Amerikai Magyar Hírlap, 2004 (16. évfolyam, 5-50. szám)
2004-10-22 / 41. szám
Stefka István 1956 arcai: Fehérváry István a börtönsorsról „Úgy neveltek, hogy a magyar népet, Magyarországot szolgálni kell” (MN) Börtönvilág Magyarországon és Szovjetvilág Magyarországon: dokumentumkönyvek Fehérváry István munkásságáról. Fehérváry István 1945-ben repülős hadnagyként amerikai hadifogságba esett. Részt vett a magyar katonai ellenállási mozgalomban, emiatt 1949. december 1-jén 15 év kényszermunkára ítélték. A ma 77 éves író, a Politikai Elítéltek Közösségének elnöke, életének jelentős részét magyar börtönökben és emigrációban töltötte. 1990 óta itthon él.- Mikor és miért ítélték el?- Szervezkedés és hűtlenség, valamint idegen hatalmakkal való kapcsolattartás volt a vád. 1949. február 9-én a szovjet KGB rabolt el Bécsből, és először Badenben, a KGB főhadiszállásán ítéltek el húsz évre, majd kiadtak a magyaroknak. Végigjártam a Vilma királynőt, a Katona Politikai Osztályt, a Margit körúti fogdát, a Markó utca börtöneit, végül 1949. december l-jén, a születésnapomon tizenöt év kényszermunkára ítéltek.- Miért volt Bécsben?- Ennek az előzménye az volt, hogy, 1948. augusztus 7-én letartóztatták Hadvári Pál ezredest, aki a legnagyobb létszámú és legszervezettebb katonai ellenállás vezetője volt. Akkor én már a műegyetemen tanultam, és kapcsolatba kerültem a Nyugatról jövő futárokkal, akik a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségétől szállították a híreket, ugyanakkor más jelentéseket, mint például a szovjetek felvonulási tervét vitték vissza megbízóiknak. Szerte az országban ellenállási gócok alakultak ki. Valószínűleg elárulták a szervezkedést, amikor egy autóbaleset miatt Hadvári kocsijában olyan iratokat találtak, amelyek egy szovjet-magyar katonai együttműködésről szóltak. Az iratokban a Magyarországra érkező szovjet katonai szállítmányok adatai is szerepeltek. Ezek a dokumentumok Lovász Elemértől, a MÁV főintézőjétől származtak. Több embert letartóztattak, de őket, kettőjüket gyorsított eljárásban, egy hónap alatt elítélték és kivégezték. Egyébként a Hadváriperben kivégeztek öt embert, tizenöt személyt pedig átadtak a szovjet hadbíróságnak. Őket húsz-huszonöt év kényszermunkára ítélték. Vorkutára, a szibériai szénbányákba kerültek. Összesen ötven embert ítéltek el.- Ekkor önt még nem fogták el?- Én akkor vidéken dolgoztam mint mérnökhallgató. Nyár végén jöttem vissza a műegyetemre beiratkozni. Szerencsémre a portárs rendes ember volt: amikor meglátott, félrehúzott és csak ennyit mondott: az Isten szerelmére, tűnjön el, hetek óta fönt ülnek az ÁVH-sok. Erre nem volt más választásom, elutaztam Mosonmagyaróvárra, átléptem a határt és Bécsbe mentem. Itt felvettem a kapcsolatot az Magyar Harcosok Bajtársi Közösségével, és Dózsa Attila volt páncélos hadnaggyal folytattam tovább a szervezkedést. így aztán a szovjet KGB és az ÁVH közösen, egy Marinka nevű agent provocateur útján kicsalt bennünket a bécsi Déli pályaudvarra, ahonnan elraboltak.- Ez akkor nem koncepciós per volt?- Nem. Ellenállási, politikai, dupla nullás per volt. El voltunk zárva a külvilágtól, vádiratot nem láttunk. Dr. Jónás volt a tanácselnökbíró, aki 1956-ban, félelmében öngyilkos lett. A vádat Alapi népügyész képviselte. A legfőbb vád a Szovjetunió elleni kémkedés volt, de vádoltak a műegyetemisták és volt katonatársaim beszervezésével, valamint azzal, hogy részt vettem a Nyugatról jött futárok kiképzésében. Tizenöt év kényszermunkára ítéltek. 1956 októberében szabadultam.- Az bizonyos, hogy a terror, a kivégzések, a kínzások, a megaláztatások hozzájárultak a forradalom kirobbanásához. A Börtönvilág Magyarországon című könyve ezt a rettenetét idézi fel.- Az embereknek kevés fogalmuk volt arról, hogy az ÁVH és a katonapolitikai osztály milyen módszerekkel dolgozott.- A leírások annyira hiteleseknek tűnnek, mintha a kivégzéseken is ott lett volna.- A kivégzéseken nem voltam jelen. A kisfogházban a zárkám falának egyik oldala határolta be azt az udvart, ahol a kivégzések történtek. Az ablakon keresztül hallottuk a kiáltásokat, hallottuk azt, mit mondott a tanácselnökbíró, és mit mondott az ügyész. Ezek az emberek hihetetlen bátorsággal haltak meg. Utolsó szavaik ezek voltak: „Isten mentse meg Magyarországot”, „Hazámért éltem, és azért halok meg”. Nem szidták a bírókat, nem szidták az ítéletet. Legtöbbjük a „Keresztény Magyarországért áldozom az életemet!” kiáltással halt meg. Kik voltak ezek az emberek? Középosztálybeliek: jegyzők, tisztviselők, mérnökök, munkások, katonatisztek, diákok.- Hány embert végezhettek ki 1945-től 1956-ig Magyarországon?- Körülbelül 33/ embert küldtek a halálba. Nemrégiben tizennégy ember kivégzésének dokumentumait fedeztük fel, az ő nevüket is felvéssük a Mementó emlékműre.- Kikkel ült együtt, akiket aztán kivégeztek?- Nagyon sokan elmentek mellőlem.- Olvastam például a Dőry Pál és társainak hűtlenségi perét, a Rödiger-Pongrácz-ügyet, Mindszenty hercegprímás perét, a pócspetri ügyet, és még sorolhatnám.- Rödiger Miklóssal, a Mahart vezérigazgatójával együtt ültem, őt kivégezték. Magasházy Ödönnel, a csepeli Weiss Manfréd Művek vezérigazgatójával is egy cellában voltam, őt kivégezték. Olyan népszerű volt a munkásság körében, hogy munkásküldöttség jött a kegyelemért. A gyáróriás vezetését mindjárt Bíró Ferenc elvtárs vette át, aki Rákosi testvére volt. Aztán Prettenhoffer Jenő bácsival is ültem egy darabig, a Győri Vagongyár népszerű főmérnökével, aki nagy szerepet vállalt a háború után a gyár újjáépítésében. A Margit körúti katonai bíróság Radetzky-tanácsa halálra ítélte. Az utolsó pillanatig sem tört meg. Három apró gyermek maradt utána árván. Nem lehet őket elfelejteni. A magyar értelmiség színe-javát kivégezték.- Végig kellett nézniük egymás kivégzését?- Háromfajta kivégzés volt. Az egyes, amikor egy embert végeztek ki. A többes, amikor kettő-öt emberen hajtották végre az ítéletet. A harmadik kivégzési fajta a statáriális kivégzés volt. Amikor egy emberen hajtották végre az ítéletet, akkor arra ébredtünk fel, hogy ácsolják a bitót.- Mindig. Amikor az orvos szakértők a kivégzés után megállapították a halált, a kivégzettet levették a bitófáról, jó esetben egy ácsolt fakoporsóba tették, és legtöbbször éjjel vitték ki a 298-as és a 301-es parcellák temetői falához. Nem a temetői főkapun vitték be a holttesteket, hanem átdobták a falon. Majd az ott várakozó legények a kivégzett lábára drótot kötöttek, és behúzták a megásott gödrökbe. Rálapátolták a földet, a sírt a földdel egyenlővé tették jel és halom nélkül. Előfordult az is, hogy mélyebb gödröt ástak, abba beledobták az első holttestet, majd egy kis földet lapátoltak rá, és rátették a következő halottat. A többes kivégzésnél ez úgy történt, hogy az ötödrendű elítéltnél kezdték a kivégzést, és ezt végig kellett néznie a negyed-, a harmad-, a másod-, és az elsőrendű halálra ítéltnek. Az elsőrendű vádlott végignézte mind a négy társa akasztását. Ha statáriális volt az ítélet, akkor huszonnégy órán belül végre kellett hajtani. Volt, amikor délután lezárták az udvart, ácsolni kezdték az akasztófát, és mi tudtuk, hogy kivégzés lesz.- 1945-től 1956-ig melyek voltak a leggyakoribb vádak?- Koholt vádak voltak: kémkedés és a nyugati hatalmak javára elkövetett adatszolgáltatás. De gyakori volt a néphatalom elleni szervezkedés vádja is.- A börtönvilág az ön számára mit jelentett? Embernek számított?- Nézze, mi számok voltunk. 1950-től 1954-ig, amikor a gyűjtőfogházat az ÁVH felügyelte, minket négy évig hermetikusan elzártak a külvilágtól. Se levél, se telefon nem érkezhetett, se látogató nem jöhetett be hozzánk. Bánkúti volt a börtönparancsnok, aki részt vett a kínzásokban és az agyonverésekben. Mindig azt mondogatta: Az egyetlen problémám magukkal kapcsolatban, hogy ha kinyírjuk magukat, akkor honnét kerítek egy vödör meszet mindenkire?- Ez volt a legnagyobb gondja?- Ez, de a meszet azért mindig beszerezte. Aztán később felelősségre vonták valamiért, ő is bekerült a börtönbe, de nem merték közénk berakni. Félelmében a másik cellából ordított: „Mindent Péter Gábor parancsára tettem!”.- Önnel hogyan bántak?- Mivel szökést kíséreltem meg, három napra bezártak egy karcéiba. A karcéiban csak állni lehet, a szemembe világított egy óriási lámpa, három nap után majdnem megvakultam. A reggeli egy tea volt és a kenyéradag, más semmi. A cipőt le kellett vennem, mezítláb álltam ott februárban. A Katpolnál lent a pincében a verések napirenden voltak. Berkesi András, hazánk koronázatlan írója volt a kihallgatórészleg parancsnoka. Nagyon brutálisan bántak velünk. Engem az első kihallgatáson egy bokszolóval verettek agyon, a szoba egyik sarkából a másikba repültem. Amikor összeestem, a lábamnál fogva kihúztak a lépcsőn a liftig, a fejem kopogott a lépcsőfokokon, és csak a cellában tértem magamhoz. A zárkában nem volt más, csak egy vaspriccs, a kövezetét naponta háromszor fel kellett mosni. A zárkában ötünkre volt két csajka, a beadott élelmet így osztottuk szét. A kulcslyukon ki tudtunk nézni, és láttuk, hogy amikor hozták a kávét, az őrök, mielőtt beadták, beleköptek. Ilyen volt a börtönvilág Magyarországon.- A gyűjtő után hová vitték?- A váci börtönbe kerültem. 1954-ben valamivel jobb lett az életünk. Nagy Imre beszéde sokat jelentett. Az internáló táborokat feloszlatták, Péter Gábort és vezérkarának nagy részét letartóztatták. Ez belülről megbolygatta az ÁVH fegyelmét, és lassan rájöttek arra, hogy mi nem vagyunk fasiszták, megenyhült a légkör. Három és fél év után megengedték, hogy levelet küldjünk szeretteinknek, hogy élünk. Édesanyámmal 1949 óta először találkozhattam, amikor meglátogatott.- A tizenöt évet mégsem kellett letöltenie, hiszen jött a forradalom.- Az megváltás volt. Nem lehet elmondani, hogy bennünket miként ért, milyen felszabadulás volt az nekünk.- Ön szerint ez a politikai és fizikai terror robbantotta ki az 1956-os forradalmat? Szentül meg vagyok győződve róla. 1956-ig több mint kétszázezer ember volt letartóztatva, börtönre ítélve, internálva, kitelepítve, kényszermunka-táborokban. Ezeknek az embereknek a hozzátartozói nem voltak a rendszer hívei, tudtak a szenvedéseinkről és terjesztették, hogy milyen a kommunizmus igazi arca. De az egész ország meg volt félemlítve és az embereknek lassan elegük lett ebből.- Mikor engedték szabadon?- A forradalom kitörése előtt néhány nappal. Kijelöltek egy tartózkodási helyet számomra, Mohácsot, mivel a bátyám ott volt gyermekorvos. Október 25-én megalakítottuk Mohácson a forradalmi bizottságot. Nagygyűlést tartottunk a hősi emlékműnél, és a város ávéhás tisztjeinek bocsánatot kellett kérniük a tömeg előtt a bűneikért. Megszerveztük a nemzetőrséget Mohácson és a környező falvakban. Három teherautó élelmiszert küldtünk fel a fővárosba. Közben eldöntöttük, hogy felmegyek Budapestre és felveszem a kapcsolatot a forradalom vezetőivel. October 22, (FOLYTATJUK) Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS — 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve július első két hetét Published weekly, except first two weeks of July PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Tel. (323) 463-6376 * Fax: (323) 463-6186 E-mail: amhirlap@sbcglobal.net KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb.), Dr. CSETŐ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, LÁSZLÓ BALÁZS, ELIA RAVASZ, TOMKA TIVADAR Előfizetés az USA-ban egy évre $30, fél évre $17. Előfizetés Kanadába egy évre $50, Magyarországra $65, légipostán $130. * I Subscription in the U.S.: $30/yr, $17/half year.* Subscription in Canada $50/yr, in Hungary 65/yr by surface mail, $130 by air mail. PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. Hi, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible.
