Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1994-02-04 / 5. szám
DR. VARGA LÁSZLÓ (Budapest) Királyi temetés a nép részvételével Dr. Antall József volt miniszterelnök temetése királyi méretű volt és úgy vélem, hasonlót századunkban idehaza népünk nem látott. Nem is igen láthatott. Ferenc József osztrák-császár és magyar király 1916-ban meghalt, temetése Bécsben volt, amit az I. világháború csatazajai kísértek. A megkoronázott IV. Károly külföldön halt meg, úgyszintén Horthy Miklós volt kormányzó is. Idehaza már csak családi temetésben volt része, de még ennek a jogosságát és méreteit is vitatták. A század egyik nagy miniszterelnöke, gróf Bethlen István a Szovjetunióban halt meg és a végtisztesség lerovása még hátra van. Gróf Teleki Pál volt miniszterelnök, az ország jövőjéért aggódva, a nemzet becsületét akarta megvédeni és Horthy Miklós kormányzóhoz 1941 áprilisában írt elítélő levele után önkezével vetett véget életének. A nemzet megdöbbent, de a temetését már a véresen folyó II. világháború eseményei beárnyékolták. A nemzet lelkiismerete volt, méltó megbecsülését még nem kapta meg. New Yorkban halt meg a bátor, németellenes miniszterelnök, Kállay Miklós is, családi temetése idehaza megtörtént. Ugyancsak az Egyesült Államokban halt meg a II. világháború utáni kisgazda miniszterelnök, Nagy Ferenc is, aki Amerikában jelentős tekintélyt szerzett hazánknak. Dr. Antall József halálával megkapta azt az elismerést, amivel a nemzet életében adósa maradt. A politikára születni kell, ahogy költőnek is. De ez sem elég, mert az eredményhez számos tényező, nem utolsósorban a szerencse és a történelmi körülmények is szükségesek. Antall József sejtjeiben magával hozta a politikai tehetséget. Szenvedélyesen szerette, amit csinált. Benne élt. Hét napot dolgozott és ha néha-néha baráti társaságban megpihent, ott is a politikáról folyt a szó. Korának született, mert a rendkívüli nehézségek ellenére, negyven év szellemi és gazdasági romjain, a békés átmenetet biztosította és ha nehezen is, de elindultunk az új korszak felé. Természetesen ő sem volt hibák nélkül, ahogy minden közéleti embernek megvannak a fogyatékosságai. Egyik észrevehető gyöngesége az emberek kiválasztásában volt látható, ahol többször a hűség fontosabb szerepet játszott, mint a tehetség. Ez is érthető volt, mert a közéletben az intrika, a hűtlenség, a volt barát hátbatámadása olyan természetes jelenségek, mint a fának a levele. Ettől akart megszabadulni, ami részben sikerült. Aki valaha is beszélt vele, érezte, hogy olyan magyar ő, akiből az ezeregyszázéves magyarság szelleme sugárzik és feladata a Szent István-i Magyarország folytatása. Minden közéleti embernek szüksége van munkáját segítő tárgyilagos bírálatra, de elismerésre is. Amikor a gyász idejében országszerte elhangzottak a (Folytatás az 1. oldalról) amikor Clinton Prágába megy. Amerika elkötelezte magát, hogy háborúba megy, hogy megvédje 15 NATO-szövetségesét. De Amerika nem megy háborúba egy nukleáris Oroszország ellen, hogy megvédje az Odera folyón túl elterülő országokat. Most sem, sohasem. Nem téveszthetünk meg lengyeleket, magyarokat, vagy cseheket, ezeket a bátor népeket azzal, hogy egy illúzióban bízzanak. Az az Amerika, amely nem harcol Boszniában, nem fog harcolni Szlovákiában sem.” Bár Buchanan cikkét több mint száz amerikai lap közli, az "izolacionisták” ma a háttérben vannak. A "visegrádiak” persze minél előbb akarnak bekapcsolódni a NATO-ba és úgy tűnik, a "Társulás a Békéért" félmegoldás, de esetleg pár év alatt - három vagy öt évről van szó? - a közép-kelet-európai országok bevonásához vezet. Az amerikai adminisztráció különösen az orosz választások után tekintettel kíván lenni az orosz katonaságra és a feltörő nacionalista áramlatokra. A New York Times vasárnapi vezércikke említésre méltó. "Kapcsolják be Oroszországot is" a vezércikk címe. Az oroszországi választások után a kelet-európaiak félnek Oroszországtól és ezért kívánnak rögtön belépni a NATO-ba. "De katonai fenyegetéstől messze vagyunk, legrosszabb esetben is évek múlva lehetne ez realitás". A NATO-nak segítenie kell Oroszországot abban, hogy csökkentse katonai erejét és a katonákat tartsa távol a politikától. A NATO-val együtt kell résztvenni békefenntartó akciókban. "És ha a NATO megnyitja kapuit Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Magyarország előtt, Oroszországnak is ott kell lennie: a NATO- tagság lehetősége felbátoríthatja az orosz hadsereget arra, hogy béke-erővé váljon." "A legjobb, ha úgy kezeli a NATO Oroszországot, mint potenciális szövetségest. Ez bevált Németország és Spanyolország esetében." A kelet-európaiaknak pedig azt ajánlja a New York Times vezércikke, hogy kooperáljanak a NATO-val, Oroszországgal és egymással, közös hadgyakorlatokkal és békefenntartással. (Folytatás az 1. oldalról) tűk három a brit segítőszolgálat alkalmazottja. Ok életük kockáztatásával azért mentek a tűzvonalba, hogy a szenvedő lakosságnak segítséget nyújtsanak. A gépkocsit Zenica mellett a határba irányították, ahol kiparancsolták az utasokat, majd tüzet nyitottak rájuk. Egy közülük meghalt, a többi megsebesült. A banditák a gépkocsival megléptek. Az ENSZ erélyesen tiltakozott a boszniai kormánynál, válasz eddig nem érkezett. Ugyanakkor Rómában Andreatta külügyminiszter szigorú vizsgálatot követelt a boszniai kormánytól egy olasz televíziós csoport három tagjának meggyilkolása miatt. SZ.L. AMERIKAI H Wayar HlFlaP munkásságát dicsérő beszédek, méltató cikkek jelentek meg, arra gondoltam, hogy jó lett volna, ha ezekből az életében többet kapott volna. Megrázó volt látni, ahogy százezrek 4-5 órát várva menetel-, nek, hogy leróják kegyeletüket a parlamentben elhelyezett koporsója előtt. Sajnos életében százan sem voltak, akik felvonultak volna a parlament elé, hogy munkájáért kifejezzék köszönetüket és megerősítsék abban a küzdelemben, amellyel hazájáért és a halálos betegség ellen har- j colt. 1 Dr Antall Józsefet nagy megbecsülés övezte külföldön, ebből idehaza - tisztelet a pár kivételnek - nagyon keveset kapott. Sokszor elmondtam - ami egy hazai napilapban november 22- én meg is jelent -, hogy "a miniszterelnök a politikai keresztet viszi a politikai Golgotán, de Cirenei Simonokkal nem találkozik, de ostorcsapásokat bőven kap". Shakespeare Antoniusa mondja Julius Caesar sírjánál, közéleti emberekre utalva: A jó mit ember tesz, gyakorta sírbaszáll vele, a rossz túléli őt, Ez légyen Caesar sorsa is? Dr. Antall József sorsa nem ez volt. A rossz sírbaszállt vele, a jó túléli, amit a nemzet hatalmas megmozdulása is igazolt. A századunk nagy temetése lezajlott és töprengéseink közben, talán azon is elgondolkozunk, hogy ne csak a temetésben legyünk nagyok, hanem a hazájukért önzetlenül munkálkodók elismerésében is... életükben. MONTESQUIEU aforizmáiból Ha olyasmit tudnék, ami hasznos volna nekem, de családomnak káros, elvetném elmémben. Ha olyasmit tudnék, ami hasznos volna családomnak, de hazámnak nem, feledni igyekezném. Ha olyasmit tudnék, ami hasznos volna hazámnak, de Európának és az emberiségnek káros, azt bűnnek tekinteném. Amikor elmegyek valamely országba, nem azt vizsgálom, vajon jók-e ott a törvények, hanem azt, hogy végrehajtják-e a meglévőket, mert jó törvények mindenütt akadnak. Fájdalom, nagyon is rövid az idő aközött, amikor még túlságosan fiatalok, és amikor már túlságosan öregek vagyunk. Ha csak boldog akarnék lenni, az könnyű dolog volna; ámde boldogabbak akarunk lenni a többieknél, s ez bizony csaknem mindig nehéz, mert a többieket boldogabbnak véljük annál, amilyenek valójában. * * * Aki jól ír, az nem úgy ír, ahogy más ír, hanem úgy, ahogy ő ír; s gyakran megesik, hogy éppen azért beszél jól, mert hibásan beszél. * * * Azokban az államokban, ame•ek a legjobban becsülik a szaadságot, akadnak olyan törvéyek, amelyek az egyénnel szemen megsértik azt, hogy mindenki tárnára megóvják. ALL-DIRECTIONS TRAVEL Minden utazási ügyben hívja Dont Teljes utazási szolgálat az egész világon ♦Repülő * Hajó * Vasút * Kocsibérlet ♦Szálloda * Kombinált túrák KÜLÖNLEGES AJÁNLATAINK: LAX - BUDAPEST - LAX $650.- + tax LAX - TEL AVIV - LAX $825.- + tax (restrictions apply) BUD - LAX - BUD $625 + tax (restrictions apply) LAX - PARIS - LAX $425.- + tax * SÍ- CSOMAGOK - USA, KANADA, EURÓPA * MARIGITSZIGETI GYÓGYFÜRDŐ $490.- 7 éjszakai szállással, félpanzióval, gyógyvízkúrával Los Angeles - Budapest (egy út) most a legolcsóbb! (310) 271-8434 (800) 243-8434 9080 Santa Monica Blvd. Los Angeles, CA 90069 Dr. Toczauer Tibor ügyvéd 18124 Rancho St., Tarzana, CA 91356 Tel: (818) 342-0880 Általános jogi prakszis 1975 óta Balesetek, bűnügyek, családi és kereskedelmi ügyek, bevándorlás, állampolgárság, csőd, stb. Angolul is beszélünk. Ha problémája van, hagyjon üzenetet a fenti számon. Visszahívjuk és díjmentesen tájékoztatjuk a lehetőségeiről!-“4 Amerikai MAGYAR HÍRLAP (USI>S-A06-I61) Amerlcan/Hungarlan Journal * Weekly newspaper Megjelenik minden pénteken * Published every Friday except last week of June and first week of July Kiadja - Published by Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 13963 Sherman Way, Van Nuys, CA 91405 Telefon: (818) 786-0315 (818) 786-0686 Fax: (818) 786-4657 Kiadók: REKSZ Y. ILONA és JANCSÓ GYULA - Publishers Főszerkesztő: JANCSÓ ZSUZSA - Editor-In-Chief Főmunkatársak BÁRDOSSYNÉ CLAIRE KENNETH DR. FERCSEY JÁNOS DR. CSETÖ F. ILDIKÓ DR. FRIEDMAN ANDREW SZEGEDI LÁSZLÓ DR. UDVARDY MIKLÓS A szerkesztőség munkatársai: Adler Júlia, Bauer György, Jack Hahn, Holló Judit, Saáry Éva, Sárossy Judit Szabó László, Tamás Andrea, Várad! István Előfizetés egy évre a USA-ban $25.00, félévre $14.00 Elő fizetés egyévreKanadában$40.00, Magyarországra $50.00 Subscription rates in the U S. $25.00 for a year, $14.00 for six months Subscription rates In Canada $40.00, In H ungary $50.00 for a year. Second Class Postage Is Paid in Van Nuys, CA and at additional mailing offices POSTMASTER: Please send address changes to Amerikai MAGYAR HÍRLAP 13963 Sherman Way Van Nuys, CA 91405 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is, csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíhatók. A published ad Is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessaiily indicate continued publication. DR. SZABÓ GÁBOR ügyvéd Personal injury .Szerződések Immigration Végrendelet Válás Autóbaleset Workman Bűn ügyek Compensation Real Estate 8484 Wilshire Blvd. #235 Beverly Hills, CA 90211-3245 Tel: (213) 653-4884 Fax: (213) 852-0845