Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1994-09-09 / 34. szám
Folytatás az 1. oldalról fizetésének felemelését is elhalasztották. Az MSZP kijelentette, hogy koalíciós partnerétől függetlenül önálló polgármesterjelölteket kíván indítani. Az SZDSZ főpolgármester-jelöltje Demszky Gábor. Horn Gyula miniszterelnök beköltözött Antall József volt rezidenciájába. SZ.L. Tanácsadók tiszteletdíj nélkül (MN) Horn Gyula jelenlétében megtartotta első ülését a miniszterelnök tanácsadó testületé, amelynek elnöke Medgyessy Péter lett, tagjai Bánfalvy István, Bródy András, Gombár Csaba, Hetényi István, Kemenes Ernő, Lengyel László, Petching Mária Zita, Tamás István, Vértes András: állandó meghívott Surányi György. Horn az alakuló ülést követően elmondta: független, a kormányhoz szakmailag, politikailag nem kötődő testület jött létre. Tagjai tiszteletdíj nélkül végzik munkájukat, kötetlen véleménycserét folytatnak a gazdaságpolitika, a szociálpolitika témáiról, az ország helyzetével összefüggő kérdésekről. E személyek szavának súlya van, de a testület semmiben nem hoz döntést. A kormányfő kikéri a véleményüket a szeptember 27-i parlamenti beszéd anyagának összeállításakor is. Kifejtette: szóba sem jöhet, hogy Medgyessy Péter Békési László hatalmi egyensúlya lenne. Medgyessy elmondta: a testület tagjai hangsúlyozták függetlenségüket, munkamódszerük a kötetlen beszélgetés lesz, melynek során sokféle nézet kerülhet felszínre. Nem rendszeresen ülnek össze, hanem ahogyan a feladatok azt megkívánják. HUNYADI MÁTYÁS MUNKAKÖZÖSSÉG 105 SZ. KANADAI MAGYAR ÖREGCSERKÉSZ CSAPAT 42 JUANITA DR„ HAMILTON. ONTARIO. L9C 2G3 CANADA TEL. és FAX; (905)389-0248 sfflaiK sssssBaaiwg Hálás köszönettel közöljük az 1994 január 1-töl, augusztus 15-ig beérkezett adományok jegyzékét, államok szennt csoportosítva. NÉV____,_____ |ALU| ADjNEV |ALU| AD [NÉV |ALU| AD The Corvin History Soc. AB 10C Mr. &Mrs.^jyula Fehér , NJ 100 Msgr. Dr. K. Henkey ON 100 Mr.&Mrs. Leslie Feher A3 50 Mr. Stephen Gulyas P.E. _ NJ 50 Mr. John Horvath ON 25 j Mr. György Lesko AB 100 Mr. Otto Hamos_________NJ 50 Or. László Jeney ON 200 • Széchényi Society, Inc., AB 760 Mr. Balazs Hunyadi NJ 10 Ms. Margit Kaffka ON 50 Dr. Imre Csapó BC 100 Mr. Nándor Jenofi NJ 250 Mr. Bela Koczor ON 50 Mrs. Ilona Keresztes BC 50 Mr. & Mrs. L. Kerkay NJ 100 Dr. & Mrs. L. Kontur ON 400 Mr. & Mrs. M. Kertesz BC 50 Mrs. Maria Nagy NJ 100 Dr. Sándor Magyar ON 100 Mr. S. PAL BC 100 Prof. & Mrs. A. Prekopa NJ 100 Mr. Nick Mates ON 300 Mr. Frank Pendl BC 50 Mr. Joseph Teszar NJ 20 Mr. Nicholas Mezes ON 200 Mr. Stephen Pungor BC 50 Mr. Thomas L. Vajtay NJ 250 Mrs. Julia Nemeth ON 50 Mr. E. Schuller BC 25 Mr. Francis Bessenyey NY 150 Mr. Michael Pal ON 20 Mr. Stephen Sothy BC 25 Mrs. Eva Bessenyey NY 100 Mr. Rudolph Pechy ON 100 Mr. Oliver Szerze BC 40 Mr. Gabriel de Csepel NY 200 Mr. Rudolph Pechy ON 100 Frau Eva Jekelfalussy D 100 Dr. Abel Lajtha NY 10 Mr. S. Piller-Tahy ON 100 Mr. George M. Ballun CA 10 Dr. László Osvath NY 100 Mr. V. R. Sumeghy ON 50 Mr. John Balogh CA 20 Dr. Zoltán Ovary NY 50 Mr. & Mrs.S. Szaiay ON 25 Mr. John Balogh CA 50 Mrs. E. Rath-Mandy NY 50 Mr. Julius Szentkuti ON 10 Mr. Emery G. Dora Jr. CA 10 Mr. A. Z. Szappanos NY 30 Mr. József Telek ON 50 Mr. Anthony Greger CA 50 Mrs. Eva Szenorey NY 50 Mr. Joseph Telek ON 50 .-3<»rb>tpk K8k. CA 100 Ms. Julianna Tiger NY 50 Dr. Eva Tihanyi ON 10 j Mrs. Agnes P. Maticza CA 100 Mrs. Lujza Varosy NY 40 Mrs. E. Tomory ON 20! Dr. Ervin Poka CA 10 Mrs. Etu Alapi OH 40 Mrs. Julia Tudós ON 20 1 Hungarian Reforned C. CA 100 Mr. & Mrs. G. Jalics OH 50 Mr. József Vámosi ON 200 Mr. Ferenc Si dl o CA 30 Mr. Ernest Kalnoky OH 100 Mr. Leslie Vegvan ON 10 Mr. John Torocsik CA 50 Mrs. Edit K. Lauer OH 250 Mrs. M. Zydron ON 25 Mrs. Emko Wargha-Oss CA 25 Mr. Ferenc Palvagasi OH 5 Mr. E. F. Kemenes PA 10: Mr. Andrew D. Zsoter CA 100 Mr. John S. Torontáli OH 10 Mr. & Mrs. J. Marosan PA 10 Mrs. M. Pattantyús FL 20 Mrs. T. M. Bajnoczi ON 100 Mrs. Margit Mentler PA 20 Prof. Andrew L. Simon FL 50i Mr. Joseph Baranyai ON 100 Mrs. Marta Berta PQ 200 Mr. & Mrs. Z. Szabados FL 20 Mr. Oscar Bartha ON 70 Dr. D. D. Boronkay PQ 40 Dr. Marta Szep FL 50 Mr. Julius Bartna ON 100 Dr. Gabor Both PQ 200 Mr.&Mrs. E. Tamaska FL 25 Dr. Tibor Blank ON 100 Mr. E. de Koos Eng. PQ 100 Ms. Julia Gulden H 100Í Mr. Barnabas Bozoki ON 30 Dr. Edward Chaszar VA 300 Ilona Nanasi úrasszony H 110j Mrs. Esther Csiga ON 50 Mr. Leslie Thinnger VA 20 Ms. I. Kasza-Szentirmay IL 30I Mrs. Ilona A. Elek ON 100 Mr. Mathew Eszes Wl 25 Mr. Gabor M. Zsoinay IL 301 Mr. Peter Fratnts ON 100 Mr. Frank Horvath Wl 50 Mr.&Mrs. E. Csóka MA 301 Mr. Elemer Gabn ON 50 Mr. László L. Marton Wl 100 Mr. W. Schenck-Szill MA 501 Mr. Michael Gocset ON 25 Mr. F.F. Androczy WV 25 Dr. Géza C. Kuun NB 20 Mr. Louis Gyon ON 100 Mr, istvan Bognár NJ 50 Mr. Steve Han____________ON 25 _______________________________ A Hunyadi Mátyás Öcs. Munkaközösség tagjai a könyvakció kapcsán ónként vállalt munkájukért semmiféle címen fizetést nem kapuk. A HOLLO általában 1600 példányban jelenik meg. Ebből a K.MCSSZ 800 darabot küld szét A többit 82 adakozóink, valamint számos otthoni és kmn újság, állami vezetők, magyar egyetemi tanárok és kutatok kapják. A nyomtatás és a postázás mindig a legolcsóbb módon történik Általában az amerikai címekre Ganieldröl, Buííaloból vagy Honoluluból, Kanadában KamiHonboi és Vancouverből. Magyarorszagi címekre Budapestről küldjük szét. Az Öregcserkész Könyvakció 1994. augusztus 18. A Nemzeti Tájékoztatási Irodától kapott 1,200.000 forintból az alábbi könyveket vásároltuk meg: 100 Rónai: Tha Atlas of Central Europe 100 Köpeczi: History of Transylvania (Short edition) 300 Carp: Holocaust in Romania A könyvek már útban vannak. Valamikor szeptember közepére várjuk a szállítmányt. Mivel ezekből a méregdrága könyvekből kevés van, csak igénylésre postázzuk a példányokat. A felajánló leveleket csak a legfontosabb egyetemi, illetve kutatóintézeti könyvtáraknak küldjük el. Még kellene belőlük vagy 3-400 darab. Kiadási programunk helyzete: Borsody István: The New Central Europe című könyve kész, raktárunkban van. Chászár Ede: The International Problem of National Minorities című műve hetek alatt nyomdakész. Baj az, hogy a KUM nyomatta volna ki számunkra e könyvet, de zárolták májusban a nyomtatásra félretett pénzt. írtunk ugyan Kovács László külügyminiszternek, amelyben az összeg felszabadítását kértük, de a mai napig nem kaptunk választ. Amennyiben két hónapon belül nem kapunk pozitív választ, kénytelenek leszünk e fontos könyvet a saját költségünkön kinyomatni. E három kötetet fogjuk postázni novemberben. Lépéseket tettünk két rendkívül fontos könyv megírására: 1. Magyarország szerepe a Szovjetunió szétrombolásában. Erre már csak azért is szükség van, mert ma már imitt-amott nagyobb hitelt adnak a cseheknek ezen a vonalon, mint nekünk. 2. Egy új stratégia kidolgozása 2 KTH7//H27TO^«1994. szeptember 9. Közép-Európa számára, amely hazánknak is nagyobb fontosságot és méltó szerepet biztosítana. Mindkét könyv szervezési munkálatai elkezdődtek és hat hónapon belül szeretnénk befejezni a nyomtatást. Az otthoni CD-ROM HUNGARY akció valószínűleg kiszenvedett. Kénytelenek vagyunk tehát ezt is magunk megcsinálni, legalább a történelmi részt. Elektronikai szakértelem van, könyveink kézben vannak, s valószínűleg pénzt is kapunk rá az egyik kanadai magyar szervezettől. A szervezést ezen a vonalon is elkezdtük. Ha megkapjuk a pénzt, hat hónapon belül ez is készen lehet. Ha mégis megcsinálják az otthon tervezett komprehenzív lemezt, a történelmi részt már készen kapják. Kétségbeejtő, hogy pillanatnyilag legalább tizenkét könyvet kellene előkészítenünk és kinyomtatnunk, amelyekkel végre teljesen kibontakozhatna szellemi ellentámadásunk, de nincs rá elegendő pénz. Mindössze két közepesen kereső személy évi jövedelméről volna szó, vagy egy rokontalan honfitársunk hagyatékáról: 60-70 ezer dollárról. Adott esetben ennyin múlhat Magyarország jövője. Az idő sürget. Az Európai Unió csatlakozásai rövidesen elkezdődnek. Ctiási előnyökkel járna, ha meg tudnánk előzni legalább Romániát és Szlovákiát. Egy összehangolt komoly propagandával talán el lehetne érni, hogy ne a többi állammal összeboronálva kerüljünk be. Jó volna, ha a magyar szervezetek nemcsak jótékony célokra gyűjtenének, hanem egyik-másik könyvünk saját kezelésben való kiadásával komoly nemzetpolitikai tettekkel írnák be nevüket a magyar történelembe. Magyaródy Szabolcs Járványveszély Ukrajnában Az ukrán hatóságok minden Oroszországból érkező vonatot alaposan ellenőriznek, hogy megakadályozzák a kolera behurcolását. Hivatalos moszkvai adatok szerint eddig már 14-en meghaltak és 478-an megbetegedtek kolerában az Oroszországhoz tartozó Dagesztánban. Mivel a dagesztáni karanténból Moszkvába szökött 24 kolerás beteg, akiket azóta sem találnak, a járvány ellenőrizhetetlenül sok helyen elterjedhet. Ugyanakkor Ukrajna három körzetében lépfenés megbetegedéseket tapasztaltak. A legkomolyabb a helyzet a Krím-félszigeten, ahol már 20 beteget regisztráltak, egyikük meg is halt. A lépfene háziállatokról, főleg szarvasmarháról és juhról az emberre is átterjedő, sebeket okozó heveny fertőző betegség, főleg mocsaras, lápos vidékeken fordul elő. Az utóbbi hónapokban sok vérhas-megbetegedést isjelentettek Ukrajnából, kilencen meg is haltak a kelet-ukrajnai Dnyepropetrovszkban. CSAK CSÜTÖRTÖK SPECIÁL! HALÉTEL ÉS CIPÓ A CSÁRDÁSBAN ALL DIRECTIONS TRAVEL ROBERT vagy DON készséggel áll rendelkezésére! Early Bird Special for the 1994-95 winter season LAX-BUD-LAX $653 plus tax BUD-LAX-BUD $687.- plus tax (Szeptember 15-ig kifizetve) Nyári áraink: LAX-BUD-LAX $835.-+tax BUD-LAX-BUD $790.-+tax LAX-NEW YORK-LAX $318.Hívjon egyirányú olcsó jegyeinkért! ŐSZI SPECIÁLIS AJÁNL A TÜNK! LAX-HONOLULU RT. $ 219-től LAX-MAUI S239-MI (310)271-8434 (800)243-8434 9080 Santa Monica Blvd.,Los Angeles, CA 90069 CSÁRDÁS MAGYAR ÉTTEREM 5820 Melrose Avenue Los Angeles, CA 90004 (213) 962-6434 Finom magyar ételek és borok nagy választékban Friss kenyér és cukrászsütemény rendelésre is Nyitva minden nap ebédre és vacsorára FÁCÁN EUROPEAN MEAT & DELI 7862 Santa Monica Blvd. Los Angeles, CA 90046 213-848-8160 Friss húsok, füstölt áruk, mititéj, zöldség, gyümölcs, nagy választékával várjuk kedves vevőinket Dezső és Jevgeniy Amerikai MAGYAR HÍRLAP (Usrs-006-16l) American/Hungailun Journal * Weekly newspaper Megjelenik minden pénteken * Published every Friday except last week of June and first week of July Kiadja - Published by Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 13963 Sherman Way, Van Nuys, CA 91405 Telefon: (816) 786-0315 (818) 786-0686 Fax: (818) 786-4657 Kiadók: REKSZ Y. ILONA és JANCSÓ GYULA - Publishers Főszerkesztő: JANCSÓ ZSUZSA - Editor-In-Chief Főmunkatársak BÁROOSSYNÉ CLAIRE KENNETH DR. FERCSEY JÁNOS DR. CSETÖ F. ILDIKÓ DR. FRIEDMAN ANDREW SZEGEDI LÁSZLÓ DR. UDVARDY MIKLÓS A szerkesztőség munkatársai: Adler Júlia, Bauer György, Jack Hahn, Saáry Éva, Sulykos Ilona, Szabó László, Tamás Andrea, Váradi István Előfizetés egy évre a USA-ban $25.00 félévre $14.00 Előfizetés egyévreKanadában$40.00,Magyarországra$50.00 Subscription rates in the US. $25.00 fbrayear, $14.00forsix months Subscription rates in Canada $40.00, In Hungary $50.00 fora year. Second Class Postage Is Paid In Van Nuys, CA and at additional mailing offices FOSTMASTER: Please send address changes to Amerikai MAGYAR HÍRLAP 13963 Sherman Way Van Nuys, CA 91405 Bakáidéit kéziratokat nem őrzünk meg ée nem küldünk vlaazn. Minden cikkért szerzője telelő*. A közölt Iréeok nem ezükeégazerüon egyeznek meg a ezerkeeztőeég véleményével. A lapunkban megjeleni cikkek ét hirdetések még kivonatosan le, csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők ét, vagy eokszoroslhatók. A published ad la the result of e mutual agreement between publisher end edvertleer end doee not necessarily Indicate oonllrmeri publication.