Amerikai Magyar Hírlap, 2004 (16. évfolyam, 5-50. szám)
2004-11-12 / 44. szám
FÖLDES TAMÁS GYASZ1RATA Űjsághalál Budapesten Szakmai mestereim arra okítottak, hogy magánügyeimmel - örömeimmel, bánataimmal - ne terheljem az olvasókat..., most mégis bánatomat kürtölöm világgá. E korántsem csupán „magánbánatom” ugyanis Magyarországon közüggyé, egy héten át a belpolitikai élet egyik legfontosabb, egységteremtő eseményévé vált. November 6-án a svájci Ringier Verlag kiadó - anyagi okokra, veszteségeire hivatkozva - megszüntette (szóvivőjük szavait idézve „bezárta”) a tulajdonában lévő Magyar Hírlapot. Azt a napilapot, amelynek 1968-ban egyik alapítója voltam. Ma már csak hárman-négyen élünk az „alapító atyák” közül, ildomos, hogy - a többiek nevében is - legalább e másik Magyár Hírlapban letegyem képletes koszorúmat „lapgyermekünk” sírhantjára. Az újság további megjelenéséért síkraszállt Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök, aggódását fejezte ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A lapban gyakran bírált Orbán Viktor volt miniszterelnök ekként nyilatkozott: „Minden egyes napilap egyben alkotóműhely is, ezért sajnálnám, ha a Magyar Hírlap történetének végére pont kerülne. A lap megszűnése még akkor is veszteség lenne, ha más szellemi és értékalapokon áll, mint mi. Mindannyiunk vesztesége. ” A sajtóvihar túlzúgott az országhatárokon is. Aidán White, az Európai Újságírók Szövetségének (EFJ) főtitkára elítélte a kiadó döntését: „Ez az újság a sajtószabadság zászlóshajója, melynek kemény hangú publicisztikái és pártatlan újságírói tevékenysége komoly elismerésre talált ezen a túlságosan átpolitizálódott médiapiacon. Bezárása katasztrofális következményekkel járna a független újságírás számára mind Magyarországon, mind a régiókban”... ...Hadd kezdjem a 36 esztendővel ezelőtt történtekkel. Előrebocsátom: nem rózsaszínű sikersztori. A Magyar Hírlapot a kormány félhivatalos napilapjaként 1968. májusában azért indították útjára, hogy a gazdaságirányítás reformjának, az ország piacgazdaság felé araszolásnak legyen fóruma. A sajtó akkori irányítói úgy gondolták: a Népszabadság maradjon a párt tévedhetetlen szócsöve, de legyen egy olyan tekintélyes kiadvány is, amely köszönthet nyugati politikusokat, üzletembereket (horribile dictu: Magyarországon befektető „kapitalistákat” is). Mit jelentett a félhivatalos jelleg? Ha valami jót írtunk, azt a kormány saját véleményeként felvállalta. Ha valami nem volt a szájuk íze szerint való, akkor az „a hülye újságírók agyszüleménye”. A lapot Darvasi István alapította - önmagának. Eladdig a sajtót irányította a pártközpontból, azelőtt pedig az ÁVH-nál dolgozott. Udvariasnak aligha nevezhető pártkáder volt. Korábban egyszer beszéltem vele telefonon: állástalan újságíró voltam és reméltem, hogy el nem követett vétkeimet csakcsak megbocsátják. „írja meg levélben, ha indokoltnak tartom, majd fogadom!”, dörgött rám. Nem fogadott. Ám Darvasi nem volt buta ember, tudta, hogy a parkolópályán lévő - vagy éppen általa eltiltott - betűvetők közül ki mire képes. Ezért az induló gárdában többen voltunk „pötytyösek”. Olvasó szerkesztőnek (napos szerkesztőnek) azt a Fazekas Györgyöt választotta, aki Nagy Imre közvetlen munkatársaként, 1956. november 4-én, a miniszterelnökkel együtt kért menedéket a jugoszláv követségen, majd őt is a romániai Snagovba hurcolták. A vészbíróság tíz év börtönbüntetéssel sújtotta. Gyuri tanítványa volt az én közvetlen fölöttesem, Tábori András, aki a forradalom napjaiban a Szabad Ifjúságot szerkesztette. Ő megmenekült ugyan a börtöntől, de évekig a sajtó perifériájára száműzték. Tábori hívott maga mellé, a gazdaságpolitikai rovatba. Kezdetben vonakodtam: nem értettem a közgazdasághoz, de András meggyőzött: a gazdaság az a terület, ahol a legnyíltabban lehet fogalmazni. Arról persze szó sem volt, hogy a társadalom alappilléreit - a szovjet-magyar kapcsolatokat, a pártirányítást, a párt vezetőit, a KGST együttműködést - bíráljuk, de a felépítmény már támadható volt. A Magyar Hírlap munkaversenyről, szocialista brigádokról sosem adott számot, szóltunk viszont az elhibázott gazdasági döntésekről, az eladósodás általunk észlelt kezdeti tüneteiről. Hetente hétszer megjelenő újságunk a gazdasági és a műszakitudományos értelmiség kedvelt olvasmánya lett. Darvasi főszerkesztő alkalmazásomkor kerek perec közölte velem: „Ha nem érzed jól magad a gazdasági rovatban, ne gyere hozzám! A kulturális rovathoz könnyen találok jó újságírót, a gazdasághoz viszont nem”. Megszenvedtem a kezdeteket. Nagyképű külkereskedőkkel és szakkifejezésekkel félretájékoztatni próbáló ipari vezetőkkel, később miniszterhelyettesekkel, államtitkárokkal, miniszterekkel kellett interjúkat készítenem. S még jószerével meg sem értettem, mit jelent „eszközrendszerünk célrendszere”, mi „kompetitiv” és mi miért nem az, amikor rovatunk vezetője megbetegedett. Darvasi engem szólított fel: átmenetileg irányítsam a részben újságírókból, részben közgazdákból verbuvált gárdát. Hályogkovács módra szerkesztettem. Ez az „átmeneti irányítás”, a rovatvezető helyettesítése, kisebb megszakításokkal másfél évtizedig tartott. Egy idő után igazat adtam Tábori Andrásnak (akinél európerebb szerkesztővel sem előtte, se azóta nem találkoztam): a gazdasági újságírás valóban- többé-kevésbé persze - lehetővé tette az őszinte véleményalkotást. S egy-egy gazdaságra utaló „építő kritika” egyszersmind a létező szocializmus társadalmának is - sorok között kiolvasható, vagy egyértelműen kimondott- bírálata volt. Majd amikor a lap főmunkatársává neveztek ki, az is megadatott, hogy szombatról szombatra jelentkező humor rovatot indíthattam Közbeszólás címmel. E teljes hasáb- „az udvari bolondnak mindent szabad” elv alapján - csaknem két éven át virult, mindaddig, amíg Afganisztán szovjet megszállása ürügyén nem írtam olyan allegóriát, amely ellen a szovjet nagykövetség tiltakozott. (Darvasi védelmébe vett, s közölte: „a szovjet elvtársak félreértik, a szerzőnk nem Afganisztánról írt, hanem az időjárásról”... a rovatot mégis célszerű volt megszüntetni.) „Daru” mellesleg, e szerkesztőségi közegben, mind emberibbé vált. A lengyel katonai puccs napján az ő szájából hangzott el egy rovatvezetői értekezleten: „barátaim, hogy mennyi galádságot elkövettünk már a szocializmus védjegyével!”... Hány cikket - interjút, humoreszket, publicisztikát - írtam másfél évtized alatt? Nem tudom. Az első években volt olyan hét, amikor ötöt (kevesen voltunk), később kettőt-hármat, vagyis több mint kétezret. És ennek sokszorosát küldtem nyomdába, mások kéziratait gondozva. Több mint 15 évig tartott e jóban-rosszban házasság. Stílszerű akarván lenni, 1983. október 23-án nem a lapot hagytam ott, hanem családommal együtt a „népi demokráciát”, hogy hírlapíró előéletemet feledve új életet kezdjek Kaliforniában. (Az utolsó vezércikkemet már Bécsben olvastam el nyomtatásban.) Úgy terveztem, hogy végképp leteszem a tollat- és e szándékomat nyolc éven át betartottam. Boldog ember voltam. Ám jött a rendszerváltás és egykori kollégám, a már privatizált Magyar Hírlapot akkor főszerkesztő Németh Péter hívott: „ne szamárkodj, Hollywoodban élsz, térj vissza az újságíráshoz, nincs amerikai tudósítónk”. S 1991 tavaszán újrakezdtem. Beszámoltam Oscar-díj átadásokról és Las Vegas-i szállodaavatásról, földrengésről és gyújtogatásról, bemutattam az akkor alakult Los Angeles-i főkonzulátus első munkatársait, tudósítottam magyarországi politikusok itteni látogatásairól (nem kommentáltam az elhangzottakat; ha okos dolgot mondtak, vagy demagóg ostobaságot, aszerint írtam meg). (Folytatás a 7. oldalon) November 12, GYÁSZJELENTÉS TIBOLD JÓZSEFNÉ szül. Szentirmay Erzsébet hosszú szenvedés után október 30-án szeretteitől körülvéve átadta nemes lelkét Teremtőjének. Mély fájdalommal, de megnyugodva Isten akaratában, GYÁSZOLJÁK: Szerető férje, Dr. Tibold József, aki hatvanöt éven keresztül hű társa és ápolója, lányai Taht Éva és Farkas Judit, férjeik Kari és Tibor, Vácon élő testvére Szentirmay István, unokái Georg és Andrea Taht, Michelle Johnson, Farkas Klári és Erika Schultz, dédunokái Karli és Carter, és széles családi és baráti köre az USÁ-ban és Magyarországon. Porai a vád Székesegyházban fognak örök nyugalomra térni. Most segíts meg Mária, Ó irgalmas Szűzanya! Keservét a búnak, bajnak Eloszlatni van hatalmad. Virág helyett kérjük adományaikat a Saint Jude Children’s Research, 501 St. Jude Place, Memphis, Tennessee 38105, Attention: Memorial címre küldeni. GYÁSZJELENTÉS! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették PAPP LÁSZLÓ magyar testvérünket, hogy 2004. november 6-án, 63 éves korában megtért Teremtőjéhez. Búcsúznak tőle szeretettel: felesége Marika, lányai, Veronika és Edit és fia, László, vejei és unokái, és mindazok, aki szerették és tisztelték őt: barátai, ismerősei és a Los Angeles-i magyar közösség! Emlékére gyászszertartás az Oakwood Memorial Park temetőjében lesz 2004. november 13-án de. 10 órakor Oakwood Memorial Park 22601 Lassen St., Chatsworth Tel: (818) 341-0344 NYUGODJÉK BÉKÉBEN! EMLÉKE ÖRÖKKÉ ÉLNI FOG SZÍVÜNKBEN! A GYÁSZOLÓ CSALÁD Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve július első két hetét Published weekly, except first two weeks of July PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Tel. (323) 463-6376 * Fax: (323) 463-6186 E-mail: amhirlap@sbcglobal.net KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb.), Dr. CSETÓ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, LÁSZLÓ BALÁZS, ELIA RAVASZ, TOMKA TIVADAR Előfizetés az USA-ban egy évre $30, fél évre $17. Előfizetés Kanadába egy évre $50, Magyarországra $65, légipostán $130. * Subscription in the U.S.: $30/yr, $17/half year. Subscription in Canada $50/yr, in Hungary 65/yr by surface mail, $130 by air mail. PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. #\, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible.
