Amerikai Magyar Hírlap, 2003 (15. évfolyam, 4-49. szám)
2003-01-31 / 5. szám
LÁSZLÓ BALÁZS -folytatás az 5. oldalról növelte szavazatai és mandátumai arányát, mert megszerezték a legutóbbi választásokon második helyre emelkedő jobboldali populista Pim Fortuyn Listája (LPF) szavazóinak nagy részét. A legnagyobb nyereséget az ellenzéki Munkapárt (PvdA) könyvelte el. Az alsóházba még bekerült öt kisebb párt nem tudott osztozkodni az LPF csalódott szavazóin, a kis rendhagyó Szocialista Párt (SP) és a Protestáns Párt kivételével mind visszaestek valamelyest a 2002- es választásokhoz képest, de az arányos egyfordulós választási rendszer következtében így is kilenc párt képviselői kerültek be az alsóházba. A hollandiai választások eredménye: CDA: 44 mandátum PvdA 42 VVD (liberális) 28 LPF 8 Baloldali Zöldek 8 SP 9 D66 (liberális) 6 Keresztény Unió 3 Protestáns Párt 2 A két nagy párt kiegyenlített erőviszonyai mellett papírforma szerint a nagykoalíció lenne a legkönnyebb megoldás, ám Balkenende miniszterelnök a választás éjszakáján is hangoztatta, hogy többféle kormánytöbbség is elképzelhető. Az általa vezetett CDA legszívesebben eddigi koalíciós partnerével, a jobboldali liberális VVD-vel folytatná a kormányzást, de alsóházi többségükhöz még meg kell szerezniük előreláthatólag a kis baloldali liberális párt, a D66 támogatását is. Elvben nem lehet kizárni az LPF újabb bevonását sem, ők azonban, mint a választás legnagyobb vesztesei és az előző kormány bukásának okozói, aligha számíthatnak újabb meghívásra. Az LPF visszaesésével helyreálltak a holland belpolitika hagyományos erőviszonyai a parlamentben, de a tavaly meggyilkolt nagy hatású Pim Fortuyn provokatív eszméi nyomot hagytak a politikai életen. A nagy pártok, még a Munkapárt is keményebbre fogalmazták a bevándorlás megfékezésével és a rend megszilárdításával kapcsolatos felfogásukat. LÁSZLÓ BALÁZS Francia politológus az USA iraki szándékairól A francia nemzetközi és stratégiai kapcsolatok intézetének (IRIS) igazgatója valószínűnek, bár még nem elkerülhetetlennek tartja az iraki háborút, és úgy véli, hogy az amerikaiak főleg azért akarják megtámadni Szaddam Husszein országát, mert nem boldogultak az al- Kaida megtörésével. A brüsszeli Le So/r-ban megjelent oldalas interjúban Pascal Dr. Hajduczki István BELGYÓGYÁSZ Diplomáié, American Board of Internal Medicine 7060 Hollywood Blvd., Suite 406 Hollywood, CA 90028 (323) 466-9696 Fogad belgyógyászati és kardiológiai betegeket. (714) 836-9466 1111 Town & Country Rd. #44 Orange (Main Place-nél) AIRPORT EXPRESS TRAVEL 9841 Airport Blvd., #1517, L.A., CA 90045 Repülőjegy ek * Limo Service * Gyógyfürdőkúrák * Autóbérlés * Szállodafoglalás * Cruise-ok Napi legalacsonyabb árakért hívják KRISZTINÁT 1-800 863-6020 (310) 216-7160 Fax: (310) 665-0250 Boniface, a párizsi IRIS igazgatója azt fejtegette, hogy Washington nyilvánvalóan szét akarja zúzni Szaddam Husszein rendszerét, de még a világ egyetlen hiperhatalma sem tehet meg bármit, amit akar. A francia politológus annyiban igazat ad az amerikai kormányzati érvelésnek, hogy ha az ENSZ nemzetközi fegyverzetellenőrei nem találnak tömegpusztító fegyvereket Irakban, az még nem jelenti azt, .hogy nincsenek is. A megelőző háború fogalmát nemzetközi jogi szempontból agressziónak nevezte az interjúban Boniface, és úgy vélekedett, hogy az iraki elnök aligha fogja megkönnyíteni az amerikaiak dolgát azzal, hogy külföldre távozik, mert nyilván nem akar Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök sorsára jutni. A háború eshetőségeit latolgatva a francia politológus szerint az amerikaiak fő gondja az, hogy nem találták meg az iraki Hamid Karzait, aki képes lenne kézbe venni a háború után Irak irányítását. A nyugaton élő irakiak még a rendelkezésükre bocsátott pénzalapokat sem képesek tisztességesen kezelni, hát még egykori hazájukat irányítani. Ezért készülnek most tartós amerikai katonai igazgatásra, mint a II. világháború után Németországban, csakhogy a helyzet gyökeresen eltérő: az irakiak nagy része szívesen szabadulna meg Szaddamtól, de aligha fogja felszabadítóként üdvözölni az amerikaiakat. Boniface szerint Irak kettészakadásának veszélye volt az a megfontolás, amiért 1991-ben az idősebb Bush elnök meghagyta a hatalomban Szaddamot, de ez az érv ma már kevésbé hat. A mai amerikai kormányzat szerinte szívesen kettéosztaná Irakot, hogy könnyebben uralkodjon aztán rajta, a kockázat viszont számukra az, hogy a déli országrész ez esetben közeledhet Iránhoz, az északi pedig destabilizálhatja Törökországot. A közel-keleti feszültség lényegét tekintve a mai amerikai kormány Boniface vélekedése szerint úgy döntött, hogy semmit sem tesz, ami Izraelre való nyomásként lenne értelmezhető, s ezzel mozgásképtelenségre ítélte magát. Mivel az al-Kaidával szemben nem tudtak kézzelfogható eredményt kicsikarni, ezért akarják most kárpótolni magukat Irakban. Kicsit úgy, mint amikor húsz éve kudarcot vallottak Libanonban, hát kárpótlásul lerohanták Grenadát. A francia politológus ebben a helyzetben bénultnak látja az arab világot. Két szélsőséges forgatókönyv is lehetséges: Irakban a háború után tisztességes polgári rendszer jön létre, s példájával demokratizálódásra ösztönöz más arab országokat is. Ez lenne a közel-keleti Walt Disney film rózsaszín ábrándja. A másik eshetőség a katasztrófa: a háború elhúzódik, súlyos veszteségekkel jár, a térség lángba borul, megbukik a jordániai és a szaúdi rendszer, a palesztinokat tömegestül kiűzik Jordániába. A francia politológus szerint az Európai Unió vezető országai nem tudtak ugyan közös álláspontra helyezkedni, de egy európai közvélemény már kialakult az ügyben. LÁSZLÓ BALÁZS Sikert bármi áron? A katasztrófák forgatókönyve 6 PBB2PMMHr - ' o- CVya egeszseget! Mu/'[II'/'/M ÍIm//Jl 2003. januar 31 . .. . , _________ Ne dohányozzon! „Az Enron utáni korszak” - így jellemezte a Wall Street Journal 2001 decemberében az emberiség előtt álló évtizedeket, miközben a közvélemény még fel sem ocsúdott a szeptember 11-i terrortámadás sokkjából. Ezért még a gazdasági szakemberek közül is sokan túlzónak találták az idézett kijelentést. Ám az azóta eltelt időszak igazolta az újságot. Minden hétnek megvolt a maga hangos botránya. Mintha az Enront egy dominósor további darabjai követték volna: az Arthur Andersen, Tyco, Adelphia, Dynergy, Global Crossing, Qwest, a WorldCom, és már ingadozni látszik a következő Jelölt”, a Xerox. Lemondás, kihallgatás, feljelentés és letartóztatás - bárhová is nézzünk. Bush amerikai elnök pedig legutóbb már nem a vallási, hanem a kapitalizmusban való hit helyreállítására szólít fel, és - nem mellékesen - elkerülhetetlennek tartja a szabályok és a büntetések további szigorítását. Csak látszat, hogy a csődök kizárólag gazdasági vállalkozásokat fenyegetnek. A válságok sorába illenek bele az országok összeomlásai - egyebek mellett Argentínáé - vagy a nagy műszaki rendszerek - vegyiművek és a légi irányítás - katasztrófái. Úgy tűnik, hogy a korábban hatékonyan működő irányítás egyre erősödő zavarai jellemzik a globális világgazdaság minden szintjét. A Fortune legutóbbi száma, a vállalati csődök okait elemezve, nem véletlenül idézte fel a Challengerkatasztrófát, „háttérben a sikerei nyomán önhitté vált vezetéssel, amely úgy érzi, neki minden sikerül, mindent megtehet. Még fizikusként, az 1960-as évek végén az atomerőművekkel kapcsolatban hallottam a különös kifejezést: feszített üzemű rendszer. Az atomerőmüvek létesítésének óriási költségei miatt nagy érdek fűződik a minél jobb hatékonysághoz. Ez úgy érhető el, ha a működés bizonyos paramétereit, a nyomást és a hőmérsékletet, ameddig lehet, növelik. Ám a szerkezeti anyagok szilárdsági határához közelítve a rendszerek nem lineárisak. Kis elmozdulásra - mondjuk a hőmérséklet kis növekedésére - a szilárdság ugrásszerűén csökken. Ha tehát ezeket a paramétereket bizonyos határon túl növeljük, katasztrófa következhet be. Az irányítás szinte feloldhatatlan problémája: hogyan közelíthet meg a lehető legjobban egy műszaki paraméter egy bizonyos korlátot úgy, hogy közben ne lépje azt túl. Ám, ha figyelmünket kizárólag a hatékonyságra összpontosítjuk, szem elöl tévesztjük a műszaki korlátokat, aminek mindig katasztrófa a következménye. Mintha századunkban mindenütt ilyen feszített üzemű rendszerek vennének körül minket. Nemcsak a műszaki alkotások váltak ilyenné, hanem az üzleti vállalkozások és a társadalmak is. A beavatkozásnak sokféle, nem szándékolt következménye lehet. Az irányításnak egymásnak ellentmondó értékekre kell egyidejűleg tekintettel lennie - a műszaki rendszereknél a biztonság, a környezetkímélő működés és a hatékonyság; a nemzetgazdaságban a gyors növekedés, az alacsony infláció és a magas foglalkoztatottság; az üzleti vállalkozásoknál a likviditás, az alacsony kockázat és a magas megtérülés. Az irányítással megbízott - a mérnök, a vezérigazgató, a miniszterelnök — pedig tudja, hogy akik a teljesítményét végső soron megítélik (az állami megrendelő, a kisbefektető, az állampolgár), többnyire nem racionálisan döntenek. * A választópolgár a politikus „karizmája” szerint mérlegel, és üzleti vállalkozás esetén is a „píár” által kialakított kép alapján minősít a befektető. Persze a közvéleményt érdekli az etika, és rákérdez a szabályok, törvények betartására is. Ám a siker követelménye minden más szempontot „felülír”, a győzelem reménye pedig minden alól felmentést ad. Ebben a helyzetben az irányítási posztokat betöltők viselkedésének egyetlen iránytűje - a saját érdek. Ez a döntő oka, hogy az elmúlt években egy sor gazdasági, társadalmi és műszaki katasztrófának lehettünk tanúi: gondoljunk csak Argentína, az Enron, esetleg a svájci légiirányítás esetére. Ötven évvel ezelőtt egy vállalat vagyonának 80 százaléka anyagi elemekben, gépekben és épületekben testesült meg. A vállalatok hosszú évtizedek sikeres működésének eredményeként halmoztak fel vagyont és emelkedtek ki. Ma egy vállalat vagyonának 50 százaléka - a fejlődés élvonalában levőkének 70 százaléka - nem „megfogható” elem: imázs, kompetencia vagy kapcsolati tőke. Csupa olyan tényező, amely, mint valami léggömb, felfújható, de amely gyorsan ki is pukkadhat. Az Enron néhány év alatt vált Amerika legnagyobb vállalatainak egyikévé, hogy azután hetek alatt öszszeomoljon. A WorldCom, még ismeretlen középvállalatként, néhány éve vásárolta fel az iparág Góliátját, az MCI-t, és vált a kommunikáció globális iparágának meghatározójává. A vállalatok soha nem látott méretűvé és átláthatatlanul bonyolulttá váltak, a tulajdonosok száma pedig gyakran eléri a milliót. A vezetés érdekeltségét - kezdetben úgy tűnt, átgondoltan - a tulajdonosi tőkeérték, a részvényérték növekedéséhez kötötték. Ezzel szinte rákényszerítették a menedzsmentet arra, hogy keresse a jól jövedelmező, de magas koc-, kázatú befektetéseket, áthágja a szabályokat, „felturbózza” a jó híreket é^ eltussolja a rosszakat, kiiktassa az őt ellenőrizni kívánókat, megvásárolva a sajtót, a könyvvizsgálót, a politikust, és mint felesleges ballasztot sutba dobja az etikát. A következmény: a tegnap még csodált vállalkozások a befektetők és a közvélemény számára váratlanul egyetlen éjszaka alatt összecsuklanak. Ebben a helyzetben a kontroll, a felügyelőbizottság, a független könyvvizsgáló, a sajtó, és az üzleti etika szerepe hihetetlenül megnőtt. A helyzet azonban a politikában is hasonló. Történelmi pártokat „tesznek magukévá” kis pártok, karizmatikus vezetők indítanak el mozgalmakat, a pálya szélére szorítva a politika hagyományos szereplőit. A politikai küzdelemben egyre meghatá(folytatás a 7. oldalon) Dr. GYULAI KATALIN Dr. GYULAI MÓNIKA Kozmetikai és családi fogászat
