Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)

1994-12-16 / 48. szám

Jancsó Zsuzsa Mit vegyek karácsonyra? Hetek óta azon töröm a fejem, mit vegyek Karácsonyra családtagjaimnak és barátaimnak, de nem jut eszembe semmi jó. Azelőtt, amikor hivatalban dolgoztam, már októberben elkezdtem gyűjteni az ajándéknak valót. Mindenre volt időm, most meg semmire sincs. Idő kéne, idő barangolni a ragyogó üzletekben, beszívni a friss fenyőillatot, nézni, hogy mit vásárol­nak a többiek, elgondolni, hogy ki minek örülne a legjobban, megkeresni, hogy hol kapható, kiválasztani a legszebbet és a legolcsóbbat, hazavinni, becsomagolni csillogó papírokba, át­kötni színes szalagokkal, a szalagok végeit felkunkorítani... Amilyen szívet melengető, örömteli foglalatosság a karácso­nyi ajándékozás, éppolyan nagy gond is tud lenni, különösen, ha az ember választott vagy vállalt munkájában az ünnepek tája a főszezon, amikor a legtöbb a dolog. Szerencsére sok vállalkozó szellemű, ötletekben gazdag cég siet ilyenkor figyelmesen az időhiányban szenvedő, vagy csak határozatlan leendő ajándé­kozók segítségére. A napokban ünnepi színekben díszelgő, zöld-piros brossúrát hozott a posta, amelyben az agyafúrt ajádékok olyan válogatott gyűjteménye kellette magát, amilyet ritkán látni. Az 1915-ben alapított floridai cég már a címlapon azt ígéri, hogy ebben a kis füzetben megtalálható minden, ami a kellemes élethez kell. Például az a jóképű, szőke, csábosán mosolygó fiatalember, aki ott áll mezítláb, és nincs rajta más, csak egy tűzpiros, nagymintás kimonó, ugrásra kész óriási fekete bölényekkel tarkítva - vagy talán medvék? -közelebbről kellene megnézni. Azért gondo­lom, hogy nincs rajta más, mert a hosszú alsónadrágja - szintén piros és bölényes-ott fekszik mellette közszemlére téve. Talán nem akart úgy járni a fiú, mint szegény Clinton elnök - gondolta, még mielőtt valami csitri megkérdezi, milyet hord, inkább ma­gától kiteregeti... Van még a címlapon néhány doboz szép szőke Havanna szivar is - nem jó, kevés a szivarozó ismerősöm - és egy katonai tábori telefon. Na, ez már érdekesebb, drót nélküli, szép világos fadobozba beépítve, régimódi hangszóróval és sok-sok gombbal -talán még Morse-jeleket is le lehet adni rajta! Egy ilyet még én is elfogadnék, ugyanis az új irodánk kétszintes, és az emeleten még nincs bevezetve a telefonvonal. Igaz, akkor elmaradna az a remek testedzés, amit a lépcsőn fel-le szaladgálás biztosít - mások nehéz százakat fizetnek ilyesmiért a Health Club-ban, vagy kénytelenek Stairmastert vásárolni... Lapozzunk csak! Még egy csomó öreg szivar (ha a bikavadító szőke nem kellett, akkor mit akarnak ezekkel?) Van néhány fényesre csiszolt kék fapipa is, de nem az ipafai fajtából; Wur­litzer formájú magnetofon-játszó; zseblámpából és rózsaszín Cadillacból szóló rádió százötvenért (a rádió igazi, a kocsi modell). Kedvencem itt a fáradt rózsaszín szerszámkészlet, nők vagy alternatív háztartásban élő férfiak számára -105 darabos, ebből 85 a csavar (kilóra olcsóbb a vasüzletben). Fegyverek is kaphatók nagy választékban. Török nyakazó pallos: ha guillotine nincs, ez is megteszi. "Békepisztoly": ha lelőjük vele ellenségünket, az biztos, hogy ezentúl békén hagy... Rozsdamentes acél kétélű tőr bőrtokban, sasfejes markolattal, a penge közepén vágat, ahol a vér lefolyhat: ki ne vágyna ilyenre a szeretet ünnepén? Kobrafejű esernyő, a nyelében tőr (a napos Kaliforniában a bőrtok praktikusabb). Töltőtoll, amivel szük­ség esetén zöldséget is lehet pucolni. Azt mondják, a toll veszé­lyes fegyver - különösen, ha kés rejlik benne, amelyet bármikor előkaphatunk, persze csak önvédelmből: kitűnő ajándék toll­­forgatóknak. Szamurájkard formájú levélnyitó: ha rossz hírt kapunk, mindjárt harakirit követhetünk el vele... Na és a 12. századi buzogány: Zalán futása óta magyar ilyet nem kapott Karácsonyra. Az egyetlen, amit nem találtam mulatságosnak, az a szovjet hadsereg egykori jelvényeinek, rangjelzéseinek és a "KGB" fel­irattal ellátott karóráknak a nagy választéka volt (gondolom, azért írták rá így, angolul, hogy a hiányos nyelvismerettel ren­delkezők se kételkedjenek a tárgyak eredetiségében). Aki még mindig nem tudja, milyen ajándékot vegyen szeret­teinek, annak figyelmébe ajánlom a vécékagyló formájú hamu­tartót, amelynek víztartályába éppen beleillik egy doboz cigaretta: a dohányos ebből rögtön megtudhatja, milyen szagú lesz a szája, ha füstöl - és azt is, mennyire szeretik, ha ennek ellenére ellátják bűzrudakkal. Mondjam még? Én már eleget láttam. Attól tartok, ez a katalógus sem oldotta meg a vásárlási gondjaimat. Döntöttem: nem rendelek belőle semmit. Akkor már egyszerűbb elővenni a tavalyi ajándékokat, és ügyesen átcsoportosítani őket, vigyáz­va, nehogy pont ahhoz kerüljön vissza valami, akitől kaptuk. BARRON’S MOVING & STORAGE WILHEIM ANTAL Minden költözési igényét a legalacsonyabb áron vállaljuk. Működési engedéllyel rendelkező és biztosított cég * Garantált árak * Ingyen árajánlat 1-800-894-2668 W ■ ~ □ AMERIKAI tfagyar Iftrlap A csontvelőátültetés új módszere Idegen is adhat Olasz és izraeli kutatók új mód­szert dolgoztak ki a csontvelőát­ültetésre, amely lehetővé teszi, hogy ne kelljen immunológiailag minden ponton azonos donort keresni - jelenti a Vér című tudo­mányos lap. Rájöttek, hogy ha a szükséges mennyiség tízszeresét ültetik át, a beteg immunrendsze­re túlterhelődik és nem veti ki az átültetett velőt akkor sem, ha az nem minden ponton azonos az övével. A csontvelőátültetés a leukémi­ás és mellrákos betegek utolsó menedéke, de újabb kísérletek folynak más betegségek ilyen mó­don való gyógyítására is. Évente mintegy 5000 beteg kap csontve­lőátültetést, és 15000 hal meg an­nak következtében, hogy nem ta­lál megfelelő donort. A kutatócsoport tagjai, Dr. Yar Reisner, az izraeli Weizmann Ins­titute orvosa, és Massimo Martel­­li perugiai orvos már 35 beteget gyógyítottak "megadózissal". Amerikai klinikák, így a Los An­geles Children’s Hospital is ha­marosan átveszi az új módszert. Magyar névvel is találkozunk a találmánnyal kapcsolatban: Dr. John László, az American Cancer Society kutatási főnöke lelkesen nyilatkozott erről az egyszerű és ugyanakkor hihetetlenül ígéretes módszerről. Dr. Reisner csak "óvatosan lelkesedik" - azt mond­ja, még sok beteg meggyógyításá­­val kell bizonyítani az eljárás ha­tékonyságát. A csontvelőátültetés önmagá­ban nem gyógyít. A ráksejteket a rendkívül erős besugárzásos és gyógyszeres kezelés öli meg - de velük együtt az egészséges csont­velőt is. A csontvelő a vérképzés központja; nélküle az élet néhány napnál tovább nem tartható fenn. Az átültetés megújítja a beteg im­munrendszerét, de jó eredményt eddig csak akkor értek el, ha tel­jesen azonos, vagyis mind a nyolc összehasonlítási ponton egyező donort sikerült találni. A leuké­miás betegek kb. 30%-ának van azonos immunrendszerű testvére vagy más rokona - ilyen esetekben a gyógyulás esélye 90 százalék. Ha nincs, akkor idengent kell ke­resni - talán egy a húszezerből akad, aki 4-5 ponton egyező im­munprofilú. Ami azelőtt lehetet­len volt, ma már megvalósult - az ilyen, nem pontosan egyező do­nortól kapott velőt sem veti ki a szervezet, ha annak mennyisége elég nagy. Martelli professzor hormonok segítségével készteti a donort fokozott vérsejt termelés­re. Az izraeli-olasz kutatócsoport által kezelt tizenhét halálos beteg közül, akiken a tanulmányt foly­tatták, tizenhatnál nem vetette ki a szervezet a beültetett anyagot. Hatan közülük - csaknem két év után - ma is élnek. Virtuális bukfenc Pár hónappal ezelőtt ezen a helyen foglalkoztam az elekt­ronikus kifejezési mód egyik új megnyilvánulásával, amit lát­szólagos valóságnak (virtual reality) neveznek. Ez a magasfo­kú, már-már mágikus hatást keltő megjelenési forma szinte kísérteties közelségbe kerül a valósággal. Az emberi művelt­ség már korai fokon megkövetelte a játékokat, amelyeket csu­pán részben lehetett szórakozásnak tekinteni. Valójában a már fejlett képzelet fantomképeinek valósággá maszkírozását jelentette, ahol már az emberi teremtő erő dirigált, helyzete­ket teremtett, jellemeket kreált, a valóságot minél inkább •Megközelítő külsőségek mellett látszólagosan átvette a Sors vagy inkább az Isten szerepét és ez bizonyos kielégülést jelen­tett. A görög tragédiáktól kezdve a shakespeari színpadon át a hang- és képeffektusok ma már szinte szédítő produkciójá­ig mindenben ugyanazt akarta: megközelíteni a valóságot annyira, amennyire csak lehet, vagyis elmosni a realitás és a játék között a határvonalat. A tudomány és technika koráb­ban elképzelhetetlenül nagyfokú mai fejlődése megteremtette az alapot a szinte csodák számára is. Vannak, akik sötétnek festik az ilyen kísérletezések jövő­jét, el kell azonban ismerni a technikai kifejezés dinamikus előretörésének jogosságát is. Egyre inkább megteremtjük a valóságot szinte kísértetiesen utánzó virtualitását, ami alapjá­ban ártatlan, mert nem folyik valóságos vér, mint a régi római cirkuszi játékokon. A lényeg, hogy uralkodó tudatunkban meghúzzuk a határvonalat és ne járjunk úgy, mint az egykori babakészítő, akinek meghibbant agyában életre keltek termé­kei és átvették sorsának irányítását. Tartsuk mindig külön a játékot és a valóságot és ítéljünk ilyen alapon. Az amerikai sajtóban és más gondolatközvetítő médiu­mokban ezekben a napokban megdöbbentő jelenségnek va­gyunk a tanúi. A közelmúltban bemutattak egy új hollywoodi filmet, aminek férfi főszereplője az ismert "sztár", Michael Douglas. Valóban igaz, hogy az elmúlt években több olyan hasonló filmjátékban szerepelt, amelynek erőteljes szexuális tónusa volt és amelyben mániákus erőszako ssággal valaki mindig üldözött valakit. Vagyis el kell ismerni, olyan látszat teremtődött, mintha ez a színész belenyugodott volna abba, hogy beskatulyázzák. Ez vitathatatlan tény, enyhítő körül­ménynek azonban el kell fogadni, amire a producerek hivat­koznak: a téma iránt nagy az érdeklődés, tehát ilyen fajta fil­meket kell gyártani. Hogy bizonyos csoportoknak ez vagy az nem tetszik, érthe­tő. A vallásos szervezetek általában tiltakoznak a tömény szex, a laza erkölcs dicsőítése miatt, vannak, akik burkolt faji üldözést látnak egy-egy karakter különleges megformálásá­ban, ma különösen érzékeny téma a diszkrimináció, a felsza­badult kisebbségi csoportokkal szemben a tapintatlan bánás­mód, az üldözés ilyen vagy olyan megnyilvánulása. Bár alapjában szalmacséplés minden tiltakozás, hiszen a filmké­szítőknek is alkotmányos joguk van a szabad véleménynyilvá­nításhoz. Az azonban már több a soknál, hogy valaki a szí­nészt marasztalja el a színpadon vagy filmen megformált egyén jelleme miatt. Horribile dictu - az egyik minapi kritikus bizonyos terápiái kezelést lát indokoltnak a színész részére olyan megnyilvánulásai, viselkedése miatt, amit filmjeiben ta­núsított. Valami országos nőszervezet Los Angeles-i csoport­jának vezetője mélységesen felháborodik, alapjában nem a té­ma, hanem a talán valóban beskatulyázott színész filmbeli nőkapcsolatai miatt. Mert hogy sorozatosan félelmet és bizal­matlanságot tanúsít a gyengébb (?) nemmel szemben. Vagyis nem a színész magánélete ellen van kifogása (még szép), ha­nem filmbeli szerepe miatt és ezért orvosi beavatkozást sür­get! Szerencsére nem vagyok tagja ennek az egyesületnek, mert most azonnal kilépnék. Milyen lehet ott a vezetés, ahol az elnök beteges képzeletvilágban él? A színészt köztudomás szerint felkérik egy szerepre. Átad­ják neki a már megírt szövegkönyvet, amit elolvas és nyilatko­zik, hogy a szerepet elvállalja-e. Ha megegyeznek, életre kelt egy alakot, aki eddig csupán az író képzeletében élt. A szí­nész nem saját szavaival érvel, nem a maga elképzelése sze­rint viselkedik, hanem "játszik". Ezt tudomásul kell venni. Amit alakít, az nem ő. A játék idejére bizonyos fokig azono­sul a szereplővel, de ez csupán felvett ruha, amit a megbíza­tás teljesítése után levet. Duse Eleonórától napjainkig hány nagy színművészünk öntött életet néha erkölcsileg alacso­nyabb figurákba. Charles Laughton, az egykori nagy drámai színész eljátszotta a púpos toronyőr szerepét. Lehet, hogy a nevezett filmjátékok női karakterei sértik az elnöknő, vagy az egyesület alapelveit, jóíjlését, vagy talán ép­pen elfogult, egyoldalú nézeteit. De nem a színész. Talán uta­sítsa vissza a szerepet, amiért esetleg egy millió dollár űri a markát? Ki tudna neki felelősséggel ilyen tanácsot adni? Jól emlékszem, amikor annakidején Budapesten Zilahy Lajos bemutatta a nagy sikert aratott Halálos tavasz című filmjét, a fővárosi tűzoltó egyesület tiltakozott, mert a játék­ban szerepelt tűzoltó valakitől kölcsön kért öt pengőt. "Egy tűzoltó nem kér kölcsön!" - erre hivatkoztak szakmai önérzet­tel. A virtuális bukfencen, a játék és valóság összekeverésén valóban csak mosolyogni lehet. i HOGY MIK VANNAK!!

Next

/
Thumbnails
Contents