Amerikai Magyar Hírlap, 2006 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2006-01-06 / 2. szám
Nappali őrjárat a sötét Budapesten Magyarország 828 mentőjéből alig negyvenben van orvos, késve érnek ki, és lassú a betegszállítás is. A tények igazak, de az Index meg is nézte, hogy a valóságban milyen a .helyzet. Szirénázás a dugóban, karját vagdosó, hangokát halló nő, részeg, hajléktalan és kávét főző liftes ember. Az esetek röviden. Megint leadják a tévében a Szomszédok epizódjait, amelyekben napról napra nyomon lehet követni egy leszanált ország siralmait. Hallható az is, hogy Kulka „Mágenheim” János, a sorozat mentőse azon búslakodik, hogy minden milyen rossz. Aztán ugrunk tizenhét évet az időben 2005-be, és a kérdés adja magát. Mi változott a majd két évtized alatt? „Akkor kicsivel jobb volt a helyzet” - mondja Králik György főápoló, aki harmincéves mentőzéssel a háta mögött még tudhatja is, hogy mit mond. Most egész Budapesten 65 kocsival kell megoldani a feladatokat, míg a hetvenes-nyolcvanas években 135 autó végezte a mentést. Mindennapos az olyan eset, amikor párhuzamosan fut be öt hívás, és van három mentő. Égés, szülő nő, roncsolt kéz, gázolás, mellkasi fájdalom. Egy perc alatt kell dönteni és mérlegelni. A szülő nő még várhat, a roncsolt kéz nem. A mellkasi fájdalom akár infarktus is lehet, oda sietni kell, a gázolás, ha nappal történt, akkor kis sebességgel, nem olyan súlyos. „Gazdálkodni kell a kocsikkal, a felelősség persze a miénk. A körülményeket pedig jobb a saját szemünkkel megnézni” - mondja a főápoló. Megnéztük. Mentők, ápolók A Róbert Károly körúti mentőállomáson nyolc autó dolgozik, ebből hat 24 órás, két nappalos. De ha a betegszállítást nem nézzük, akkor van két ONE, egy 24 órás és egy nappalos kocsi, plusz egy rohamkocsi. Ez a pár autó hivatalosan két kerületet lát el, nem hivatalosan az egész városban bevethetők. A nappali műszak reggel hatkor kezdődik. Egy ONE kocsival, azaz orvos nélküli esetkocsival indulunk el. Kelemen István mentőgépkocsivezető, azaz gépész, hivatását tekintve rendőr, de mellékállásban mentőzik. Havi száz órát, harmincezerért. Attila az ápoló, főállásban mentős, mellékállásban a Heim Pál Gyermekkórházban ügyel, és mellette negyedéves orvosi egyetemista. Ó már jobban el van eresztve, akár százezer forintot is megkeres havonta. Eddig a pontig azt gondoltam, hogy a mentősökre buknak a csajok, mert egyenruha és életmentés, de kiábrándítanak, hogy a legnagyobb esély a csajozásra a mentősbál, ahol ápolónőkkel lehet kokettálni. Az első eset, amihez Kivonulunk, egy szimpla részeg, aki legurult egy aluljáró lépcsőjén. Legalább bemutathatják, milyen szirénával végigmenni a városon. Nagyon jó. A mentősök szerint ez az egyik legjobb dolog a szakmában. Kiérve megtanulom az első szabályt: a mentőautót mindig zárni kell. Mert pillanatok alatt mindent ellopnak belőle. Hogy kinek kellene egy ütött-kopott oxigénpalack vagy egy rozsdás tolószék, nem tudom, de elhiszem nekik. Egyszerű eset, részeg a korházba, kis dünnyögés, hogy ehhez minek mentő. A kórház bejáratánál a liftes ember is csak meredten néz maga elé. Mint megtudtam, ez is egy külön szakma, kórházi liftesnek lenni. Még többet is keresnek, mint a mentősök. Jövedelmüket ugyanis kávéfőzéssel egészítik ki; egy kávé egy ötvenes. A mentősöknek a kórházban a szükséges adatok mellett leltárt kell felvenniük a betegről, pénz, ékszer, zokni, sál, mert gyakori, hogy a részeg hajléktalan a mentősökön keresi az ezresét. Ha rendőrt hív, amit megtehet, akár le is vetkőztethetik a mentősöket. Előfordult már ilyen, mondja Attila. Az öngyilkos és a csapágygolyó Nappal nincs pihenő, sem idő arra, hogy a mentő visszatérjen a bázisra. Az esetek egymást követik, jön is a következő: negyvenéves nő lerobbant, nyolcadik kerület. Attila és István csak bazsalyognak. Amíg szirénával száguldozunk a pesti dugóban a rádión bemondják, hogy egy öngyilkos hajlamú beteg késsel fenyegetőzik. Csak az én pillám rebben. Azt mondják, kevés az igazi öngyilkos. A technikába belemenve megtudom, hogy az érvágás semmit sem ér, csak vérzik. Kiértünk a karját vagdaló asszonyhoz, aki a Karol nevet kapta a keresztségben. Férje tessékel be a mérhetetlenül lepusztult lakásba. Karol az ágyban, a véres ágynemű közt dohányzik, és nem akar bemenni a kórházba. A saját kezét akkor vagdossa fel, amikor akarja, mondja. Látszik rajta hogy már gyakorlott versenyző. A szabály szerint senki sem kötelezhető arra, hogy elvigye a mentő, kivéve, ha zavart, vagy ha ön- és közveszélyes. Ez ilyen eset, de mivel Karol makacskodik, kihívják a rendőröket. Jobb belátásra tér, irány a pszichiátria. Én ülök mellette, és közlési kényszerében elmondja, hogy a férje égy tróger, megcsalta egy kurvával, és még a farkát is meggolyózta. Értetlenkedésemet látva Attila felvilágosít, hogy ez bevett szokás, és azt jelenti, hogy a delikvens egy zsilettpengével felvágja magának, és a nagyobb élvezet reményében csapágygolyókat tesz a fitymája alá. „Nem volt az nagyobb élvezet, hogy a koporsó vágja le neki” - fűzte hozzá Karol. A pszichiátrián mereven maguk elé néző testek sorakoznak az asztalok mellett. Az ápolószemélyzet csak annyiban tér el tőlük, hogy ők beszélnek is. Nem akarják átvenni a beteget, de mikor Karol arról beszél, hogy egy hang folyton a nevét kiabálja, kötélnek állnak. Gyorsan távozunk, mielőtt mi is hangokat hallanánk. Két kiló kenyér Következő riasztás: egy rákos nőhöz indulunk. A lakásban egy hullafehér asszony fekszik. Egy orvos már ellátta, de mentőt hívott, és otthagyta. Hetven per ötvenes vérnyomással. Attila fél órát küzdött, hogy a nő szállítható állapotban legyen, miközben a térje könnyes szemmel ecsetelte, hogy mennyire szereti a feleségét. Az intenzív felé Attila elmondja, hogy ez tényleg mentőknek való feladat, de csak az esetek tíz százaléka ilyen. Mégis, ezért éri meg ebben a szakmában dolgozni, mert az igazi segítségnyújtás adja a munka sikerélményét, mondja. A rákos nő rokonai adnak kétezer forintot Attilának, és indulhatunk. A paraszolvencia a mentősöknél is bevett dolog, de ebből még senki sem lett dúsgazdag mentős. Egy eszméletlen részeg vagy egy gerinctörött nem tud adni semmit, de a mentősök sem várják el. A rokonok szoktak pénzt a zsebbe csúsztatni, de ezt az összeget a kocsi személyzetével még meg kell osztani. így egy erősebb napon akar háromezer forint is a zsebben maradhat, de ennek a felét úgyis elköltik a McDonaldsban, vagy vesznek belőle hurkát. Előfordul olyan is, hogy a kenőpénz két kiló kenyér vagy öt zsemle. De gyakori, hogy hónapokig nincs semmi. Meglepetésemre a mentősök még ezen is kedélyesen elviccelődnek. A hivatalos ebédidő húsz perc a 12 órás műszakban. Szolgálatban megállni nem lehet, de a nagy leterheltség miatt nappal a mentő szinte sohasem tér vissza pihenni a bázisra. A paradoxont mindenki úgy oldja meg, ahogy tudja. Maradjunk annyiban, hogy egy kákabélű firkász kérésére veszünk egy hamburgert. Heroin és borderline kór Gyorsan letudunk egy combnyaktöréses esetet, szép karácsony lesz, mondja az idős néni. De, hogy még szebb legyen, Attila leveteti vele az ékszereket, mert a kórházban nagy eséllyel lába kel. Mire végzünk a kórházban, jön a bejelentés, hogy az Alkotmány utca sarkán egy ember elesett, az orra vérzik. Miért nem a Markó utcából mennek, ami két percre van onnan? Mert az ottani mentőállomáson jelenleg nincs kocsi, körzethatár pedig nincs. Az elesett férfi egy részeg hajléktalan. A mentősök gumikesztyű helyett kopott bőrkesztyűt húznak, és abban támogatják a mentőhöz a zsargonban csak lényként vagy százalékosként emlegetett homeles-est. A levegőben a húgy szaga keveredik az olcsó boréval. A mentősök nem szeretik a hajléktalanokat, és ezt nem is rejtik véka alá. Ennek nem az az oka, hogy jó magyar szokás szerint öröm belerúgni a gyengébbe, hanem mert alapvetően ez nem mentési feladat. A krónikus mentőhiány miatt ugyanis ezek az esetek veszik el a legtöbb időt és pénzt, miközben gyakorlati hasznuk a beavatkozásoknak nincs. A hajléktalan úgyis kiszökik a kórházból, és pár órával később valamelyik társa hívja majd a 104- et, hogy elesett a barátja. Addig viszont előfordulhat egy tényleg súlyos eset, amit a foglalt mentő miatt nem tudnak ellátni. Ez így demagóg érvelésnek tűnhet, és ezt hallva az idealisták, a világbékét követelők vagy az ombudsmanok biztos a hajukat tépnék, és morális érveket sorakoztatnának fel. De a tökéletes világ eljöveteléig még várni kell. Az idealista pedig úgysem megy mentősnek. Az idő gyorsan telik, már esteledik, mikor egy külvárosi áruházba hívnak. A franciába, amit a mentősök egy népies beszólás után csak madaras teszkónak hívnak. Tolvajt fogtak, aki azonnal elájult. Többször is. Attila és István látott már egyet-mást, most sem fogja el őket az erős szívdobogás. Azért átszáguldunk az esti csúcsban a városon. Az áruház irodájában egy húsz éy körüli lány őrjöng, a barátja nyugtatja. Csokit loptak, meg néhány könnyen eladható cuccot, összesen tizenegyezer forint értékben. A lány elmondja, hogy mindenki hagyja békén, mert zavart tudatú és pánikbeteg és borderline személyiségzavaros, csak a teljesség kedvéért, ráadásul fél mindenkitől. A határozott fellépés a zárt ajtók mögött segít a gyógyulásban, sikerül vérnyomást mérni. A lány karja tele szúrással. Mire kiérnek a rendőrök, már teljesen meggyógyult. Úgy látszik, a vérnyomásmérés segít a pszichiátriai betegségeken is. Egy újabb felesleges hívás, vészhelyzet nem volt, kórházi ápolásra nincs szükség. A felesleges hívás nem azt jelenti, hogy a mentősök lusták, és nincs kedvük dolgozni. Csak feladatukból adódóan a vészhelyzetekre vannak berendezkedve. Ők az életmentést tekintik elsődleges hivatásuknak. Púp a hátukon Közeledik a műszak vége, este hat óra előtt járunk pár perccel. Egy idős nő elesett az idősek otthonában, valahol Újpesten. A nénike a járókeretére támaszkodva ül, első ránézésre még a mentősök sem tudják, ki a beteg. Az intézet gondozói körben állnak, és mutogatnak egy ősz hajú asszonyra. Púp van a fején. Nem vérzés, nem combnyaktörés, sem mellkasi fájdalom vagy törött kislábujj, hanem egy púp a fejen. Gyerekkorunkban az ilyen esetekre hideg kanalat alkalmaztunk, amit jól rá kellett nyomni a kitüremkedő felületre, de az orvostudomány fejlődésével ez már elmaradott módszernek számít. A fő ok a felelősségtől való félelem. Az idősotthon ápolói szabadkoznak, hogy nekik kötelességük kihívni a mentőt, mert ha nagyobb baj történik, a felelősség az övék. Az orvosi ügyelet mintha már idejétmúlt lenne, minden probléma megoldásának legbiztosabb módszere a mentők. Attila megint mérgelődik, hogy egy púpnál azért van komolyabb probléma is a mai világban. Az eset további megoldása a mentős jóindulatán múlik. Ha beviszik a 85 éves nénit, akkor négyórás procedúra vár rá, mire elvégzik a röntgen-, esetleg CT- vizsgálatot, és akkor még legalább három óra, mire kimegy érte egy szállítókocsi, amivel hazaviszik. A néni biztos megemlegetné ezt az éjszakát. Gyors vizsgálat, megkérdezik a „sérültet”, tudja-e a nevét, tudja-e hol van, és hogy milyen nap van. Ez utóbbi kérdésre rövid töprengés a válasz. „Ezzel a kérdéssel sosem foglalkoztam - mondja a mamó, aki tudja a bajára a gyógyírt, - Majd borogatom vizes ruhával. Reggel meg kipattanok majd az ágyból, miqt egy ugrifüles” - mondja. Attila csak mosolyog, majd ír egy észlelési lapot, hogy látta a sérültet, és vállalja a felelősséget, ha baj történne. Az ugrifüles nem fog örökké élni, de nem holnap lesz a halála napja, állapítjuk meg. A műszakkezdés mindig biztos, a befejezés soha. Már fél órája az állomáson kellene lennünk, de másik autó hiányában még kiszállunk egy rabláshoz. Fiatal nőt ütött le egy suhanc. A zsákmány egy retikül, de azért biztos, ami biztos, néhány rúgás kíséretében párszor arcon verték a lányt. A belilult fejű lánnyal együtt megvárjuk a rendőröket. Azonnal elindul a förrónyomos kutatás, de a rendőrök arra panaszkodnak, hogy csak napi negyven kilométert mehetnek a járőrkocsival, de azért ezt az ügyet még megpróbálják felderíteni. Este nyolc órakor tesszük le a munkát. Tizenkét eset, százötven megtett kilométer a napi mérleg. Az esetek töredéke volt csak a mentőkre tartozó ügy, de Attila szerint látni kellene az éjszakát is. Láttuk azt is, erről következő riportban olvashatnak. Halász Tibor - Index Január 6, 2006 © Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve július első két hetét Published weekly, except first two weeks of July PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Tel. (323) 463-6376 * Fax: (323) 463-6186 E-mail: amhirlap@sbcglobal.net KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR SZERKESZTŐK: HORVÁTH BEATRIX, HEGEDŰS ATTILA FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb.), Dr. CSETŐ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, LÁSZLÓ BALÁZS, TOMKA TIVADAR Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $36. USD, fél évre $21. USD Kanadába egy évre $56. USD, fél évre $31. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre $96. USD, fél évre $51. USD PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible. AMERIKAI Magyar Hírlap
