő házak 60 százaléka külön férj- és feleség-hálószobával fog épülni. Amerikai pszichológusok szerint az egyre terjedő külön alvási tenden­ciát az magyarázza, hogy a normális éjszakai pihenés hiánya feszültsé­get okozhat a házastársak között. Szakértők azt tapasztalták, hogy a külön hálószobát választó férj és feleség közötti viszony egyes esetekben még javulhat is. A házastársak külön szobákba vonulását sokáig a megromlott házasság jeleként értékel­ték szakértők, ma viszont éppen ennek az ellenkezőjéről beszélnek. Sokaknak nem a harmonikus kapcsolat lebeg a szemük előtt, hanem egészen prózai okok miatt választanak külön hálót: zavarja őket a hét-nyolc órai folyamatos pihentető alvásban házastársuk horkolása, éjszakai fürdőszobába járkálása, eltérő munkabeosztása, korai kelése, késői fekvése. Amerikai szakértők a jelenség kapcsán rámutattak a nemi szere­pek megváltozására is: a mai családban a férj és a feleség egyaránt rohan a munkába, és nem csak az anya kötelessége a gyerekről való gondoskodás. Sok férj és feleség ideálisnak tartja kapcsolatát, meg van győződve házassága felhőtlenségéről, csak éppen nem kimondottan vágyik arra, hogy párjával egy hálószobában töltse az éjszakákat. A szakértő szerint a házastársi boldogság és a külön alvás között nincs ellentmondás, és a két hálószoba használata még a partnerek szexuális életéről sem mond semmit. KI-MIT-TUD TALENT SHOW a zene, költészet, ének, tánc, és népitánc művészi ágaiból Benevezési díj: $10.­­Belépő önkéntes adomány. Előzetes meghallgatás márc. 18- án, vasárnap d.u. 3 órakor Felvilágosítást ad: Neszlényi Pfeiffer Judit: 626-798-1562 Anna Lynn Reeves: 310-497-3384 Mátte Éva Mária: 310-874-6219 Czene Ferenc: 818-634-2914 Romba döntheti a kapcsolatot a horkolás is Mintegy 15 millió brit élete során két évvel alszik kevesebbet a lehetségesnél partnere horkolása miatt - állapította meg egy tanulmány. A horkolás tönkreteheti a szexet, de akár az egész párkapcsolatot is. A British Snoring and Sleep Apnoe Association (a horkolást és alvási rendellenességeket tanulmányozó társaság) adatai szerint, aki egy horkoló partner mellett alszik, élete során átlagosan két év alvást veszít. A jelentés szerint a probléma 15 millió britet érint, a két évet az átlagosan 24 évig tartó párkapcsolati idő alapján számolták ki. A megkérdezettek fele mondta azt, hogy a horkolás negatívan befolyásolja a szexuális életét, 85 százalékuk pedig azt állította, hogy jobb lenne a kapcsolata, ha nem horkolna a partnere. A Brit Alváskutató Társaság szóvivője hangsúlyozta: mindenkinek szüksége van a megfelelő mennyiségű alvásra, és minden megzavart éjszakának súlyos következménye van. „Az alváshiány negatív hatással van az ember fizikai, szellemi és érzelmi egészségére egyaránt. A rossz alvás romló szellemi teljesítményhez vezet, és megnöveli az elhízás, a cukorbetegség, a válás és az öngyilkosság esélyét” - tette hozzá. Horkolás akkor jön létre, ha a felső légutakban rendellenes akadályba ütközik a levegő áramlása. Számos tényező súlyosbíthatja a tüneteket, például az elhízás, az alkoholfogyasztás vagy a megfázás. Enyhítheti a horkolást, ha az ember nem a hátán, hanem az oldalán alszik. az Egyesült Magyar Házban 1075 W. Washington Blvd. Los Angeles, CA 90018 Vacsora előre megrendelhető. vasárnap, március 25-én d.u. 3 órakor Március 23, 2007~

Next

/
Thumbnails
Contents