Amerikai Magyar Hírlap, 2006 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2006-07-28 / 29. szám

‘56-os plakátok New York főterén Kicsit provokatív, kicsit önironikus 1956-os megem­lékezésre készül Orsós László Jakab, a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatója. Az elkészült, de még nem pub­­likus terv egy két óriásplakátból álló installációra épül, amit New York talán legexkluzívabb pont­ján, a Times Square kapujában, az 50. utca és a Broadway kereszteződésében állítanának fel. A terv részleteiről a projekt ügyében éppen Magyaror­szágon tartózkodó Orsóssal beszél­gettek az Index szerkesztői. „’56 adottság, ráadásul ötven éve történt. Ha már rendelkezésünkre áll, kezdhetünk is vele valamit” - meséli az ötlet születéséről Orsós. Az ötletelés elején két dolog volt biztos. Nem lesz sok pénzük a pro­jektre, és Orsós nem akarta, hogy a himnusz nagyzenekari változa­tának eljátszásából és egy harmado­sztályú operaénekes által elénekelt „Hazám, hazám”-ból, illetve az azt követő libamájza-bálásból álljon a megemlékezés. „Ebbe én felakasz­tanám magam” - mondja. „Viszonylag gyorsan jött az ötlet, hogy akkor reklámoz­zuk a történélmet” - mondja. A koncepció alapkérdése az volt, hogy miként lehetne élővé tenni az 56-os forradalmat, „mielőtt még kimúlna”. Orsós megkereste ötletével a Times Square-i rek­lámhelyeket birtokló Van Wagner reklámügynökséget, ahol annak ellenére - vagy éppen azért - lel­kesen fogadták az ötletet, hogy előtte még sosem foglalkoztak történelemmel. „Amikor odamentem, azt hittem, mondanak majd egy irreális árat” - mondja Orsós, de meglepetésére a fellelkesedett marketingesek még 35 százalék kedvezményt is adtak, így össze­sen százezer dollárból (mintegy 21 millió forintból) megvaló­sulhat az ötlet. Az árban benne van a plakátok kidolgozása és a két plakáthely kéthavi bérlete is - ez utóbbi kutakodásaink szerint önmagában nyolcvanezer dollár a piaci árakon. Orsósék mostanra már kidol­gozták a projektet - augusztus 1-ig kell leadniuk a végleges terveket, melyek kidolgozásában magyar szakértők mellett amerikai rek­lámipari szakemberek is ingyen segédkeznek. Orsós maga is elis­meri, hogy nehéz feladatot vállalt, hiszen ’56-nak Magyarországon is egynél több olvasata van, az Egyesült Államokban pedig még az amerikai kormányzat ’56-os, visszás szerepvállalása is fel­merülhet. „Ettől inspiráló a fela­dat” - mondja, majd kifejti, hogy a projekt a jelenlegi állás szerint „kicsit önironikus, de a szelíd oldalról”. (A szlogent egyelőre nem volt hajlandó elárulni.) „Közelíteni akartuk a Ma­gyarországról kialakult imidzset a magyar önképhez” - magya­rázza. Hiszen mi magyarok szeretjük jó ízlésű (itt Orsós a tőlünk húsz méterre lévő Nemzeti Színházra mutat - lásd fentebb az öniróniáról írottakat), jó humorú, tehetséges embereknek gondolni magunkat, ehhez képest az ignoráns amerikaiak „nagyképű zombiknak” tartanak minket. Ezért is szeretnék, ha a projekt­ben megjelenne „a készség az iróniára”, de egyben valami olyat is létrehozni, amivel azonosulni lehet, ami megmutathatja, hogy azért van a magyarokban-büsz­keség is. És hát ’56-ra akár büszkék is lehetünk. „Azért az nagy dolog, hogy borzalmas ruhákban járó zombi emberek egyszere fegyvert ragadnak, és az életüket áldozzák egy absztrakcióért” - mondja, hozzátéve, hogy „’56 „az enyém is”. Azt, hogy milyen hatása lehet majd a rek­lámnak, egyelőre Orsós sem tudja. „Az ember menet közben elkezd hinni a marketingben” - magyarázza nevetve. Tény, hogy a plakátokat a Van Wagner reklámügy­nökség mérései szerint napi 65 000 ember láthatja - a tervek szerint szeptember 1-től novem­ber 1-ig tehát kábé négymillió járókelő szembesülhet vele, hogy ötven éve „legalább volt valami kurázsi” Magyarországban. Ehhez hozzá-jön, hogy az 50.­­Broadway sarok tényleg szimbo­likus pontja a Times Square-nek, több, élőben sugárzott tévéműsor hátterében is látható - többek között az MTV-n is. De azért az Intézet prog­ramokat is szervezne a plakátok környékére, sőt, ha minden jól megy, az egyik legnézettebb amerikai showműsorban, a magát mostanában a megértés asszonyaként menedzselő Oprah Winfrey délutáni beszélgetős műsorában is helyet kaphat a kezdeményezés. És azért hagyományosabb megemlékezések is lesznek, többek között az ’56-os Intézet két kutatója Charles Gáti tár­saságában tíz nap alatt nyolc egyetemi előadást tart a kérdésről - ezeken komolyan felmerül majd az amerikaiak „árulásának” a története is. Orsós most nyolc-tíz olyan embernek mutatja be éppen a pro­jektet, akiknek ad a véleményére. Nem akarja őket megnevezni, de annyit elárul, hogy nem pártpo­litikai alapon kért fel embereket, nem „bevédeni” akarja a projektet, amit szerinte is biztosan támadni fognak, bármi történjen is. „Most arra várok, hogy valaki azt mondja, ez hülyeség” - nevet, de azért meg van győződve róla, hogy a projekt jó. Ezután pedig július 18-tól amerikai reklámszak­emberek is átnézik a terveket, hogy valóban az az üzenet jön-e át az amerikai publikumnak is, amit mondani akarnak. A terve­ket eddig látó amerikaiak minden­esetre lelkesek, Orsós szerint azért is, mert két - egyelőre nem túl ismert - „remek képet” sike­rült kiválogatni több ezer archív felvétel közül. Ha minden igaz, a magyarországi beszélgetés jövő hét csütörtökig lezajlik. „Egyébként a Van Wagner kreatívja máris úgy döntött, hogy idén Budapesten nyaral. Úgyhogy ötezer dollárt akár már le is vonhatunk a százezres költségvetésből” - kanyarodunk vissza a beszélgetés végén arra, hogy egyáltalán milyen haszna lehet a marketingnek. index Furcsa fődíj az ’56-os játékra Fél év kellett ahhoz, hogy némi híre keljen a nagyvilágban az Oktatási Minisztérium ötvenhatos vetélkedősorozatának. A Reuters érezhető iróniával adta lé most a hírt, ami szerint az 56-os forradalom­ban leginkább jártas magyar iskolások moszkvai tanulmányutat nyer­hetnek a vetélkedőn. A többfordulós tör­ténelmi vetélkedő 2006. január 23-án indult, a hivatalos honlap szerint a játékos verseny célja, „hogy minél több fiatal figyelmét felhívja a magyar történelem sorsfordító eseményé­nek évfordulójára, és elérje, hogy az iskola- Budapesti „tanulmányút” 1956-ban padban ülő fiatalok fotó: hunmagyar.org is megismerjék a diktatúra elleni felkelés, a személyes hősiesség, az egyéni és közösségi áldozathozatal szimbólumává vált '56-os forradal­mat”. A játékra 372 csapat (körülbelül kétezer diák) nevezett. A fődíj szemmel láthatólag külföldön is feltűnést keltett, a Reuters tudósítója a következőképp fogalmazott: „talán nem a legmegfelelőbb díj, mégis a szovjet tankok által eltiport 1956-os forradalomról legtöb­bet tudó iskolások moszkvai kirándulást nyernek”. A Freedom Fighter 1956 nyertesei a moszvai levéltár egyedülálló dokumentumaikból tanulmányozhatják majd az 56-os eseményeket, teszi hozzá a hírügy­nökségi jelentés az oktatási minisztérium szóvivőjének indoklására hivatkozva. Itt lesznek a plakátok HÍREK KULTÚRA SPORT IDŐJÁRÁS DUNAINFO Build a bridge to your Homeland! A DUNA Televízió és a KOSSUTH Rádió mindenkinek tartogat valamit. Magas színvonalú, jelentős kulturális tartalommal bíró műsoraink közül minden kedves érdeklődő kedvére válogathat. Az új műsorrácsban ugyanúgy megtalálhatók a legfrissebb híradások, a legnézettebb műsorok, mint a legértékesebb magyar filmek és dokumentumfilmek. A sportrajongók a magyar közvetítéseken kívül a legfontosabb sporteseményeket is figyelemmel követhetik. És a kiesükről sem feledkezünk meg: a gyermek-, ifjúsági és tanítójeliegű műsorok egész tárházával várjuk a legifjabb generációkat. Experience the Hungary of today by subscribing to DUNA Television! Amennyiben a részletek érdekelnék, ne habozzon felkeresni bennünket az ingyenes 1-703-768-2746 as telefonszámon. Internetes honlapunkon szintén bővebben olvashat szolgáltatásainkról: www.dunatv-america.com . *15.99 I DUNA Television & KOSSUTH Radio PER MONTH I Your direct link to Hungary! HÍREK KULTÚRA SPORT IDŐJÁRÁS DUNAINFO www.dunatv-amenca.com A EURO-World Network company 206 Hardwood Lane, Fredericksburg, VA 22408 Tel: 1-703-768-2746 | Fax: 1-703-768-5056 | E-Mail: infd@euro-woHdnetwork.com Budapest Market Magyar üzlet Las Vegas-ban!!! Házi készítésű hurka, Disznósajt, Füstölt Kolbászok, Trappista sajt, Vegeta, Parika, Savanyúságok... Könyvek, DVD-k, CD-k, Újságok... Hélia D krémek, Béres csepp... Cím: 6380 S. Eastern Ave. ft 6 Las Vegas, NV 89119 Nyitvatartás: Hétfőtől - Szombatig 11-6 p.m. Tel / Fax : (702) 798 - 6647 Website: www.quickshipeurope.com Szállítunk országszerte!!! Slota: Szlovákiában a magyarok uralkodnak A Robert Fico vezette új szlovák kormánykoalíció egyik pártjának elnöke a konzervatív Lidové Novinyben megjelent beszélgetésben keményen bírálta a cseh pártokat és politikusokat, hogy “normális” pártnak tartják a Magyar Koalíció Pártját, amelynek állítólagos célja Szlovákiai szövetségi állammá való átalakítása, a trianoni szerződés és a Benes-dekrétumok átértékelése. Megjegyezte, hogy pártja nem a magyarok ellen van, hanem a MKP azon képviselői ellen harcol, akik kisebbségként elnyomják a többségi nemzetet, mégpedig annak saját területén. Amíg a MKP képviselői Szlovákiát nem tekintik hazájuknak, hanem Nagy-Magyar­­ország részének, addig ő a párt betiltása mellett lesz. „Képzelje el, hogy Csehországban kikiáltanák a cseh-német köz­társaságot. Ha ennek a veszélye fenyegetne, maguk is másképpen gon­dolkodnának. Nagyon nehéz lenne maguknak” - válaszolt Slota arra a kérdésre, hogy miért elfogadhatatlan az MKP autonómia törekvése, amikor Európában már sok autonómia létezik. A szlovák politikus úgy véli, hogy a szlovákok az egykori történelmi Magyarországon ezer évig „rabszolgaságban” éltek. Slota azt állította, hogy Dél-Szlovákiában a magyarok uralkodnak, és „a Szlovák Köz­társaság felségterületén” elnyomják a szlovákokat, s ott szlovákul nem lehet senkivel szót érteni. Slota szerint, míg Komáromban Cirill és Metód szlovák hittérítők szobrát a Matica Slovenská székházának a bejárata fölé tudták csak elhelyezni, addig Rozsnyóban „szobrot emeltek Kossuth Lajosnak, a szlovákok gyilkosának, aki aláírta Stúrék (szlovák nemzeti mozga­lom a 19. század közepén) halálos ítéletét, Kassán pedig Rákóczinak emeltek szobrot, aki nyolcvanezer szlovákot gyilkolt meg”. Attilának, aki „egész Európában gyilkolt” pedig Szlovákia szerte vannak emlékművei. „Ezek után valaki még csodálkozik, hogy létezik a SNS, amely azon szlovákok jogaiért harcol, akik ezer évig éltek magyar el­nyomás alatt” - fejtette ki Slota. Index 3j jú1íus 28>2006

Next

/
Thumbnails
Contents