Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)

2002-03-01 / 9. szám

Belgium és a Lumumba gyilkosság A gyarmato­sító múlt ne­héz örökségé­nek lezárása egyik volt gyar­mati hatalom­nak sem könnyű. Belgium kor­mányának és törvényhozásának több mint 40 évbe telt, mire szembenézett a független Kon­gó első miniszterelnöke, Patrice Lumumba meggyilkolásának körülményeivel és legalább részben elismerte abban való felelősségét. A több mint egy évig tartó parlamenti vizsgálat, amennyire csak bírta, tompította a beisme­rést és az ország akkori hatósá­gainak erkölcsi felelősségét fog­lalta írásba. Louis Michel kül­ügyminiszter a képviselőházi vitában ennél kicsit tovább ment és a korabeli belga kor­mány "cáfolhatatlan részfelelős­ségét" mondta ki a kongói kor­mányfő halálához vezető ese­mények sorában és ezért sajnálkozását és bocsánatkéré­sét fejezte ki a családnak és az ország népének. Lumumbában a karzaton ülő Fiai megköszönték ennek a beis­merésnek a politikai bátorságát, de megjegyezték, hogy a kora­beli Belgium engesztelhetetle­nül harcolt Lumumba ellen, "célja politikai megsemmisítése volt, ami végül fizikai megsem-Harry Pottert kitiltották az Emírségekből DUBAI - Kitiltották Harry Pot­tert az Egyesült Arab Emírsé­gekből. A sivatagi állam hatóságai összesen 26 könyvet töröltettek a magániskolák tantervéből, köztük van a Harry Potter és a bölcsek köve, J. K. Rowling munkája. Hasonló sorsra jutott George Orwell Állatfarmja. Az Al-Hajat című lap szerint az oktatásügyi minisztérium azért határozott így, mert a szóban forgó müvek "olyan írásos vagy képi anyagot tartalmaznak, amelyek sértik az iszlám értékeket". Ilyennek tekin­tendő alkoholos italt tartalmazó palackok, vagy - az Állatfarmban misüléshez vezetett." A mai belga külügyminiszter nagy erő­vel hangsúlyozta, hogy a feltárt dokumentumok szerint semmi sem mutatja, hogy a korabeli belga kormány követelte volna Lumumba likvidálását a kongó­iaktól. Mindamellett közismert tény, hogy a hivatalától megfosztott és fogságba tartott volt kor­mányfőt egy belga személyzetű repülőgép szállította a szakádár Katanga tartományba, amely­nek vezetői már régen megfe­nyegették Lumumbát, hogy ha a kezükbe kerül, végeznek vele. Öt órával a gép Elisabethville­­be érkezése után Lumumba ha­lott volt. Egy belga csendőr év­tizedekkel később egy televíziós riportban beismerte, hogy ő személyesen ásta ki később és savval maratta szét a holttestét. Ennél több bizonyossággal nem állítható. A vizsgálat során viszont fény derült a korabeli belga kormány több tagjának, így Aspremont Lynden külügyminiszter és Gas­ton Eyskens kormányfő felelős­ségére. Nem vették figyelembe Aspremont Lynden ama kije­lentését, hogy amellyel "Lu­mumba végleges kiiktatását" sürgette, és azt a tanúvallomást sem, amely szerint a miniszter bérgyilkost akart kiküldeni Kongóba Lumumba meggyilko­lására. Az is kiderült, hogy a- disznók ábrázolása. Más köny­vek azért kerültek a listára, mert lapjaikon az Izrael szó szerepelt a helyesnek tartott Palesztina helyett. Voksolásra buzdít a Soros Alapítvány (NSZ) A Soros Alapítvány 35 millió forintos programmal kívánja elősegíteni a magasabb választási részvételt. Az alapít­vány pályázatát megnyerő rek­lámügynökség országszerte több mint ezer figyelemfelkeltő pla­káttal, city-lighttal, valamint rá­diós reklámmal hirdeti: "elme­gyünk szavazni". A Belügymi­drámai hónapokban Kongóban tartózkodó belga hivatalos sze­mélyek közül többen közvetle­nül Baldvin királynak küldöz­gettek bizalmas jelentéseket. A király a jelek szerint tudott a Lumumba életére törő kongói lépésekről, de semmi módon nem tájékoztatta minisztereit. Ludo de Witte flamand törté­nész, aki pár éve elsőként tárta fel a Lumumba gyilkosság sok ismeretlen részletét, most szá­mos parlamenti képviselővel együtt úgy vélekedett, hogy a vizsgálatot a mai belga kormány lényegében gesztusnak szánta Laurent Désiré volt kongói el­nöknek, hogy felújítsa a kapcso­latokat a több mint egy évtize­des elhidegülés után. Kabila tavalyi meggyilkolása után vi­szont a fia már meggyengült helyzetbe vette át a hatalmat és így a belga gesztusra sem volt annyira szükség, hogy a volt gyarmattartó a kiváltságos bé­keközvetítőként léphessen fel a Nagy Tavak térségének válságá­ban. A flamand történész sze­rint az ügy ezzel nincs lezárva: Belgiumnak egy nagy középület vagy sugárút Lumumba elneve­zésével, politikai felelőssége el­ismerésével és további történeti kutatásokkal kellene lerónia történelmi tartozását egykori gyarmata iránt. LÁSZLÓ BALÁZS nisztérium kevesebbet, összesen 26 millió forintot költ a választá­si részvételre buzdító, pártsemleges kampányra. A Soros Alapítvány prog­ramjára 113 pályázat érkezett, melyet Geszti Péter reklámcége nyert meg. A kampányukban a figyelemfelkeltés, a tolerancia és a másság alapelvként fogalma­zódott meg. Mar február közepétől láthatók azok a plaká­tok amelyeken Béres Alexandra finesz-világbajnok, ismert zené­szek, a Heti hetes televíziós műsor sztárjai, mozgássérültek, egy roma család, egy skin-head, valamint egy leszbikus pár hir­deti: "megyünk szavazni". Erdős Krisztina a program vezetője sze­rint szélsőséges visszajelzéseket kaptak, a telefonálóknak vagy nagyon tetszenek a plakátok, vagy nagyon fel vannak hábo­rodva - különösen a leszbikus párt ábrázoló foto miatt. A fotón két félmeztelen hölgy látszik, ar­cuk és felsőtestük egymáshoz simulva, egyiknek lepke tetová­lással a vállán. FIGYELEM! A San Fernando Völgyi Ma­gyar Református Egyház és Kerék-Bárczy Szabolcs, a Magyar Köztársaság Los Angeles-i Főkonzulja szeretettel hív minden kedves ér­deklődőt március 16-án a Reseda-i templomban, este 7 órakor kezdődő orgonahangver­senyre. Fellép Szilas Imre orgo­­namüvész. Közreműködik: Rohonyi Anikó, a budapesti Operaház magánéne­kese, Balogh Tamás, Érseki Emőke, és a Kodály Kórus. Be­lépődíj: $15. Elővétel a (818) 344-1885-ös telefonszámon. Utóirat a Fókuszhoz A szinte a jelentkezés pillanatában felszámolt botrány, amely veszélyeztette az olimpiai játékok hosszú évtizedeken át megte­remtett jóhírét, a leghatározottabban ellenkezik az olimpiai szellemmel és pontosan azokat a módszereket követte, amelyek a történelemben az emberi népcsoportok között az ellentéteket szították és számos esetben háborúhoz vezettek. Az ügy nemes gesztussal történt elintézése azt bizonyítja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetése jó kezekben van. Az ügy lefolyása alatt semmi kifogás nem merült fel a versenyzőkkel szemben, mind a négyen tehetségük és tudásuk legjavát nyújtották. Az ügy félre­magyarázása csupán Moszkvában történt, ahol az olimpiai vezetés intézkedése átmeneti felháborodást váltott ki, amelynek az alapja nyilvánvalóan a korábbi "birodalomból" megmaradt jellegzetes pa­ranoia és üldözési mánia, szoros kapcsolatban a nem túl jó lel­kiismerettel. Még a szokásos fenyegetés is elhangzott, amikor az oroszok az olimpiai vetélkedőből való látványos kivonulásukkal fenyegetőztek, ezt azonban a józan gondolkodás felülkerekedé­­se után visszavonták. Ma sem titkolják azonban, hogy a kanadai párnak is juttatott aranyérem sértette az önérzetüket. Tudomá­sul kell azonban venniük, hogy Jamie Sale és David Pelletier pro­dukciója szebb, jobb, hibátlanabb volt, mint az övék, tehát az arany­éremmel való kitüntetés végül is helyénvaló igazságosztás volt. A döntés helyességét bizonyítja mindkét pár harmóniában összefonó­dott szereplése végső fellépésükben, amikor négyen összefogózva bizonyították a tiszta olimpiai szellem győzelmét. - Külön megle­petés volt azután a hamvas korú Sarah Hughes szereplése, aki ugyancsak hibátlan, jelentős tehetségre és hosszú előkészületre valló produkciójával kiütötte az általános amerikai kedvencet, a Nagano óta az arany szükségszerű elnyerésére készülődő Michelle Kwant. A vetélkedés egyben szívünkbe lopta az új hőst, aki megjelenésével üde­­ségével jogosan vívta ki magának az Üdvöske címet és önmaga pedig a jutalommal együtt a szó szoros értelmében "aranyossá" vált. M.L. $Martax Associates SAM KLEIN 5724 West 3rd. Street, Los Angeles, CA 90036 Income Tax Preparation, for Individuals Companies, Corporations, Partnerships Over 20 years experience Call: 323-933-4900 * Fax:323-857-1600 EuroArt Gallery www.euro-artgallery.com f Kortárs európai és amerikai művészek alkotásai,^ "Hollóházi" porcelán, egyéb európai és hollóházi antik és új porcelán figurák, étkészletek, kézi és matricás festéssel, gyors, megbízható szállítással. LEGELEGÁNSABB AJÁNDÉK esküvőre, házassági évfordulóra. Szeretettel várjuk ^_____Önt személyesen vagy az Interneten!_____ I Tel: (626) 666-1431 Zoltán Ackerman LIC. #069762 Ackerman Insurance Agency * Auto * Life * Health * * Annuity * IRA * Home * * Retirement * Business IRA-val kapcsolatos információkat kaphat, hívjon! 5146 Goodland Ave., No. Hollywood, CA 91607 Tel/Fax: (818) 763-9017 E-mail: zoltanackerman@msn.com MEGHÍVÓ Szeretettel várunk minden barátunkat a UNIVERSAL BAR & GRILL CLUB-ban tartott magyar party(k)-ra! (Rendezve: minden hónap második szombatján) 4093 Lankershim Blvd., Universal City, CA 91602 Tel: 818/766-2114 Ezt ki ne hagyd, mert "Nagy-Fun" és hozd el az összes barátaidat is! Várunk benneteket! dj ROBY (818) 785-1218 és tulajdonos: GEORGE LACZKO MAGYAR UTAZÁSI IRODA A legjobb árakat garantáljuk! BUDAPEST - VIENNA - FRANKFURT Los Angeles San Francisco Seattle Portland $575.-$520.- $450.­+ tax Lufthansa, KLM, Swissair, Malév, Delta, stb. Budapest- 6 hónapos Los Angeles: vJO /U." + tax 1 éves Az árak változnak minden légitársaságnál HAWAII, MEXICO, TAHITI, CRUISE Kocsi bérlés, Hotel, Limo service Tel: (310) 300-4000, Fax: (310) 300-4004 Az Önök rendelkezésére állunk! 9401 Wilshire Blvd. # 840, Beverly Hills, CA 90212 iHm WaiTM Hírtop D

Next

/
Thumbnails
Contents