Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1994-10-21 / 40. szám
Magyar Nobel-díjasok Kaliforniában Példa nélküli sorozat a Nobeldij odaítélésének csaknem százéves történetében: két budapesti születésű tudós, két egymást követő napon, más-más témakörben és egymástól függetlenül kapta meg a rangos elismerést. Mindketten az Egyesült Államokban - sőt: mindketten Kaliforniában élnek. A 67 esztendős GEORGE A. OLÁH (vagyis Oláh György) kémikus, a Los Angeles-i USC egyetem első, Nobel-díjjal kitüntetett profeszszora. A 74 éves JOHN C. HARSANYI (vagyis Harsányi János) matematikus-közgazda San Francisco mellett él; négy éve ment nyugdíjba a világhírű Berkeley Egyetemről. Oláh professzort Los Angeles- i tanszéken kérdeztük:- Hogyan értesült a kitüntetésről?- Reggelizés közben, ma reggel hat órakor tudtam meg, hogy Nobel-díjat kaptam.- Megkérhetem, hogy néhány mondatban összegezze: miért is jutalmazták tudományos tevékenységét?- A szénhidrogénekkel kapcsolatos kutatásokért, a szénhidrogének közbenső ionos kémiájáért kaptam a Nobel-díjat. A szénhidrogén a szén és a hidrogén vegyülete, az olaj és a természetes gáz szénhidrogének. Bár mi alapkutatást végzünk, jelentős felfedezésekhez jutottunk, s mindennek gyakorlati jelentősége is van. Az olajipar és a kémiai ipar nagyban használ ilyen karbokationos eljárásokat.- Gondolom, nem titok az anyagi elismerés sem...- Hozzávetőleg egymillió dollárt kapok.- Professzor úr hol folytatta tanulmányait?- Budapesten, a Műszaki Egyetemen szereztem diplomát, 1956-ban távoztam Magyarországról. Rövid ideig Kanadában dolgoztam, majd Bostonban éltem. Los Angeleshez tizennyolc éve kötődöm: nagyszerű munkalehetőséget kaptam, és itt az élet is nagyszerű. A fiaim ugyancsak Los Angelesben élnek, egyikük ügyvéd, a másik pedig egy pénzügyi cégnél dolgozik.- A tudományos kutatás mellett tanít is. Képes e két tevékenységét rangsorolni?- A tanítás és a kutatás számomra szétválaszthatatlan, hiszen magasabb fokon egymást kiegészítik.- Van magyar munkatársa is?- Mindenekelőtt Judit, a feleségem, akivel negyvénöt éve Before a jubilant champagne toast, Oláh addresses a crowd of colleagues, graduate students and friends at the Loker Hydrocarbon Research Institute. The world's eyes were trained on USC as international media flocked to cover the story. Elkötelezve a kutatásra Dr. Oláh György Nobel-díjának visszhangja a USC egyetemen Szerdán, október 12-én reggel a Los Angeles-i magyarok körében futótűzként terjedt el a hír, hogy Dr. Oláh György profeszszort, a University of Southern California (USC) vegyi kutató intézetének igazgatóját az idei vegyészeti Nobel-díjjal tüntették ki. A világhírű szénhidrogénkutató (hydrocarbon - nem tévesztendő össze az ételeinkben lévő szénhidrátokkal) magyar hazánk szülötte, egyetemi tanulmányait a budapesti Műszaki Egyetemen végezte, és velünk együtt menekült a kommunista diktatúra elől 1956-ban. Amerikának 41. - hazánknak pedig 12. Nobel-dijas kitüntetettje. Az Alfred Nobel Díjat minden évben nyolc tudósnak ítéli oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Dr. Oláh a kémiai dijat egyedül nyerte, így az azzal járó 930 ezer dolláros összeget senkivel sem kell megosztania. • A díj ünnepélyes átadására Stockholmban december 10-én kerül sor. A számunkra nagyszerű hírt az egyetemen azonnali sajtókonferencia, majd egy izzó légkörű fogadás követte, melyen Dr. Oláh magyar tanár kollégái is részt vettek. Pete Wilson kaliforniai kormányzó üdvözlő táviratában a következőket írta a magyar kitüntetettnek: "On új lapot nyitott a szénhidrogén-kutatás történetében, és a USC-t ezen kutatás központjává tette. Nagy nap ez a mai Los Angeles és egész Kalifornia számára: arra emlékeztet, hogy az A Nobel-díjas Dr. Oláh György íróasztalánál élek együtt. Ő is kémikus, s mellesleg a család pénzügyminisztere. Nemrég nyugdíjba ment. De magyar az intézetünk igazgatóhelyettese, Aniszfeld Róbert is.- Magyarországon is vannak partnereik?- Kooperációs programon dolgozunk a szegedi egyetem szerveskémiai tanszékével, s gyakran érkeznek ottani kollégák hozzánk. A nyáron Molnár Árpád professzor járt itt, akkor fejeztük be közös monográfiánk írását a szénhidrogén-kémiáról.- Mikor járt legutóbb szülőhazájában?- Tavaly, azt megelőzően pedig három éve, amikor a Magyar Tudományos Akadémia dísztagjává választottak. Terveink szerint tavasszal utazunk ismét Magyarországra a feleségemmel. Egy tudós aligha vonul nyugdíjba. Mégis: most, a Nobel-díj birtokában foglalkoztatja-e a visszavonulás?- Semmiképp sem! Holnap ugyanúgy bejövök a tanszékemre, mint eddig. Majd a természet és a jó Isten mondja meg, mikor hagyjam abba... Egyelőre még nagyon aktív vagyok.- Harsányi professzor úr egy nappal ezelőtt kapott Nobel-díjat. Ismerik egymást?- Eddig még nem találkoztunk, de remélem, hogy decemberben, Stockholmban, a díj átvételekor személyesen is megismerhetem és gratulálhatok neki... Ahhoz képest, hogy milyen kis nemzet a magyar, nagyszerűnek érzem ezt a kettős sikert. Harsányi Jánost nehéz telefonon elérni. Ahogy valaki leteszi a kagylót, máris újabb gratuláló jelentkezik.- Szeret játszani, professzor úr? - kérdeztem, amikor végre mégis rám került a sor.- Nem, a játék egy idő után untat. Fiatal éveimben sakkozegyetemek milyen mértékben vál- tam ugyan, pókerezni viszont toztathatják meg mindnyájunk egyáltalán nem tudok. jövőjét." - Nobel-díjjal jutalmazott ku-Dr. Sample, az egyetem rekto- tatása mégis a játék elemeire ra így nyilatkozott: "Itt van egy épül... ember, aki - elkötelezve a kuta- - Nézze, akár a sakkban, a tásra, elszánva a kemény munkára - átváltoztatta a szerves kémia egész területét és új lehetőségeket mutatott a vegyészeknek világszerte. Az egyetemet eddig főként sikeres futballcsapata miatt ismerték általában, de most mint világklasszisú kutató egyetem válik híressé, vonzván a legjobb professzorokat és kutatókat, ami még több tehetséges és nagyigényű diák beiratkozását fogja eredményezni. A USC Nyugat-Amerika leghíresebb magán egyetemévé nőtte ki magát." Dr. Oláh György rendkívül közvetlen ember, a kitüntetést is szerényen fogadta. "Ez a kitüntetés nemcsak nekem szól, hanem kutató diák-csoportomnak is, akiknek a munkáját most világszerte elismerik. Ez a nap örömünnep az egész USC egyetemnek is" - mondta a világhírű tudós a sajtó képviselőinek. Dr. Oláh György 1977-ben jött városunkba, amikor az egyetem Loker szénhidrogén-kutató intézetének igazgatói állását foglalta el. Felesége, Judith Ágnes ugyancsak vegyész, két fia ifjabb György és Ronald, a USC-n végzett. Márton András, a Magyar Köztársaság főkonzulja telefonon üdvözölte jeles hazánkfiát, és mi, Los Angeles-i emigráns magyarok is büszkén gratulálunk világhíressé vált testvérünknek. Petrovai Szabolcs gazdasági életben, sőt a politikában is számolni kell az ellenfél várható lépéseivel. Ahhoz, hogy például a három nagy amerikai autógyár, a Ford, a General Motors és a Chrysler versenyképesek legyenek, tudományos módon kell kikövetkeztetni a másik reakcióját. Nagyon leegyszerűsítve ez a game theory, vagyis a sakk meg a póker elemeit is alkalmazó játékelmélet lényege.- Ön egy másik amerikai, meg egy német tudóssal közösen osztozik a Nobel-díjon, Miként működtek együtt?- Hadd bocsássam előre, hogy sok szempontból a zseniális magyar matematikust, Neumann Jánost tekintem mesteremnek. Bár a világháború előtt, Magyarországon, gyógyszerészetet tanultam, de már ott is foglalkoztam közgazdaságtannal. Később, amikor - már idekint - Neumann professzor úr munkatársa lehettem, ő terelt a matematika felé. A játékelméletet voltaképpen Neumann János kezdte kidolgozni, s amerikai munkatársam, a princetoni egyetemen tanító John F. Nash már e témában is együtt dolgozott vele. Harmadik társunk, Reinhard Selten, Bonnban professzor.- Harsányi professzor úr mióta él az USA-ban?- Csak 1956 után telepedtem le, jóllehet, Magyarországot menyasszonyommal és későbbi feleségemmel már 1950-ben elhagytuk. Kalandos úton jutottunk Nyugatra: a Fertő tavon, vízen és mocsáron keresztül menekültünk. Azt követően ért a meglepetés: az Egyesült Államok csak 2030-ra adott volna beutazási engedélyt. Ausztráliában kezdtük meg közös életünket... Magyarországra jóidéig nem mehettünk, de mostanában már gyakran visszajárunk.- Mikorra tervezi következő látogatását?- Jövő nyáron szeretném ismét felkeresni azokat a barátaimat, akikkel együtt jártam középiskolába, vagy egyetemre. Szerencsére még sokan élnek közülük. Földes Tamás TRIMARK TRAVEL LAX - BUD - LAX $795.- + tax LAX - BUD O/W $525.- + tax LAX - PARIS - LAX $599.- + tax LAX - LONDON - LAX $599.- + tax LAX - CHICAGO - LAX $298.- + tax Első osztályú jegyek 70 százalékkal olcsóbban! Bővebb információért hívják Lászlót! Tel.: (310) 284-6822, 1-800- 455-5603 PROPERTY MANAGEMENT Personal Asset Management and Real Estate Consultant Hívja bizalommal Rosenberg Gábort GABE MANAGEMENT & LOANS (818) 785-5773 Minden ingatlannal kapcsolatos ügyben Lakás, iroda, és üzlethelyiség kiadás a specialitásom liyjlllUj t^gyarljirlap gj