Amerikai Magyar Hírlap, 1999 (11. évfolyam, 43. szám)

1999-11-12 / 43. szám

Jövőbelátás számítógépes programmal SCHÖNER BÉLÁVAL BESZÉLGET JAN CSŐ ZSUZSA Simi Valleyben, tanítványa Bi­hari László házában látogattam meg a néhány hetet Kaliforniá­ban töltött neves asztrológust, Schöner Bélát, a Nostradamus számítógépes program feltalá­lóját. Kissé a kíváncsiság is ve­zetett, s miután pontos adataim betáplálása után életem múlt­beli eseményeit akkurátusán elemezte, meghallgattam a jö­vőre vonatkozó megfigyeléseit is. Hiszem vagy nem hiszem, nagyjából azt mondta, amire számítottam. Csak egyet nem bocsátók meg neki: azt mondta, hogy sokáig fogok élni, és egész életemben annyit fogok dolgoz­ni, mint most... Ezután tértünk rá a tulajdon­képpeni interjúra.- Kedves Béla, mióta foglal­kozik asztrológiával? 1985-ben még számítógép programozással foglalkoztam, több érdekes programot csinál­tam, pl, totó-lottó kulcsot, játék programokat, stb. Akkor hatá­roztam el, hogy írok egy olyan programot, amivel bebizonyí­tom, hogy az asztrológia mar­haság. Elkezdtem könyvtárakba jár­kálni - az átkosban az ilyesmi még nem volt hozzáférhető. Most már tanítják az asztroló­giát egyetemi szinten Magyar­­országon, a Körösi Csorna Inté­zetben - régen öt, most négy éves a képzés. Dr. Nagy Róbert volt a tanszékvezető tanárom, ő elismert szaktekintély, és még hárman tanítottak. Szóval beletettem egy féléves munkát, aztán valahol egy pon­ton elakadtam - hogy egy boly­gó harmonikus vagy diszharmo­nikus egy képletben - és sehogy sem tudtam továbbmenni. Ha már ennyit dolgoztam rajta, nem akartam feladni, elmentem a le­endő tanáromhoz, dr. Nagy Ró­­berthez, aki ezt mondta: "Látja, Schöner úr, ez az az egy pont, amit négy évig kell tanulni." Elkezdtem tanulni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy abban a pillanatban abbaha­gyom, amint erre az egy pontra választ találok, de közben olyan anyagok kerültek a kezembe, amiktől teljesen ledöbbentem - én, a materialista elveken ne­velkedett, aki csak azt hiszi el, ami kézzel fogható - a mai napig nem hiszek a tenyérjóslásban, a kártyában, az ionizált vízben, a kézrátételben - amikről mint matematikus tudtam, hogy ez véletlenszerű nem lehet.- Ismeri a közmondást: senki sem próféta a saját hazájában. Gyakorolja a tudományát ott­hon is, a családja körében?- Csak a saját részemre. A fe­leségemnek azért nem tudok horoszkópot csinálni, egyrészt mert nem akarja, nem hisz ben­ne, másrészt pedig mert nem­csak az óra és perc, de még a születése napja sem ismert pon­tosan. Saját magamnak megvan és napra figyelem, és fárasztóan egyhangúan jönnek a dolgok. Az asztrológia jó arra, hogy segítsen az embernek döntése­ket hozni, biztonságosan, meg­bízhatóan, persze csak akkor, ha korrekt a képlet. A sajtó ho­roszkópok erre nem alkalma­sak, nem sok közük van az aszt­rológia tudományához.- Szóval nincs valami jó véle­ménye a sajtóban megjelenő heti, napi horoszkópokról?- Sajnos ezek csak lejáratják az igazi asztrológiát, hiszen nem lehet több ezer vagy több százezer embernek ugyanaz a sorsa. A 2000-es év gyökeres válto­zást fog hozni - az asztrológiát el fogják ismerni, mint tudo­mányt. Sajnos mi belecsöppen­tünk mintegy 150 évvel ezelőtt az ipari forradalomba, és eddig a tudomány csak azt fogadta el, ami fcketén-fehércn kimutatha­tó, mint a kétszer kettő. Vi­szont azt elfelejtik, hogy az em­berrel foglalkozó tudományok­ban ez nem működik. Sem az orvostudományban, sem a pe­dagógiában, sem a kriminológi­ában - és többek között az em­beri sorssal foglalkozó asztroló­giában sem. Nagyon sokan tá­madják az asztrológiát, mond­ván, hogy "mi köze van a csilla­goknak a mi sorsunkhoz?" Hát nincs semmi köze. Itt arról van szó, hogy adva van egy tökéle­tes REND (így, csupa nagybe­tűvel) Ebbe a tökéletes rendbe tartozik minden, ami a világon van. Ebben a rendszerben minden rendben működik. Ha nem így lenne, már rég nem lé­tezne a földünk sem, már rég nekiment volna egy másik boly­gónak. Tehát ebbe a tökéletes rendbe tartozik a föld, és a föl­dön lévő minden, így az emberi sors. Persze azt tudjuk, hogy az emberi sors korántsem töké­letes. Az egyik ember a kuká­ból szedi össze a vacsoráját, a másiknak pedig hatan lesik a kívánságát; az egyik ember az utolsóját is odaadja, és még az ág is húzza, míg a másik, aki ki­használ mindent és könyököl, az tele van pénzzel, mindene megvan, körülrajongják a nők, és még halála után fél évvel is mosolyog. A tökéletes rend az emberi sorsban akkor áll be, hogyha többször születünk és többször halunk meg. Az aszt­rológiának ez az egyik alaptéte­le.- Tehát maguk szerint van lé­­lelkvándorlás?- Nem feltétlenül lélekvándor­lásnak nevezném, de ha már a "lélek" szót használjuk, azért használjuk, mert nincs rá jobb szó - a lényeg az hogy többször születünk és többször halunk meg, és a sok-sok életünk során mindenki mindenen keresztül­megy. Nem marad ki senki semmiből. így tehát leszünk szegények, gazdagok, gyilkosok, bírók, prostituáltak, buzik, al­koholisták, dohányosok...- Ez nagyon hasonlít a budd­hizmushoz, nem gondolja?- Valóban hasonlít.- Érdekes azonban, hogy az összes többi vallás határozottan elutasítja - vajon miért?- Az asztrológia soha nem állt ellentétben a vallással. Ez újabb keletű - az utolsó ötven­­száz évben kezdett kialakulni ez az elutasító magatartás. Ennek FIGYELEM! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Meg akarják tudni jövőjüket? HÍVJANAK! A világon egyedülálló progra­mommal (ha az adatok korrek­tek) meg tudom önnek mondani • Hogy szerelmes lesz-e szombaton • Hogy megkapja-e a zöld kártyát idén • Hogy tárgyaljon-e holnap • Hogy beruházzon-e húszadikán • Hogy szereli-e a férje/felesége • Hogy lesz-e ősszel unoka, slb. A NOSTRADAMUS asztro­lógiai módszerekkel működő, személyre szóló magyar számí­tógépes programom szintén megvásárolható. Automatikus születési korrekciójával a vilá­gon egyedülálló termék. Mind­azoknak ajánlom, akik útmuta­tást akarnak kapni életük fon­tosabb életeseményeiről. További felvilágosításért hívják: László Bihari (805) 584-3288 The MONY Group Sales/Financial Professional men/woman needed for positions with a high possibility of promotion to sales management positions in the Los Angeles area. MBA, Ph.D., Masters, Accounting, Business, Marketing degree or prior business experience/ownership. Full training provided in retirement planning/insurance/investments. Comprehensive compensation plan, 401(k), bonuses and benefits, if you qualify. If you desire $ 100K + potential and have the work ethics to achieve it, call: Joseph von Geczy, CLU, LUTCF Assistant Managing Director at: (323) 677-6820 to schedule a confidential interview. MONY Life Insurance Company azért nincs jelentősége, mert a lényeges dolgokban az asztroló­gia a vallással egyetért. Azért helytelenítik az asztrológiát - és minden olyat, ami jövőbelátást segíti -, mert őszerintük csak az Isten tudja a jövőt, és jól is néz­nénk ki, ha az emberi halandó lény is megtudná... Ezt a tökéletes rendet nevez­hetjük sorsnak, vagy Frankel Leónak - és nevezhetjük jó Is­tennek is - mindegy, hogy mi­nek nevezzük. Tulajdonképpen az asztrológia hatezer éves ta­pasztalati tudomány, az emberi­ség szellemóriásai foglalkoztak vele, az életüket szentelték rá - Arisztotelész, Archimédesz, Pithagorasz, Einstein, Newton, és még sorolhatnánk... Megfi­gyelték, hogy ha az egyik égitest itt, és a másik égitest ott, akkor a valószínűségnél jóval maga­sabb számban fordul elő ilyen, olyan vagy amolyan esemény.- És jó az nekünk, ha előre megtudjuk, hogy mi fog történni?- Én azt mondom, hogy feltét­lenül jó és segítő hatású az aszt­rológia, ugyanis az események mindenképpen megtörténnek - a negatív esemény is, a pozitív is - azokat át kell élni, meg kell ta­pasztalni, mint egy házi feladatot -de nem mindegy, hogy milyen súllyal zuhannak be. Hogy az autóvezetéshez hasonlítsam - van egy autópálya, és ha tudom, hogy kanyar jön, akkor leve­szem a gázról a lábam, és akkor nem sodródom ki annyira. De akkor is jön a kanyar, és min­denféleképpen arra haladok - nem tudok másfelé menni, mert a korlát visszadob az útra, ha megpróbálok egyenesen menni. Erre jó az asztrológia, hogyha kristálytisztán nem is lehet látni a dolgokat, mert ma még ott nem tartunk, bár meggyőződé­sem, hogy eljutunk oda is. Va­lamikor majd automaták lesz­nek az utcákon, bedobunk két dollárt és akkor megpróbáljuk kivédeni a negatívumokat, és megpróbáljuk meglovagolni a pozitív dolgokat. Természete­sen működik a szabad akarat, csak éppen merő véletlenségből pont azt akarjuk, amit a csillag mond - az esetek 99 százaléká­ban. Aztán van egy olyan egy­két tized százalék, amikor úgy­mond a sors "kajakra" behozza azt az eseményt, amit én nem akarok, pl. közlekedési balese­tet. Ettől függetlenül a szabad akarat állandóan működik. Pl. eljön hozzám egy házaspár 95- ben, és elmondom nekik, hogy 98-ban el fognak válni. Mire ők, hogy "ugyan, Schöner úr, szó sincs róla, ő az enyém, én az övé, toujours Tamour, megvan mindenünk, szép és okos a gye­rekünk, eszünk ágában sincs el­válni." Én csak azt mondom, hogy próbáljanak meg mindent, de a csillagok ezt jelzik. Mire megint találkozom az asszony­nyal, elmondja, hogy éppen most adta be a válópert, mert megcsalta a férje. Tehát a nő a saját szabad akaratából megy el beadni a válópert, csak behoz a sors egy olyan körülményt, ami­kor a szabad akarata azt akarja, amit a csillag mond.- Ha mindez így van, gondol­ja, hogy az asztrológia nagyobb teret nyer a közeljövőben ?- Véleményem szerint a 2000. év lesz az, ami fordulópontot hoz az asztrológiához való hoz­záállásban, és itt Amerikában pontosan ez a számítógépes program teszi majd ezt lehető­vé, amelyet én készítettem és én is használok. A NOSTRA­DAMUS program sokkal töb­bet tud, mint az eddig legjobb­nak ítélt svájci program, ez ha elterjed, robbanásszerűen meg fogja hozni az asztrológia elő­retörését. A program érdekessége töb­bek között, hogy laikusok szá­mára is használható, például, ha valaki nem tudja a pontos születési óráját és percét, a program automatikusan megke­resi azt. Európában már több mint 12 helyen tartottam előa­dást erről a témáról, amelyet úgy is hívnak, hogy a "Schöner módszer". Sajnos van hozzá egy 44 olda­las tájékoztató amit meg kell tanulni, de utána egy olyan tu­dással fog rendelkezni, amely lehetővé teszi, hogy pontosan előrejelezze a hét, hónap, év eseményeit. Én most visszamegyek Ma­gyarországra, de a barátom, Bi­hari László folytatja itt a mun­kát az én számítógépes progra­mommal. Forduljanak hozzá bizalommal. Örömmel jelentjük kedves Ol­vasóinknak, hogy Béla ismét itt van és készséggel áll az érdek­lődők rendelkezésére.- A szerk. JÁNOS VITÉZ -folytatás a 6. oldalról Az ünnepségsorozat első nap­ján a Corvina Kiadaó rendezett fogadást, délután pedig a Káro­lyi palotában lévő Petőfi múze­umban volt előadás, ahol mind a fordító, mind a grafikus il­lusztrátor felszólaltak. Másnap délelőtt a Széchenyi könyvtár rendezett erre az al­kalomra külön Petőfi-kiállítást. Aznap este Tom Robertson, az Egyesült Államok helyettes bu­dapesti nagykövete adott foga­dást rezidenciáján. Ez alkalom­mal a most megjelent kötetből felolvasások hangzottak el. A következő napon a neveze­tes Pilvax kávéházban zajlott le a könyv nyilvános ismertetése, a budapesti média hangsúlyozott részvételével. A sorozat negyedik napján a vendégek és társaságuk autó­busszal mentek Szalkszentmár­­tonba, ahol a költő apja élt (a jó öreg korcsmáros), akihez élete egyik legszebb versét írta. Az utolsó napon, az ünnepi esemény megálmodója és fő rendezője, Bejczy Antal adott fogadást az Erzsébet Szálló Já­­nos-pincéjében. Ennek a hely­nek az a jellegzetessége, hogy a fogadó falán a Petőfi-képek hívták fel a későbbi fordító fi­gyelmét a ma is ünnepelt ma­gyar költőre. Felhívjuk azoknak az olvasó­inknak a figyelmét, akik érdek­lődnek a kétnyelvű János vitéz iránt, hogy keressék meg a Hír­lap mostani számában a könyv megrendelésére és árusítására vonatkozó hirdetést. SZEGEDI LÁSZLÓ mum %s^7h|

Next

/
Thumbnails
Contents