Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1994-09-23 / 36. szám
Köszönet és kérés (Helyzetjelentés a Dunáról) Ez év tavaszán, a Magyar Környezetvédelmi Alap (MKA) megkérte a magyarságot, hogy képviselőiknek írott levelekkel támogassák a Duna visszaterelésére kidolgozott Kompromiszszum Tervet. A Fehér Ház titkársága pár hónapja azt jelentette, hogy Clinton elnök 141 ilyen levelet kapott. Ha Ön, kedves olvasóm, egyike azoknak, akik írtak, fogadja őszinte köszönetünket, mert Önnek az az egy levél megírása talán nem tűnt nagy áldozatnak, de amit azzal elért, azért az összmagyarság háláját érdemelte ki. Ennek a 141 levélnek volt köszönhető, hogy Göncz és Kovac elnökök látogatásakor Bili Clinton kikérte véleményüket a Kompromisszum Tervről. Mivel Göncz elnök úr nem ismerte azt, a MKA-tól fax-on kért egy másolatot, melynek egy rövidített változatát Horn Gyula miniszterelnök úrnak is megküldtük, s annak lényegét az alábbiakban ismertetjük: A Kompromisszum Terv A Magyar Környezetvédelmi Alap a következő elemekből álló kompromisszumot javasolta a bősi kérdésben: A C-variáns felszámolása, a bősi erőmű átépítése és a Dunakiliti meder-duzzasztással való (tározó nélküli) beindítása után, Bős mint folyamatos erőmű üzemeljen, s teljes áramtermelése maradjon szlovák tulajdonban. Az áramtermelés alacsony vízálláskor szüneteljen, ilyenkor az oldalcsatorna íegyen állóvízű. Magyarország Dunakilitinél termeljen áramot, s azzal törlessze az Ausztria felé fent álló tartozását. A térség Hainburgtól Gönyűig váljon "Európai Szabad Zónává", melyben az igazolványaikba ütött pecsét révén szabadon közlekedhessenek, vállalhassanak munkát a térség lakói. E megoldás az érintett felek érdekeit a következőkben szolgálná: Szlovákia: Bősnek teljes áramtermelése Szlovákiáé maradna, megépülhetne a pozsonyi kikötő, biztonságossá válna a jelenleg veszélyes és leromlott erőmű. Magyarország: Visszanyerné határfolyóját, s Dunakilitinél a vízelosztás csapját. Nagymaros nem épülne meg, megmenekülne a világ legszebb tája: a Dunakanyar. Németország Ausztria: Javulna a hajózás, mert az oldalcsatorna egész éven át üzemelne, s a Duna természetes medre is hajózható maradna. (A dunakilitii turbinák beszerelésekor egy második zsilip is épülne, nagyobb hajók számára.) USA, Európai Közösség: Igazolást nyerne, hogy működőképes az "új világrend": képes a nemzetközi feszültségeknek békés úton történő megoldására. E "sikerélmény" ára kevesebb, mint pár repülőé: Amerika fedezné a meder-duzzasztás költségeit, az EK pótolná az átépítés alatt kieső áramot. A Világ: Megmenekülne és XIX. századi állapotába térne vissza az emberiség közös kincse, a szigetközi árvidék, a jégkorszak óta fentmaradt deltája a néhai Pannon tengernek. A Térség: A térség lakói az építkezés alatt 10.000 munkaalkalomhoz jutnának, megmenekülne ivóvíz készletük, mezőgazdaságuk, a védett területen kifejlődő ökoturizmus állandó munkaalkalmakat teremtene számukra és az "Európa Szabad Zóna" révén az e térségben lakó három nép tagjaiban kialakulna az összetartozási tudat, mely katalizátora lehet később egy szélesebb körű megbékélésnek, összefogásnak. A fenti terv egy év alatt végrehajtható, tehát idén októberben visszaterelhető a Duna, s jövő októberben, beindítható a helyreállított bősi és a tározó nélküli dunakilitii erőmű. Amennyiben a magyar és szlovák kormányok kívánják azt, a Magyar Környezetvédelmi Alap még idén őszszel kérelmezheti, hogy az USA Szenátusa tartson kihallgatást a terv támogatásáról. Magyar-Szlovák tárgyalások Július végén az a hír terjedt el, hogy az augusztus 5-re tervezett, miniszterelnökök közötti tárgyalás eredményeként lehetséges, hogy Nagymaros mégis megépülne. Az MKA ekkor levél, távirat és fax kampányt indított azzal a céllal, hogy meggyőzze a magyar kormányt e lépés tragikus következményeiről. Köszönjük Önnek is kedves olvasóm, ha részt vett ebben a kampányban, mert akkor Önnek is köszönhető, hogy ilyen felelőtlen megegyezés nem született, s a Dunakanyarban idén novemberben megindul a körgát bontása. A miniszterelnökök közötti tárgyalás döntése alapján, augusztus végén megindultak a "szakértői tárgyalások", melynek egyik főcélja, a Szigetköz vízellátásának rövidtávú, átmeneti megoldása. Szakértői tárgyalások A szakértői tárgyalásokat illetően az MKA a következő nyilatkozatot tette: Nem jelent megoldást a három alternatíva, melyekről a tárgyalások folynak, mivel: * A szivattyúzás nem megoldás, mert az az öreg Duna (4 métert, 12 lábat) esett) maradék kis vizéből venné el a vizet drágán üzemeltetett szivattyúkkal. * Nem jelent megoldást a fenékküszöbök építése sem, mert az csak az öreg Duna kevés vizét tenné egyben álló vízzé, lehetetlenné tenné a hajózást és a mérges-iszap lerakódás, illetve algásodás révén megrontaná 3 millió ember ivóvízét. * Nem megoldás a Dunakiliti-i duzzasztómű beindítása sem, mert egyrészt az a tározó-tó létrehozásával megrontaná a vízminőséget, másrészt Szigetköz vízellátásán nem segítene, mert Dunakiliti a Szigetköz nyugati végében van, s ezért a vízszintet a Szigetköztől nyugatra emelné, míg a Szigetköz többségében nem emelné, hanem (a medermélyülés miatt) még csökkentené is. Ezért a duzzasztást Dunakilitinél csak akkor szabad megkezdeni, amikor a Dunacsún-i mederzárat már eltávolították, s a Dunát már visszaterelték eredeti medrébe. A duzzasztást ekkor is csak "mederduzzasztás" formájában (a meder beszükítésével, tározó tó nélkül) szabad végrehajtani, s a duzzasztás eme formáját viszont végre kell hajtani az egész szigetközi térségben, tehát Dunakiliti alatt is. A meder-szűkítéssel való duzzasztás megőrzi a víz turbulenciáját, megakadályozza a mérges iszap Teüllepedesét, s egyben biztosítja a hajózást is. Tüntetés Bősön Kérjük Önt Kedves Olvasónk, hogy ha Magyarországon tartózkodik, úgy legyen velünk október 22-én Bősön, míg ha nem, úgy segítsen abban, hogy minél több buszt bérelhessünk. Pár éve 40.000 osztrák állampolgár megmentette a Hainburg-i Duna-szakaszt azzal, hogy odament, s leállította az építkezést. Október 22. a Duna elterelésének második évfordulója. Ekkor, egy nemzetközi felvonulással kívánjuk megmutatni, hogy mi is képesek vagyunk arra, amit az osztrákok már megtettek. A tüntetésen ott lesz és az amerikai lapokat tudósítja majd a világ egyik legnevesebb környezetvédelmi tudósítója, Dennis Hayes, ott lesz a Prága-i Greenpeace, szlovák, osztrák, német és távolabbi környezetvédők. Azokkal, kik maguk vezetnek, délelőtt 11-kor találkozunk a Bős-i templomnál. Azokat, akiknek van üres hely a kocsijában, kérjük, jöjjenek reggel 7:30-ra a Keleti pályaudvar Kerepesi úti oldalára, s vegyenek fel azok közül, kiknek nincs kocsija. Innen indul az MKA által bérelt 10 busz (melyek bérlésére elköltöttük minden tartalékunkat, de melyek számát növelni fogjuk, ha kapunk további támogatást). Az amerikai magyarság közül eddig a connecticuti Nyárády Elemér és a chacagoi Gutay László jelentették be buszok indítását. Az utóbbi Mohács- Paks-Szolnok útvonalán hozza majd a Tolna megyei résztvevőket. Az MKA budapesti szervezete VCR szalagos előadásokkal, plakátokkal, szórólapokkal dolgozik az országos méretű felvonulás sikeréért, s felhívással fordult az iskolákhoz, gyárakhoz, egyházakhoz, hogy ők is indítsanak buszokat. Lipták Béla Tájékoztató jellegű árfolyamok 1 USA dollár * Argentína, peso (ARP) 1,00 Afganisztán, afgani (AFA) 2 601,18 Algéria, dinár (DZD) 38,03 Angola, új kwanza (NKZ) 94 670,00 Banglades, taka (BDT) 39,50 Bolívia, boliviano (BOB) 4,66 Brazília, cruzeiro real (BRR) 0,89 Ciprus, font (CYP) 0,47 Dél-afrikai Köztársaság, rand (ZÁR)” 3,58 Dél-Korea, won (KRW) 803,68 Egyesült Arab Emirátusok, dirham (AED) 3,67 Egyiptom, font (EGP) 3,39 Etiópia, birr (ETB) 5,45 Fülöp-szigetek, peso (PHP) 26,25 Ghana, cedi (GHC) 970,44 Guinea, frank (GNF) 977,13 Hongkong, dollár (HKD) 7,73 India, rúpia (INR) 31,37 Indonézia, rúpia (IDR) 2 161,85 Irak, dinár (IQD) 0,31 Irán, riál (IRR) 1 737,07 Izland, korona (ISK) 68,30 Izrael, sékel (ILS) 3,02 Jamaika, dollár (JMD) 31,46 Jemen, riál (YER) 57,03 Jemeni NDK, dinár (YDD) 0,44 Jordánia, dinár (JÓD) 0,70 Katar, rial (QAR) 3,64 Kenya, shilling (KSH) 55,38 Kína, jüan (CNY) 8,58 Kolumbia, peso (COP) 813,73 Libanon, font (LBP) 1 672,94 Líbia, dinár (LYD) 0,31 Malajzia, ringitt (MYR) 2,55 Málta, font (MTL) 0,37 Marokkó, dirham (MAD) 8,81 Mauritius, rúpia (MUR) 17,41 Mexikó, peso (MXP)‘ 3,38 Mozambik, metikál (MZM) 6 175,48 Nigéria, naira (NGN) 22,00 Pakisztán, rúpia (PKR) 30,56 Peru, új sol (PES) 2,23 Srí-Lanka, rúpia (LKR) 49,17 Szaúd-Arábia, riál (SÁR) 3,75 Szingapúr, dollár (SGD) 1,50 Szíria, font (SYP) 20,51 Szudán, font (SDP) 31,11 Tanzánia, shilling (TZS) 512,23 Thaiföld, baht (THB) 24,97 Törökország, líra (TRL) 31 464,00 Tunézia, dinár (TND) 0,97 Új-Zéland, dollár (NZD) 1,67 1994. október 15-én 1994. október 16-án szombat este 6 órakor vasárnap d.u. 3 órakor a LOS ANGELES THEATER CENTER-ben (514 So. Spring Street, Los Angeles, Tel. (213) 485-1681 Parkolás zárt garázsban (security building) A THÁLIA STÚDIÓ bemutatja Zilahy Lajos FATORNYOK c. drámáját 3 felvonásban Szereposztás: Kriegs Rudolf mérnök Kriegsné Borcay Klára Kriegs Árpád, a fiuk Az öreg Borcay Kálmány Balázs Janka Otto Irén, a felesége Lajos Hrotkó Csaba Oss Enikő Bihari Gábor Pánczél Iván Varga Tibor H. Bodnár Emőke Dr. Németh Károly Redl Edit Szoboszlay Sándor Történik Budapesten, a világháború előtti nyáron Rendező: Szombati Gille Ottó A Nagyváradi Szigligeti Színház főrendezője, mv. Technikai rendezés: Szemethy Baby és Szemethy Péter; Díszlet: Bene Mózes; Maszkmester Bognár Amy; Színpadmester Szoboszlay Sándor Jegyrendelés az összeg előzetes beküldésével: (805) 495-7285; (805) 494-1327 Helyárak: $20.- Gyerekjegy $16.- (az utolsó két sorban) Októberben újra nyílik a Catering Department a Valley Center RADISSON HOTELBEN Miért fontos ez a magyaroknak? Mert a Food & Beverage menedzser a magyar NAGY JOSEPH, aki megkülönböztetett figyelemmel áll honfitársai rendelkezésére. A felújított, modernül berendezett RADISSON HOTEL termei alkalmasak 50-500 személyes partik, bálok, ünnepségek, esküvők, bankettek rendezésére. Előnyös árak, remek konyha, kifogástalan kiszolgálás, biztos siker! Ha bármilyen rendezvényt terveznek, lépjenek érintkezésbe Nagy Joseph menedzserrel: CATERING DEPARTMENT 15433 Ventura Blvd., Sherman Oaks, CA 91403 (818) 981-5400, Ext. 7480 TÁMOGASSA A MAGYAR MŰVÉSZEK RÁDIÓMŰSORÁT! A nyolc éve működő színvonalas magyar rádióadás megszűnik, ha működtetői nem kapnak gyors anyagi segítséget. Hirdessen a Magyar Rádióban! Adás szombaton d.u. 4-kor a KTYM, 1460 AM adón. Hívják Czövek Istvánt a (818) 791-0852, Csapó Tamást a (818) 895-5090-es számon. FANCY SALT WATER FISH KOI, GOLD FISH & REPTf LE QUALITY AQUARIUMS & SUPPLIES Fumi’s 939-5255 Fax:(213)939-0085 Tropical Fish & Birds 4427 W.PICO BLVD. L.A., CA 90019 (3 Block West of Crenshaw) Ha látni akarják a sok szép halat, nézzek meg a CSÁRDÁSBAN! FREMOR - SELTZER Seltzer & Beverages 13531 WENTWORTH ST. PACOIMA,CA 91331 Kristálytiszta szódavíz, málnaszörp Telefonhívásra házhoz szállítva Los Angeles és San Fernando Valleyben (818) 780-5977 (818) 982-1760 amerikai mm