Amerikai Magyar Hírlap, 2006 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2006-11-24 / 46. szám

Orbán: a hazugság nem az országot jellemzi A Fidesz elnöke. Magyarország megtépázott tekintélyének hely­reállítását nevezte a legfontosabb külpolitikai feladatnak. Orbán Viktor azután mondta ezt, hogy Budapesten megbeszélést folytatott az Európai Unió nagyköveteivel. Orbán Viktor azt mondta: az ország elhúzódó politikai és morális válságban van, amely nem oldódik meg addig, amíg ennek kiváltója jelen van a magyar közéletben. „A következő időszakban is aktív maradok nem csak a magyar parlamentben, de a külpolitikában is, a legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy helyreállítsuk Magyarország megtépázott tekintélyét és hitelét a világban” - mondta a pártelnök. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke úgy fogalmazott: az ő dolga rávilágítani, hogy a hazugság, az adathamisítás és a rendőri brutalitás csak a kormányt jellemzi, az országot nem. Hozzátette: egy dolog, hogy milyenek a magyar emberek és egy másik, hogy miként viselke­dik a magyar kormány, ezért a feladat az, hogy Magyarország a meg­becsültségét és elismertségét próbáljuk helyreállítani. A Fidesz gazdasági forgatókönyvéről szólva a politikus kifejtette: a politikai elitnek először tisztáznia kell, ki a felelős azért, hogy ilyen gazdasági helyzetbe jutott az ország, garanciákat kell adni, hogy a megszorításokkal beszedett extra pénzek valóban jó helyre mennek, ezek után tisztázni kell a megszorító lépéseket és igazságosan elosztani a terheket, majd reformalapot létrehozni a változtatások finanszíro­zására, és reformkerekasztalokkal meghatározni a reformok irányát. Orbán Viktor megismételte pártja azon álláspontját, hogy a kor­mány nem reformokat hajt végre, hanem pénzbehajtási akciókat vezé­nyel le. Naiv embereket vernek át az internetes bűnözők A rendőrségnek egyre nagyobb terhet jelent a számítástechnikához köthető, illetve az internet felhasználásával elkövetett bűncselekmények elleni küzdelem - írja a Világgazdaság. A magas látenciához hozzájárul, hogy sok károsult nem fordul a rendőrséghez, mert néhány tízezer forintnyi veszteségnél ez nem éri meg neki, ráadásul szégyellik is, hogy rászedték őket. A leggyakoribb forma az aukcióscsalás. Itt az elkövető egy ismert aukciósportálon (ebay.com vagy vatera.hu) eladásra hirdet meg valamit, majd a vevőt ráveszi a vételár átutalására, a terméket azonban nem küldi el neki. A hirdetési csalás ennek olyan változata, amelyben aukcióscég közbeiktatása nélkül, közvetlenül jön - pontosabban nem jön - létre az üzlet. Az elkövetők gyakran egy nem létező szállítócéget léptetnek be a tranzakcióba, amely igazolja, az árut elhelyezték nála, s amennyiben a feladó jelzi, hogy megkapta a pénzt, napokon belül viszi a küldemé­nyt. De van olyan módszér is, amikor egy létező, ismert cég nevében küldenek nyugtát vagy egy eredetihez hasonló tartalmú, de meghami­sított fejrészű e-mailt. A hirdetési csalás egy speciális módszere, hogy utánvétellel értéktelen tárgyat kap a pénzéért a károsult - ismerteti a módszereket a Világgazdaság. A „nigériai” csalásnál az internethasználótól egy ismeretlen spam­­ben anyagi segítséget kér ahhoz, hogy a számláján lévő nagy összeghez hozzájuthasson - adminisztratív okokra hivatkozik -, és ezért jutalékot ígér. Ilyenkor a rászedett addig fizeti az ügyvédi költségeket, adókat, illetékeket, amíg rá nem jön, csúnyán átverték. A spanyol vagy hol­land lottó „nyertesét” a nem létező szerencsejáték-társaság értesíti egy spamben, ugyanakkor közük vele: ha fel akarja venni a millió eurós nyereményét, ahhoz néhány ezret illetékként előre be kell fizetnie. Pénzmosás fordul elő akkor, amikor valaki pénzt kap a partnerétől a számlájára, majd a jutalékát levonva egy ismeretlennek továbbküldi. S szintén a számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekménynek minősül a behatolás a gépekbe, rendszerekbe, a kódok feltörése, a hackelés vagy crackelés, továbbá a webszerver tartalmi elemének a megváltozása, a deface, amikor egy honlapot az üzemeltető akarata ellenére változtat meg a számítógépes kalóz - áll a Világgazdaság hasábjain. (702) 433-2040 1 (800) 928-3273 KEDVEZMÉNYES REPÜLŐ ÁRAK - EUROPEAN RIVER CRUISES Hawaii * Mexico * Tahiti * Australia * Europe * Caribbean Szigetek Creative Tours & Crouises * E-Mail: beabudapesttravel@yahoo.cnn Budapest Spa Packages For other Specials check: www.BudapestTravel.us Engedélyezné a papok házasságát a pápa? XVI. Benedek pápa rendkívüü ülésen tanácskozott arról, hogy a Vatikán engedélyezze-e a papi hivatást a nős, de erkölcsös életet élő férfiak számára. Nem valószínű azonban, hogy a felvetés nyomán megszüntetnék a papi cölibátust. A sorozatos botrányok hatására felmerült, hogy az utánpótlással küszködő katolikus egyház megnyitná a papi hivatást az úgynevezett viri probati, a nős, de erkölcsös életet élő férfiak előtt. A kérdés különösen sürgető, mivel az utóbbi években mintegy 400 ezer pap hagyta el a katolikus egyházat, hogy megházasodhas­son - írja a BBC. A tanácskozáson szó volt az afrikai Emmanuel Milingo érsekről, aki a múltban megnősült, idén szeptemberben pedig püspökké avatott négy házas papot, és ezzel automatiku­san kizárta magát az egyházból. Szóba került a latin nyelvű szentmise visszavezetéséről is. A latin tudós XVI. Benedek pápa szívesen látná a latin misét. A latint a II. Vatikáni Zsinat után 1969-ben helyettesítette a nemzeti nyelveken celebrált szentmise. Nyomortanyán él a legnagyobb adós Halálos beteg és egy nyomor­tanyán él az a jászladányi férfi, aki 430 millió forintos hátralék­kal Magyarország legnagyobb adósa. Természetesen Berinde Ervin nem adócsaló, éppen ellenkezőleg, jóhiszeműsége miatt őt csapták be rendszeresen. A férfi öt éve költözött Óbudáról édesanyjával Jászla­­dányra, az építőiparban dolgo­zott, de nem vetette meg az italt, és egyre több adósságot halmozott fel. Nem értett a pénzügyekhez, emiatt többször becsapták, sőt, még a számlakönyvét is köl­csönadta másoknak, akik persze nem adták vissza. Jelenleg egy omladozó vályogházban élnek. A férfi gyakran hallucinál, keze és lába lebénult, nem tud gondoskodni magáról, állítólag csak hetei, hónapjai vannak hátra. Az államnak azonban 250 millió forintos adóhátralékkal és 180 millió forint bírsággal tartozik. Ezt az összeget szinte biztos, hogy nem tudják rajta behajtani. Állítólag az eset nem egyedi a településen, a szociálisan kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket ugyanis könnyen rá lehet venni, hogy párezer forint ellenében milliós nagyságrendű adás-vételi szerződéseket és számlákat írjanak alá. GREEN CARD LOTTERY 50,000 awarded by U.S. Government. Applications prepared by experienced immigration attorney for $45. For information contact: LAW OFFICES OF JOHN W. CRAIG 523 W. 6th Street, Suite 305 Los Angeles, CA 90014 Tel: (213) 627-4141, Fax: (213) 627-4343 Email: john@craiglaw.us Deadline: November 28, 2006 HÍREK KULTÚRA SPORT IDŐJÁRÁS DUNAINFO Build a bridge to your Homeland! A DUNA Televízió és a KOSSUTH Rádió mindenkinek tartogat valamit. Magas színvonalú, jelentős kulturális tartalommal bíró műsoraink közül minden kedves érdeklődő kedvére válogathat. Az új műsorrácsban ugyanúgy megtalálhatók a legfrissebb híradások, a legnézettebb műsorok, mint a legértékesebb magyar filmek és dokumentumfilmek. A sportrajongók a magyar közvetítéseken kívül a legfontosabb sporteseményeket is figyelemmel követhetik. És a kiesükről sem feledkezünk meg: a gyermek-, ifjúsági és tanítójellegű műsorok egész tárházával várjuk a legifjabb generációkat. Experience the Hungary of today by subscribing to DUNA Television! Amennyiben a részletek érdekelnék, ne habozzon felkeresni bennünket az ingyenes 1-703-768-2746 as telefonszámon. Internetes honlapunkon szintén bővebben olvashat szolgáltatásainkról: www.dunatv-america.com . $ 1 5.®^ I DUNA Television & KOSSUTH Radio PER MONTH I Your direct link to Hungary! HÍREK KULTÚRA SPORT IDŐJÁRÁS DUNAINFO www.dunatv-america.com A EURO-World Network company 206 Hardwood Lane, Fredericksburg, VA 22408 Tel: 1-703-768-2746 } Fax: 1-703-768-5056 { E-Mail: info@euro-woridnetwork.com MEGJELENT!!! Kutasi Kovács Lajos Vasárnapok és hétköznapok című könyve- az ismert író, újságíró, lapszerkesztő, indiánkutató és utazó legújabb kötete. Az új könyv válogatásokat tartalmaz esszéiből, novelláiból a szülőföldről, emigrációs élményeiből és utazásaiból Brazíliában, Angliában, és az USA-ban. A kötet megrendelhető az író fiánál Dr. Kovács Gábornál 4409 Mar Escarpa, San Clemente, CA 92673 vagya gaborkovacsmd@hotmaiI.com e-mail címen Ara $25.00 postaköltséggel együtt j Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve július első két hetét Published weekly, except first two weeks of July PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Tel. (323) 463-6376 * Fax: (323) 463-6186 E-mail: amhirlap@sbcglobal.net KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb.), Dr. CSETŐ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, LÁSZLÓ BALÁZS, TOMKA TIVADAR MUNKATÁRSAK HORVÁTH BEATRIX, BARTHA ATTILA Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $36. USD, fél évre $21. USD Kanadába egy évre $56. USD, fél évre $31. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre $96. USD, fél évre $51. USD PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible. www.BudapestTravel.us November 24,2006

Next

/
Thumbnails
Contents