Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)

2002-05-17 / 20. szám

Ann Mátrái Jona JOHNNY KUKORICA Vasárnap reggel van. Pünkösd­vasárnap. Ahogy múlnak az évek, úgy ragaszkodom egyre jobban a rutinhoz, különösen a hétvégén. Friss kávé kényelmesen, lassan iszogatva, nem rohanva. Nem hírek szólnak a rádióban, ha­nem a San Francisco-i klasszi­kus adó műsora, ilyenkor min­dig templomi zene, misék. El­vezettel hallgatom. Mellé a New York Times vasárnapi szá­mát falom a sok érdekes mel­léklettel, utazás, könyvek, szín­ház- és koncertkritikák. Estig sem tudnám befejezni. De ma olyan csodás az idő, hogy nem szívesen maradok az újság mellett sokáig. Madárcsi­csergés, távoli kutyaugatás hal­latszik. Mintha nem is Kalifor­nia egyik legzsúfoltabb környé­kén lennék. Bódító rózsaillat úszik a levegőben. Sétálni ké­ne, vagy talán inkább biciklizni menni. A bicikli mellett dön­tök. Szeretem a környéket gyor­san végigcikázni. Tele csodás házakkal, de még szebb kertek­kel. Nagy a nyugalom, csend van, forgalom alig. Ma reggel is csak néhány autó előz meg lassan a kanyargó eldugott kis utcákon. Némi elégedettséggel és halvány büszkeséggel állapí­tom meg, hogy nem is utolsó dolog ilyen szép környék köze­pében élni. Régi pünkösdi vasárnapok hangulata jön váratlanul elő. Nem is tudom, mi teszi, talán a rózsaillat, meg a rádió miséje. Az otthoni körmenetek hangu­lata, amikor kis kosárból rózsa­szirmokat szórtunk az újpesti templom kertjében. Hirtelen furulyaszó üti meg a fülemet. Mintha az agyam már megérezte volna előre az ottho­ni hangulatot,-mint az állatok a földrengést. Milyen furcsa asz­­szociáció. Egész olyan, mintha valahonnan az alföldi pusztából jönne. Modern Kukorica Jancsi ját­szik valahol? Egy elegáns ház kertjében egy kisfiú furulyázik, nem dallamot, csak úgy impro­vizál. Ügyesen. Helyes gyerek, kicsit pufók, 6-7 éves körüli. Egyedül álldogál a kerítés mel­lett. Ahogy észrevesz, abba­hagyja egy pillanatra a zenélést. Nem mozdítja el a fejét, csak a szemét emeli fel rám. Szomorú a szeme, magányosnak tűnik. Felnőttek, szülők, testvérek, ba­rátok nincsenek a láthatáron. A gyerek magányos és szemmel láthatóan unatkozik. Semmi se köti le igazán, hiszen annyi min­den között válogathat. A rövid­re vágott füvön értékes játékok hevernek, kisautó, amibe bele lehet ülni; távirányításos kisre­­pülőgép, mint lezuhant madár hever a fűvön. De a gyerek csak furulyázik. Egy pillanatra összeakad a te­kintetünk. Valami huncut, ki­csit szégyenlős, büszkeséggel kevert mosoly villan fel az ar­cán. Van egy titkunk már. Ő furulyázik, én meg észrevettem. Bátorítóan rábólintok. Vissza­bólint és tovább improvizál. Én meg tovább karikázom jóked­vűen. Erősebben nyomom a pedált, felgyorsulok. Nem aka­rom zavarni. A kapcsolat létrejött. Ennyi elég is. Egy darabig kísér a furulya­szó, de aztán már nem ér utol. A hosszú pálmafákkal övezett utca végén általában jobbra for­dulok és egy kis hurkot megtéve az ellenkező irányból térek vissza a házunkhoz. De most izgat Kukorica Jancsi és visszafordulok arra, ahonnan jöttem. Eszembe jut az én gyermekko­rom. Elnevetem magam. Igaz, furulya nem volt, de volt cselló, hegedű, és volt autó is meg nya­raló is, szép gondozott kerttel. Mégis mekkora a különbség. Mi gyerekek sose unatkoz­tunk, sose voltunk magányosak. Pedig akkor TV is csak ritkán volt. De voltak könyvek, leme­zek, römikártya, dominó és be­szélgetés. Beszélgetés, szom­szédolás, gondolatok kicserélé­se, családi, iskolai, munkahelyi gondok megosztása rokonokkal, barátokkal. Kommunikáció. Amit ma tan­folyamokon drága pénzért taní­tanak és ami ennek ellenére eb­ben a felgyorsult világban egyre komplikáltabb. Pedig az ellen­kezője kéne hogy történjen. Sétálsz valahol Montreálban egyedül egy forgalmas utcán és Pestről hív valaki a mobiltelefo­non. Éjjel nem tudsz aludni, valami elegáns hotelben vagy, foglalkoztatnak az irodai gon­dok, nézed álmatlanul forgolód­va a kivilágított felhőkarcolókat, nem is tudod hirtelen, hol vagy. Egyedül érzed magad, és írsz egy e-mailt. A címzett nem is kell hogy tudja, honnan írod és mikor. A fontos a kapcsolat. A kommunikáció új vonalai nem ismernek határt, időt. El­érhető vagy 24 órán át. Kukorica Jancsi... Johnny Corn... eljátszom a gondolattal. Egész jól hangzik. Johnny Corn, az unatkozó milliomos­gyerek kallódó milliomos felnőtt lesz majd. Túlhajszolt cégalapító. Johnny, a kábítószeres rockze­nész. John corn, a világ koncert­termeinek keresett fuvolaművé­sze. Ki tudhatja? Mi sohasem unatkoztunk. Voltak könyvek, amiket Szent­este a karácsonyfa alatt hasalva a csillagszóró fényénél lehetett olvasni. Térképek, amiket órá­kig lehetett böngészni, képze­letbeli utazásokat tervezve olyan részletesen, hogy mikor évtizedek után eljutottál való­ban oda, pontosan tudtad me­lyik irányban kell menni és ott mi lesz a látnivaló. És voltak agyonolvasott Rejtő Jenő könyvek, esős balatoni nyári napok évente visszatérő és minden alkalommal az új­donság erejével ható olvasmá­nyai. De eszembe jutottak régi amerikai magazinok is amiket otthon a hatvanas években fal­tunk. Csodáltuk a gondtalan jólétet tükröző színes képeket. Kedvencem egy apróhirdetés volt. Fiatal, harmincas házas­pár, legalább három gyerek, jó­képű férj, csinos feleség mini­szoknyában tupirozott hajjal, erősen kihúzott szemekkel. És az elmaradhatatlan kutya. Min­denki mosolyog, még a kutya is. Borzas, de gondozott, barátsá­gos pofájú és jó nagy, mert a lé­nyeg az, hogy a kutya is befér a kényelmes kocsiba, ami persze 6 K T 2002. május 17. szintén ott csillog-villog a képen a szép családi ház, a gondosan lenyírt pázsit előterében. Mi­lyen irigykedve néztük. Hiába, ez Amerika, sóhajtottuk hozzá­értően és elismerően. Mire megint a házhoz érek, más kép fogad. Csend van, lega­lább is nincs furulyaszó. De va­lahogy vibrál a levegő. A gyerek ott van még mindig, de a furulya a fúvón hever és Johnny már a kisautóban ül. Kukoricáék pá­zsitja is kifogástalan, de nem érződik az a harmónia, mint ami a hirdetésen. A félig lehú­zott garázsajtó mögött Johnny fiatal apja félkézzel a vadonatúj Mercedes csomagtartójában turkál, a másikkal gesztikulál és üvölt mint egy eszelős. Üvölt, pedig a fején a mobiltelefon fülhallgatója és szája előtt a kis mikrofon. Mint valami marsla­kó, aki lepottyant és most pró­bálja elintézni, hogy jut vissza oda, ahonnan jött. Az előbbi idillikus kép már eltűnt. A bejárati ajtó hirtelen kicsa­pódik és megjelenik az űzött fiatal mama. Elhízott, de arca csinos, haja csapzott, lihegve hadar, ruházatából ítélve vagy az állóbicikliről vagy a gyalogo­lógépről esett le. "Johnny, még 10 percem van és utána zuhany és rögtön in­dulnunk kell, különben elké­sünk. Legyél kész időben, jó? Kérlek szépen - mondja az agyonhajszolt anyák lelkiisme­­retfurdalásos, kérlelő hangján." "Utána elmegyünk és meg­vesszük azt a videojátékot, amit apád ígért. Akkor lesz időm. Jó? Légy szíves." Nem is vár választ, rohan be a házba. "Johnny?" elnevetem magam hangosan. "Azt mondta, Johnny?" A kisfiú rábólint és szomorú szemmel rám néz. Ez már a második titkunk. Osszeszorul a szívem. Legszí­vesebben megragadnám, begyö­möszölném a bicikli kosarába - nem is férne be - letakarnám egy pokróccal, mint egy kis ET- t és felkarikáznék vele az ég felé. Kimenteném vissza az én gyerekkoromba, hogy megmu­tassam, milyen jó is volt. De nagyon messzire kell visszamen­ni az időalagútban, vagy négy évtizedet. Felélénkül a szél, rózsaillatot hoz megint. Rosszkedvűen in­dulok hazafelé. Pedig megle­het, nincs is igazam. Az ő gye­rekkora talán neki lesz egyszer olyan szép, mint valamikor az enyém volt. Meghalt Ruth Handler, a Barbie Baba "mamája" 85 éves korában Los Angeles­ben meghalt'Ruth Handler, a Mattel játékgyártó cég egyik alapítója, aki leginkább a világ­hódító, újszerű Barbie baba lét­rehozása nyomán lett közis­mert. 1959-ben dobta piacra a lányáról elnevezett, nőies ido­mokkal és felnőtt ruhákkal-kel­­lékekkel rendelkező Barbie-t, amelyből azóta több mint egy milliárdot adtak el. Handler később mellrákkal operált nők számára készített műmelleket - szintén sikerrel. Mindig tudott haladni a korral. A MAJÁLISRÓL San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház 10. Jubileumi Majálisa 2002. május 5-én Az idei 10. jubileumi majális is szép számmal vonzotta az ér­deklődőket. Tíz évvel ezelőtt rendezték ugyanitt a többszörösen fel­gyújtott - leégetett egyházi birtokon az első majálist, hogy a ham­vaiból újjászületendő phoenix-madárhoz hasonlóan a gyülekezet eme szent helyén az élet újra indulhasson. Azóta hagyománnyá vált ez a rendezvény, mely minden évben bővülő választékot nyújt a magyarságnak, s a nem magyar vendégeknek. Ezek között a tánc­­műsorok, szabadtéri és belső előadások, kulturális műsorok, zene, étel s nem utolsósorban ital, meg sok rég nem látott barát vagy új ismeretségek alkalma teszi színessé az alkalmat, s nyújt lehetőséget az egyházzal, a gyülekezettel s annak pásztorával ismerkedni. Tudjuk, ez a rendezvény mindig megkívánja rendezők s szerve­zők fáradhatatlan s áldozatos munkáját. Úgy érzem, helyénvaló, ha a magyarság nevében itt is köszönetünket fejezhetjük ki ezért a ma­­gyarságmentö munkáért, melyben Jakabffy Zsolt Attila lelkipásztor és Maxim András főgondnok, valamint a presbitérium tagjai és oly sokan mások jelenlétükkel és munkájukkal járulnak a rendezvény remélhetőleg Isten áldásában gazdag sikeréhez. Itt e sorokban most a kulturális műsorok közül kettőről számo­lok be kissé részletesebben. Hangversennyel köszöntött minket a csodálatos Kodály Kórus, Érseki Emőke kiváló vezetése és éneklése mellett. A közönség kitö­rő tapsviharral ismerte el magas színvonalú műsorukat, melyben kis kamarakórus összeállítással indulva, négy lépcsőben egyre gyara­podó énekessel emelték, fokozták a kórus méretét, és a művek igé­nyességét. A hangversenyben a kórust és énekeseket Szilas Imre orgonaművész kísérte zongorán. A hangverseny részeként Neszlényi Judith (Korvina Kultúr Kör) két tanítványa s Neszlényi Judith zongoraművésznő adott felejthe­tetlen ízelítőt tanítványai képességéből. A tizenhat éves Jeremy Cull immár harmadszor jelent meg a majális műsorában, s ez alka­lommal is a közönség nagy örömére Chopin: Military Polonézét ját­szotta. A tíz éves kislány, Vicky Gee volt a csodálatos meglepetés. Neszlényi Judittal két zongorán játszottak, s a kislány szerény megjelenése, nagyszerű felkészültsége és virtuozitása a közönség szinte szűnni nem akaró tapsát érdemelte ki. Mozart: C-dur szonátá-)é\ játszotta. Több éves szokásunkhoz híven, rövid szünet után, az Arany Já­nos Kultúr Kör is megtartotta tavaszi anyáknapi műsorát a majáli­son. Mind a hangverseny mind ez a műsor a templomban zajlott le. A Kör műsorának összeállítója és műsorvezetője Előd László, a Kör elnöke, bevezető szavai után a Kör mottójával, Arany János szavai­val, Finta Ilona nyitotta meg a műsort. Ezeken a műsorokon szere­tünk bemutatni új és fiatal szereplőket, s így az idén sem volt ezek­ben hiány. Ezek között hallottuk Csentery Ferenc dalnokot amint saját hangján CD-ről kísérte önmagát Petőfi dalok és magyar nóták éneklésében, virágokról, szerelemről s az édesanyákról. . Csaba Mária bársonyos hangjában Szabó Péter gitár kísérete mellett gyönyörködtünk két középkori virágénekben. Versmondóink között új fiatal arcként jelent meg Fizli Lajos, aki évekkel ezelőtt középiskolai és egyetemi éveiben, édesanyja se­gítségével s buzdítására kedvelte meg a versmondást. Finta Ilona fiatal művésznő a tőle megszokott magas színvonalú, s egyre érettebb verstolmácsolása négy versben bontakozott ki. Ezek közül záró verse: Arany János ‘Vörös Rébék’ adta meg neki a lehetőséget, hogy versmondó művészetét e széles érzelmi skálát s dinamikát igénylő versben bemutathassa. Ebben a tavaszi / anyáknapi verses csokorban az összekötő és áthidaló szerep Csaba Péter zongoraművésznek és a műsorvezető­nek adatott. Péter a műsor különböző alkotóelemei között zongorán tökéletesen odaillő népi dallamokat szólaltatott meg. Előd László röviden bemutatta mind az Arany János Kultúr Kör 28 éves Los Angeles-i működését, mind az első magyarországi Arany János Kör (Fasori Evangélikus Gimnázium, Budapest) történelmi szerepét, múltját azokból az időkből, amikor Petőfi Sándor is abba az iskolá­ba járt és Magyarországon a német és a latin nyelv képviselte az igazságszolgáltatás, a törvény és művelődés nyelvét. A műsort záró előadó, Gazda József erdélyi író-tanár, rövid össze­foglalóban Körösi Csorna Sándorról, a halhatatlan kutatóról adott té­nyekkel tűzdelt értékes és érdekes ismertetést. Örömünkre szolgált, hogy nem csupán az előadásokban résztvevők átlag életkora kezd a 20-30 évesek csoportjába tolódni, de a hallgatóság is fiatalodik. Előd László Dr. Hajduczki István BELGYÓGYÁSZ Diplomáié, American Board of Internal Medicine 7060 Hollywood Blvd., Suite 406 Hollywood, CA 90028 (323) 466-9696 Fogad belgyógyászati és kardiológiai betegeket.

Next

/
Thumbnails
Contents