Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)

2007-03-16 / 12. szám

í " \ SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GRACE HUNGARIAN REFORMED CHURCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Telefon: (818) 344-4276 Tel./Fax: (818) 344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA Főgondnok: BALOGH TAMÁS Tel.: (818) 344-1885 Egyházi honlap: ^ www.sfvmre.org Vasárnapi istentiszteletünk alkalmával Lukács evangéliuma 19 fejezete alapján azt vizsgáltuk meg, hogy ha Jézus ma testben megjelenne közöttünk, és megszemlélné életünket, keresztyén viselkedésünket, lelki tartásunkat, vájjon nem fakadna-e sírásra éppúgy, mim annak idején Jeru­zsálem felett tette? A válasz - igen, ma is sírna Jézus. Sokan úgy gondolják, hogy Istennek elegendő az is, ha mi nem lopunk és csalunk, és több-kevesebb rendszeres­séggel eljárunk templomba. Csakhogy attól még nem lesz senki keresztyén hogy minden vasárnap eljár templomba, mint ahogy attól sem változik valaki autóvá, hogy kiköltözik a garázsba. A belső ember, a lelki ember kell megtalálja helyét Isten tervében - azt a gírát, azt a tálentumot, melyet egyedileg ránk szabott az Úr, a gyülekezet közösségében kell felhasználni elsősorban Isten dicsőítésére, másodsorban egymásnak való szolgálatra. Ez a keresz­tyén élet leginkább látható jele. Istentiszteletünk során rövid műsor keretében emlékeztünk meg az 1848-49- es forradalomról és szabadságharcról. Közreműködtek: Fodor Éva, Stevkó Eleonóra és a Nagytiszteletű úr. Köszöntöttük vendégeinket: Szabó Jolánt, Szabó Tamás testvérünk édes­anyját, valamint lelkipásztorunk szüleit, Jakabffy Zoltánt és Margitot, akik láto­gatóba érkeztek. Isten áldja meg őket. Délután nagy érdeklődés mellett elkezdődött a Keresők órája újabb soro­zata. Címe: Szellemi harc a lelkedért. Ki a Sátán, létezik-e egyáltalán, van-e hatalma felettünk? Miben ismerhető fel? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről szólnak az előadások. Szeretettel várunk mindenkit. Minden pénteken este 7 órakor gyüle­kezeti bibliaóra a templomnál. Téma: az efézusi levél. Március 17-én, szombaton történelmi játszóház kicsiknek és nagyoknak. A prog­ram reggel 9 órakor kezdődik. Március 18-án délután 2 órakor Keresők Órája. Március 24 gyülekezeti munkanap. Március 25-én vendég igehirdetőt hallgathatunk. Délelőtt 11 órakor Dr. P. Tóth Béla, a Szentendrei Református Egy­házközség lelkésze fog szolgálni. Április 1-én, délután 3 órakor Virágvasárnapi Konferencia lesz egyhá­zunknál, utána délután 5 órakor Orgo­nahangverseny. Közreműködnek: Szilas Imre orgonaművész, Érseki Emőke énekművész, a Kodály Kórus, az alhamb­­rai Baptista Gyülekezet Quartettje és mások. A Bethlen teremben Gulyás Anna festőművész képkiállítása tekinthető majd meg. A belépés ingyenes. Szeretettel várunk mindenkit. Április 8-án, Húsvét, úrvacsora, gyerekeknek locsolkodás és tojáskeresés. Április 21-én szombaton este 7 órától Tavaszi Zsongás - Benefit bál. Szeretettel várunk mindenkit erre a rendkivüli estére. A vacsorát Kovács András mesterszakács készíti. A műsort és zenét Tarjányi Steven István szolgáltatja. Fővédnökség (3 jegy­gyei): $200, Védnökség (két jeggyel): $150, Pártoló (1 jeggyel): $75. Ádomány belépőért, vacsoráért: $35. Május 6-án Majális és Tavaszi fesz­tivál. Május 13-án anyák napi ünnepély. Június 16-án, szombaton este 7 órától „Magyar Jövő” bál. (A Függetlenségi Bál utóda) Július 14-én, szombaton délután 4 órától Tehetség show. Műsor, játékos vetélkedők, karaoke, vacsora, zene, tánc, tombola értékes nyereményekkel. A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egyházunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyeztetés végett időnként látogassák meg honla­punkat vagy hívják fel az egyházi irodát. Minden vasárnap délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet. Minden hónap utolsó vasárnapján délelőtt 11 órakor kétnyelvű istentisztelet. Istentiszteletek után mindig van ebéd. Az istentiszteletek ideje alatt gyermekmegőrzést biztosítunk. Istentiszteletek után imacsoportunk szeretettel várja a templomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Imakéréseket telefonon és e-mailon is fogadunk. Az Úr legyen és maradjon gyülekeze­teink és családjaink őriző pásztora! ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok) (310) 355-1475 Lelkipásztor: NT. KACSÓ ISTVÁN (626) 356-8075 e-mail: istvankacso@yahoo.com Főgondnok: GARAITÜNDE (310) 314-5574 Orgonista: Hódos Judy ISTENTISZTELET: VASÁRNAP de. 11:30 órakor ^vww.hungarianreformedla.or^ Egyházunkhoz - A 405-ös fwy­­ről az El Segundo Blvd. lejáratnál forduljon kelet felé az El Segundo Blvd.-on. Elhagyván a Hawthorne Blvd-ot, a 6. utca balra York Avenue (Prairie Ave. előtt). Majdnem az El Segundo és York saroknál találhatják sárga templom épületünket. Az Isten­­tisztelet minden Vasárnap délelőtt 11:30 órakor kezdődik előbb angol, aztán magyar nyelven, külön textusok alapján, különböző Igehirdetésekkel. Az elmúlt Vasárnap délelőtti Istentiszteletek prédikációinak alap­igéi Jób 17: 10-15, valamint Jób 7: 1-17 (Bibliaolvasás: Lukács 13: 1-5) voltak. A prédikációk “Where is your hope?”, valamint “Mikor?” címeket kapták. Istentiszteletekkel egybekötve a Vasárnapi Iskola március 15.-ét köszöntötte. Köszönet a gyerekeknek, a szülőknek, a tanároknak, akik Gáspár Lívia vezetésével egy szép programmal álltak elő! Templom után' gyülekezetünk képviselői koszorút helyeztek el a Kossuth szobornál, valamint megemlékezésen vettek részt az Exposition parkban, március 15-re való tekintettel. Köszönet Tímea Schackelfordnak, valamint mindazoknak, akik a finom ebédet készítették! Köszönet minda­zoknak, akik szép virágokkal díszítet­ték a templomot! Figyelem! Figyelem! A közgyűlés március 25-re lett áthelyezve. Kérjük válsztótagjainkat, hogy legyenek szí­vesek figyelembe venni! Imádkozzunk betegeinkért!: Cas­tillo Bagoly Éváért, Bónis Helen-ért, Horváth Júliáért, Betty Warga-ért! Istennek gyógyító kegyelme legyen a betegeskedőkkel! Március 25. Istentiszteletek után közgyűlés. Április 1. Virágvasárnap. Öku­menikus virágvasárnapi Konferencia az LA környéki magyar gyülekezetek­kel. Április 8. Húsvét. Istentiszteletek­kel egybekötött Úrvacsora. Május 6. Anyák Napja. A Vasár­napi Iskola az anyákat köszönti. Isten­tiszteletek után presbiteri gyűlés. Május 20. 11:30-tól rendes vasár­napi Istentiszteletek. Délután 2:30-tól Jótékonysági koncert! Templomunk nagy tervei: Szentély felújítása, új zongorára gyűjtés, új parkolóhelyek szerzése, Vasárnapi Iskola kisebb termének átalakítása Figyelem! Figyelem! Kórus tagok! Próbálunk minden Vasárnap Istentiszteletek után!. Templomunk kórusa, megalakulásának 1 éves évfordulójára, nevet is kapott: “Pan­nónia”. Magyar filmvetítés felnőtteknek minden hónap harmadik Szombatján este 7 órától! Gyerekeknek filmvetítés minden hónap első vasárnapján Isten­tiszteletek után! Akik részt szeretné­nek venni szóljanak Gáspár Líviának, vagy a lelkipásztornak. Figyelem! Figyelem! 2006 november 1-től a minden vasárnapi Istentiszteleteink reggel 11:30-tól kezdődnek! Figyelem! A lelkipásztor új otthoni telefonszáma 626-356-8075. A teljes évi kalendárium megtekinthető a templom honlapján. Templomunk honlapja www.hungarianreformedla.org HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor: Nt. NAGY BÁLINT Home: (323)937-6891 Tel. Off: (323) 930-0807 FAX: (323)930-0934 Orgonista: MÓNUS OLIVÉR Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805)581-1754 >­Isten Igéjét Nt. Bibza István, kolozsvári esperes hirdette gyüle­kezetünkben Lukács ev. 18. 31-34. vs. alapján: „Jézus harmadszor szól haláláról és feltámadásáról”. Hálásan köszönjük az esperes úrnak az igehirdetési szolgálatot. Isten gazdag áldását kérjük további szolgálataira. Nt. Bibza István és felesége Katalin második unokájuk születése alkalmából jöttek az államokba. Kaliforniában Okos Károly és Marika, Némethy Ágnes voltak a vendéglátóik. Istentiszteletünket követően Beregszászi Olga magyarországi színművésznő előadásával- nemzetünk történelmi dalait énekelte - emlékeztünk közösen az 1848-as Szabadságharcra. Dr. Bónis Béla ny. egy. tanár, Dr. Béri Moravcsik Gyula „PETŐFI” versét olvasta fel. Az istentisztelet és ünnepi műsor himnuszaink éneklésével és áldással zárult. Ünnepi ebéddel tudtunk szolgálni melynek megajánlását és elkészítését köszönjük Okos Marikának és Károlynak a süte­ményeket Hunter Icának, Patkós Ilonkának és Okos Marikának. Imádkozzunk betegeinkért: Irsay Nandine és Varga Pétert a múlt héten operálták. Jobbulást kívánunk nekik. Török Szabolcs testvérünk az ebédlőben rosszul lett és be kellett szállítani a leg­közelebbi kórházba. Imádkoz­zunk betegeink minél előbbi teljes felépüléséért. Lelkipásztorunk szombat délben búcsúztatta Anna Olga Clemmenson testvérünket. A Gally család nagynénjét gyászolja az elhunytban. Isten vigasztalását kérjük számukra. Április 1. Virágvasámap, Konferencia du. 3 órakor Resedá­­ban.^ Április 6. Nagypénteki isten­­tisztelet este 7 órakor. Április 8. Húsvét, úrvacsorás istentisztelet. Április 21. Szombat Egy­házmegyei Rendes Évi Közgyűlés. Május 13. Anyák napja. Május 27. Pünkösd, úrva­csorás istentisztelet. Adományok Isten dicsőségére: Dolinszky Tiborné $25, Vágó Klára $25, Hunter Ica $25, Szegedi Lászlóné $25, Török Szabolcs és Edit $40, N.N. $100, Némethy Sándor és Anikó $100, Mester Zoltán és Katalin $100 (Beregszászi Olga utazására) $100, Pethő család Bányász Mária emlékére $50, Nagy Bálint lp. nővére emlékére $100. Bereg­szászi Olga színművésznő utazási költségeire egyházunk az adomá­nyokat kipótolva $500 adott át. ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909) 981-9601 Fax: (909)946-3713 E-mail: revsand@aol.com revszabo@gmail.com Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, PÜSPÖK (909) 466-3993 Főgondnok: PÉTER ILONA (949) 587-9789 Istentisztelet Minden vasárnap d.e. 11-kor Rendezvények, ebédek, zenés programok a hónap végén. Az Egyház Négyessy-Lakótelepén apartmentek ^ bérelhetők olcsó áron ^ Emberekkel vagyunk körülvéve, akik szomjúhozzák a szeretetünket. El sem tudjuk képzelni, hogy mennyi szeretet­­re lenne szükségünk, hogy naponként ajándékozhassunk mindazoknak, akiknek szükségük van reá. De szeretetünk olyan hamar elfogy. Miért? Az Ige így felel erre a kérdésre: azért, mert a saját szeretetünk­­kel akarunk szeretni. A mi szeretetünk azonban hamar kiapad. De van a szeretet­nek egy soha ki nem apadó forrása. Ez a kimeríthetetlen forrás: Isten. Aki ebből a forrásból merít, megtelik szeretettel, melyet tovább adhat. De hogyan keressük meg ezt a szeretetet? Istennel élő kapcso­latban kell lennünk, Aki szeretett minket, mielőtt mi még szerettük volna Őt. Isten állította helyre a kapcsolatot a menny és a szeretetre éhes föld között, amikor Fiát a földre küldte. Krisztus által árad a szeretet örök forrása ebbe a világba. Nagy mulasztásunk, hogy ezt elfelejtjük, amikor szeretni akarunk. A szeretet csa­tornája az ember önszeretete által sokszor eldugul. Nem lehet szeretnünk anélkül, hogy szeretetünket állandóan fel ne töltsük az Isten szeretetének élő vizéből. 1.János 4:12. Az elmúlt vasárnap egyházunkat többen képviseltük az 1848-as Magyar Szabadságharc emlékére rendezett koszorúzáson a Kossuth-szobornál és az azt követő ünnepi megemlékezésen a Los Angelesi Egyesült Magyar Házban. Gyülekezetünk betege Bondor Vilmos. Imádkozzunk gyógyulásáért, Isten gyógyító kegyelmét kérve életére. Március 18. Istentisztelet és emlékezés az 1848-as Magyar Szabad­ságharcra. d.u. 1 órakor ebéd, az ünnepi műsorban közreműködik Beregszászi Olga magyarországi előadóművész Április 1. Virágvasárnapi istentisz­telet. — d.u. 3-kor Virágvasárnapi Kon­ferencia a San Fernando Völgyi Magyar Református Egyháznál Április 6. Nagypénteki és bűnbánati istentisztelet este 7-kor Április 8. Húsvéti úrvacsorái isten­­tisztelet Április 21. A Hollywoodi Magyar Református Egyháznál szombat reggel 9- től a Nyugati Egyházmegye Közgyűlése és d.u. 3:30-tól esperes-beiktatási isten­­tisztelet. Május 13. Anyáknapi istentisztelet, d.u. 1-kor anyáknapi ebéd és zenés műsor Május 25. Bűnbánati istentisztelet péntek este 7-kor Május 27. Pünkösdi úrvacsorái istentisztelet Június 24. Ontarioi Magyar Nap, ebéd és zenés műsor Július 13. Bűnbánati istentisztelet péntek este 7-kor Július 15. Úrvacsorái istentisztelet új kenyér alkalmára Szeptember 30. Hegyaljai Szüreti Mulatság, ebéd, zenés műsor Október 28. Emlékezés az 1956-os Magyar Szabadságharcra, d.u. 1-kor ebéd, ünnepi műsor November 1. Bűnbánati istentisztelet csütörtök d.u.6-kor November 4. Reformációi úrvacso­rái istentisztelet November 17. Szombat este 6:30-kor „Harangszó Benefit Bál”, jótékonysági rendezvény, vacsora, zenés műsor December 16. Ontarioi Magyar Karácsony, karácsonyi ünnepség és ebéd December 21. Bűnbánati istentisz­telet péntek d.u. 6-kor December 25. Karácsonyi úrvacso­rái istentisztelet December 31. Óévi istentisztelet hétfő este 6-kor, Ontarioi Szilveszter, vacsora és zenés műsor este 7-kor. SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO 3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Püspök (909) 981-9601 Főgondnok: HARASZKÓ JÓZSEF (619) 296-3647 Istentisztelet havonta egy alkalommal. Legközelebbi istentisztelet április 8-án, vasárnap délután 3:30-kor. MEGRENDELŐ LAP Alulírott megrendelem az Amerikai MAGYAR HIRLÁP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order) Előfizetési díj: USA egy évre $36. USD, fél évre $21. USD Kanada egy évre $56. USD, fél évre $31. USD Más külföld egy évre $96. USD, fél évre $51. USD Név: Utca, házszám: Város, állam: .. Telefon: .......... ZIP Code: Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave., Suite #1, Los Angeles, CA 90004 Telefon: (323)463-6376 Fax: (323)463-6186 LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. I inden szemvizsgálat ál íSZEMÜVEG upnjmeiry. kontaktlencse O ONE-HOUR SERVICE In most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: hétfőtől péntekig 9 a.m.-8 p,m. Szombaton 8 n.rn. >6 p.m. Vasárnap 10 u.m, -5 p.nt. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.D. 1-800-505-4633 Emily Linden, O.D. ■Mii 11Á Március 16, 2007 |

Next

/
Thumbnails
Contents