Amerikai Magyar Hírlap, 2006 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2006-06-23 / 26. szám
A kertészkedés iránti vágy engem évente egy-két alkalommal látogat meg. Igaz, a rózsáimat minden reggel meglocsolom, néha még este is, és az ablakom alatti levendula' bokorról is lecsippentem az elszáradt hajtásokat - jók lesznek még valamelyik szekrény aljába elűzni a molyokat. De az igazi, világrengető, szenvedélyes kerti munka nálam nem mindennapos esemény. Hirtelen tör rám, mint minden nagy szenvedély, de sohasem véletlenül. Előtte napokig, hetekig, hónapokig forrong bennem valami, és amikor eléri a forráspontot, süvítve, gőzfelhőtől övezve kitör, mint a Vezúv Itáliában, vagy a konyhában a kukta, csak ezen nincs biztonsági szelep. Amikor pöttyös kerti kesztyűt öltök és felkapom a jobb napokat látott zöld nyesőollót, még nem tudom, hogy ez lesz a nagy kertészkedés. A minap például a szerkesztőségben szólt a postásnő, a kedves és megbízható Ann, aki az újoncokkal ellentétben korán reggel jön, mindig a megfelelő postaládába teszi mindenki postáját, és nem gyömöszöli be a szép kiállítású magazinokat a keskeny rekeszekbe - szóval Ann megjegyezte, hogy már nem fér oda a postaládákhoz a sok esőtől elburjánzott bokrok miatt. Gondoltam, ez a nyugalmas szombat reggel pont jó lesz arra, hogy megnyírjam egy kicsit a bokrokat, mielőtt hozzákezdek az íráshoz. A Rossmore-i. szerkesztőség épülete akár műemléknek is bediene, híres építész, Pereira építette, mikor én még meg sem születtem. Fénykorában olyan volt, mint egy francia kastély. A férjem, amikor meglátta, beleszeretett. Az épület két szimmetrikus karja gyönyörű kis kertet ölelt át - öleli ma is, csak a növényzet lassan elvadult, egy része kiszáradt, a többi meg féktelen és akadálytalan növekedésbe kezdett. A falak mentén pünkösdirózsához hasonló virágú sötétzöld bokrok sorakoznak, rajtuk még ott a tavalyi, tán a tavaly előtti virág is. Az utca felőli oldalon jobbra élénkpiros virágú futónövény, Bougainvillea, mint amilyen a görög tengerparton borítja a tavernák oldalát. Jedda mamája ültette még jónéhány éve, mikor Angliából itt járt egy hónapig a lányánál. Jedda azóta beköltözött a legnagyobb lakásba, a három szintes hetesbe, mert legkisebb lányának, Madisonnak az apja híres filmszínész, s bár nem lakik ott vele, fizeti a gyerek kedvéért a nagyobb lakást. Az egyesben most örmény fiúk JÁNCSO ZSUZSA: ápoljuk kertjeinket! «Dans ce meilleur des mondes possibles... ilfaut cultiver notre jardin.» (Voltaire: Candide) laknak, úgylátszik nem bánják, hogy az ajtajuk előtt áthajolnak a virágos ágak. Igaz, a mienk előtt is áthajoltak, két nappal ezelőttig, akkor vágtam vissza őket. Baloldalt, ahol a szerkesztőség van, sötét rózsaszín virágú azalea bokor áll, előtte néhány vadrózsa és sárga virág, ezeket Ronnie ültette, aki élettársával, Henryvel a hármas lakásban lakik. Az ő lakása előtt, a lépcsőfeljáró két oldalán virágtartókban lila és sárga mini árvácskák nyílnak, meg rózsaszín és fehér petúniák. A postaládáknál apró fehér virágú bokor áll, a virága olyan édes illatot áraszt, mint otthon a bodzafák. Középen alacsony sövénnyel elkerített részben avokádó fa díszeleg, teli gyümölccsel - csak az a baj, hogy ezekből sosem lesz ehető avokádó. Talán még új korában be kellett volna oltani. Szemben a kövezett sétány - és a postaládák - fölé fehér oleander bokor hajlik. Ez akkor lett nevezetes, amikor egy könyvfesztiválon Oprah Winfrey személyesen mutatta be egy elsőkönyves írónő, Janet Fitch könyvét, a „White 01eander”-t. Érdemes elolvasni, meg a belőle készült, hasonló című filmet is érdemes megnézni. Sosem tudtam, hogy az oleander fehér virágaiból készült főzettel megölheti az ember hűtlen szerelmesét. Ezen meg annyi a virág, hogy egy tucatra is elég lenne... (bár ezt a módszert nem tanácsolnánk senkinek!) Kicsit hátrébb, az ötös lakás előtt van még egy égigérő pálmafa is. Ez szép lenne, ha valaki letisztogatta volna róla a növekedés során hátrahagyott elszáradt levelek évgyűrűit. Mögötte, Kati lányomék lakása előtt gyönyörű, formás rózsaszín oleander bokor - ezt már ők vágták vissza két éve, azért olyan formás és a sok virággal majdnem romantikus hangulatot áraszt. Aztán az udvar felőli oldalon, középen mint elől az avocado, ott van a rózsakert. Benne a rózsabokrok valamikor nemes fajták voltak, de elvadultak és a leveleiket rágcsálók lyuggatták meg. Valami elszórt magról legyezőpálma is nőtt ott, és az egészet úgy beborította a soha nem bolygatott sövény, hogy meg sem lehet közelíteni. Kár, mert a rózsák most is szépek is illatosak. Kezdem a nyesegetést a mi postaládánk körül. Itt is van sövény, és kilóg az eredeti helyéről, de ezen nem tudok segíteni, ezt majd géppel kell egyenesre nyírni. Vagdosom a fehér virágfürtökkel borított ágakat, és zuhog rám a pollen. Fel vagyok készülve, vászon kendővel szorosan bekötöttem a fejemet, és trikóm fölé egy régi halványkék munkás-inget vettem. Legfeljebb majd prüszkölni fogok egy kicsit. Nem rettent vissza a pókhálók tömkelegé sem, melyekben rég lehullott virágszirmok rekedtek. Az ágakat a kaporhoz hasonló levelű futó indái fonják át - ha meghúzom, csak nyúlik, nyúlik, soha véget nem ér, legfeljebb elszakad. Lassan a szomszéd ablakához érek, melyet eddig védő függönnyel takart a bokor- vajon nem fognak-e haragudni, hogy most nekik kell függönyt tenni bent? Zenész gyerekek, nem sokat törődnek a világgal, a konyhaablakon sincs függöny, gyakran látom, hogy félmeztelenül dolgoznak felvételeken, énekelnek a mikrofonba. Már meg is vagyok a mi oldalunkkal, a levágott ágakat csinos kis halomba raktam, hogy senkinek ne legyenek útjában, amíg el nem takarítjuk. Jöhet a túlsó oldal, a fehér oleander. Ez már sokkal könnyebb, egy ágat magamhoz húzok és jön az egész fa, pár gyors mozdulattal meg is van nyesve az egész. Az örmény fiúk ajtaja előtt is rendezkedek egy kicsit, mégiscsak ez az egész ház bejárata, az oleandert visszavágom, a Bougainvilleát hagyom, hadd nőjön. Tulajdonképpen kész is lennék, de akkor ránézek a bozontos rózsakertre, és egyszerre elkap a szenvedély. Mit lehet ezzel csinálni? Hiszen hozzá sem férek a rózsákhoz, hogy levágjam a hervadt virágokat és az elszáradt ágakat. A kis kertet körbefogó sövényen van ugyan egy nyílás, még szegény jó Diana csinálta, aki már vagy tíz éve halott, de azt már benőtte a gaz, visszazárta a sövény. Egy szál nyesőollóval felfegyverkezve nekilátok, hogy utat vágjak a kertecske belsejébe. Lépten-nyomon belémkapnak a tövisek, tépázzák az ingemet, felvérzik a csuklómat és még a felső karomat is az ingen át. Nem bánom, olyan ez, mint mikor a szerzetesek ostorozzák magukat, hogy megtisztítsák a lelkűket. Nekem is szinte kell most a fájdalom. Úgy érzem, ez az egyetlen hasznos tevékenység, amit végezhetek, minden más felesleges és hiábavaló. Levágok egy-két kihajló levelet a legyezőpálmáról is, hogy jobban hozzáférjek a rózsákhoz. Tépem a füvet, az aljnövényzetet, és közben millió régi tüske szúrja az ujjaimat. Millió régi bánat marja a szívemet. Nem gondolok semmire konkrétan, Csak átadom a lelkemet a pillanatnak. Voltaire is azt mondta Candide szavaival, hogy mit sem ér a gazdagság, a hírnév, a politika - ápoljuk kertjeinket, dolgozzunk és ne gondolkodjunk, akkor boldogok leszünk! Lassan megelevenedik az udvar, sorra jelennek meg a szomszédok éscsodálkozva nézik, hogy mit művelek. Először a kutyás lakók jönnek, viszik sétálni a kutyát. Egy helló, egy simogátás a kutyának, és vissza a munkához. Már látom, ez másképp nem fog menni, csak ha belülről körbevágom a sövényt és a gazt, hogy közlekedni lehessen. Kati lányom is felbukkan Hermannal (a kutya), Jay (a férj) a nyomában. Jay megígéri, hogy majd eltakarítja, amit „termelek”. Jön Jedda a kislányával, talán a papával találkoznak délelőtt. A zenész fiúktól is kijön valaki dzsekiben, hátizsákkal - talán kirándulni megy. Egy másik fiú szörfborddal a hóna alatt indul a tengerpartra. Ann is befut a napi postával, nem hisz a szemének, hiszen csak tegnap szólt és máris teljesítve a kérés! Mindenki kedvesen köszönt, úgy látom, hogy megnőttem a szemükben. Mert az hogy újságot írok, az semmi, de most látják, hogy IGAZI munkát végzek, a két kezemmel. Ha akartam volna, sem. választhattam volna jobb pillanatot, hogy lássak és lássanak. A munka java most jön csak, de már nincs megállás. A sövény ágai rétegesen, vízszintes kötegekben hajlanak egymásra. A kötegek végén van egy kevés zöld, az alja száraz. Még lejjebb menve már csak száraz ágak-bogak vannak - ha hozzányúlok, ki sem kell tépni, a kezemben marad. Micsoda patkányfogó, évtizedek óta nem bolygatott őskori lelet! És amiket találok az ágak és a fű alatt! Kólás üveg, félig telve folyadékkal. Alumínium cső, kerti szerszám, drótköteg. Egy kis kék kupak, pontosan tudom, honnan való: a növényvédő spray kupakját még akkor vesztettem el, amikor itt laktunk, ebben a házban. Elnevetem magam: második világháborús aknát biztosan csak azért nem találtam, mert ez Amerika. Amerika! A nagy álom, a szabadság és a bőség hazája! Dolgozom tovább, összeszorított fogú kitartással. Már nagyobb a halom kívül, mint az egész kis rózsakert. A kesztyű csupa sár, az ingem csupa luk, az arcom pettyes, mintha szeplős lennék, ingujjal törlőm a homlokomról az izzadságot, a zsebemből virágszirmokat és leveleket rázok ki. Nagyot fújtatok - hát elkészült a nagy mű! A sövény kiritkítva, a rózsákat körbe lehet járni. Miért olyan fontos ez? Nem tudtam, amikor hozzáláttam, csak egész a végén, amikor már mindennel kész vagyok, akkor jövök rá. Hát persze! Otthon már hónapok óta két ember dolgozik szünet nélkül: egy magyar és egy kis mexikói, a segédje. Fúrnak, faragnak - a férjem utasítására - mindent szétszednek és átrendeznek. Sosem tudom, mire megyek haza. A kertet is birtokba vették. A gyepet kiirtották. Gyümölcsfákat ültettek, uborkát, paprikát, paradicsomot. Drót helyett fából ácsoltak állványt, amire felkússzanak. A paradicsomok már nagyra nőttek, a sárga virágok alatt az uborka is kezd formát ölteni. Tulajdonképpen nagyon szép az otthoni kert. Nagyon szép, csak nem az enyém. Meglocsolom a rendbeszedett szerkesztőségi kertet, a jól végzett munka örömével megyek be az irodába. Útközben kiveszem a postaládából a leveleket, és már nem is csodálkozom, hogy egy rég nem látott, excentrikus ismerős halálhírét hozza a posta. Megmondta Candide: csak nem gondolkozni, ápoljuk kertjeinket, akkor minden rendben lesz. Los Angeles, 2006. június 11. (Apukám születésnapja) ^ ________________________ 7 4 Június 23,2006~
