Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)

2002-05-10 / 19. szám

2002. május 10-től 16-ig ARIES • KOS márc. 21 ■ ápr. 20 Érzelmi élei: Alighanem többet költ, mint amennyit anyagi helyzete megenged, ezért jelentő? adósságba veri magát, amit persze a párja nem néz jó szemmel. Ebből ke­verednek a viták. Munka: Rengeteg bosszúság éri, elsősorban mások fel­előtlensége miatt, de saját kapkodásá­ból is kára keletkezik. LIBRA - MÉRLEG szept. 24 • okt. 23 Érzelmi élet: Mindent megtett annak érdekében, hogy a part­nerét kiengesztelje egy korábbi kínos eset után. A megbocsátás ideje pénte­ken köszönt be. Munka: Karrierjének nem tenne jót, ha a héten nagyon erőltetné elképzeléseit. Most sokkal többet ér, ha a háttérben kivárja a kedvezőbb bolygóállást. SCORPIO • SKORPIÓ okt. 24 - nov. 22 Érzelmi élet: Ha úgy érzi, hogy a következő néhány napot kedvesével kettesben kell töltenie, ak­kor ne habozzon! Több haszna lesz ebből, mint ha a karrierjét erőlteti. Munka: Nem igazán sikerül meggyőz­nie ellenlábasait a saját igazáról. In­kább csak gyűjtse az érveket, és majd a jövő héten "támadjon." GEMINI - IKREK máj. 22 - jún. 21 Érzelmi élet: Úgy gondolja, a következő napokat még a saját kénye-kedve szerint tölti, aztán majd "beadja a derekát", és a párja kerül előtérbe. Csak nehogy késő le­gyen már! Munka: A munkahelyi vál­tozások miatt meginoghat az eddig biztosnak hitt pozíciója. Nem szabad félvállról venni a munkatársakat! SAGITTARIUS - NYILAS nov. 23 - dec. 21 Érzelmi élet: Nem szeret előre tervezni, a spontán törté­néseket élvezi. Hát a héten lesz belő­le néhány. És a többsége hízeleg majd a hiúságának is. Munka: Min­den jó, ha jó a vége! Az elmúlt hetek feszült hangulatát egy váratlan (kedve­ző) fordulat végleg feloldja. Ettől megjön a munkakedve. CANCER - RÁK jún. 22 - júl. 23 Érzelmi élet: Itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Ha mindig a szőnyeg alá söpri a bajo­kat, egy idő után "hasra eshet" benne. Munka: Kemény napok következnek. Ahhoz, hogy stabilizálja a helyét, meg kell vívnia a harcot irigyeivel és az el­lendrukkerekkel. És ez nehezebb, mint a vállalt munka! CAPRICORN • BAK dec. 22 • jan. 20 Érzelmi élet: Kimerült és szomorú, ezért van az, hogy a párja minden tettében csak a negatívumokat veszi észre. Jót tenne egy kis magány. Akkor összeszedhetné magát, és nem tenné tönkre a kapcsolatot. Munka: Csak olyasmibe vágjon bele, amihez nem kell mások segítsége, akkor nem éri csalódás. LEO - OROSZLÁN júl. 24 • aug. 23 Érzelmi élet: Most erősnek kell lennie! Zárja be a szívét, mert a mostani "botlása" állandó kap­csolatát végleg tönkre teheti és cseré­be nem kapja meg a várt boldogságot új partnerétől sem. Munka: Korábbi eredményei révén presztízse jelentősen megnő a héten, anélkül, hogy a kisuj­­ját mozdítania kellene! aquarius • vízöntő jan. 21 • febr. 19 Érzelmi élet: Kellemet­len hétkezdés után vidám hétvége vár­ható. És mindkét hangulatot ugyanaz a személy idézi elő... Munka: Gyöke­res változások várhatók a munkahe­lyén. Ez az első időben nem igazán kedvez az eddig elért státusának. Új terveket kell kidolgoznia, ha meg akarja őrizni a helyét. VIRGO ■ SZŰZ aug. 24 - szept. 23 Érzelmi élet: Háborgó lelkére gyógyír lehet most egy kedves szó. S talán olyasvalakitől kapja, aki­től a legkevésbé számított rá. De azért ne értékelje túl a dolgokat, ez tényleg csak barátság lehet. Munka: Néhány nyugodt nap következik, ami­kor rendezheti sorait, és felkészülhet a jövő heti hajtásra. PISCES • HALAK febr. 20 - márc. 20 Érzelmi élet: Nehezen hajlandó tudomásul venni, hogy egy régi kapcsolatot nem lehet “csak úgy" felmelegíteni. Ami volt, az elmúlt, vé­ge. Nyissa ki a szívét az új előtt! Munka: A forrongó munkahelyi han­gulat egyáltalán nem biztos, hogy az ön számára is rosszat tartogat. JANCSÓ ZSUZSA KÖNYVEI megrendelhetők a Szerkesztőségben! APRÓ ÖRÖMÖK * LESZÁLLÁS PÁRIZSBAN * LITTLE JOYS OF LIFE (angol nyelven) A könyvek ára postaköltséggel: $12.- Kérjük a csekket vagy Money Ordert a következő címre küldeni: Susan Jancso, Amerikai Magyar Hírlap 535 N. Rossmore Avenue, Ste. #1 Los Angeles, CA 90004 ■■■ AMERIKAI HJagyar Hírlap Tomka Tivadar SPORTROVATA Ritter Árpád birkózó Baku­ban (Azerbajdzsán) a szabadfo­gású Európa-bajnokságon 74 ki­logrammban aranyérmes lett. A fináléban a fehérorosz Gajda­­rovot verte érett birkózással 3-0- ra. Farkas Zoltán 96 kilogramm­ban a hatodik helyen zárt. Rajtuk kívül még négy magyar birkózó lépett szőnyegre az Európa­­bajnokságon és mindannyian megszerezték a kvótát a szep­temberi világbajnokságra, ami annyit jelent, hogy mindannyian az első tizenötben végeztek. Ritter Árpád: - Még fel sem fogtam, hogy mi történt, olyan régen vártam erre a sikerre és most sikerült. Örülök, hogyne örülnék, hiszen tavaly Bánkúti Zsolt lett aranyérmes most meg éh. Ez azt jelzi, hogy a magyar szabadfogással is számolni kell, nemcsak a kötöttfogással. Kö­szönöm a sikeres edzéseket edzőmnek, Gulyás Istvánnak. Gulyás István a válogatott trénere: - Árpi a csúcsra ért! Olyan birkózást produkált, ami­vel leiskolázta a mezőnyt, bár voltak szoros mérkőzései, mégis mindig biztos voltam benne, hogy csak Ő nyerhet, remélem a világbajnokságon is dobogóra állhat. A többiek is jól birkóztak. A Magyar ligaválogatott kedden Ciprus együttesével ját­szott barátságos mérkőzést. A mieink 2-1-re nyertek, Gellei Im­re szövetségi kapitány mégsem volt maradéktalanul boldog: - Az első félidőben csapnivalóan ját­szottunk, aztán a szünetben az egész együttest lecseréltem és ez jót tett a gárdának. Teljesen más felfogásban kezdtek el focizni, aminek az lett az eredménye, hogy Waltner Róbert két góljával eldőlt a mérkőzés. Azért hoztuk létre az úgynevezett ligaváloga­tottat, mert nagyon keveset tudok évközben együtt lenni a fiúkkal és itt legalább felmérhetem ki hol tart és kire, mikor számíthatok. Férfi Magyar Kupa kosárlab­da döntőjében Szolnok-Paks 91- 82. Az elődöntőben a Szolnok a Szombathelyt verte ki, míg a má­sik ágon a Paks a Körmennél bi­zonyult jobbnak. Goran Miljakovics (a győztes Szolnokiak vezetőedzője): - Óri­ási volt, amit a fiúk a pályán produkáltak. Mindenkinek sze­retnék gratulálni, bár az igazság­hoz hozzátartozik, hogy a hazai pálya és a szolnoki közönség rengeteget segített. A férfi vízilabda bajnokság­ban már a döntőbe jutásnál jár­nak a csapatok, sőt az egyik ágon megszületett a finalista. Honvéd- Ferencváros négy mérkőzés után négy Honvéd győzelem, ezzel a Honvéd döntőbe jutott. A másik oldalon a Vasas és a BVSC csa­tázik és jövő héten lesz a min­dent eldöntő ütközet, ugyanis idáig döntetlenre állnak a csapa­tok. A labdarúgó NB I rájátszá­sa, Felsőház: Ferencváros-MTK 1-0, Újpest-Zalaegerszeg 1- 2, Videoton-Dunaferr 2-1. A bajnokság állása: 1. Zalaeger­szeg 64 pont, 2. MTK 64 pont, 3. Ferencváros 62 pont. Alsó­ház: Sopron-Vasas 2-2, Győr- Kispest 2-2, Debrecen-Haladás 2- 2. 7. Sopron 41 pont, 8. Győr 40 pont, 9. Kispest 39 pont. CSÁRDÁS Magyar Étterem 5820 Melrose Avenue, Los Angeles (Hollywood szívében, Vine Street lejárat a 101-es Freewayről) KITŰNŐ MAGYAR ÉTELEK Túrós Csusza, Halászlé, Borjú Bécsi Szombat este BUFFET DINNER Vasárnap délben PEZSGŐS BRUNGH KALIFORNIAI ÉS MAGYAR BOROK SAJÁT PÉKSÉGBŐL naponta friss kenyér cs péksütemény. CUKRÁSZDÁNK rendelésre is készít krémest, Rigó Jancsit, orosz krémtortát, dobost és más tortákat, süteményeket. Almás-Meggyes-Mákos Rétes, Mákos-Diós Beigli NYITVA MINDEN NAP ebédre és vacsorára. Vacsorához, hétvégére kérjük, időben foglalja le asztalát: (323) 962-6434 f ASZTROLÓGIA TAURUS ■ BIKA ápr. 21 • máj. 21 Érzelmi élei: A boldog­ság tartós vendégnek ígérkezik. És ha megoldhatja, hogy kedvesével néhány napra elvonuljon a világtól, tovább erősítheti, elmélyítheti a kettőjük közti kapcsolatot. Munka: Az eddigi nagy hajtás után érdemes volna egy kis pi­henőt tartani, vagy legalább csökkente­ni a tempót. CSÁRDÁS GÁLA BÁL 2002. május 11-én a Biltmore Hotelben! Jegyrendelés: Jancsó Gyulánál (323) 962-6434 * Cell (213) 309-3113 KEDVES MAGYAR BARÁTAINK! Az EURÓPAI ESTÉK minden két hétben folytatódnak a TILLY’S étteremben A következő buli SZOMBATON, MÁJUS 18-án lesz. ZENE - TÁNC - FINOM ÉTELEK ÉS ITALOK A zenét továbbra is Dj, RADÓCI PÉTER szolgáltatja. A belépés $10, VACSORÁVAL vagy 1 ITALLAL Vacsora felszolgálás este 8-tól 11-ig. KitUnő mexikói ételkülönlegességek is! Szeretettel várunk minden szórakozni vágyót! Cím: TILLY’S TERRACE Restaurant 304 Santa Monica Place Mall Santa Monica, CA. 90401 310-393-1404 kérjék Valéria Dobos-t Értékes üzenetek a magyar nyelv erejéről, a MAGYAROK-ról minden magyar lélekhez. DUBA IBOLYA és FÁBRI ZOLTÁN anyagaiból összeállította Dr. FERENCZY ERZSÉBET Május 18-án d.u. 4 órakor a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban 1975 W. Washington Blvd., L.A. CA 90018 Tel: (323) 237-8973 INTERNATIONAL MEATS & DELI Tel: (714) 539-6334 Fax: (714) 539-6226 Magyar hentesáru üzlet Orange Countyban! Füstölt kolbász, sonka, oldalas, abált szalonna, disznósajt, sütnivaló hurka, kolbász, felvágottak, kenőmájas, szalonna, téli és paprikás szalámi, savanyúságok, lekvárok, kompotok. Fűszerek, ízesítők, tészták, Vegeta, gesztenyepüré. Rendelésre virsli és töltött káposzta kapható. Saját termékek, olcsó árak! Friss töpörtyű és házi zsír! Tehéntúró és Pick szalámi! Nyitva hétköznap 10-től 7-ig, szombaton 9-től 2-ig. Cím: 10382 Stanford Avenue, Unit F, Garden Grove, CA 92840

Next

/
Thumbnails
Contents