Amerikai Magyar Hírlap, 1997 (9. évfolyam, 7-15. szám)
1997-04-18 / 15. szám
Jancsó Zsuzsa Mennybemenetel (Folytatás az elmúlt hétről) Rosanna két nap múlva rövid búcsúlevelet írt a szüleinek és csatlakozott a Mennyek Kapuját keresőkhöz. Hosszú gesztenyebarna haját rövidre nyíratta, nőies alakját kiemelő, testhezálló nyári ruháit bő ingre és hosszúnadrágra cserélte. Még a nevét is megnyirbálta, Rosannából Ró-ra változtatta, mert a többieknek is ilyen kétbetűs neve volt. Egyébként is Ensign Ró volt a kedvence a Star Trek Next Generation sorozat női szereplői közül, ez a kicsit bűnös és nagyon emberi, született rebellis, akinek erős egyénisége néha még a szigorú parancsnokot is megingatta. Egyszer például Pickard megengedte neki, hogy hosszú csüngő fülbevalót hordjon az egyenruhához, ami pedig szigorúan tilos volt a flottában. Rosanna is szerette a fülbevalókat és nem értette, miért kell ilyen szigorú és unalmas egyszerűséggel öltözniük. Egyébként a Ró-epizódokat nem túl gyakran nézték a Heaven’s Gate-esek. Sokkal népszerűbb volt körükben a Kívülálló, ez a rövidre nyírott hajú, androgén-szerű lény, aki valahogy hasonlított is hozzájuk. Ahonnan ő jött, ott tilos volt férfinak vagy nőnek lenni, el kellett nyomni magukban minden nemi ösztönt. Soren pedig igenis nő volt, és harcolt is azért, hogy nő lehessen. Ékesszólóan védelmezte a "másság" jogát, de csak addig, amíg "ki nem kezelték". Mire az időközben beleszeretett Ryker eljött, hogy megmentse, már boldog és engedelmes tagja volt az androgén közösségnek, és nem értette, mi is ütött belé, hogy más akart lenni. Rosanna művészettörténet helyett komputer programozást tanult, és elfogadta a szerzetesrendnek is beillő szekta szigorú szabályait. Azt nem egészen értette, hogy a szerelemről miért kell lemondani, de ha egyszer ez a feltétele a Magasabb Szintre jutásnak... Ezt a testet nem vihetjük magunkkal, ezt itt kell hagyni úgyis, tehát jobb, ha addig sem kényeztetjük. Majd kapunk helyette másikat, olyanok leszünk mi is, mint azok, akik valamikor az emberiség magját elhintették a Földön. A Heaven’s Gate komputer programján számtalanszor látta ezeket a különös, buborékfejű lényeket. Sokáig vártak az égi jelre, volt, aki már húsznál több éve várt. Sokat nézték a televíziót, kívülről tudták már a Star Trek sorozat minden epizódjának történetét. Azt szűrték le belőle, hogy a tudományban is, különösen, ha új felfedezésről van szó, néha vakon kell hinni, mint a vallásban. Hogy el kell engedni az ismerős, megnyugtató kapaszkodókat és bátran nekivágni az ismeretlennek. A halál, a test halála nem a megsemmisülés, hanem az öröklét kapuja... csak hinni kell, hogy a lélek az, amiben megmarad a lényünk, és a lélek halhatatlan! Nem akartak ők öngyilkosok lenni, ó dehogyis! Kiálltak a Sajita Monica-i mólóra és ott várták, hogy felvegye őket a Magasabb Forrásból beígért, magasabb régiókba repítő űrhajó... De nem jött értük senki, sem akkor, sem később. Egészen mostanáig. Amikor tudomást szereztek arról, hogy a Hale-Bopp üstökös uszályában egy űrhajó közeleg, mindjárt tudták, hogy végre eljött az ő idejük. Éppen március utolsó napjaiban, majdnem Húsvétkor nyílik meg előttük a Mennyország kapuja! Mérhetetlen izgalommal, csillogó szemmel végezték az utolsó napok előkészületeit. Mostak, takarítottak, mindent tisztán akartak itthagyni. Fekete sporttáskába csomagolták csekély útiholmijukat. Videofelvételt készítettek, amelyen mindegyikük derűs és reményteli hitvallást tett az előttük álló nagyszerű élményről. Nem a halálra készültek, hanem az élet Következő Lépcsőfokára. Az utolsó vacsora kimondottan vidám légkörben zajlott le. Desszertnek phenobarbitallal kikevert pudingot kanalaztak, utána vodkát ittak - a legtöbbjüknek ez volt a legnehezebb az egészben, mert már rég leszoktak az alkoholról. Megölelték egymást, "Találkozunk!" - így búcsúztak, és nyugovóra tértek, ki-ki a maga szerény fekvőhelyére. Ró kellemes szédületét érzett, és még egyszer elvonultak előtte a Star Trek legszebb jelenetei. Az Idegen, aki keserves szenvedés után eljut az evolúció magasabb fokára, és fénycsóvaként hasít bele az űrbe... Az Utazó, aki magasabb szintről jön le segíteni, amikor Beverlyt ki kell menteni a szűkülő világból... És a javíthatatlan Q, aki "mon capitaine"-nek szólítja Pickardot, és természetfeletti képességeit arra használja, hogy lépten-nyomon megtréfálja az Enterprise személyzetét... De eszébe jutott Moriarty professzor is, aki csak hitte, hogy kiléphet a Holodeck mesterséges birodalmából, pedig mindez illúzió volt csupán, mert ahová kilépett, az is ugyanaz a fantázia-szülte világ volt, és nem az igazi Enterprise... Palackba zárt hajó... Na és nem mindegy? Ha azt hitte, hogy igazi életet él, akkor úgy is volt! Ki törődik a valósággal, ha a tudat elvisz oda, ahová vágyunk? Egy zavaró gondolat még felmerült Ró örök álomba hanyatló tudatában. Egy epizód... amikor Captain Pickardot megbabonázza egy testetlen, csak-energia lény. Magával viszi egy elektromossággal telített, villámokat szóró felhőbe, ahol más hozzá hasonló lények élnek. Hiába próbálja a személyzet lebeszélni, jobb belátásra téríteni, Pickard csak megy a maga feje után. Hisz benne, hogy a felhőben van az ő igazi hazája. Aztán hanyatt-homlok igyekszik vissza az Enterprise-ra, mert rádöbben, hogy az a hideg és üres közeg nem neki való, ott nincs számára éltető levegő. Ró összeborzadt. Mi lesz, ha tévedtek, ha mégsem jön értük senki, ha gazdátlanul bolyong majd a lelkűk évezredeken át a jeges űrben? Mintha ködön át, kívülről és magasról nézett volna le magára. A tudat utolsó foszlányával búcsút intett a földi világnak, és remélte, hogy várja őt valami szebb és jobb odafönn. Csak az kár, hogy soha senkinek nem fogja tudni elmesélni... 4 1997. április 18. HOGY MIK VANNAK!!! Az alma nem esik messze... A BANKRABLÓ ANYJA is csaló volt A Northridge-i román bankrabló édesanyja, Valerie Nicolescu-Matasareanu pasadenai házában egy 44 éves elmebeteg nőt tartott fogva. Erre csak akkor derült fény, amikor a vadnyugati stílusú bankrablással kapcsolatban az asszony lakásán többször is házkutatást tartottak. Georgia Mayot egy ablaktalan kis szobában találták meg bezárva, ahol a tisztálkodást és toalettet mindössze egyetlen vödör szolgálta. Mayo egyike volt annak a 6-8 személynek, akiknek Nicolescu szállást és kosztot adott "Valerie’s Villa" nevű Altadena-i házában, amikor még volt engedélye rá. Persze, nem ingyen: legtöbbjük Social Security csekkjét egyenesen neki vitte a posta. Ebből remekül megélt az asszony, és nem is lett volna semmi baj, ha egy kicsit óvatosabb. Mivel azonban soha nem engedte be a Valerie’s Villába az ellenőröket, akár a megyétől vagy az állami hivataltól jöttek, sőt még a tűzoltóparancsnokot is kiutasította, végül feljelentették. Egy alkalommal az ellenőrök elől autón menekült el egy másik nő társaságában, máskor egy, magát Nicolescu ügyvédjének nevező férfi fenyegette meg őket, hogy ha nem távoznak, megy és hozza a fegyverét... így történt, hogy 1996-ban bevonták a szállásadói engedélyét, és hat személyt hivatalos kísérettel más helyre szállítottak. Mayo neve azonban nem szerepelt a listán, őt valószínűleg "feketén" tartotta Nicolescu, így a hatóságok nem is tudtak róla. Ezért rejtette el a világ szeme elől az ablaktalan kis szobába a gyengeelméjű, védekezni nem tudó nőt. Egyébkét Nicolescu - amennyire az őt börtön-egyenruhában ábrázoló fényképről meg lehet ítélni - többszáz kilós, marcona kinézetű amazon, valószínűleg ép elmével sem lehetett volna kivédeni. Volt ezenkívül egy alkalmazottja is Nicolescunak, Elena Pietrzik, aki nyomtalanul eltűnt, de (folytatás a 9. oldalon) ✓ Elet mindenfelé Az öt-hatezer évvel ezelőtt kialakult első földi civilizáció gondolkodó elméi tudták, hogy a világűr tele van élőlényekkel, mint ahogy azzal is tisztában voltak, hogy a velünk együtt keringő bolygók központja a Nap, amin ezredévekkel később az akkori gondolkodó elmék évszázadokig vitatkoztak: vajon nem a Föld körül kering minden? Ami azt jelenti, hogy ez az ősi megismerés a nagy és viharos időkben elveszett és nekünk újra kell felfedeznünk mindent, a spanyolviasszal együtt. A sumér agyagtáblák bizonysága szerint a Pluto bolygó létezéséről is tudtak, bár a többivel együtt érthetően saját elnevezésiket használták: Lahamu (Venus), Lahmu (Mars), Tiamat (Föld), Kishar (Jupiter), Anshar (Saturnus), Ea (Neptun), Anu (Uranus), Mummu (Merkur), Gaga (Pluto). Igaz, hogy ők teljes bizonyossággal tudni vélnek egy tizedik bolygóról is, amelynek hosszú, elliptikus pályája "kilóg" a Naprendszerből és miután több ezer földi év, míg a Napot megkerüli, amikor távol van, a legjobb mai távcsővel sem látható. Most készülnek rá, hogy a Hubble űrteleszkóppal célba veszik. Hogy valóban van ott valami, azt a Pluto pályájának rendellenességéből évtizedek óta tudják. Ennek az egyelőre X-bolygónak a sumér neve: Nibiru. A babilóniaiak Marduknak nevezték. Nos, amint látható, sok mindnet kell még megtanulnunk, hogy a régieket utólérjük. Aki jól figyel, észre veheti, hogy mostanában valami ismertlen erő terel minket, földi lényeket fogyatékos ismeretink minél előbbi kiegészítése irányába. Legutóbb az alig arasznyi kis Mars-szikladarabbal foglalkoztunk ebben a rovatban és ígéretet tettünk, hogy a felfedezés részleteire még visszatérünk. Az elmúlt héten a valószínű élet nyomait újabb távoli égitesten vélték felfedezni: a Jupiter bolygó Europa nevű holdján. Folytassuk azonban a Marssal. Az Antarktiszon megtalált kis szikladarabot diogenitnek (meteorit letört darabjának) hitték és évekig egy szekrény polcán tartották. Amikor 1993-ban David Mittlefehldt tüzetesebben megvizsgálta, megállapította, hogy az űrküldemény nem diogenit, kémiai összetétele csupán 11 másik szikladarabbal azonos és ezek mindegyike marsi származék. A vegyelemzés megállapította, hogy a Viking űrszondának 1976- ban a Marsra leszállóit készüléke valamit nem vett észre. A NASA Johnson Space Center kutató tudósa, David McKay első pillanatban izgalomba jött attól a lehetőségtől, amit ez a kis szikla tartalmazhat. McKay tanította geológiára az Apollo program asztronautáit. Társult egy másik NASA-kutatóval és meteoritspecialistával, Everett Gibsonnal, három grammnyi részt leválasztott a kőről és részletesen elemezte. Később Mittlefehldt-et is bevonták. Eredményeiket megmutatták Chris Romanek geokémikusnak. A gyakorlott szem narancs-sárgásbarna foltokat látott meg a kőzetben, amelyeket karbonátoknak sejtettek. Arra következtettek, hogy a sziklán valamikor víz szivároghatott át. A vizsgálat megerősítette, hogy valóban karbonát-golyócskákról van szó, amelyek 0-80 Celsius fok hőmérséklet között alakulhattak ki, 2-3 milliárd évvel ezelőtt. Megszületett az adat, amely valószínűsítette élet kialakulását. David McKay elektron-mikroszkópjával saját idejéből több száz órát fordított arra, hogy a szikla más részeit is átkutassa. Kathie Thomas-Keprta bevonásával titkos csoportot alakítottak, amely a nyilvánosság teljes kikapcsolásával dolgozott és eredményeiket másnak meg sem említették. Új műszert alkalmaztak, amely a felszín helyett most már az anyag belsejébe is be tudott hatolni. Néha önmagukat is megszállottaknak tartották. Hol bújik meg az élet bizonyítéka? Víz volt, a hőmérséklet barátságos és már-már bizonyító erejű fényképfelvételek. A UCLA egyetem egyik professzorához, William Schopf paleobiológushoz fordultak, aki a mikrofosszílok szakértője volt. Schopf közölte velük, hogy sejteket és ezek termékeit kell kimutatniuk. A szénmolekulák élő testek részei, de ezek szervetlen anyagokban is megtalálhatók. A Stanford Egyetem laboratóriumában kétféle lézersugárral bombázták a sziklatörmeléket és az eredményt analizálták. Aztán megtalálták, amit vártak: polycyclic aromatic hydrocarbon molekulákat, de ez még mindig nem volt a végső bizonyíték. A mikroszkópból kivetített fényképek félreismerhetetlenül baktériumok rajzát mutatták. És végül megtalálták az egykor élő sejtek melléktermékeit, a kétségbevonhatatlan bizonyítékot. A Science magazinban közölt hivatalos közlemény ezzel a mondattal fejeződött be: "Következtetésünk, hogy kezünkben van a bizonyíték primitív életformára vonatkozóan a Mars bolygó korábbi szakaszában." Az 1996. augusztus 7-én megtartott sajtókonferencián Daniel Goldin, a NASA igazgatója jogos büszkeséggel jelenthette be: "Elérünk a világmindenség küszöbére..." Amikor a Galileo űrszonda 1997. február 20-án negyedszer kerülte meg a Jupiter bolygót, mindössze 363 mérföld távolságból rendkívül izgalmas, kiváló minőségű fényképfelvételeket küldött a bolygó Europa nevű holdjának felszínéről. Bár ezeken közvetlenül vizet nem lehet látni, a tudósoknak okuk van feltételezni, hogy közvetlenül a fagyos felszín alatt, mintegy fél mérföldnyire, hatalmas víztömegek mozognak. Ezekete a tengerfenék vulkánkitörései melegítik. A viszonylag kis hold (átmérője az amerikai kontinens szélességével azonos) több vizet tartlamaz, mint ami a földi óceánok összessége. A víz és ennek hőmérséklete valószínűsíti élet kialakulását. További felvételek és tudományos elemzések szükségesek.
