Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)

2007-02-23 / 9. szám

Kevesen voltak a honfoglaló magyarok A honfoglaló magyarok Ázsiából érkeztek, út közben szlávokkal és törökökkel keveredtek, így felhígult a genetikai állományuk. A legújabb DNS-vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy viszonylag kevés magyar érkezett a Kárpát-medencébe, ők viszont megadták a módját: a lovak Rolls Royce-án közlekedtek. Viszonylag kevés honfoglaló magyar érkezhetett egykor a Kárpát­medencébe - ezt támasztja alá az a kutatás, amelynek eredményeiről Raskó István pro­fesszor számolt be az MTI-nek. A kutatást 2001 óta végzi az Magyar Tudo­mányos Akadémia (MTA) Szegedi Biológiai Központ­jának Genetikai Intézete és az MTA Régészeti Intézete. „Tíz helyen végezzük az ország­ban a X-XI. századi temetők feltárását. Részben a klasszi­kus honfoglalás kori temetkezési helyeket vizs­gáljuk, amelyekre a gazdagon díszített régészeti leleta­nyag és lócsontvázak jelenléte jellemző. Emellett feltártunk néhány, ugyanebből a korból, de átlagos temetőből származó sírt” - mondta Raskó. A kutatók eddig összesen 110 csontvázat vizsgáltak, ám mindössze 274)01 sikerült azono­sításra alkalmas DNS-t nyerniük. Egyrészt a mitokondriumok, a sejtek energiaszervének DNS- ét vizsgálták. A mitokondriális DNS kizárólag anyáról öröklődik; a kutatók gyakran használják emberi populációk eredetének anyai ágon való meghatározására. (Ezzel a módszerrel sikerült állítólag meghatározni a mito­kondriális Évát, minden ma élő ember közös ősanyját.) „A történeti-régészeti adatok alapján úgy gondoljuk, hogy a mai magyarság is nagyon kevés alapítóra vezethető vissza. A Kárpát-medencébe érkező törzsek nyilvánvalóan keveredtek az itt élő szlávokkal és más népcsopor­tokkal, ezért gondoljuk, hogy a régészeti leletek genetikai tanul­mányozása közelebb visz a honfog­lalás kori magyarság és az egész Kárpát-medence történetének a megértéséhez, mintha kizárólag a Kárpát-medencé­be” - mondta Raskó. Az apai öröklődés vizsgálatakor az Y kromoszóma egyet­len eltérésére, a dél-urali bélyegre (markerre) voltak kíváncsiak. „Ez a marker a dél-urali népek­nél, akik a felté­telezések szerint az ősmagyarság roko­­_ nai, 60 százalékos gyakorisággal fordul elő a férfiaknál. A finneknél és az északi finnugor nép­csoportoknál pedig 15-20 százalékos az előfordulása. A mai magyar és székely férfiaknál viszont a kétszáz vizsgált személyből mind­össze egynél fedez­ték fel az eltérést. A férfi csont­vázak esetében viszont négyből háromnál megtalálható az eltérés, ami bizonyítja, hogy a honfoglaló magyarok jelentős része uráli eredetű. „A mai magyar és székely fér­fiaknál az Y kromoszóma olyan variációjára bukkantunk, amely a neolitikumban, a földművelés elterjedésekor Európába érkezett népességre volt jellemző. A Balkánon élő törökök közvetí­tésével ért ide. Ez a variáció a mai magyaroknál és székelyeknél nagyobb gyakorisággal fordul elő, mint a környező népeknél, és meggyőződésünk, nemcsak a 150 éves török hódoltságnak köszönhető, hanem sokkal koráb­ban megjelenhetett” - mondta a tudós. Vizsgálták a lócsontvázakat is. Mint kiderült, a közhiedelem­mel ellentétben a honfoglalás kori törzsek nem az alacsony, a mai hucul, vagy Przsevalszkij-lovak­­hoz hasonlatos lovakon érkeztek. A kutatók azt találták, hogy ezek a lovak megegyeztek a mai Türkmenisztánban található akhal teke fajtával. A középkorban ezek a lovak Rolls Royce-nak számí­tottak, ugyanis nagyon kevés táp­lálékkal napi 120-130 kilométer megtételére voltak képesek. a ma élő magyarokat és széke­lyeket vizsgálnánk” - közölte a professzor. Ugyanakkor 100-100 mai magyar és Korondon élő székely hajszálaiból is meghatározták a mitokondriális DNS-'t és ezt összehasonlították a honfoglalás kori adatokkal. Mint kiderült, a klasszi­kus honfoglalás kori sírokban nyugvóknál nagyon jelen­tékeny az ázsiai eredetű anyai öröklődés. Ezekben a csontok­ban ugyanakkor nagyon lényeges európai elemeket találtak, ami azt is alátámasztja, hogy a honfoglaló törzsek vándorlásuk során szláv és török népekkel keveredtek. „A köznépi temetőkből származó csontvázak és a mai magyar és székely népesség esetében viszont mindössze 5 százalékos ázsiai eredetű vér­vonalat tudunk kimutatni, a többi pedig európai, balkáni eredetű. Tehát a klasszikus honfoglalók által behozott ányai vérvonal gyakorlatilag felhígult az itt élők genetikai állományával, és ez is alátámasztja, hogy viszonylag kevés számú honfoglaló érkezett’ Dr. Nagy László, D.D.S. Fogszakorvos (310)391-0699 t LaszIoLajosNagy@yahoo.com Fogszabályozás * Fogfehérítés Szeretettel várjuk régi és új betegeinket! Cím: 3791 S. Centinela Ave., Los Angeles, CA 90066-3130 PÁRTOLJA HIRDETŐINKET!------­­- — Klubdélután Hawthorne-ban FEBRUÁR 24-én, szombaton este 6 órától a UCLA Magyar Klubja és Népdalköre közös klubdélutánt rendez az Első Magyar Református Egyház Pannónia kórusával, valamint Filmkörével az Első Magyar Református Egyház Kossuth Termében. (12717 York Ave, Hawthorne, CA 90250. 405 fwy-ről El Segundo Blvd. exit, York és El Segundo Blvd. sarok). Közös ének, tánc, filmvetítés. Gulyás, lángos, üdítők. Magyar csodák: a pannonhalmi főapátság Alapításának ezredik évfordulóján, 1996-ban lett a világörökség része a pannonhalmi bencés főapátság. Az épületegyüttes szinte meg­koronázza a Kisalföld fölé magasodó, 282 méter magas „Pannónia szent hegyét”. Látványa uralja a tájat, de a falai közé lépő látogatónak talán még ennél is megkapóbb élményt nyújt: ezer év számos építészeti stílusa és pompás, művészi alkotása olvad tökéletes egységbe a rend­kívüli építményben. A helyi hagyomány szerint Tours itt született püspöke, Szent Márton tiszteletére alapította Géza fejedelem 996-ban az első magyar bencés monostort. A közösség kiváltságlevelét 1002-ben állította ki István király, aki az apátság első, tekintélyes méretű templomát is felépíttette. Ez azonban egy tűzvészben elpusztult. A ma látható háromhajós, kora gótikus templom lényegében már a harmadik: 1225- ben szentelték fel. Ugyanebből az időszakból való a templomot a szer­zetesek gyülekezőhelyével összekötő díszes kapu, a Porta Speciosa. Mátyás korában épült a késő gót kerengő, a Szent Benedek-kápolna és a templom mindhárom szentélyének boltozata. XVI. századi a Szűz Mária-kápolna reneszánsz kapuzata és a templom „új” északi kapuja. A török hódoltság után, a XVIII. században építették fel a monostor ma is álló barokk épületeit, a kolostor jelenlegi kiszolgáló, és lakóhelyi­ségeinek nagy részét, köztük az ebédlőtermet. Bár II. József a pannonhalmi kolostort is feloszlatta, I. Ferenc 1802-ben visszaállította, és a korábbi hagyományt követve a középis­kolai oktatás feladatával bízta meg a rendet. Ezt követően épült a négyszintes klasszicista teremkönyvtár és a templomtorony, s ekkor telepítették a hegy keleti lejtőjén a ma is virágzó arborétumot. 1896-ban itt alakították ki az ország hét millenniumi emlékművének egyikét. AII. világháború alatt az épületegyüttes gimnáziummal és a kora­beli olasz építészetet idéző diákotthonnal bővült. A főapátság legszebb részletei az interneten is megtekinthetők, a www.bences.hu címen. Kristálybarlangot találtak Citadella-kristálybarlangnak nevezték el felfedezői azt az új buda­pesti barlangot, amelyet a Gellért-hegyen, egy építkezés helyszínén tártak fel, és egyelőre lezártak. A Természetvédelmi Hivatal később dönt arról, hogy látogatható lesz-e a nagyközönség számára. Különleges barlangok rejtőznek a föld mélyén Budapesten, ezeket egymillió éve a hegyek felső rétegeiben a hévíz, azaz hidrotermális víz alakította ki, amely a főváros gyógyfürdőit is táplálja - mondta az InfoRádiónak az új barlang egyik felfedezője. A barlangkutató közölte: teljesen váratlanul, egy építkezés helyszínén találtak arra utaló jeleket, hogy a közelben barlang húzódik a Gellért-hegy oldalában, a Citadella alatt. A kristálybarlangot január közepére 80 méter hosszan tárták fel, a járatok kutatása azonban továbbra is folyik. A Citadella-kristálybarlangot, amelynek minden falát gipsz- és aragonit kristályok borítják egyelőre lezárták, csak szakemberek látogathatják, és a Természetvédelmi Hivatal dönt arról, megnyitják-e majd a nagyközönség számára is - mondta Adamkó Péter. A barlang­­kutató emlékeztetett: Budapest barlangjai is a világörökség részévé válhatnak. Barátainak, ismerőseinek a legszebb ajándék, amely egész éven át örömet szerez: AJÁNDÉK ELŐFIZETÉS A HÍRLAPRA! Február 23,2007

Next

/
Thumbnails
Contents