Amerikai Magyar Hírlap, 2005 (17. évfolyam, 2-50. szám)
2005-12-23 / 50. szám
----------------------------------s SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GRACE HUNGARIAN REFORMED CHURCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Telefon: (818) 344-4276 Tel./Fax: (818)344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA Főgondnok: BALOGH TAIVÄS Tel.: (818) 344-1885 Egyházi honlap: www.sfvmre.org Gyertyafényes istentiszteletünk alkalmával ismét zsúfolásig megtelt templomunk. Az ünnepi igehirdetésben Lukács ev. 2 része 8-11 versei, a betlehemi pásztorok történetének alapján hallhattunk tanítást arról, hogy milyen lelkülettel kellene várnunk a Karácsonyt. A Kodály Kórus és az Alhambrai Baptista Énekkar közösen szolgált szebbnél szebb énekszámokkal, Nt. Novák József pedig igei köszöntésben hívta fel a figyelmet a Krisztusban kapott ajándék elfogadásának fontosságára. Az Alhambrai testvériség vendégeként templomunkban köszönthettük Beharka Pál- orgonaművészt, zeneszerzőt, a budapesti Baptista Teológia professzorát, akinek egyik művét a kórusok elő is adták, majd ő maga foglalt helyet az orgonánál, hogy egy Gárdonyi darabot kísérjen, illetve egy orgonaművet adjon elő. Megtiszteltetés volt számunkra Pali bácsi közöttünk való szolgálata. Köszönjük ezt neki, mint ahogy köszönjük az alhambrai testvériségnek, hogy együtt ünnepelhettünk, Érseki Émőke és Novák Györgyi karvezetőknek és a kórusoknak a felemelő, ünnepélyes énekszámokat. Köszönjük Palotay Júliának a betlehemes és a gyertyák előkészítését, presbiter testvéreinknek pedig a szervezést, rendezést. Istentisztelet után a Bethlen teremben folytattuk ünneplésünket, ahol először gyermekeink nagyszabású jelmezes, betlehemes játékát tekinthettük meg. Tanáraink: Csécsi Csilla, Hársony Ildikó, Garabás Ágnes, Magyar Beáta, Tóth Tibor és Lucy rengeteget dolgoztak az elmúlt hónapokban gyermekeinkért, aminek gyümölcsét ez alkalommal is láthattuk. Szolgálatukat a Magyar Iskola nevében Vadas Krisztina köszönte meg, átadva egy szerény ajándékot mindannyiuknak. A finom vacsorát, magyaros töltött káposztát Jakabffy Rózsa nagytiszteletű asszony, az édességet pedig Vadas Krisztina készítette. Köszönjük mindkettőjük fáradozást. Köszönjük a rendkívüli adományokat is: Cismaru Cristi és Dénes Ági $100, Süli István és Erzsiké $150, Tóth Attila és Mária $50, NN: $100. Isten áldja meg a jókedvű adakozókat. Imádkozunk betegeinkért: Ésik Imréért, aki ismét kórházban van, és Rettegi Éváért. December 24-én, délután 5 órakor Szentesti ünnepi áhitat, utána szeretetvendégség - Családi Karácsony. Szeretettel várjuk mindazokat, akiknek nincs kivel együtt tölteni az ünnepet, és családra, jó szóra, ünnepi hangulatra vágynak. Idősek számára a szállítást biztosítjuk! Bővebben: egyházunk honlapján. www.sfvmre.org December 25-én, Karácsony első napján délelőtt 11 órakor úrvacsorás ünnepi istentisztelet. December 31-én este 6 órakor évvégi hálaadó istentisztelet. December 31-én este 7 órától San Fernando Völgyi Szilveszter. Részletek a nagy hirdetésben. 2006, január í-én délután 3 órakor istentisztelet. 2006. január 29-én Közgyűlés. Minden vasárnap az istentiszteletek ideje alatt gyermekmegőrzést biztosítunk a kicsinyek számára az alagsori helyiségben. A nagyobbakat vasárnapi iskolai foglalkozás várja. Istentiszteletek után imacsoportunk szeretettel várja a templomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Az Úr legyen és maradjon gyülekezeteink őriző pásztora! ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok) (310) 355-1475 Lelkipásztor: NT. KACSÓ ISTVÁN (310) 450-4951 e-mail: istvankacso@yahoo.com Főgondnok: GARAITÜNDE (310) 314-5574 Orgonista: Hódos Judy ISTENTISZTELET: VASÁRNAP de. 11 órakor ^vww.hungarianreformedla.or^ Egyházunkhoz - A 405-ös fwy-ről az El Segundo Blvd. lejáratnál forduljon kelet felé az El Segundo Blvd.-on. Elhagyván a Hawthorne Blvd-ot, a 6. utca balra York Avenue (Prairie Ave. előtt). Majdnem az El Segundo és York saroknál találhatják sárga templom épületünket. Az Istentisztelet minden Vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik előbb angol, aztán magyar nyelven, külön textusok alapján, különböző Igehirdetésekkel. Az elmúlt Vasárnap a délelőtti Istentiszteletek prédikációinak alapigéi Filippi 4: 4-9; 12-13, valamint Márkl3: 32- 34 (Bibliaolvasás: Márk 13: 28) voltak. A prédikációk címei: “Fun via Joy”, valamint “Vigyázzatok! Kiterjesztett Advent!” voltak. Délután 4 órától a Hollywood' i Magyar Református Egyház meghívására gyülekezetünk a hollywoodi egyházhoz látogatott, ahol gyertyafényes karácsonyi estét ünnepeltünk együtt, meghitt hangulatban, magyar keresztyéni szeretetben, közös Istentiszteleten. Ez alkalommal kórusunk is fellépett. Köszönjük a hollywoodi egyháznak a meghívást, és a szíves fogadtatást, amiben részesítettek! Figyelem! Figyelem! Ez Ősztől kórus indult templomunknál. Minden érdeklődő, aki még nem beszélt személyesen erről a lelkipásztorral, kérjük szíveskedjen jelentkezni Judy-nál (818-391- 4077), vagy a lelkipásztornál(310- 450-4951). Az első kórus próba Október 16.-án volt. Karácsonyig minden Vasárnap, Istentiszteletek után, próbát tartunk. Köszönet a kivételes adományokért! Imádkozzunk betegeinkért!: Castillo Bagoly Éváért, Bónis Helen-ért, Horváth Júliáért, Tóth Adélért, Betty Warga-ért! Istennek gyógyító kegyelme legyen a betegeskedőkkel! Minden Szerdán este 6 órától Bibliaóra (kivéve az ünnepek alatti szünetet, ami a Vasárnapi Iskola szünetével párhuzamosan folyik). Azok, akik nem rendszeresen járnak, de szeretnének részt venni, szíveskedjenek hívni a lelkipásztort (310-450-4951). December 25. Karácsony első napja. Karácsonyi Istentisztelet Úrvacsoraosztással, valamint ezen a napon lesz a Vasárnapi Iskola 2. Karácsony-i programja Január 1./2006. Újévi Istentisztelet. Január 8. Istentiszteletek után Presbiteri Gyűlés. Január 22. 11 órától délelőtti Istentiszteletek. Délután 2:30-tól Ökumenikus Imaheti Istentisztelet templomunknál, a Los Angeles környéki Magyar Egyházak részvételével. Február 12. Istentiszteletek után Presbiteri Gyűlés. Február 19. Istentiszteletek után közgyűlés. A teljes évi kalendárium megtekinthető a templom honlapján. Templomunk honlapja www.hungarianreformedla.org . Köszönet Hegedűs Attilának az építés és frissítés munkálataiért! HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor: Nt. NAGY BÁLINT Home: (323) 937-6891 Tel. Off: (323) 930-0807 FAX: (323)930-0934 Orgonista: MÓNUS OLIVÉR Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805) 581-1754 s________________________/ „A karácsony Jézus Krisztus születésére emlékeztet. Te is hát, keresztyén ember, Jézus Krisztus születését olvasgasd az evangéliumokból a karácsony ünnepén és hallgasd az arról való tanításokat, énekeld az arról való dicséreteket, teljen meg szájad hálaadással és emélkedj Jézus születéséről nagy lelki örömmel és buzgósággal. Gondold meg ezért, hogy felette igen csodálatos, dicsőséges és örvendetes Jézus születése. ” (Szikszói György: Keresztyén tanítások és imádságok.) Vasárnap du. 4 órától tartottuk Gyertyafényes istentiszteletünket az Első Magyar Református Egyház közösségével együtt. Istentiszteletünkön szolgáltak: Nt. Kacsó István, Dr. Szabó Ildikó és Nt. Nagy Bálint. (Próféciák a Messiásról: Nt. Kacsó István, Az első karácsony. Krisztus születése: Nt. Nagy Bálint, Napjaink karácsonya: Dr. Szabó Ildikó.) Műsorunk előadóinak mondunk köszönetét a szép és családias ünneplésért: Eddie Friedlander, zongora-játékáért, Patkós Ilonkának, vers, Gábor Józsefnek, vers, az Első Magyar Református Egyház kórusának és Hódos Judit karnagynak, Óss Enikő és Varga Tibor színművészházaspárnak, versek, próza. Ünnepi istentiszteletünk után szeretetvendégség volt termünkben. Köszönjük az ételek elkészítését: Okos Marikának és Károlynak, Szíjjártó Juditnak, Cserháty Beának, Hunter Ica aszszonytestvéreinknek. A templom díszítését: Józsa Erzsikének és Károlynak, Patkós Ilonkának, Gödör Györgynek, Patócs Pálnak és Okos Károlynak, a terem díszítését Nagy Krisztina nt. aszszonynak. Hálásak vagyunk a szép úrasztali virágokért az Első Magyar Református Egyház közösségének. Köszöntöttük Lassan Erzsikét és Györgyöt házassági évfordulójuk alkalmából. December 25. Karácsony. Úrvacsorás istentisztelet. 2006. Január 1. Újévi istentisztelet du. 2 órakor. 2006. Január 7. Pótszilveszter egyházunk termében este 7 órától. Zenél: Bodrogi Gyula, énekelnek: Dóra-Lívia és Semegi János. A finom ételeket: Kovács András mesterszakács készíti. Belépő: $30. Egyházközségi Évi Rendes Közgyűlésünket 2006. Február 26-án az istentiszteletet követően tartjuk a templomban. Adományok Isten dicsőségére: Dr. Sági Tivadar $100, N.N. $150, N.N. $50. Karácsonyi úrvacsorái jegyekre: Dolinszky Tiborné: $100. Hálásan köszönjük. A Hollywoodi Magyar Református Egyház közössége, békességgel, szeretettel teljes Karácsonyi Ünnepeket és Isten áldásaiban gazdag boldog Új Evet kíván minden embernek ezen a földön! ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909)981-9601 Fax: (909) 946-3713 E-mail: revszabo@gmail.com Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Esperes (909) 466-3993 Főgondnok: PÉTER ILONA (949) 587-9789 Istentisztelet Minden vasárnap d.e. 11-kor Az Egyház Négyessy-Lakótelepén apartmentek ^ bérelhetők olcsó áron ^ Karácsony nélkül üres lenne a világ. Ha nem lenne karácsony, akkor valamilyen formában éreznénk hiányát, amelyet nem tudnánk szavakkal kifejezni: Ilyenkor néhány napra minden megváltozik, az emberek jobbá válnak, valahogy átformálódik minden ember élete, egy ki nem fejezhető különös érzés járja át karácsony környékén az emberi szíveket. Mi ez, ha nem Isten munkája bennünk, aki végül mégis rá tudja irányítani bűnös szívünket arra, amelyet mindig olyan nehezen és kényszeredetten csinálunk. Szeretetet ad, hogy szeressünk, és megmutatja Jézus Krisztusban, hogy hogyan tegyük ezt. Kezet ad, hogy cselekedjünk vele, szemet ad, hogy meglássuk a szükségben lévőket, lábat ad, hogy elmenjünk oda, ahol várnak ránk, szánkba adja a békességnek, a megbocsátásnak a szavait és hangjait, kezünket símogatásra kényszeríti az ökölbeszorítás helyett. Mindezt nemcsak karácsonykor várja el, de karácsonykor újra és újra emlékeztet arra, hogy valamit meg kell tennünk, hogy akaratát cselekedjük saját érdekünkben. Ezek a mindennapi cselekvések az Istenhez közelálló embert várják, akik erőt, hitet, felhatalmazást kapnak arra, hogy általuk megváltozzék a világ, akik lehetnek só és világosság a világban. Ez az ember — te vagy! A közösség a kiinduló helye, a szolgáló embernek, ahonnan kilépve azonnal szembetaláljuk magunkat azokkal akiknek szüksége van a karácsonyi szeretette. Magyar gyülekezeteink szolgálata csak akkor lesz hiteles és életerővél teljes, ha odamegyünk a jászolbölcsőhöz, a forráshoz, és onnan kiindulva, hitet merítve megyünk tovább. Küldetésünk teljesítésében megtapasztalva Isten megerősítő és további szolgálatra elindító elrendelését és felhatalmazását, Istent dicsérve, zengedezve legyünk egyek magyar testvéreinkkel ezen a karácsonyon, akik szétszórva a világban lélekben odaborulunk az érkező Krisztus elé és életünk kincseivel ,háláljuk meg jóságát. Velünk az Isten! Áldott és boldog karácsonyt Krisztus által, akiben az újévünk is legyen eredményes és gazdagító! Dicsőség Istennek! Krisztus megszületett! Egyházunknál az elmúlt vasárnap tartottuk a hagyományos karácsonyi ünnepségünket, a templom és a Zágonyi terem is megtelt kedves vendégekkel. Az istentisztelet után a gyermekek és felnőttek közös karácsonyi előadása hangzott el a Lukács evangéliuma alapján írt karácsonyi történetre építve: „A szeretet soha el nem fogy” címmel. Istentisztelet után a Zágonyi teremben az ebédet követően a Mikulás ajándékait fogadták a gyermekek, majd váratlanul a „Mikulás néni” is megjelent, és egy meglepetés „baby shower party”-n egyházunk több tagja és a barátok nevében átadta az ajándékokat a Smit-Karakó családnak, akik harmadik fiúgyermeküket várják a közeli hetekben. Ezután a Kántálás következett, amelyen a szép magyar karácsonyi énekek éneklése mindig nagy élményt jelent az egyházunkhoz látogató vendégeinknek. Köszönjük a segítők áldozatos munkáját: Szabó Zsóka főtiszteletű asszony, Csaba Péter és Mária, Bodnár Gyula és Éva, Grecz Margit, Faragó Kati, Goda Borbála, Tóth Miklós, Karakó Beáta, Novák Adrienn, Püsök Irén, Elekes Renáta, Hefty Magda, Becsey János, Becsey Borka, Dobos Roland. Az ebéd kiadásaihoz adományaikkal járultak hozzá: Péter Ilona $100 - v.Hefty Frigyes és Magda $100.- Cseresei Katica $100.Hegyi István $100.- Faragó György és Kati $100.- Brown Ilona $50.- Pelbáth György és Anna $50.- Rosenstein Ilona $40.Nemes István $30.- N.N. $25.- Petró Béla $20.- Kerekes Sándor és Margit 1 karton üdítő ital. A karácsonyi műsorban szereplő gyermekek: Elekes Renáta és Levente, Novák Zoltán és Adrika, Becsey Borka, Smit-Karakó Allen és Leon, Karakó Noémi. Köszönjük mindnyájuk segítségét és közreműködését. Betegeink: Nt.Babos Mária, Csaba Péter. Isten kegyelmére bízva imádkozzunk felgyógyulásukért. December 22. Bűnbánati istentisztelet este 6 órakor December 25. Karácsonyi úrvacsorái istentisztelet December 31. Óévi istentisztelet este 6-kor, Ontarioi Szilveszter, vacsora, zenés műsor este 7-kor , Január 1. Újévi istentisztelet vasárnap délután 3 órakor Minden csütörtökön este 6 órától bibliaóra a kistemplomban. Örömmel látunk mindenkit. SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO 3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Esperes (909) 981-9601 Főgondnok: HARASZKÓ JÓZSEF (619) 296-3647 Istentisztelet minden hónap első vasárnapján. Legközelebi istentisztelet január 8-án, vasárnap délután 3:30-kor. MEGRENDELŐ LAP Alulírott megrendelem az Amerikai MAGYAR HÍRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order) Előfizetési díj: USA egy évre $36. USD, fél évre $21. USD Kanada egy évre $56. USD, fél évre $31. USD Más külföld egy évre $96. USD, fél évre $51. USD Név: Utca, házszám: Város, állam: .. Telefon: .......... ZIP Code: Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave., Suite #1, Los Angeles, CA 90004 Telefon: (323)463-6376 Fax: (323)463-6186 LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. Linden szemvizsgálat Optpmetry. ö ONE-1 SZEMÜVEG KONTAKTLENCSE ONE-HOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NY1TVATARTÁS: hétfőtől péntekig 9 a.m. - 8 p.m. Szombaton 8 a.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.m. -5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.D. 1-800-505-4633 Emily Linden, O.D. Elggg^jj^December 23,2005