Amerikai Magyar Hírlap, 1995 (7. évfolyam, 1-43. szám)

1995-03-10 / 10. szám

Kinek a forgatókönyve? Nem sokon múlott, hogy Vlagyimir Zsirinovszkijt ki­vezessék az Európa Tanács ülésterméből. Pedig Stras­­bourgban sem csinált mást, mint amit otthon szokott szinte minden parlamenti ülésen: közbekiabált és "ha­zugnak" nevezte az éppen beszélőt. Egyáltalán, úgy vi­selkedett, ahogyan szerinte egy nagyhatalom legerő­sebb pártja vezetőjének viselkedni kell: nem volt kíváncsi az övétől eltérő véleményekre, "elmaradott­nak" nevezte a saját hazáját a legtöbb egy főre számí­tott gazdasági mutató tekintetében hagyományosan föl­ülmúló Lettországot, s arrogánsán ordibált mindenkire, aki nem esett hasra előtte. Ezzel alaposan föladta a leckét a konszolidált viták­hoz, simulékony, diplomatikus modorhoz szokott euro­­bürokratáknak: kivezettessék a teremből vagy sem? Vállalják a konfliktust vagy tegyenek úgy, mintha nem vennék észre. Tágabb értelemben pedig az a kérdés, hogy a közérthető nyelven beszélő, a nyugati értékeket etalonnak tekintő Szergej Kovaljov testesíti-e meg a mai Oroszországot, vagy pedig a gőzerővel előretörő, senkit és semmit nem kímélő, összevissza handabandá­­zó Zsirinovszkij. A baj az, hogy mind a kettő - bármennyire nehezen fér is ez bele az európai köztudatba. A politikusok közben azzal az örök dilemmával küzdenek, hogy a rossz fiút megbélyegezzék és kitaszítsák, vagy inkább a jó példa nevelő erejében bízva befogadják. Nem kér­déses, hogy Zsirinovszkij minden megnyilvánulása az előbbi, az egyszerűbb megoldás híveit erősíti. Mivel Zsirinovszkij csak undok demagóg, de nem buta, pon­tosan tudja, mit csinál. Ő egy zárt, befelé forduló Oroszországban érdekelt, amelyen belül szabad keze van. Nem baj, ha nem kap nyugati hiteleket, annál jobb, minél kisebb szerephez jut az európai kultúrkör. Az orosz törvényhozás elnöke, Ivan Ribkin kénytelen volt elismerni, hogy a botrányhős nagy mértékben kife­jezi a lakosság mentalitását - már csak azért is, mert jelentős mennyiségű szavazatot kapott. Kovaljov mon­danivalója viszont azt bizonyítja, hogy az oroszok egyál­talán nem reménytelenek, nincsenek születésüktől fog­va beoltva demokrácia ellen. Európának - ha elfogad egy tanácsot - mindent el kell követnie azért, hogy a 'Történelem" című film ne Zsirinovszkij forgatókönyve szerint készüljön. Akár azon az áron is, hogy megalkuszik saját, csecsen ügyek­ben most éppen joggal felbolydult lelkiismeretével, s Kovaljovra hallgatva, némi késéssel, de fölveszi Orosz­országot az Európa Tanácsba. Amúgy pedig, ha van neki, nyugodtan a szívére teheti a kezét: hát az Európa Tanács mind a harmincnégy tagja olyan csodálatosan tökéletes? Horváth Gábor I Nyilatkozat Az elmúlt év november 16-án Bánkuty Géza és Kiss Gábor kérésére hozzájárulásomat és NEVEMET adtam ahhoz a nemes 5 és tiszta kezdeményezéshez, melynek célja a magyar történelmi I múlt és nemzeti tudat ápolása a jövő nemzedéke számára, fel— I adata pedig a Kárpát-medencében élő összmagyarság tevőleges s támogatása. Alapítványunk Count Dr. Wass Albert de czege néven lett en­gedélyezve és "Corporation not for profit" bejegyezve 59-3277992 i engedélyszám alatt. A Count Dr. Wass Albert de czege Alapítvány az egyetlen, amelyhez mint működő "Corporate Director” nevem használatá­­! hoz engedélyt és beleegyezést adtam. Bármi más, nevemet hasz-P náló alapítványnak működése önkényes, s abban közreműködést I vagy felelősséget nem vállalok. i Az alapítvány keretein belül elindított "Székely Faluért" - akci- ! 1 ónkat támogatni kívánókat kérem, hogy a Count Dr. Wass Al­bert de czege Foundation ügyvezetőjének címére küldjék segítő ! hozzájárulásukat. : Cím: Demeter Béla, 806 South Summerlin Ave., Orlando, FL 32806. | Astor, 1995 február 28. * j Dr. czegei Wass Albert j FIGYELEM, VÁLTOZÁS!! A Thalia Studio GLORIA VICTIS (A Piavétói a Don-kanyarig) című zenés irodalmi műsora 1995. május 6-án, szombaton kerül megrendezésre a Hollywoodi Református Egyháznál. 4 1995. március 10. HOGY MIK VANNAK!! AIDS-es az olimpiai baj­nok Miért most vallott? Magic Johnson és Arthur Ashe után most Greg Louganis, kétsze­res aranyérmes olimpiai műugró bajnok is bejelentette, hogy AIDS-ben szenved. Ugyanakkor azt is közölte, hogy rövidesen megjelenik a könyve, amelyből mindenki megtudhatja, hogyan is történt... Louganis rendkívül tehetséges, de nem túl agresszív versenyző volt - hiányzott belőle az ambíció. Egy régebbi edzője brutálisan bánt vele, és homoszekszuális kapcsoaltra kényszerítette. Ké­sőbb hallotta, hogy ez az ember AIDS-ben meghalt. Ő maga is HI V-fertőzött volt már az 1988-as olimpia idején, amikor beverte a fejét az ugródeszkába, és így a fertőzött vér a vízbe kerülhetett. Most erről faggatta Barbara Wal­ters a 20/20-ben, hétfőn reggel a Good Morning America műso­rán szerepelt, és már Oprah is beígérte, hogy világgá kürtöli tit­kait. A tüskésre nyírt fejű, szelíden mosolygó fiatalember állja a kí­váncsi riporterek tekintetét. Nem érzi, hogy valami szégyenleteset tett volna, amikor nem figyelmez­tette sportoló társait és az orvost, aki fejsebét (kesztyű nélkül) ellát­ta, hogy HIV-fertőzött. Mostani edzője, akivel tíz éve dolgozik, mindenben mellette áll - a TV képernyőjén is. Különösen egy pillanatfelvétel­ről kérdezik gyakran: amikor az olimpiai győzelem után zokogva borul edzője nyakába. Mit érzett, mit gondolt abban a pillanatban? És miért hallgatott? Louganis habozás nélkül vála­szol. Amikor a fejsérülés érte, kb. öt perce volt arra, hogy eldöntse, akar-e, tud-e tovább versenyezni. A fájdalmat és a megrázkódtatást szembeállította a hosszú évek ke­mény, kitartó munkájával, ami az olimpiához vezetett, és döntött: most már nincs visszaút! Őszinté­nek látszik a kijelentése, hogy ab­ban a pillanatban a betegsége, il­letve a még csak fenyegető, de nem érezhető fertőzött állapota egyszerűen eszébe sem jutott. Annyi minden forgott akkor a kockán! Egyébként a sportszakértők egyetértenek abban, hogy nem volt olyan törvény, amely kötelez­te volna a sportolót állapotának nyilvánosságra hozására. A többi ugrót és az orvost megvizsgálták, és egészségesnek találták. Az úszómedence erősen klóros vize valószínűleg elpusztította az eset­leg jelenlévő vírusokat, mielőtt azok tovább terjedhettek volna. Nem volt, és ma sincs olyan tör­vény, amely vallomásra kénysze­­ríthette volna Greg Louganist. Vajon mi késztette arra, hogy mégis előálljon és kiteregesse szomorú történetét? Talán csak nem a könyve, amely "véletlenül" éppen erre az időpontra készült el? Ő maga úgy nyilatkozik: azért írta a könyvet, hogy mások tanul­hassanak belőle és ne jussanak olyan sorsra, mint ő. - j ------------------------------------­——-_____________ Nesze semmi, fogd meg jól Olvasóim bizonyára emlékeznek rá, hogy a telefon (és pac­­kázásai) kedves témám és ezt a meggyőződésüket ezzel az írással sem szeretném megváltoztatni. Korábban abból sem csináltam titkot, hogy a telefont joggal lehet felsorolni a többi terrorista harceszköz között, a géppisztoly, kézigránát és po­kolgép társaságában. Alexander Graham Bell idejében a táv­beszélés valóban szép reményekkel indult, de az átkozott em­beri természet csakhamar visszaélt ezzel a zseniális technikai újítással. Viszonylag hamar kezdték zsarolásra és fenyegetés­re használni és mindig célt értek el vele, azon az alapon, hogy a telefon cseng és a hívott azonnal felveszi, mert kíváncsi, hogy ki hívja. Hol van vajon a megközelíthetőségnek ennél tökéletesebb módja? A lakáson kívül, az előszobába vezető ajtó mellett a csengőgombot akárki megnyomhatja, de ezek közül nem mindenki jut be a lakásba. Á telefonáló ezzel szemben máris bent van az egyébként féltve őrzött otthonok­ban és az esetek többségében módjában van közvetlenül a gazdával beszélni. E sorok írójának régi elmélete, hogy a telefon elsősorban a hívót szolgálja, ezzel szemben a hívottat azonnal kiszolgáltat­ja. Természetesen senki sem köteles azt a hallgatót felvenni és a továbbiakban belehallózni. De ha nem teszi, akkor már jobb és olcsóbb, ha nincs telefonja. Mindig a hívó akar vala­mit, sokszor igen agresszív módon és a távbeszélő a hanghul­lámok elektromos impulzosokká való átalakításának módján hozzásegíti ehhez. Sokan éltek is a lehetőséggel és olyan ké­szüléket szereltettek fel, amelyet hívni nem lehet, de ahonnan hívni igen. A régmúltban ennek egyik módja volt a titkos tele­fonszám, "unlisted", ahogy Amerikában mondják, de ez sem oldotta meg mindig a problémát. Jelen sorok írójának a hívó­számát például egyetlen telefonkönyvben sem lehet megta­lálni, mégis mindig rendelkezésére áll azoknak, akik a tapin­tatlan telefon segítségével agresszív módon betolakodni kívánnak. Ha nem lenne olyan nehéz megállapítani: honnan szerezték meg a számot törvénytelen módon, eljárást is lehet­ne indíttatni. A múltkor például egy nyilvánvalóan biztosítási ügynök hívta a számunkat és először a feleségemmel beszélt. Min­denképpen el akart jönni, hogy személyesen magyarázzon el egy orvosi biztosítási lehetőséget, amelynek igénybe vétele mindenképpen a mi érdekünket szolgálja. Hála Istennek, biz­tosítással jól el vagyunk látva és mi tudjuk, hogy senki sem tud ajánlani előnyösebb kapcsolatot. Feleségem ezt röviden közölte vele, de olyan volt, mint a piaci légy, nem lehetett elzavarni. Ő követett el törvénytelenséget és zaklatást és még neki állt feljebb. Feleségem nem is tudta másképpen lerázni, mint azzal, hogy velem kell beszélnie. Néhány nap múlva engem hívott. Elég jó beszélőkével ajándékozott meg a Teremtő, de még nekem is jelentős erő­feszítésembe került, amíg leráztam. Ilyen esetben mindig ajánlatos a tárgyra, anyagi alapokra térni. "Milyen külön ki­adásomba kerül ez nekem?” - kérdeztem. "Semmibe", vála­szolta. "Ez az új szisztéma csupán engem szolgál?" - "Ponto­san". - "Mondja, kinek a szolgálatában áll ön, kitől kapja a fizetést?" - szegeztem neki a kérdést. "Mert az olyan hülye üzletember lehet, aki érdek nélkül csupán nekem akar jót, hülyékkel pedig nem tárgyalok." Erre végre letette a hallga­tót. Ehhez a kalandhoz megint csak ez a zseniális találmány segített hozzá. A hívott például más módszerekkel is tudja körülbástyázni magát. Az üzenetrögzítővel, ami nagyon bosszantó lehet, ha történetesen én hívok valakit, ráadásul utasításra, hivatalos ügyben. Reméltem, hogy élőlénnyel folytathatok eszmecserét, ezzel szemben egy gépet találtam a vonal másik végén. Ennek a bástyaépítésnek modernebb, hi-tec változata, amikor a gépi hang közli a rendelkezésmre álló lehetőségeket és felszólít, hogy adott esetben melyik gombot nyomjam meg. Ha ezt megteszem, újabb gombnyomási lehetőséggel állok szemben. Ez azután láncszerűen megy így. Valami labirintus­félében terelgetnek egyik zsákutcából a másikba. Be kell val­lanom, hatalmas területet ölelünk fel, csak éppen arra nem kapok választ, ami érdelene. Ezt a gépesített szelektálást ugyanis úgy szervezik meg, hogy kérdést ne lehessen feltenni. Amikor a nyomógombok végére értünk, egy darabig csend van, majd egy ugyancsak rögzített hang közli, hogy "ha továb­bi információra van szüksége, tárcsázzon újra”. És akkor kez­dődik az egész elölről: mással beszél, nem jelentkezik, majd ismét felszólítás a gombokon való zongorázásra. Erről aka­ratlanul eszembe jut egy német vicc az elmúlt háború idejé­ből, amikor a Birodalom krónikus húshiányban szenvedett. Bemegy a nemet polgár a hivatalba, ahol húsjegyeket ad­nak ki. Sehol egy lélek, csupán két ajtó: helyi lakos és más illetőségű felírásokkal. Az illető helyi, tehát bemegy a megfe­lelő ajtón. Újabb két ajtó: halféle vagy melegvérű. Természe­tesen az utóbbit választja. Ezúttal három lehetséges változat: sertés, marha, szárnyas. Nos, legyen sertés. Újabb két ajtó: egészségeseknek, betegeknek. Gondolja, hogy őszinte lesz és belép az egészségesek ajtaján, mire az épület túlsó oldalán az utcán találja magát. Az orra előtt ez a felírás fityeg: "Aki egészséges, ne akarjon húst zabálni!" Mire a polgár megjegy­zi: szó, ami szó, szervezni tudunk. Amit így is lehet kifejezni: nesze semmi, fogd meg jól. ,

Next

/
Thumbnails
Contents