Amerikai Magyar Hírlap, 2001 (13. évfolyam, 2-43. szám)

2001-10-12 / 39. szám

FERCSEY JÁNOS (New York) OFFENZÍVA A TERRORIZMUS ELLEN Amikor va­sárnap, októ­ber 7-én Geor­ge W. Bush be­jelentette, hogy amerikai és an­gol repülők megkezdték Afganisztán bom­bázását, Winston Churchillre gondolt, aki 1941 februárjában így beszélt: "Nem fogunk meg­inogni, nem fogunk elfáradni, nem leszünk sikertelenek." Előzőleg Bush figyelmeztette a Talibán vezetőit, hogy "kifo­gyunk az időből", ha nem adják ki Osama bin Ladent és al- Qaeda "bázisának" vezetőit, nem szüntetik meg a terrorista kiképző táborokat és nem bo­csátják szabadon a letartózta­tott nemzetközi segítő szolgála­tok dolgozóit. A mullahok azt válaszolták, hogy ha az ameri­kaiak bombázzák Afganisztánt, kivégzik az elfogottakat, köztük két amerikai nőt. Osama bin Laden egy arab kábel televízión azt mondta, hogy a Word Trade Center le­rombolása és hétezer ártatlan ember meggyilkolása "Allah akarata volt" és fogadkozott, hogy Amerika félelemben fog élni mindaddig, amíg nem moz­dul el Iszlám szent helyeinek - Mekka és Medina - országából és Palesztinából. Néhány perccel később a tér­ségben horgonyzó anyahajókról induló negyven repülő és To­mahawk cruise-rakéta bombáz­ta Kabult, Jalalabadot, Kanda­­hart, Mazar, a-Sharifat, Hera­­tot, stratégiai célpontokat, a Talibán légelhárító ütegeit és fegyverraktárait. A bombázással egyidőben amerikai repülők többezer élel­miszercsomagot és gyógyszert dobtak le olyan körzetekben, ahol éhező afgán családok ve­getálnak, az éhhalál küszöbén. A plasztik csomagokon urdu nyelven a felirat: Amerika aján­déka. Az Északi Szövetség - amely­nek harcosai Afganisztán terü­letének öt-tíz százalékát védik - készen áll egy Kabul elleni tá­madásra, amerikai légi támoga­tás mellett. Bush az offenzíva előtt értesí­tette a terrorizmus elleni koalí­ció elnökeit és Chirac, Schröder és a spanyolok közölték, hogy hajlandók résztvenni katonai akciókban is. Bush hangsúlyozta, hogy az offenzíva a terrorizmus ellen irányul, nem az Iszlám ellen, hi­szen mintegy ezermillió musz­­lim-vallású hívő él az USA-ban és baráti országokban. Az amerikai fegyveres erőknél ti­zennégy mohamedán káplán dolgozik, köztük az első Abdul- Rasheed Mohamed kapitány. John Ashcroft főügyész és Donald Rumsfeld hadügymi­niszter nem tartja kizártnak, hogy Osama bin Laden felké­szült újabb terrorista támadás­ra, ezúttal biológiai fegyverek­kel, valószínűleg Anthrax és himlőbaktériumokkal. Tudjuk, hogy Mohamed Atta, az egyik öngyilkos bombázó ér­deklődött "permetező gépek" után. Rudy Giuliani felszólította New York lakosait, hogy ne fél­jenek, a rendőrség "omega-ké­­szültség"-ben van és félmillió embert vártak a Fifth Avenue­­ra, a Columbus Day paradéra. A Nemzeti Gárda ellenőrzi a repülőtereket és az Amtrak­­vasútállomásokat. OSAMA BIN LADEN tudja, hogy meg fogják ölni______ Hamid Mir, egy pakisztáni új­ságíró négy évvel ezelőtt Afga­nisztánba ment, hogy interjút kapjon Osama bin Ladentől. Szemét bekötötték és órákig vitték kocsin sziklás ösvényeken és sivatagokon át, amíg egy tré­ning táborhoz értek. Ceruzáit, golyóstollait összetörték, no­teszét széttépték és mellére folyadékot öntöttek, hogy nincs-e a gyomrában valami­lyen műszer. Aztán Osama bin Laden szívélyesen fogad­ta, sült báránnyal, rizzsel és hideg Pepsivel kínálta. "Nincs illúziója a jövőjéről" - mondta a pakisztáni riporter. 'Tudja, hogy meg fogják ölni." A TV-ből és a lapokból az egész világ ismeri már a hideg­háború utáni korszak legna­gyobb gonosztevőjét, az első számú terroristát, aki kontinen­sekre kiterjedt terrorhálózatot szervezett. Tréning táboraiban fanatikus arabok, "fundamenta­lista agymosás" után "öngyilkos bombázók" szerepére vállalkoz­tak és korábbi robbantások - af­rikai US követségek és a jemeni ÜSS Cole hadihajó elleni ter­rortámadások után szeptember 11-én eltérített amerikai utas­­szállító Boeingekkel felrobban­tották New Yorkban a World Trade Center 110 emeletes to­ronyépületeit és Washington­ban a Pentagon egyik szárnyát. A terrortámadásnak közel hét­ezer áldozata van. Nézzük ennek a fanatizmusba beleőrült terroristának a port­réját. Majdnem két méter ma­gas, sovány, negyvennégy éves ember, hosszú fekete szakállal. Szaúd-Arábiában született, ap­ja, Mohamed iskolázatlan mun­kás volt Jemenben, aztán Ryad­­ban megalapította Közép-Kelet legnagyobb építőipari cégét. Milliói mellett sok felesége öt­ven gyermeket szült, Osamának huszonhét bátyja-öccse van. Osama arábiai egyetemre járt, tanára a radikális fundamenta­lista Abdullah Azzam volt. Af­ganisztán szovjet inváziója után Pakisztánba ment és fegyvere­ket szállított a gerilláknak. A szovjet visszavonulás után Sza­­úd-Arábiába ment, de az Öböl­háború elején felháborodott azon, hogy amerikai csapatok állomásoztak Mekka és Medi­na, Iszlám szent helyeinek or­szágában. Szudánba ment és megkezdte terrorhálózatának, az al-Quedá­­nak a kiépítését. Apja meghalt és Osama milliókat örökölt, va­gyonát 20 millió és 300 millió dollár közti összegre becsülik. Fanatikus fundamentalista akti­vitása miatt családja kitagadta, ő pedig Szudánban és később Afganisztánban családot alapí­tott: három felesége és tizenöt gyermeke van; egyik felesége Mullah Omar, a Talibán veze­tőjének a lánya. Pakisztáni tit­kos jelentések szerint Osama bin Laden Oruzgan provinciá­ban lapul, áthatolhatatlan hegy­vidéken, onnan irányítja terror­­hálózatát. Osama eredeti, szaúdi család­jának - amely kitagadta - tizen­négy tagja, köztük több egyete­mista a USA-ban élt, tanult. Bandar bin Sultan, Szaúd-Ará­­bia befolyásos nagykövete kéré­sére ezt a tizennégy szaudi ál­lampolgárt külön repülőgépen visszaküldték hazájukba. "Riad királyi családja aggódott azért, hogy a szaudi polgárokat bosszúálló amerikaiak zaklat­ják" - írta William Safire a New York Times-ban. "Az öngyilkos hijackerek közül 14 szaúdi volt és bin Laden vagyona is sza­údi." Ez felháborította az FBI ágen­seit, akik emlékeznek arra, hogy hat évvel ezelőtt terrorbombák megöltek négy amerikait, mi­alatt Riadban trenírozták a Sza­údi Nemzeti Gárdát. Mielőtt az FBI kihallgatta volna őket, a szaúdiak lefejezték a bombázó­kat. Még rosszabb emlékű 19 ame­rikai repülő lemészárlása Dah­­ran Khobar Tornyában. Az FBI nem hallgathatta ki a gya­núsított terroristákat, csak né­hány videót kaptak. Szaúd-Arábia az USA legfőbb olajszállítója, biztonsága azon­ban Amerikától függ. Mosta­náig Riad diplomáciai kapcso­latban volt a Talibánnal, Colin Powell tábornok elérte, hogy ez a kapcsolat megszakadjon. De nem valószínű, hogy Riad ame­rikai repülőteréről támadják Osama bin Laden búvóhelyét, vagy a Talibánt. Egyiptomban, Jordániában és főként Pakisztánban lázonganak a fundamentalista csoportok, ezért az USA el akarja kerülni, hogy Pakisztánból támadják Osama bin Ladent vagy a Tali­bánt. A terrorista és a Talibán régen kooperál, a Talibán évi 50 millió dollárt keres heroin csempészésből és ebben - bizo­nyos százalékért - bin Laden terrorszervezete segíti őket. Úgy tűnik, hogy még ebben a hónapban katonai csapásra ke­rül sor, de lehetséges, hogy eb­ben szerepe lesz az Északi Szö­vetségnek, amelynek vezetőjét, Ahmed Shah Massoudot, a New York-i terrortámadás előtt bin Laden két öngyilkos bom­bázója meggyilkolta. Helyébe lépett most Abdul Haq, Mas­­soud régi harcostársa, akinek a feleségét és lányát meggyilkolta a Talibán. Robert D. Novak, az ismert kommentátor azt ja­vasolja, hogy legjobb lenne a katonai csapást az Északi Szö­vetség szabadságharcosaira hagyni. Afganisztán területé­nek csak öt százaléka van ural­muk alatt, de jól ismerik a tere­pet, és a nép hangulatát, amely a Talibán ellen fordult. Dele­gációjukat fogadta Rómában Zahir Shah, a volt király, aki a nemzeti egység szimbóluma le­het. Tony Blair bejelentette, hogy az angol kormány összeállította Osama bin Laden hetven pa­ragrafusból álló dossziéját, an­nak bizonyítékaként, hogy ez a fanatikus terrorista szervezte az utóbbi évek terrortámadásait, beleértve a szeptember 11—i "öngyilkos bombázást", New Yorkban és Washingtonban. Szeptember 19-én a UN Biz­tonsági Tanácsa elítélte a ter­rortámadást és felszólította a 189 tagállamot, hogy küzdjenek a terrorizmus ellen. Egyébként a nemzetközi terrorizmus egyik célpontja a United Nations és a főtitkár, amit bevallott az 1993 évi World Trade Center rob­bantásának tervezője, "a vak sejk." A UN székházában a biztonsági szolgálatot megerősí­tették és a First Avenue-t lezár­ták a 42- és a 48-as utcák közt. Kofi Annan, akit ötéves termi­nusa előtt hónapokkal egyhan­gúlag megválasztottak főtitkár­nak második öt évre, megölelte Rudy Giulianit, akit a közgyűlés meghívott a nemzetközi terro­rizmussal kapcsolatos vitára. New York polgármestere kije­lentette: a tétovázó beszédnek vége, minden ország döntse el, hogy a terroristákat bujtatja és segíti, vagy globális fronton küzd a nemzetközi terrorizmus ellen. Nem említette, hogy bár 1972 óta szerepel a Közgyűlések agendáján a nemzetközi terro­rizmus, máig nem voltak képe­sek definiálni: hogy mi a nem­zetközi terrorizmus. (folytatás a 9. oldalon) MAGYAR UTAZÁSI IRODA A legjobb árakat garantáljuk! BUDAPEST - VIENNA - FRANKFURT Los Angeles San Francisco _ _ _ _ _ „ < . A seauie $575.-$520.- $450.­Portland + tax Lufthansa, KLM, Swissair, Malév, Delta, stb. Budapest- ^ 6 hónapos Los Angeles: cJO /U.- + tax téves Az árak változnak minden légitársaságnál HAWAII, MEXICO, TAHITI, CRUISE Kocsi bérlés, Hotel, Limo service Tel: (310) 300-4000, Fax: (310) 300-4004 Az Önök rendelkezésére állunk! 9401 Wilshire Blvd. # 840, Beverly Hills, CA 90212 LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. w . , SZEMVIZSGÁLAT Linden Opg)metry. szemüveg KONTAKTLENCSE ONE-HOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: hétfőtől péntekig 9 a.m. -8 p.m. Szombaton 8 a.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.m. -5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.D. 1-8110-505-463.1 2001. október 12. AMERIKAI Magyar Hírlap a Skynet ^Travel Servian, Ina.

Next

/
Thumbnails
Contents