Amerikai Magyar Hírlap, 2005 (17. évfolyam, 2-50. szám)

2005-03-04 / 10. szám

Páratlan meghívás Solymosi Tamás útja a New York-i Metropolitanbe Londonban, a National Ballet társulatában készült soron következő szerepére Solymosi Tamás, amikor bátyja, Zoltán a Royal Ballet vezető tánco­saként 1995-ben a New York-i Metropolitan fekete szőnyegén a Mayerlingben remekelt. Akárcsak egy operaénekes életében, egy táncos pályáján is ez a korona: eljutni a világ talán legrangosabb színpadára. Solymosi Tamás harminchárom évesen kapta meg ezt a rendkívüli lehetőséget: az American Ballet Theater vezetősége tizenkét előadásra hívta meg a Metropoli­tanbe.- Ez lesz a csúcs, amelynél nincs magasabb?- Fogalmazzunk inkább úgy, hogy ez az egyik “legfönt”. Csak mert a Himalája gerincvonalán is több hatalmas csúcs van.- Gondolom, ahhoz, hogy meghívják, észre kellett hogy vegyék valamelyiken. Talán épp Amerikában, hiszen az elmúlt években több helyen is fellé­pett. Túlzás nélkül állíthatjuk: nem egy ottani társulat európai “import Hercege” lett.- Texasban és Chicagóban a Diótörő Hercegét táncolom, ennek a darabnak mindkét helyen óriási piaca, ha úgy tetszik, kielé­gíthetetlen közönsége van. Texas és Chicago egész decemberben Diótörő-lázban ég. Santiago de Chilében A hattyúk tava és a Giselle Hercegét táncoltam, de felléptem már New Yorkban is, a Lincoln Centerben. Az ugyano­lyan gála volt, mint az újévi bécsi koncert, csak szilveszter napján. De azt kell hogy mondjam: szerin­tem nem a kinti vendégszerep­lésemnek köszönhetem ezt a sze­mélyre szóló meghívást. Én úgy gondolom, az itthoni Mayerlinget láthatták az ottaniak. Vagy az Anyegin kazettáját. Az angolok ugyanis, akikkel a Mayerlingben dolgoztunk, kivitték Londonba az előadás videofelvételét.- Az American Ballet Theater Metropolitan-szezonja mindig május végén kezdődik, és tart vagy másfél hónapig.- Én már május elején kiutazom, hogy legyen időm a felkészülésre. Öt darabban fogok táncolni. Ebből az ötből három már “megvan”. A Csajkovszkij­­gála Fekete hattyú pás de deux­­jét, Balanchine egyik legjobb művét, a Téma és variációt, valamint A hattyúk tavát többször is táncoltam már a világban. A Rajmunda szaracén vezérét és A kalóz Konrádját azonban most fogom betanulni. Ezek új felada­tok számomra.- Amikor a Lincoln Centerben táncolt, naponta elment a Metro­politan épülete előtt...- ... és naponta megérintettem a falát. Igen, babonás vagyok. Amikor életemben először Chi­cagóban táncoltam, kimentem a Michigan-tóhoz, és belenyom­tam a kezem a jéghideg vízbe. Texasban, a rezervátumban egy bölénycsemetét érintettem meg. Chilében egy bőrszíjon lógó, indián medált vettem, rajta az utazók védőszentjével. De a szín­ház épületétől mindig, mindenütt egy érintéssel búcsúzom.- A “menni vagy maradni?” kérdés volt?- A kísértés fennállt párszor. Amerika olyan hely, ahol, ha marasztalják az embert, sőt nem akármilyen ajánlatokkal kecsegte­tik, akkor könynyen elbizonytala­nodik. Aztán elmúlik a láz, és azt mondom: “Nem, nem maradok! Nincs az a pénz, amellyel itt tudnának tartani...” És tényleg nincs. Inkább utazom, megyek, ha hívnak, de a szabadságomat nem adom fel. Azt nem lehet pénzre váltani. Nekem kellenek az új arcok, az új kihívások, az új impulzusok, én már nem tudnék egész évben egy helyben, egyetlen társulatban dolgozni. Amszter­damban, Londonban, Bécsben volt benne részem. Elég volt.- Amerikában, pár évvel ezelőtt, egy neves reklámügy­nökség is szívesen foglalkoztatta volna.- Meghívtak az Oscar-cere­­móniára, mert a következő évben úgy akartak viszontlátni, hogy fellépek a díjkiosztáson. Az összes jelentős castingügy­­nökségen ott volt a portfolióm. Producerekkel hoztak össze, rek­lámfilmesekkel tárgyaltam. Az Oscar-gála fantasztikus élmény volt, a Beverly Hills-i Hiltonban pompás fogadáson vettem részt. Konkrét ajánlatokat is kaptam: egy márkás farmer reklámarca lehettem volna, ha hosszabb időre kint maradok. Ugyanis figyel­meztettek: ha igent mondok, nincs utazgatás, állandóan kéznél kell lennem. A tánc mellett maradtam, és tudom, hogy jól döntöttem.- Rossz döntései voltak már?- Van egy jól bevált stra­tégiám: megpróbálom mindig azt az utat járni, amelyen nem kell döntenem. Tüdőm, hogy mit akarok csinálni, megvan a célom, és egyenesen haladok előre. Ha útelágazáshoz érek, ahol választanom kellene két lehetőség között, akkor mindig csak előre nézek, és a cél olyan erősen világít előttem, hogy nem tudok eltévedni.- Nézőként járt már a Metro­­politanben?- Még nem. Ezért is várom olyan nagyon, hogy belépjek a kapuján. Ráadásul névre szóló meghívással! Nekem ez óriási elismerés. Kaptam én már pofono­kat is a sorstól, de úgy egészében véve mégis a tenyerén hordoz. A Balettintézet elvégzése után rögtön külföldre szerződtem, aztán bekerültem Nurejev utazó csapatába, és Ausztráliában ven­dégszerepeltünk heteken át. A világ számos pontján táncolhattam már, és most jön ez a két hónap csoda, az ABT-vel New Yorkban. Erről az egész szakma tudni fog. S már most közölték velem: ha elégedettek leszünk egymással, hosszabb távon is folytathatjuk. Még az sem biztos, hogy az utolsó Metropolitan-beli előadás után azonnal hazajövök. • - Három hét nem nagy idő két új szerep betanulására.- Én már most, itthon is gya­korolok. Nem a hőscincér elvét vallom, hogy ‘‘ráérünk még, van idő...!”, aztán itt a tél és itt a baj, hanem előre gondolkodom. És figyelek magamra. Nem dohányzom, nem iszom, nem éjszakázom. Fegyelmezetten élek, s ez nagyon sok energiát ad, ren­geteg bajtól megóv.- Könnyebbek vagy nehezeb­bek az éjszakái, amióta tudja, hogy mekkora kihívás előtt áll?- Kétélű a dolog. Az, hogy meghívtak, erőt és önbizalmat ad. De mert kemény a feladat, jól kell beosztanom az energiámat, és ala­posan fel kell készülnöm. Bátyja, aki ma a Táncművészeti Egyetem balett­mestere, hogyan reagált, amikor megtudta, hogy ugyanott fog táncolni, ahol az ő nevét is megje­gyezték?- Csak annyit mondott: “Ez igen!”- És kapott tőle néhány fontos szakmai tanácsot?- Természetesen elmondta, hogy mire vigyázzak, de éles­ben úgyis minden csak ott fog megmutatkozni. Jellemficamtól azonban nem kell félteni. Attól, hogy a Metben táncolhatok, nem fogok megváltozni. Csak örülni, örülni, örülni. Ott még a kar­táncosokat is elismerés övezi. Engem meg öt komoly feladatra hívtak! Megzenésített versek CD-n I Kaprinyák Gyuláné (Bodnár Szerénke) versei szépérzékről, hazafias és vallásos érzületről tesznek tanúságot. Az Arizonában élő költőnő két kötete, az Emlékezz és a Hit, remény és szeretet igen népszerű a magyar olvasók koréban. A szerző régi vágya, hogy költeményeit megzenésítve is hallhasa a------------- közönség. Ez az álom beteljesült! A verseket dr. Varga László, a Váci Szimfonikus Zenekar karmestere zenésítette meg, és Nagy Ibolya operetténekes adjt elő. Az énekszámok a CD elején és végén hallhatók, s közben számtalan verset szavalnak el ismert versmondók a Hit, remény és szeretet című kötetből. A CD ára postaköltséggel 12 dollár. A két könyv ára $15.-, Cím: Kaprinyák Gyuláné, 25 W. Flynn Lane, Phoenix, AZ 85013. E-mail: kaprinyaks@webtv.net , Eltörölték a fiatalkorúak halálbüntetését Alkotmányellenesnek nyilvánította a halálbüntetést a 18 évnél fiatalabb korban elkövetett bűncselekményekért az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság, amely a halálbüntetés amerikai ellenzőinek fontos győzelme. A 15 évnél fiatalabbak kivégzését a legfelsőbb szövetségi bíróság már korábban törvényen kívül helyezte. A legfelsőbb bírák 5 szavazattal 4 ellenében úgy határoztak, hogy ellentmond a kegyeden és szokatlan bün­tetés alkotmányos tilalmának a halálbüntetés kiszabása olyan személyek esetében, akik a gyilkosság idején még nem töltötték be 18. életévüket. A döntés összesen mintegy 70 személyt érint, akiket már halálra ítéltek olyan bűncselekményekét, amelyeket 16 vagy 17 évesen követtek el. Az Egyesült Államok 50 állama közül 19 államban ítélnek halálra fiatalkorúakat. Ami általában a halálbüntetést illeti, annak a legfelsőbb szövet­ségi bíróság 1976-ban adott zöld jelzést, és jelenleg 38 államban alkalmazzák. Összesen mintegy 3400 személy van “siralomházban”, az úgynevezett halálsoron. A kivégzést általában hosszú évekkel, gyakran évtizedekkel a halálos ítélet után hajtják végre. (MTI) VACSORÁZZON PÉNTEK ESTE IS A CSÁRDÁSBAN! Friday’s Special Dinner Menu - Péntek esti ínyenc vacsora Including one soft drink or regular coffee Egy kávé vagy üdítő hozzá tartozik Appetizer ::: Előétel.........................................$ 7 :: Smoked Salmon with Brie Cheese & green onion :: Füstölt lazac Brie sajttal és újhagymával Soup ::: Leves...................................................$ 4 :: Clam Chowder Soup in sourdough bread :: Kagyló leves ropogós zsemle-kenyérben Main Course ::: Főétel....................................$ 19 :: New York Steak with Fried Shrimp with Mashed or Baked potatoes :: Marha szelet New York módra, rántott garnélarákkal krumplipürével vagy sült krumplival Dessert::: Édesség..........................................$ 4 .7 Somlói galuska JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK! BON APPETITE! 10 % discount with this Ad! Ezzel a hirdetéssel 10 % engedményben részesül! www.BudapestTravel.us 7260 Sunset Blvd. #206, Hollywood, CA 90046 (323) 876-9975 1 800 928-3273 KEDVEZMÉNYES REPÜLŐ ÁRAK ÉS TÓRÁK Business Class $2,350 LAX to BUD * $2,250 LAX-PRG Other destinations also available * Must book 50 days in advance Special Winter Coach Fares to Europe Tour & Cruise packages available at www.BudapestTravel.us Értékeld Hazád Értékeld magyar származásod értékeld hazád és szülőfalud és ha erdélyi született vagy akkor inkább imádkozz, hogy Isten sok áldást adjon az árvák szabadságához A világszerte élő magyarokra hozzál fényes napokat hozz össze családokat boldog vagy boldogtalan perceikben mert ezek szívből imádkoznak minden áldott este Ki tudja mit hoz a holnap szenvedsz vagy meghalsz?! Szülőfölded legyen büszke szívedben harcoltál és ismét harcolsz ha kell s hazádért meghalsz minden percben büszke honi érzelemben Kaprinyákné, Bodnár Szerénke Phoenix, Arizona Március 4,2005~

Next

/
Thumbnails
Contents