Amerikai Magyar Hírlap, 2005 (17. évfolyam, 2-50. szám)

2005-09-30 / 38. szám

Al-Kaida híradó adásban Már apróhirdetésben is keresnek terroristákat Tizenhat perces hírműsorral jelentkezett a világhálón az al- Kaida terroristaszervezet. A Kalifátus hangja nyugati stílusú tévéhíradó, műsorvezetővel, képes hírekkel, reklámmal és Kalasnyikovval. A szignál után - Sout Al- Khalifa arab felirattal - asztalnál ülő műsorvezető jelenik meg a képernyőn, háta mögött barna sátorvászon a díszlet, az asztal jobb oldalán egy, a kamerára és a nézőkre szegezett Kalasnyikov, bal oldalon hatalmas méretű Korán. A testes bemondó rövid ujjú fekete inget visel, és fekete símaszk takarja el az arcát, csak a szeme látszik - az is alig. A képernyő bal és jobb felső sarká­ban stilizált földgömb és két keresztezett kard. Ez a Global Islamic Media’s Special Channel, az al-Kaida terroristaszervezet első hírműsora, amely csatorna hiányában az interneten jelent­kezett, és rádión is hallgatható. Minőségi ugrásról van szó, hiszen az arab tévéknek küldött videofelvételek után az al-Kaida önálló produkcióval állt elő: az al- Dzsazírát utánzó, nyugati stílusú híradóval, amelyben az egyetlen saját elem a terror. A műsorvezető papírról olvassa a híreket - Gáza felszabadítása; Oszama bin Laden iraki helytartója, Az-Zarkavi újabb felhívása; a Katrina-hur­­rikán, amely az amerikai hitetle­nek isteni büntetése. A hírsort reklám is megszakítja: hamarosan műsorra tűzik a Total Jihad című filmet. A cél a cenzúra nélküli hírszolgáltatás - jelentette be az al-Kaida az új médium szeptem­ber 11—i bemutatásán. A két hét múlva újra jelentkező terror­istatévé propagandaeszköz, ezt szolgálják a londoni merényletek óta használt angol nyelvű feliratok is: nem minden külföldre szakadt al-Kaida-szimpatizáns beszél már arabul. Az iszlamisták másutt is egyre aktívabban használják a tömegtájékoztatási eszközöket. Az Iránban megjelenő, a radikális iszlám irányzatot képviselő Parto hetilap „mártírokat”, azaz ön­gyilkos terroristákat keres „a hit védelmére”. Kambiz Tavana iráni újságíró (aki a terrortoborzó hetilap hírét eljuttatta a Die Zeit német hetilapnak) azt állítja, hogy Teherán hideg fejjel átgondolt stratégiát követ. Míg a Nyugat az iszlám világot a terrorizmus miatt bírálja, és az atomvitával van elfoglalva, addig a régió országai egyre szorosabban együttműködnek. Amint Iránnak meglesz az első atombombája, felgyorsul a - Teheránból vezérelt - stratégiai együttműködés, hogy a Kelet országainak egy, a volt Szovjetunióhoz hasonló, iszlamis­­ta alapú koalíciója létrejöjjön. Czene Ferenc tudatja barátaival és ismerőseivel, hogy megérkezett Magyar­­országról és megtalálható a (818) 634-2914-es mobil telefonszámon. Mindenkit szeretettel üdvözöl! Munkaengedély illegálisan itt-tartózkodóknak A napokban megnyitott 109. ülésén a Kongresszus a beván­dorlási törvények komplex módo­sítását vitatja meg. Az illegálisan itt-tartózkodó külföldi állampol­gárok státuszát jelentősen befolyá­soló törvényjavaslatok közül a két legfontosabb: a Secure America and Orderly Immigration Act of 2005 (SAOIA - 1033. törvény­cikk.) és a Comprehensive Enforcement and Immigration Reform Act of 2005 (CEIRA - 1438. törvénycikk.) A SAOIA, a Biztonságos Amerika elnevezésű idegenren­dészeti törvény többek között két új vízum kategóriát hozna létre: a H-5A és a H-5B vízumot. A H-5A vízummal a külföldi állam­polgárok beléphetnének és szak­­képzettséghez nem kötött munkát vállalhatnának az Egyesült Államok területén. A vízum kérelem benyújtásának feltételei: ujjlenyomat levétele, erkölcsi bi­zonyítvány benyújtása és 500 dol­láros jelentkezési díj befizetése. Ily módon az amerikai munkaadó azonnal beterjeszthetné a mun­kavállaló számára a zöld kártya iránti igényt (szponzorálás), vagy a munkavállaló az Egyesült Államokban H-5A státuszban eltöltött négy év elteltével önmaga is folyamodhatna zöld kártyáért. A H-5B vízumért azok az il­legálisan itt-tartózkodó külföldi munkavállalók és családjaik folyamodhatnának, akik 2005 május 12.-én vagy előtte léptek be az Egyesült Államok terü­letére. A H-5B vízum hat évig lenne érvényes. Hat év elteltével a H-5B vízummal munkát vállaló külföldi benyújthatná kérelmét a zöld kártyára, amennyiben eleget tesz bizonyos feltételeknek, pl. az Egyesült Államokban szerzett jövedelmek utáni adózás, 1000 dolláros büntetés befizetése és alapszintű angol tudás. A SAOIA megemeli a be­vándorlási vízumok jelenlegi éves keretszámát a családi és munkán alapuló bevándorlási kategóriák­ban. A jelenlegi törvények szerint csak az amerikai állampolgárok gyermekei, házastársai és szülei vándorolhatnak be az Egyesült Államokba. A törvényjavaslat kibővítené az ún. “közvetlen ro­kon” kategóriát és lehetővé tenné a bevándorlást az amerikai állam­polgárok unokáinak is. Jelenlegi szabályozás szerint amennyiben valaki 180 vagy több nappal lépi túl a megengedett itt­­tartózkodási idejét három évig nem kaphat vízumot az Egyesült Államokba, 365 vagy több napnál hosszabb túllépés esetén pedig tíz évig marad érvényben a vízum tilalom. A SAOIA feloldaná a vízum tilalmat ha a külföldi 2005 május 12.-én vagy előtte családon vagy munkavállaláson alapuló bevándorlási kérvényt adott be és kifizeti a 2000 dolláros büntetést a megengedett itt-tartózkodási idő túllépése miatt. A CEIRA, az Átfogó Bevándorlási Reform Törvény inkább az idegenrendészeti törvények végrehajtására össz­pontosít és létrehozná az ún. “Deferred Mandatory Departure” (Ideiglenesen 'Elhalasztott Kötelező Távozás) programot. A kötelező távozás időpontját öt évvel elhalasztó program igény­­bevételének feltételei az alábbiak: legalább 2005 július 20.-a óta fennálló illegális státusz és mun­kavégzés az Egyesült Államok területén, ujjlenyomat levétele, erkölcsi bizonyítvány benyújtása és 1000 dolláros büntetés be­fizetése a szokásos jelentkezési díjakon kívül. A programban résztvevő külföldi köteles öt éven belül elhagyni az Egyesült Államok területét. Ellenkező esetben büntetés kifizetésére lesz kötelezve valamint tíz évig nem kérvényezhet bevándorlást, zöld kártyát, menedékjogot és más bevándorlási jogban megjelölt engedélyeket. Az Ideiglenesen Elhalasztott Kötelező Távozás program vonatkozna a külföldi állampolgár házastársára és gyer­mekeire is, akik 500 dollár ille­téket fizetnének személyenként. Ezen kívül a törvényjavaslat létrehozná a W vízumot, amely szakképzettséghez nem kötött munkavállalást engedélyezne az Egyesült Államok területén már il­legálisan tartózkodók számára. A vízumért az Egyesült Államokba legálisan beutazni kívánó és munkát vállalni szándékozó kül­földiek is folyamodhatnának. A W vízum megszerzésének felté­telei: ujjlenyomat levétele, erkölcsi bizonyítvány és orvosi vizsgálat benyújtása valamint 500 dol­láros jelentkezési díj befizetése. A W vízum maximum két évre szólna és lejárta után a külföldi állampolgárnak kötelezően egy évre haza kellene térnie. A kül­földi állampolgár összesen három alkalommal kaphatna W vízumot (összegében véve» maximum hat évet dolgozhatna az Egyesült Államokban). Amennyiben a vízum lejártával a külföldi nem hagyná el az Egyesült Államok területét, akkor örökre elveszítené jogosultságát bármilyen immi­­grációs jogi engedélyre (pl. zöld kártya, vízumok), a menedékjogi kérelem kivételével. Amennyiben a W vízummal itt-tartózkodó kül­földi állampolgár munkanélkülivé válna 30 egymást követő nap tartamára, akkor csak úgy vál­lalhatna újból munkát ha előtte elhagyná az Egyesült Államok területét és újonnan belépne a W vízummal. A W vízummal itt­­tartózkodók nem kérvényezhetnék a zöld kártyát. Úgy tűnik, hogy a SAOIA több pozitív változást vezetne be mint a CEIRA. Nem lehet tudni, hogy melyik törvényjavaslatot fogadja majd el a Kongresszus; de egy dolog biztos, az elkövetkezendő hónapokban hatalmas változások fognak lezajlani a bevándorlási Build a bridge to your Homeland! A DUNA Televízió és a KOSSUTH Rádió mindenkinek tartogat valamit. Magas színvonalú, jelentős kulturális tartalommal bíró műsoraink közül minden kedves érdeklődő kedvére válogathat. Az új műsorrácsban ugyanúgy megtalálhatók a legfrissebb híradások, a legnézettebb műsorok, mint a legértékesebb magyar filmek és dokumentumfilmek. A sportrajongók a magyar közvetítéseken kívül a legfontosabb sporteseményeket is figyelemmel követhetik. És a kiesükről sem feledkezünk meg: a gyermek-, ifjúsági és tanítójellegű műsorok egész tárházával várjuk a legifjabb generációkat. Experience the Hungary of today by subscribing to DUNA Television! Amennyiben a részletek érdekelnék, ne habozzon felkeresni bennünket az ingyenes 1-888-988-5288 as telefonszámon. Internetes honlapunkon szintén bővebben olvashat szolgáltatásainkról: www.dunatv-america.com $1599 PER MONTH DUNA Television & KOSSUTH Radio Your direct link to Hungary! HÍREK KULTÚRA SPORT IDŐJÁRÁS DUNAINFO www.dunatv-america.com A EURO-World Network company 206 Hardwood Lane, Fredericksburg, VA 22408 Tel: 1-703-768-2746 | Fax: 1-703-768-5056 | E-Mail: info@euro-worldnetwork.com Operetta Foundation Presents OPERETTA: SAUCY, SULTRY AND SENTIMENTAL A Musical and Theatrical Tribute to Franz Lehár This staged vocal concert features a 100th-birthday celebration of The Merry Widow and waltzes, fox-trots, mazurkas, and tangos from many of Lehár’s shows, as well as a number of his most popular non­show songs. Saturday, Nov 19,2005at 8:00 p.m. Sunday, Nov20,2005at ZOO pm. All Tickets: $30 Free Parking BamsdaS Gallery Theatre 4800Hollywood BM. Hollywood, CA 90027 For information & tickets call: (310) 287-2721 or order tickets online at: www.bgtTickets.com yfi* ZÖLDKÁRTYA, VÍZUM, ALL AMPOLGARS AG BEVÁNDORLÁSI ÜGYINTÉZÉS MAGYAR NYELVEN AMERIKAI ÜGYVÉDI IRODÁBAN 1 -888-ROOT-LAW . www.ROOTLAW.com (7668-529) COMPLEX EMPLOYMENT BASED IMMIGRATION CONSULAR PROCESSING • expedited Labor Certifications (RIR / PERM) nrnnn-.~,n., -rrr.,-r • extraordinary ability & MW petitions DEPORTATION DEFENSE BUSINESS IMMIGRATION B IA 4 FED C0URT APPE4LS • Investors & intra-company transferees ASYLUM PETITIONS ALL NONIMMIGRANT VISAS BONO HEARINGS • H1B, H2, Lt, E, 0, R R, F, J1, TN, etc. GREEN CAROS / TRAVEL DOCS. FAMILY IMMIGRATION NATURALIZATION • Fiancees, spouses, children, parents • 1-751 /1-601 Waivers USCIfr INTERVIEWS < CANADIAN IMMIGRATION ( ROOT LAW GROUP ORANGE COUNTY i L.A. COUNTY 8 Corporate Park Blvd., Ste. 300 5757 Wilshire Blvd., Ste. 440 Irvine, CA 92606 I Los Angeles, CA 90036 Munkatársaink ma^aruUen^elül, oroszul és spanyolul is beszélnek! Közjegyzői szolgáltatás politikában. Az illegális munkavál* latoknak szóló programról és a zöld kártya megszerzésének más alterna-tíváiról részle­tesen érdeklődhet (ingyenes konzultáció) telefonon a (888) ROOT-LAW és (323) 456-7600 számokon, személyesen a Los Angeles-i és Irvine-i irodáink­ban, valamint az interneten: www.RootLaw.com. James E. Root és a ROOT LAW GROUP ügyvédi iroda alkalmazottai kizárólagosan bevándorlási ügyek intézésével foglalkoznak. HÍREK KULTÚRA SPORT IDŐJÁRÁS DUNAINFO Október 7, 2005

Next

/
Thumbnails
Contents