Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)
2007-03-23 / 13. szám
A “legmagyarabb” szakmák: Földes Tamás tűnődése két operabemutatóról - 18 éven felülieknek Kerek keblek, kerek popsik Wagnerdallamokra - meg a zsidó zeneszerzők csikós, gulyás, szobafestő A Föld melyik részén milyen foglalkozást társítanak - és társítanake egyáltalán valamilyet - a magyarsághoz? A magyarokat rámenősnek tartják, ami passzol az itteni »can do« (képes vagy megcsinálni) üzleti szellemhez - tájékoztatta a HVG-t Vajda Andrea hongkongi konzul, hozzátéve, hogy konkrét foglalkozást viszont nem kötnek a magyar származáshoz. Hongkong mégis kivételnek számít Ázsiában, mert itt legalább gondolnak valamit a magyarokról. Vietnamban például Balogh Tibor nagykövet szerint már az is sikernek számít, ha nem keverik össze Magyarországot (Hungary) Bulgáriával (Bulgary) - és hasonló a helyzet Japánban és Koreában is. Az ausztráliai és északamerikai köztudat a magyarokat élelmes, a jég hátán is megélő népségként tartja számon, de konkrét foglalkozás ott sem társul hozzájuk. Kivételként talán az USA nehézipai fellegváraiban, például Chicagóban letelepedett kisebb kolóniákat lehet említeni, valamint Kanadát, ahol a szobafestő, ha magyar, valamilyen oknál fogva nagyobb megbecsülésnek örvend, mint más nemzetbeli kollégái. A magyár a viccgyáros, a poénmester szinonimája - ismerteti a helyi közvélekedést Gyenge András izraeli konzul. Ezen túl, mint mondja, legfeljebb a magyarok mekegő akcentusa a megkülönböztetés alapja, amelytől állítólag a legtöbb hazánkfia élete végéig nem tud megszabadulni. „Ez utóbbi miatt született az a vicc is, hogy az izraeli állami busztársaság magyar kézen van, mert a neve (EGED) magyar mekegésű” - így Gyenge. Líbiában az orvosi és mérnöki hivatást társítják a magyarsághoz, de az építőipari munkásét már nem, dacára annak, hogy az értelmiségiek mellett az 1970-es-1980-as években több ezer hazai szaki kereste ott a kenyerét - számolt be a HVG-nek Csejtei István tripoli nagykövet. Afrikában egyébként a köznép nem igazán tudja az angolul vagy franciául kommunikáló fehér emberről, hogy milyen nációhoz tartozik. Országhatárainkhoz közeledve változik a kép. Oroszországban például - az egykori szovjet-magyar kereskedelmi kapcsolatok emlékeképpen - a magyar még mindig elsősorban mezőgazdasággal foglalkozó, bort és élelmiszert előállító, szerző-mozgó-kereskedő népség. A balti államokban, így Észtországban és Lettországban, ennél valamivel árnyaltabb a kép, mert a kereskedelmin túl képző- és zeneművész nációnak is tartanak minket - tapasztalta Mohácsi István tallinni nagykövet. Észak-Európában a dánok ismerik a leginkább magyarokat: arra a kérdésre, hogy mi jut az eszébe róluk, a dánok többsége kapásból a muzsikust, a zeneszerzőt, a csikóst és a huszárt említi - osztja meg a HVG-vel koppenhágai tapasztalatait Galambos Judit konzuli titkár. Szerinte ezekért a sztereotípiákért inkább a Lajtától nyugatra terjesztett országimázs, nem pedig a Dániában élő-dolgozó magyarok a felelősek. „Az itteni magyarok olyan jól beilleszkedtek, hogy nem is tudják róluk, hogy magyarok. Sok magyar származású építész, kutató, mérnök, orvos és ügyvéd csinált itt karriert, csak senki nem tudja róluk, kifélék-mifélék” - folytatja a magyar diplomata. Angliában a magyarok nincsenek nagyon sokan, illetve nem monopolizálták sem a pizzasütödéket, sem a vegytisztítószalonokat. Igaz, 1956 után több városban az odatelepített magyar menekültek segítettek egyes iparágak munkaerőgondjain (akár volt hozzá affinitásuk, akár nem). Bradfordban például a magyar bányászok (akik olasz szövőnőkkel kötöttek tömegesen házasságot) híresültek el, ám ez lokális jelenség, ami nem fejlődött sztereotípiává - Abelovszky György londoni főkonzul szerint sajnos a tőzsdeművész, a focista, a karmester és a Nobel-díjas sem. Svájcban sem igazán társítanak konkrét foglalkozást a magyarsághoz, mint például az ott házmesterként vagy pékként elhíresült portugálokhoz. Az olaszok viszont újabban minden fiatal magyart informatikusnak gondolnak; a korábbi skatulya az orvos meg az ügyvéd volt. Ausztriában és Németországban, a hazai munkaerő e két tradicionális célországában nincs egyértelmű magyarfoglalkozáskép. Ez már csak azért sem véletlen, mert a benzinkutastól az operaházi zenészig, az akadémikustól az autószerelőig a legkülönfélébb foglalkozási ágakban megtalálhatók hazánkfiai. HVG - Vájná Tamás A botrány Los Angelesben elmaradt. Nem úgy, mint Budapesten tavalyelőtt. Akkor - amint erről e hasábokon annak idején beszámoltam - a vájtfülű operarajongók harsány pfujolással fogadták az Erkel Színház „Parsifal” előadását. Pedig azt a produkciót nem más, mint Katharina Wagner - a zeneszerző Richard Wagner huszonhat éves dédunokája, egyszersmind Liszt Ferenc ükunokája - állította színpadra. Mi volt a városszerte beszédtémává vált botrány oka? Az operákat úgymond „portalanító”, jelen időbe helyező törekvés a lelkes dédunoka/ükunokát is hatalmába kerítette: az ő színpadán a történet a kelet-németországi rendszerváltozás idején játszódott. A helyszín az NDK kommunista pártjának kongresszusa, a háttérben ledőlt a berlini fal, fellobogózott Trabantok pöfögtek át Keletről Nyugatra, Budapest, Marosvásárhely, Bukarest, Prága vetített képe is megjelent, az egyik német miniszter fejére ráhúzták a forradalom lyukas zászlaját... A Los Angeles Opera minapi „Tannhauser” előadásának is városszerte híre ment - ám a Tisztelt Nagyérdemű férfitagjai ahelyett, hogy pfujoltak volna, a látcsövek kölcsönzője előtt álltak sorba. A Dorothy Chandler Pavilionban nem voltak Trabantok, mi több: az első felvonás nyitóképében még ruhák sem - a szereplők meztelenül szeretkeztek a vöröses félhomályban. No, nem állítom, hogy e szeretkezés ténylegesen bekövetkezett (legalábbis a nyílt színen), de izmos felsőtestű férfiak feküdtek a kerek keblű pucér leányokon, s hogy az egyneműek iránt vonzódó zenekedvelők is örömüket leljék, itt-ott kerek popójú férfi tett boldoggá ugyancsak kerek fenekű férfiút, kerek keblű leányzó átszellemülten vonagló leányt. Volt ott kérem minden, ami a pornóba beleillik... erre mondta volna szépemlékű Rezsa nagynéném, hogy szodoma-gomorra! (Nem állítom, hogy a szereplők nem viseltek testszínű apró alsóneműt, meglehet nem minden fityegőlittyegő - horribile dictu: mereven ágaskodó - testrész esztétikus, ám a hatás így is döbbenetes volt. A bámuló közönség még a kukkert is elfelejtette letenni a szeme elől, nemhogy pfujolt volna. Meglehet, tán’ azért nem tiltakozott, mert cotouieu. BANKeRU RESIDENTIAL BROKERAGE Los Angeles-i Ingatlan Ügynök ANDREA VOLORE Ingatlanok eladása és vásárlása Los Angeles és környékén és Magyarországon Mobil telefon 818-888-4663 Megbízható, dedikált szakértőt keres ingatlanának eladásával/vásárlásával kapcsolatban ? Hívjon egy privát és diszkrét interjúra. Újszerű finanszírozási formákkal is segíthetek. Alacsony kamatok. 0% első fizetési részlet. 20750 Ventura Blvd., Suite 160, Woodland Hills CA 91364 www.TopRealEstateService.com Tannhauseren meg Vénuson volt ruha, miattuk Wagner szelleme sem háborogna...) Azám, Wagner szelleme/ szellemisége. Essék szó arról is! Richard Wagner köztudottan antiszemita volt. A zsidókról alkotott véleményét nem rejtette véka alá: burkolatlanul antiszemita esszét adott közre „Das Judenthum in der Music” (Zsidók a zenében) címmel 1850-ben, K. Freigedank álnéven, majd az 1869-es bővített kiadásban saját nevén. Eme vádiratában nem kevesebbet állít, minthogy a zsidók „az ördög lelkét csempészik be a modern civilizációba”. Mi terelte Wagnert ebbe az irányba? Talán két riválisa - a Mózes-hitű Giacomo Meyerbeer és kiváltképp Felix Mendelssohn - iránti szakmai féltékenysége, talán az, hogy felesége, a zsidó nagyanyától származó(!) Cosima harsány hangú antiszemita volt... Majd mi következett a vérgőzös huszadik században? A hat évvel Wagner halála után született, művészetbarát (lévén festőművésznek készülő!) Hitler Adolf a zeneszerző muzsikájának csodálója lett. Baráti kapcsolatokat épített Wagner gyermekeivel, s hangoztatta, hogy Richard Wagner az ő „vallása”, továbbá hogy: „Egyetlen törvényes elődje a Nemzeti Szocializmusnak Wagner”. (Néhány ezer kilométerrel távolabb egy másik diktátor, Sztálin viszont azt vallotta, hogy az orosz népi ihletésű Kalinka minden más zeneműnél értékesebb... Ja kérem, ízlések és pofonok különbözők... ámbár mintha a pofonok egyformák lettek volna.) A nyájas olvasó téved, ha feltételezi, hogy e sorok írója a fenti ismereteket holmi filoszemita felbuzdulásból, hosszas böngészéssel bányászta elő. Mindez a Daily Breeze nevű újságban jelent meg, és a Los Angeles Opera sajtóanyagában is benne volt. Az ok pedig: a társulat tavaly kinevezett zeneigazgatója, James Conlon indokoltnak érezte; ha a társulat műsorra tűzi a „Tannhauser”-t, akkor „Recovered Voices” címmel két estét szenteljenek a Holocaust idején a nácik által betiltott zsidó zeneszerzők - így a wülzburgi koncentrációs táborban 46 évesen megölt Erwin Schulhoff és az ugyancsak 46 évesen, Auschwitzban életét vesztett Viktor Ullmann, továbbá Walter Braunfels, Erich Wolfgang Korngold, Ernst Krenek, Franz Schreker és Alexander Zemlinsky - műveinek. (A nácizmus elől Amerikába menekült Kurt Weill „Mahagonny városának tündöklése és bukása” című operáját februárban adta elő a Los Angeles-i társulat.)... Mindehhez még annyit, hogy a Daily Breeze cikkéből megtudhattuk azt is: a „Tannhauser”-t és a betiltott zeneszerzők estjét vezénylő James Conlon nem zsidó, hanem New Yorkban született ír-katolikus, az LA Opera mindkét produkciót támogató elnöke (chairman and CEO), Majr I. Stern viszont zsidó. ...Mit tehetek hozzá e sajátos beszámolóhoz? Wagner muzsikája - a német zeneszerző nézeteitől függetlenül - a világ zeneirodalmának maradandó értéke. Az LA Opera „Tannhauser” meg „Recovered Voices” előadásainak énekesei tudásuk legjavát nyújtották. A betiltott/elűzött/ meggyilkolt zeneszerzők - ha nem is wagneri szinten - ugyancsak maradandót alkottak. A Los Angeles-i táncos- és statisztalányok kerek keblei esztétikusak (a férfipopókról mások alkossanak véleményt!), így aztán mind a szemnek, mind a fülnek jutott ami jutott... Iránnak nem tetszik a 300 Túdatos Irán-ellenes aknamunkát sejt a spártaiak és a perzsák történelmi összecsapását ábrázoló 300 című film mögött az iráni elnök művészeti tanácsadója. A sértésre szerinte az a megfelelő válasz, ha minél több művészi filmben mutatják meg az iráni forradalom iszlám vívmányait. Iránban heves felháborodást váltott ki a 300 című film, mert meggyalázza a perzsa civilizációt, jelenti a teheráni Fars News Agency. „Ez a film az Egyesült Államok pszichológiai hadviselésének része, ami az iráni kultúra ellen irányul” - nyilatkozta Dzsavád Samkadri, Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök hivatalos művészeti tanácsadója. Zack Snyder filmje egyébként Frank Miller képregénye alapján annak a háromszáz spártai harcosnak állít emléket, akik i.e. 480-ban hősiesen álltak ellen a hódító Xerxész seregeinek. A 300 arra tanítja a nézőket, hogy Irán, ami újabban a „gonosz tengelyéhez” tartozik, már a múltban is egy sötét hely volt, és a modern irániak azoknak a gyilkos, buta vadembereknek a leszármazottai, akiket a filmben is láthatnak” - csatlakozott a tiltakozókhoz az Ayandeh-No című iráni napilap, ami címoldalon hozta a „Hollywood hadat üzen az irániaknak” című cikket. „Az iráni iszlám forradalmat követően az Egyesült Államok kulturális szervei és Hollywood különböző kutatásokat kezdeményezett, hogy megtalálják a megfelelő módszert az iráni kultúra megtámadására - ment tovább az elnöki tanácsadó. - Kétségtelen, hogy ez a film is ezeknek a kutatásoknak az eredménye.” Samkadri nem lát okot aggodalomra, szerinte az iráni kultúra és az iszlám olyan mélyen gyökereznek az országban, hogy az amerikaiak hiába próbálkoznak ezek lerombolásával. A filmrendezőként is aktív Samkadri kijelentette, hogy a 300-hoz hasonló filmekre az a megfelelő válasz, ha még több, az iráni eredményeket bemutató hazai, művészi filmet forgatnak. Március 23, 2007
