Amerikai Magyar Hírlap, 2001 (13. évfolyam, 2-43. szám)
2001-02-09 / 6. szám
Szállj gondolat, aranyló szárnyakon... Giuseppe Verdi Centenárium 1901. január 27-én kísérték utolsó útjára Giuseppe Verdit, az olasz operairodalom páratlan tehetséggel megáldott, csodálatosan termékeny mesterét, talán minden idők legnagyobb zeneszerzőjét, akinek népszerűsége a mai napig sem halványult el. Gyászt öltött az egész ország, mert Verdiben az olasz szabadsághőst, a történelmi zeneköltőt, minden olasz ember barátját, jótevőjét gyászolták. Verdi születési helye a Busetto melletti La Roncole, ahol 1813. október 10-én látta meg a napvilágot. Észak-Itália ebben az időben a szent szövetség és a napóleoni hadak küzdelmeinek színtere: Roncole lakosságát valósággal kiirtották, a kis Verdi édesanyjával a templomtető gerendái között megbújva éli túl a vérengzést. Apja, Carlo Verdi fogadós, igen szűkös körülmények között neveli gyermekét. A parasztfiú zenei tanulmányait egy zenebarát kereskedő, Antonio Barezzi támogatja anyagilag. Giuseppe még nincs 12 esztendős, amikor a falu orgonistája lesz. 16 esztendős, amikor a milánói konzervatóriumba jelentkezik. Felvételi kérelmét elutasítják, nem tartják elég tehetségesnek, és nem óhajtják falusi jövevényekkel benépesíteni az előkelő főiskolát. Pedig már ekkor kiderül ifjúkori műveiből, hogy igazi dallamokat tud teremteni. Ekkor a maga lábára áll, Vincenzo Lavigna mester segítségével az olasz opera hagyományait tanulmányozza. Később Busettóban telepszik le, ahol már rendszeres oktatásban részesül: Pietro és Giuseppe Seletü professzorok az irodalom, történelem és poétika tudományával ismertetik meg, mig Maestro Provesi összhangzattanra, ellenpontra, a komponálás gyakorlati fogásaira tanítja. 1836-ban a városi zenekar és zeneiskola vezetőjévé nevezik ki: a Societa Filharmonica zenekar remek iskola az ifjú muzsikus számára. A zenetörténet első műveként a Piazzi szövegére komponált két felvonásos Rocestert tartja nyilván. Ennek bemutatója elmaradt, két évvel később 1839-ben kerül először a közönség elé Oberto című dalművével. Ennek szövegkönyvét már az a Sóiéra írta, aki Verdinek majd az első világsikerű librettót is adja. Míg az Oberto feltűnést arat, az egy évvel később színre kerülő Pünkösdi királyság botrányosan megbukik. Verdi ebben az időben elveszíti feleségét, és két gyermekét. A gyász, a tragédia hatására az is megfordul a fejében, hogy lemond a zenei pályáról. Sóiéra újabb szövegkönyve, a Nabucco ösztönzi arra, hogy megváltoztassa elhatározását. Hetek alatt elkészül a dalművel, amely a babiloni fogságba került Izraelnek szól. A szimbólumot azonnal megérti az olasz nép: Itáliát a Habsburg elnyomás sanyargatja. 1842. március 9-én a Milánói Scalában a közönség együtt énekel a kórussal. Ekkor, 29 éves korában lesz országosan is ismert Verdi. Kikristályosodik az a törekvése is, miszerint olyan témákhoz nyúl, melyek Itália dicsőséges múltját, zsarnokság ellen forduló hősi küzdelmeit, a szabadság eszme legyőzhetetlenségét tükrözi. Megszületik a Lombardok, az Attila, a Legnanoi csata. Verdit együtt emlegetik a risorgimento, az olasz megújulás hőseivel. A negyvenes években neve politikai jeligévé válik: V.E.RD.I: - Vittorio Emanuele Re d’Italia! (Victor Emanuele, az egységes Itália királya!) - rövidítése. A forradalmi zene új megoldásokat követel: az operaszínpad Verdinek már nemcsak arra szolgál, hogy az énekes a hangját villogtassa: a realista ábrázolás, a drámai igazság, az alapos jellemfestés is törekvésévé válik. Első forradalmi korszaka után megszületik a Rigoletto, amely a királyi udvarok züllöttségét, a trón köré sereglett udvaroncok, lakájok, és fizetett szolgák romlottságát ábrázolja. A Traviata korának polgári társadalmát festi. A Don Carlosban ismét a szabadság eszméjéhez fordul, a zsarnok és a szabadsághős összecsapását, a mártiromságot, a halált választó tömegek ábrázolásán át. A monumentális olasz nagyopera megteremtőjévé az Aida megkomponálásával válik. A levert etiópok szabadságharcának ábrázolásával a fáraó ellen, megtestesül Verdi örök mondanivalója: küzdelem az elnyomó túlereje ellen. Az a dráma énekbeszéd-hangján szólal meg. 80 évesen a Falstaff című vígoperával, hattyúdalával ér véget a pálya. A nagy zeneköltő halálának 100. évfordulójára világszerte ünnepségekkel és parádés előadásokkal emlékeznek. A New York-i Metropolitan Operában január 27-én az Aidát adták elő Luciano Pavarotti és Debra Voight főszereplésével. Az előadást és megemlékezést a KUSC rádióállomás is közvetítette.) A Carnegie Hall-ban a MET zenekara James Levine vezényletével adja elő a Requiemet. Budapesten is szebbnél-szebb műsorokkal emlékeztek meg a Verdi-centenáriumról az Operaházban, az Olasz Intézetben (a József Attila Szabadegyetem pedig noelőadás-sorozatot szervezett „Giuseppe Requiemet adták elő), a vembertől áprilisig tartó Verdi és kora” cimmel. Jancsá Zsuzsa AMERIKAI tyagyar Iftrlap Tony Blair és a Mandelson-bomba Peter Mandelson, északír ügyekért felelős miniszter január végén lemondott - és ezzel huszonöt hónapon belül másodszor távozott a brit kabinetből, és alighanem véglegesen a politikai élet első vonalából is. Tony Blair miniszterelnök addig legszorosabb szövetségesének azért kellett távoznia, mert a The Observer című lap tényfeltáró riportjára válaszul félrevezető nyilatkozatot adott ki Srichand Hinduja indiai multimilliomos brit állampolgársági kérvényének támogatásával kapcsolatban. Ezzel lényegében hazugságba vitte Alastair Campbell kormányszóvivőt, illetve Chris Smith minisztert. A brit politikai életben megbocsáthatatlan, ha valaki hazudik a parlamentben. A kimagaslóan tehetséges Peter Mandelson drámai bukása személyes tragédia. Aligha tudja megismételni Winston Churchill bravúrját, aki két politikai viszszavonulás után három kabinetposzt betöltésével vonult be a rekordok könyvébe. De máris próbálkozik vele - a Downing Street 10. megrökönyödésére. Egyik nap még politikai hullának tűnt, de másnap biztosította magának, hogy választókörzete, az észak-angliai Hartlepool képviselőnek jelölje a következő választásokra. 180 fokos fordulattal a legnagyobb példányszámú vasárnapi politikai lapban, a The Sunday Timesban közölt cikkében azt állította, hiányos bizonyítékok alapján „kikényszerítették” miniszteri pozíciójából, ő pedig soha nem hazudott a „szívességért útlevelet” címszó alatt elhíresült ügyben, és soha nem hívta fel a belügyi államtitkárt Hinduja érdekében. Mindezt állítólag közvetlen munkatársai bizonyítani fogják. Mandelson vesztét persze nem az újságírók okozták, ahogy távozásakor beállította, hanem saját vakmerősége. Első ízben, 1998 karácsonyán azért kellett lemondania (kereskedelmi és ipari) miniszterségéről, mert minden illetékes elől eltitkolta, hogy 373 ezer font lakáskölcsönt vett fel minisztertársától, Geoffrey Robinsontól. Most sem azért vesztette el állását, mert állítólag a belügyminisztériumi államtitkárnál érdeklődött Srichand Hinduja állampolgársági kérvénye felől, hanem azért, mert ezt utóbb megpróbálta leplezni. A brit politika folytatás a 9. oldalról —----------------------------Vigyázó szemetek Kínára vessétek Gondolom, Batsányi János megbocsátaná, hogy 1789-ben írt versének híressé vált utolsó sorát ebben a változatban veszem igénybe. Semmi sem fejezi ki jobban, amit mondani szeretnék, mint ez a figyelmeztetés, amely intett és biztatott is, Batsányi esetében Párizs vonatkozásában. Időközben két évszázad szállt el és a világ még mindig forradalmi változások során esik át. A kommunista szuperhatalom, amely a Szovjetek Köztársasága dicstelen nevét használta hét évtizeden át, saját tehetetlenségébe fulladt, a tervezett orosz hegemónia a világpolitikában súlyos és egyben megérdemelt süllyedést szenvedett el. A "szocialista" birodalomba bekebelezett európai államok sorban hátat fordítottak a béketábor illúziójának és inkább a realitásokkal próbáltak számot vetni A nagy kínai birodalom megmaradt "népi demokráciának", de egyre inkább ez is csak látszatot jelent. Akik figyelemmel kísérik Mao Ce-tung egykori örökségének jelenlegi helyzetét, meg kell egyezzenek abban, hogy ott is a változások sorozata zajlik le és ezek mindegyike egy-egy lényeges engedmény az egykori marxista-leninista elv-sűrítményből. Nyugati politikai szakértők egyre reálisabb bizonyítékok támogatásával megjósolják a kínai birodalom elkerülhetetlen átalakulását. Hogy mivé? Ez egyelőre nehezen fogalmazható meg, de semmiképpen sem az eredeti cél irányában. Hong Kong visszavétele a felszínen örömteli esemény lehetett, de Trója végzetének lehetőségét festi az égre. A nyugati feltételek elfogadása taktikai balfogás lehetett; Hong Kong körül nehéz lenne ütköző zónát építeni és így a mikrobák szabadon közlekedhetnek. Mindez azonban még a jövő zenéje és jobb, ha jelen észrevételeinknél ezt figyelmen kívül hagyjuk. A vigyázó szemek irányítása nem is a kínaiaknak szól, mint ahogy annakidején Párizs is csupán az irányítást adta meg. Mondanivalóm súlyát a kínai néptömeg és birodalmának helyes megítélésére vonatkozó szerény figyelmeztetés képviseli. Amikor a 19. század első felében (Marco Polo egyéni kalandját nem tekintve) az első nyugati kapcsolatok létesültek Kínával, az említett szféra népességének hagyományos arroganciája megnyilvánulásaképpen a keleti birodalom nem okozott mélyenható benyomásokat. Ami azóta történt, mind ennek a folytatása volt. Folytatás és nagy hiba. Nyelvüket megérteni nem tudtuk. Egzotikusak voltak és idegenek. Japán helyzete és viszonya velünk annakidején hasonló volt, de nem azonos. Ök közelebb voltak és fajilag is rokonszenvesebb társadalmat jelentettek. A Pillangókisasszony hazája a Mosoly Országa volt. Helyet adtunk nekik a szívünkben. De gondoljuk csak meg, hogy kettőnk kapcsolatában milyen földrengető változás állt be a huszadik században. Amikor a század első éveiben a japánok a dömping-órák inváziójával kísérleteztek, ez egyben minőségi színvonaltalanságot is hozott magával és maximálisan megbocsátó lekicsinylést. Ma a japán fotó- és elektronikai ipar előretört, nem beszélve a világpiacot elárasztó, kitűnő minőségű és új utakat felfedező gépkocsijaikról, amelyek többé nem a korábbi dömping színvonalát képviselik, hanem irányt mutatnak. A japánokat többé nem lehet lebecsülni. Katonailag a két atombombával félreérthetetlen figyelmeztetést küldtünk nekik és megértették a jogos visszavágás indokoltságát alaptalan orvtámadásukért. Japán mindig közelebb volt, közelebb is van, de vajon mi a helyzet Kínával? Hivatalosan a Sang-dinasztia megalapításával a kínai civilizáció időszámításunk előtt az 1600. évben már számottevő bizonyítékokat hagyott hátra. A szerszámkészítő Peking-ősember körülbelül félmillió évre vezetheti vissza a családfáját és Krisztus előtt a 25. évezredben Kínában már anatómiailag modern ember maradványait őrzik a földrétegek. A fajta nemes, értékes és figyelemre méltó nyomokat hagyott az emberiség őstörténetében. Megérdemli tehát, hogy ennek megfelelően kezeljük. A neolitikum korában a Sárga-folyó völgyében fejlett farmer-települések nyomait találták. A kor második felében már fallal körülvett városaik voltak és az archeológusok most rakják össze darabonként az akkori civilizációjuk bizonyítékait. Figyelemre méltó színvonalat értek el a fémfeldolgozásban, kitűnő bronzból készült edényeik és fegyvereik voltak. Fejlett írástechnikával büszkélkedhettek, akkori jeleikből ötezernyit ma is használnak. Vajon melyik nép büszkélkedhet hasonlóval? Nyilvántartották a Nagy Teremtőt, aki a káosz tojásából kelt ki. Akkor még nem volt sem ég, sem föld. P’ankou születésével egyidőben alakultak ki a súlyos elemek, amelyek a yin nevet kapták, majd a könnyűek, amelyek a yang elnevezéssel a menynyet alakították ki. Azt is kevesen tudják, hogy a kínaiak állították elő az első mesterséges plasztik-anyagot az időszámításunk előtti 13. században. Ez az a szintetikus készítmény, amely bútoraiknak, dobozaiknak a máshol utánozhatatlan magas fényű lakkbevonatot adta. Krisztus előtt a 6. században már vasekével szántottak. Gyömölcslevet erjesztettek mesterséges enzimek felhasználásával. Mágneses iránytűt tudtak készíteni. Világszerte ismert, hogy a puskaport, a papír- és porcelán gyártását ők találták fel. Távolról sem ilyen közismert azonban, hogy az íj és az ágyú kínai találmány, ők készítették az első bombát. Az ő ötletük volt a szíjmeghajtás, s lángszóró, a forró levegővel hajtott léghajó, rakéta és gyufa. Ók készítették az első esernyőket, ők nyomtatták az első papírpénzt, ők keverték az első maltert. Az ő találmányuk a talicska, a szeizmográf első primitív változata, az ejtőernyő, a játékkártya. A kínai találékonyságot nem lehet lekicsinyelni. Ezekben az években törnek be a kitűnő minőségű televíziós készülékek és más elektronikus cikkek piacára. Megérdemlik, hogy a szemünket rajtuk tartsuk. _ w . _ 4 2001. február 9.
