Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)
2002-01-25 / 4. szám
/ (d^2^zjLAdcL lÁs*U2 : / ASZTROLÓGIA 2002. január 25-től 31-ig ARIES - KOS márc. 21 • ápr. 20 Érzelmi élet: Ha túlságosan türelmetlen, épp az ellenkező hatást éri el, mint amit szeretne. A haragra harag a válasz, és sosem lesz vége a vitának. Munka: Hamar belelendül az új feladatokba és már azon töri a fejét, miként lehetne továbblépni. A múlt eseményeit kollégái kedvéért sem hajlandó felidézni. TAURUS • BIKA ápr. 21 - máj. 21 Érzelmi élet: A véletlen most a kezére játszik, és az élet úgy rendezi a körülményeket, hogy szavakra sem lesz szüksége, mégis eléri célját a kedvesénél. Munka: Bár a dolgai jó úton haladnak, azért most sem árt az óvatosság, mert az irigyei mindent megmozgatnak, hogy útját állják a boldogulásának! GEMINI - IKREK máj. 22 - jún. 21 Érzelmi élet: Nem szabad összekeverni a szerelmet és az üzletet, mert akkor nem érheti csalódás. Az anyagiak még a boldog párkapcsolatát is tönkre tehetik. Munka: Ha szakmai vitába keveredik valakivel, ne hangerővel, hanem nyomós érvekkel próbálja meggyőzni, és biztosan nyerni fog. CANCER■RAK jún. 22 • júl. 23 Érzelmi élet: Szüksége lesz minden diplomáciai adottságára ahhoz, hogy helyrehozza, amit egyetlen meggondolatlan megjegyzéssel elrontott. Munka: Barátai révén kedvező állásajánlatot kap, vagy a meglévő munkáját sikerül sokkal szélesebb körre kiterjeszteni. Anyagi helyzete is fellendülőben van. LEO • OROSZLÁN júl. 24 - aug. 23 Érzelmi élet: Kínos helyzetbe keveredhet, ha titkos utakon jár. A véletlen ugyanis egy undok szomszéddal hozza össze, aki nem tesz lakatot a szájára. Munka: Vezetői képességeit alaposan próbára teszik a héten. Hatalmi szóval nem sokra jut, jó példával annál inkább. Egy kollégájától így is meg kell válnia. VIRGO • SZŰZ aug. 24 • szept. 23 Érzelmi élet: A családi gondok alaposan rányomják a bélyegüket a hangulatára, így még a párja kedvességét sem tudja igazán értékelni. Munka: Régóta húzódó munkahelyi vita végére kerülhet pont ezekben a napokban. Ha nem is az elképzelései szerint zárul az ügy, összességében azért így sem jár rosszul. LIBRA - MÉRLEG szept. 24 ■ okt. 23 Érzelmi élet: Könnyen bedőlhet a hízelgő hazugságoknak, s mire kiderül az igazság, már nyakig ül a bajban. Munka: Rengeteg bosszúságtól óvja meg magát, ha mindent írásban rögzít, és a tennivalókról feljegyzéseket készít. Ha a memóriájára hagyatkozik, súlyos anyagi (és erkölcsi) kár érheti. SCORPIO • SKORPIÓ okt. 24 - nov. 22 Érzelmi élet: Legyen óvatos, ha tilosban jár, mert egy meggondolatlan mondattal lebukhat állandó partnere előtt és hosszú időre elveszíti a bizalmát. Munka: Lehet, hogy valaki "tuti tippel" kopogtat önhöz. Ha a kiugró nyereség reménye elaltatja éberségét, olyasmibe keveredhet, amire minden téren ráfizet. SAGITTARIUS • NYILAS nov. 23 - dec. 21 Érzelmi élei: Szíve most könnyen elcsábulhat, mert a felbukkanó új szerelem a hiúságát legyezgeti. Tartós kapcsolat azonban aligha lesz ebből a találkozásból. Munka: Csak biztosra menjen! De még így se tegyen fel mindent egy lapra, mert egy váratlan fordulat új irányba terelheti érdeklődését. CAPRICORN • BAK dec. 22 - jan. 20 Érzelmi élet: Lehet, hogy most ízleli meg először az önfeledt boldogság ízét. Engedje, hogy érzékei (és partnere vágyai) vezessék! Munka: Bár eddig elítélte a forrófejűeket, most ön is úgy vág neki egy vállalkozásnak, hogy nem gondolja végig az összes buktatót. A szerencse azonban átsegíti a -bajokon. AQUARIUS • VÍZÖNTŐ jan. 21 - febr. 19 Érzelmi élet: Otthoni viták, családi gondok és egy idősebb rokona értetlensége teljesen lehangolja. Úgy érzi, az ég is összefogott ön ellen. Türelem! Hamarosan fordul a kocka! Munka: Legyen nagyon óvatos, ugyanis a munkahelyén a kollégák nem ugyanazt mondják a szemébe, mint a háta mögött! PISCES - HALAK febr. 20 - márc. 20 Érzelmi élet: Egy könynyű flört vagy egy kellemes éjszaka után még nem szabad hosszú távú terveket szőnie. A kapcsolat csak egy hónap múlva fordulhat komollyá (vagy szakad meg örökre). Munka: Pártfogói révén végre kilábalhat az eddigi rossz szériából. Dr. Ternovszky Zsuzsa fogorvos KOZMETIKAI FOGÁSZA T 11704 Wilshire Blvd., Ste. 290, Los Angeles, CA 90025 A Magyar Főkonzulátus melletti épület, (bejárat a Barrington Ave. felől) Tel. (310) 473-2099 * (310) 473-3099 ■■■ AMERIKAI , y tfagyar Hírlap ujjjflgggfjj Tomka Tivadar SPORTROVATA A január vége felé közeledve megbolydult a nemzetközi sportélet Európában. Egymást követik a Bajnokok Ligája találkozók vízilabdában és kézilabdában. Vízilabdában a Honvéd csapata Becsejbe látogatott, ahol a mieink a kezdeti görcsös játék után 11-8-ra nyertek. A Bajnokok Ligája Piros-csoportjában a Honvéd az első helyen áll, a következő fordulóban a Dinamo Moszkvával mérkőzik meg. Kovács István (vezetőedző): - Az elején nem találták a ritmust a fiúk, de az utolsó két negyedben mindenki magára talált és sorban értük el góljainkat, megérdemelten nyertünk. Szintén vízilabdáról van szó a Klubcsapatok Európa Kupájában a Vasas a Komjádi uszodában mérkőzött meg a német Canstatttal. A gyengébb képességű német csapatnak nem volt esélye, legalábbis ezt hittük az összecsapás előtt. Ugyanis a magyarok csak két gólos előnyt szereztek a viszszavágóra (9-7), de ahogy Somossy József, a Vasas edzője mondta: semmi ok az aggodalomra, mert kint Németországban ezt az előnyt növelni fogják fiai. A LEN Kupában a Ferencváros vízilabda csapata a Partizán Beograddal mérhette össze erejét és minimális vereséget szenvedett jugoszláv ellenfelétő, 5-4. Gyöngyösi András, a Fradi mestere érthetően volt feldobott a csata után:- Jövő héten Magyarországra jönnek a belgrádiak és remélem olyan pokol vár rájuk, aminek terhét nem viselik majd el. Szurkolóink mellettünk állnak és kiverjük a Kupából a Partizánt. A srácokkal elégedett vagyok, remekül játszottak. Másik LEN Kupás csapatunk, a BVSC, a spanyol Real Madridot verte 11-9-re. Négy góllal is vezetett a BVSC az első két negyedben, de a spanyolok jól hajráztak és faragtak a hátrányból, kérdés mire lesz ez elég a visszavágón. Kézilabdában a férfiak világbajnoki csoportselejtező mérkőzésen a belgákat győzték le 31- 18-ra és ezzel most már hat ponttal vezetik a tabellát. A hölgyeknél folytatódtak a kupasorozatok. A Dunaferr 38-32-re nyert a Podgorica ellen, ezzel vezeti saját csoportját. Egyébként a Bajnokok Ligájában már csak tizenhat együttes van versenyben négyszer négyes csoportbeosztásban. A KEK-ben a Debrecen átgázolt az azerbajdzsáni Baku együttesén mindkét mérkőzésen győztek. A gólarány több mint imponáló: 81-52. Jégkorongban barátságos találkozóra került sor, Magyarország- Horvátország 8-4. A Lausanne-i műkorcsolya Európa-bajnokságon Sebestyén Júlia a tizedik helyen végzett, eizel van még reménye ott lenni a Salt Lake City-ben rendezendő téli ötkarikás játékokon. CSÁRDÁS Magyar Étterem 5820 Melrose Avenue, Los Angeles (Hollywood szívében, Vine Street lejárat a 101-es Freewayről) KITŰNŐ MAGYAR ÉTELEK Túrós Csusza, Halászlé, Borjú Bécsi Szombat este BUFFET DINNER Vasárnap délben PEZSGŐS BRUNCH KALIFORNIAI ÉS MAGYAR BOROK SAJÁT PÉKSÉGBŐL naponta friss kenyér cs péksütemény. CUKRÁSZDÁNK rendelésre is készít krémest, Rigó Jancsit, orosz krémtortát, dobost és más tortákat, süteményeket. Almás-Meggyes-Mákos Rétes, Mákos-Diós Beigli NYITVA MINDEN NAP ebédre és vacsorára. Vacsorához, hétvégére kérjük, időben foglalja le asztalát: (323) 962-6434 A CSÁRDÁS ÉTTEREM soronkövetkező programjaiból: 2002. január 26. szombat este 8 órakor: KOLTAI RÓBERT színművész fellépése Január 31. csütörtök: "Cigányparádé" Fellép: BANGÓ MARGIT "a cigánydalok királynője" és hat tagú zenekara Február 22. péntek este 6-tól 11-ig: CSER LÁSZLÓ zongoraművész és KABÓK LAJOS nagybőgő művész koncertje. GULYA RÓBERT zeneszerző, zongoraművész játszik minden szombat este a Csárdásban! Örömmel jelentjük, hogy a GULYA-családba beköszöntött a GÓLYA egy egészséges kisfiú, GULYA ÁBEL személyében Született: 2002. január 16-án Súlya: 8 lbs Hossza: 21 in A boldog szülők: GULYA RÓBERT zeneszerző, zongoraművész és felesége, KINGA már otthonukban kóstolgatják szülői mivoltuk minden gondját és örömét Dr. FRIEDMAN ANDREW ÜGYVÉD Válás * Child Custody * Autóbaleset * Personal injuries * Szerződések * Contract * Drunk Driving * Bűnügyek * Végrendelet * Probate 124 N. La Brea Ave. Los Angeles, CA 90036 (323) 931-2476 (323) 656-5847