Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)

2007-02-23 / 9. szám

C---------------------------:—\ SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GRACE HUNGARIAN REFORMED CHURCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 * Telefon: (818) 344-4276 Tel./Fax: (818)344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA Főgondnok: BALOGH TAMÁS Tel.: (818) 344-1885 Egyházi honlap: ^ www.sfvmre.org ^ Istentiszteletünk alkalmával befe­jeztük az Isten szeretetéről szóló soroza­tunkat. Alapigénk, a Máté evangéliuma 13, 45-46 verseinek üzenetét röviden Füle Lajos versének segítségével lehetne kife­jezni: Isten szeretete leginkább abban nyil­vánul meg, hogy amíg az ember, eleinte, gyermekkorában fut a labda után, majd felnőttként fut a világ dolgai után, addig a jó Isten vért hullatva fut az ember után, hogy elmondhassa neki, hogy mennyire szereti és jobb, boldogabb életet szán neki, mint amit a maga erejéből elérhet. Kegyelettel emlékeztünk meg Garabás Gusztáv magyar testvérünkről, Garabás Ágnes édesapjáról, aki 77 évesen tért meg teremtő Urához. Isten legyen a gyászoló család vigasztalója. Köszöntöttük a műtétje után először templomba jövő Kékessy Gertrudot, ugyanakkor elköszöntünk férjétől, Kékessy Györgytől, aki a hét végén ismét hosszabb időre Magyarországra távozik. Délután a Hollywood-i Magyar Refor­mátus Egyház szervezésében került sor a böjti ökumenikus imanapra. Köszönjük a házigazdák szervezését és vendégszerete­tét. Köszönjük az adományokat: édesanyja emlékére Rieger Erzsébet $100, édesapja halálának emlékére Garabás Ágnes $100, karbantartásra: NN. $200. Isten áldja meg az adakozókat. FIGYELEM - ÚJRA INDULNAK A BIBLIAÓRÁK: Minden pénteken este 7 órakor gyülekezeti bibliaóra a temp­lomnál. Február 25-én, böjti úrvacsorás, kétnyelvű istentisztelet. Március 17-én, szombaton egész napos történelmi játszóház kicsiknek és nagyoknak. Bővebb információ rövidesen honlapunkon. Március 25-én vendég igehirdetőf hallgathatunk. Délelőtt 11 órakor Dr. R Tóth Béla, a Szentendre-i Református Egyházközség lelkésze fog szolgálni. Április 1-én, délután 3 órakor Virágvasárnapi Konferencia lesz egyhá­zunknál, utána délután 5 órakor Orgo­nahangverseny. Közreműködnek: Szilas Imre orgonaművész, Érseki Emőke énekművész, a Kodály Kórus, az alhamb­­rai Baptista Gyülekezet Quartettje és mások. A belépés ingyenes. Szeretettel várunk mindenkit. Április 8-án, Húsvét, úrvacsora, gyerekeknek locsolkodás és tojáskeresés. Április 21-én szombaton este 7 órától Tavaszi Zsongás - Benefit bál. Szeretettel várunk mindenkit erre a rendkívüli estére. Május 6-án Majális és Tavaszi fesz­tivál. Május 13-án anyák napi ünnepély. Június 16-án, szombaton este 7 órától „Magyar Jövő” bál (A Függetlenségi Bál utóda) Július 14-én, szombaton délután 4 órától Tehetség show. Műsor, játékos vetélkedők, karaoke, vacsora, zene, tánc, tombola értékes nyereményekkel. Augusztus 20-26 keresztyén anya­nyelvi nyári tábor. Szeptember 22-én szombaton „A Magyar Családért” Bál. Értékmentő, hagyományőrző szórakoztató est. Október 20-án, szombaton este 7 órától Hagyományos Szüreti Bál. December 2-án, vasárnap az isten­­tisztelet után Magyar Mikulás várás. ' December 9-én, vasárnap délután 4 órától gyertyafényes Adventi orgona­hangverseny. December 16-án, vasárnap délután 4 órakor Gyertyafényes Istentisztelet és karácsonyi műsor. December 24-én, és 25-én istentisz­teletek, úrvacsora, családi karácsony. December 31-én San Fernando Völgyi Szilvszter. A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egyházunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyeztetés végett időnként látogassák meg honla­punkat vagy hívják fel az egyházi irodát. Minden vasárnap délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet. Minden hónap utolsó , vasárnapján délelőtt 11 órakor kétnyelvű istentisztelet. Istentiszteletek után mindig van ebéd. Az istentiszteletek ideje alatt gyermekmegőrzést biztosítunk. Istentiszteletek után imacsoportunk szeretettel várja a templomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Imakéréseket telefonon és e-mailon is fogadunk. Az Úr legyen és maradjon gyülekezeteink és családjaink őriző pásztora! ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ Templom és levélcím: ' 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok) (310) 355-1475 Lelkipásztor: NT. KACSÓ ISTVÁN (626) 356-8075 e-mail: istvankacso@yahoo.com Főgondnok: GARAITÜNDE (310) 314-5574 Orgonista: Hódos Judy ISTENTISZTELET: VASÁRNAP de. 11:30 órakor ^vww.hungarianreformedla.orj* Egyházunkhoz - A 405-ös fwy­­ről az El Segundo Blvd. lejáratnál forduljon kelet felé az El Segundo Blvd.-on. Elhagyván a Hawthorne Blvd-ot, a 6. utca balra York Avenue (Prairie Ave. előtt). Majdnem az El Segundo és York saroknál találhatják sárga templom épületünket. Az Isten­­tisztelet minden Vasárnap délelőtt 11:30 órakor kezdődik előbb angol, aztán magyar nyelven, külön textusok alapján, különböző Igehirdetésekkel. Áz elmúlt Vasárnap délelőtti Istentiszteletek prédikációinak alap­igéi Máté 7: 16;II: 29 , valamint 2Korinthus 4: 6-10 (Bibliaolvasás: 2Korinthus 4: 11-18) voltak. Az Isten­tiszteletek “Self-description”, vala­mint “Követők tulajdonsága” címeket kapták. Az angol Istentisztelet alatt azt vizsgáltuk meg Krisztus ön-leírásán/ rajzán keresztül, hogy mi az össze­függés az én-kép és a lélek nyugalma között. A magyar Istentisztelet alatt a Krisztus követők tulajdonságait vizs­gáltuk meg. Köszönet Gáspár Líviának, vala­mint mindazoknak, akik azon igye­keztek, hogy a gyerekeknek egy kel­lemes délutánt szervezzenek! Azalatt kórusunk 3:30-tól ökumenikus Isten­tiszteleten vett részt a Hollywood-i Magyar Református Egyháznál. Köszönet a meghívásért és a vendég­látásért! Köszönet kórus-tagjainknak a fellépésért! Imádkozzunk betegeinkért!: Cas­tillo Bagoly Éváért, Bónis Helen-ért, Horváth Júliáért, Betty Warga-ért! Istennek gyógyító kegyelme legyen a betegeskedőkkel! Február 24.-én, Szombaton este 6 órától UCLA Magyar Klubja és Népdalköre közös délutánt ren­deznek az Első Magyar Református Egyház Pannónia kórusával, valamint Filmkörével az Első Magyar Refor­mátus Egyház Kossuth Termében. Február ,25. Böjtfő. Istentisz­teletekkel egybekötött Úrvacsora. Istentiszteletek után közgyűlés! Március 4. Istentiszteletek után presbiteri gyűlés. Március 18. Március 15-re emlékezik a Vasárnapi Iskola. Április 1. Virág vasárnap. Öku­menikus virágvasárnapi Konferencia az LA környéki magyar gyülekezetek­kel. Április 8. Húsvét. Istentiszteletek­kel egybekötött Úrvacsora. Május 6. Anyák Napja. A Vasár­napi Iskola az anyákat köszönti. Isten­tiszteletek után presbiteri gyűlés. Május 20. 11:30-tól rendes vasár­napi Istentiszteletek. Délután 2:30-tól Jótékonysági koncert! Figyelem! Figyelem! Kórus tagok! Próbálunk minden Vasárnap Istentiszteletek után! Templomunk kórusa, megalakulásának 1 éves évfordulójára, nevet is kapott: “Pan­nónia”. Magyar filmvetítés felnőtteknek minden hónap harmadik Szombatján este 7 órától! Gyerekeknek filmvetítés minden hónap első vasárnapján Isten­tiszteletek után! Figyelem! Figyelem! 2006 November 1.-től a minden vasárnapi Istentiszteleteink reggel 11:30-tól kezdődnek! Figyelem! A lelkipásztor új otthoni telefonszáma 626-356-8075. A teljes évi kalendárium megtekinthető a templom honlapján. Templomunk honlapja www.hungarianreformedla.org HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor: Nt. NAGY BÁLINT Home: (323)937-6891 Tel. Off: (323)930-0807 FAX: (323) 930-0934 Orgonista: MÓNUS OLIVÉR Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805)581-1754 ._________________________> Isten Igéjét I.Tim. 2.3-4.vs. alap­ján hirdettük. „Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” Ha valaki nem üdvözül, az kárho­zatba kerül. És ahogy az üdvösség- a Szentírás tanúsága szerint - már itt a földön elkezdődhet, addig lehet ugyanis helyreállítani a kapcsolatot, amíg dobog a szívünk, s tart az életünk, ugyanígy a kárhozat álla­pota is bizonyos szempontból már itt a földön elkezdődik azok számára, akik az Isten nélküli életet választ­ják. Az üdvösség azt jelenti, hogy kapcsolatom van Istennel, a helyemen vagyok. Ez nemcsak odaát lesz majd csak nyilvánvaló, hanem már ebben a földi életben is. Azt mondja az ige, hogy aki hisz Jézusban, az már most átment a halálból az életre. Aki pedig nem hisz benne, az már elkárhozott. Istentiszteletünk után meglepe­tésként a családtagok, a barátok, valamint egyháztagjaink köszöntötték a teremben Hajdú Rozika presbiterün­ket születésnapja-alkalmából. Isten éltesse sokáig! Adományok Isten dicsőségére: N.N. $100, Danyi Ilona $100, Hunter István és Ica $25, Németh László és Julika édesanyjuk - Rozika - születés­napja alkalmából $75, Józsa Károly és Erzsébet szüleik emlékére $100. Délután 3 órától tartottuk öku­menikus böjti imavasárnapunkat, melyen szép számmal jelent meg a hívő magyarság. Hálásan köszönjük a Los Angeles-i magyar egyházak lelkipásztorainak és gyülekezeti tag­jainak, hogy eljöttek az ökomenikus istentiszteletre és együtt imádkozhat­tunk „A Krisztus-hívők egységéért”. Köszönjük a szolgálatokat: Nt. Dr. Bónis Béla, (ny. egy. tanár, lelkipász­tor) Nt. Danyi István, (adventista lp.) Nt. Jakabffy Zsolt, (San Fernando Völgyi Ref. Egyh.) Nt. Kacsó István, (Első Magyar Ref. Egyh.) Nt. Novák József, (Alhambrai Baptista Egyh.) Dr. Szabó Ildikó, (missziói lp.) Ft. Szabó Sándor püspök, (Ontarioi Ref. Egyh.) Father Theodore Smith, (Szent István Róm. Kát. Egyh.) Nt. Vadász János (baptista) lelkipásztoroknak, Nt. Danyi Istvánnak a hegedűjátékot, a Pannónia Kórusnak az énekeket, Hódos Juditnak és Balogh Tamásnak az orgonakíséretet. Az Ökumenikus Böjti Imavasárnap adakozását - $700- Argentínába a Boenos Aires-i Refor­mátus Egyház megsegítésére juttatjuk el. Hálásan köszönjük nevükben is az adományokat. Istentiszteletünk után az egyház termében vártuk szeretet­­vendégségre a testvéreket. Köszön­jük a süteményadományokat: Okos Marikának, Szíjjártó Juditnak, Józsa Erzsikének és Patkós Ilonkának. Február 25. Böjt első vasárnapja, úrvacsorás istentisztelet. Március 4. Los Angeles-i Marat­hon. Azon a vasárnap délelőtt az istentisztelet elmarad Április I. Virágvasárnapi Konfe­rencia a Resedai Egyháznál. Április 6. Nagypénteki istentisz­telet este 7 órakor. Április 8. Húsvét, úrvacsorás istentisztelet. Április 21. (szombat) Egyházme­gyei Rendes Évi Közgyűlés egyhá­zunknál. Május 13. Anyák napja. ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909)981-9601 . Fax: (909)946-3713 E-mail: revszabo@gmail.com Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, PÜSPÖK (909) 466-3993 Főgondnok: PÉTER ILONA (949) 587-9789 Istentisztelet Minden vasárnap d.e. 11-kor Az Egyház Négyessy- Lakótelepén apartmentek ^ bérelhetők olcsó áron ^ Jézust a gyógyításairól is ismerjük a Bibliából, aki a testi és lelki betegeket gyógyította. A bűnre is úgy nézett, mint betegségre és azért is jött, hogy ezt is gyógyítsa. Nemcsak elmondta, hogy mi a bűn, hanem megoldást adott, meg is szabadított attól. A világ olyan volt körü­lötte, mint egy kórház, amelyben egyik betegtől a másikhoz ment. Ha ránézett a betegre, azonnal felismerte a betegséget, mint egy jó orvos, aki tudtja, hogy mit kell csinálni. Azt is megtudhatjuk a bibliai leírásokból, hogy milyen gyöngédséggel gyógyított. Mindezt azért tudta megtenni, mert a beteget nagyon szerette. Jöttek is hozzá az emberek mindenfelől. Amikor hozzá kerültek a betegek, nagy türelem­mel gyógyított, soha nem mondott le senkiről. Hogy felismerte a betegségét a gazdag ifjúnak, Zákeusnak, a samáriai asszonynak. És volt-e reménytelenebb eset, taint a keresztfán a mellette meg­feszített bűnöző, akit szintén meggyó­gyított. Jézusnál semmi sem lehetetlen! Életünk nagy kérdése az, hogy tudunk-e erről, megyünk-e Őhozzá gyógyulni? Életünket leginkább a bűn teszi beteggé, mert a bűn a lelket fertőző, beszennyező betegség. És ezt a betegséget mi magunk nem tudjuk meggyógyítani. Erre egyedül csak Jézus képes. Induljunk hozzá! Ha nem érezzük magunkat betegnek, akkor nem megyünk, mert annál sokkal érzékenyebbek vagyunk, hogy csak úgy elinduljunk valakihez. Jézus a magukat egészségesnek érző betegeket nem tudta gyógyítani, de a bűn által beteggé tett életeket annál inkább. Mellette a helyünk! Máté evangéliuma 9:12 Vasárnap egyházunkat többen képviseltük a Hollywoodi Magyar Refor­mátus Egyháznál tartott Böjti-imanapi istentiszteleten. Köszönet a léleképítő szolgálatokért és a vendéglátásért. Február 22. Bűnbánati istentisztelet csütörtök d.u.6. Február 25. Böjti úrvacsorái isten­­tisztelet Március 18. Istentisztelet és emlékezés az 1848-as Magyar Szabadságharcra.-d.u.l órakor ebéd, az ünnepi műsorban közreműködik Beregszászi Olga magyarországi előadóművész Április 1. Virágvasárnapi istentisztelet Április 6. Nagypénteki és bűnbánati istentisztelet este 7-kor Április 8. Húsvéti úrvacsorái isten­­tisztelet Május 13. Anyáknapi istentisztelet, d.u.l-kor anyáknapi ebéd és zenés műsor Május 24. Bűnbánati istentisztelet csütörtök este 7. Május 27. Pünkösdi úrvacsorái isten­­tisztelet Június 24. Ontarioi Magyar Nap, ebéd és zenés műsor Szeptember 30. Hegyaljai Szüreti Mulatság, ebéd, zenés műsor Október 28. Emlékezés az 1956-os Magyar Szabadságharcra, d.u.l-kor ebéd, ünnepi műsor November 1. Bűnbánati istentisztelet csütörtök d.u.6. November 4. Reformációi úrvacsorái istentisztelet November 17. Szombat este 6:30-kor „Harangszó” Benefit Bál, vacsora, zenés műsor December 16. Ontarioi Magyar Karácsony, karácsonyi ünnepség és ebéd December 20. Bűnbánati istentisztelet csütörtök d.u. 6. December 25. Karácsonyi úrvacsorái istentisztelet December 31. Óévi istentisztelet hétfő este 6-kor, Ontarioi Szilveszter, vacsora és zenés műsor este 7-kor SAN DLEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO 3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Esperes (909) 981-9601 Főgondnok: HARASZKÓ JÓZSEF (619) 296-3647 Istentisztelet minden hónap első vasárnapján. Legközelebbi istentisztelet március 4-én, vasárnap délután 3:30-kor. MEGRENDELŐ LAP Alulírott megrendelem az Amerikai MAGYAR HÍRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order) Előfizetési díj: USA egy évre $36. USD, fél évre $21. USD Kanada egy évre $56. USD, fél évre $31. USD Más külföld egy évre $96. USD, fél évre $51. USD Név: Utca, házszám: Város, állam: .. Telefon: ZIP Code: Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave., Suite #1, Los Angeles, CA 90004 Telefon: (323)463-6376 Fax: (323)463-6186 LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. Linden szemvizsgálat Optpmetry. O ONE-1 SZEMÜVEG KONTAKTLENCSE ONE-IIOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: hétfőtől péntekig 9 a.m. - 8 p.m. Szombaton 8 a.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.m.-5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.D. 1-800-505-4633 Emily Lindán, O.D. AMERIKAI Igagyar Hírlap Február 23, 2007~]

Next

/
Thumbnails
Contents