Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)

1994-01-21 / 3. szám

KELL-E NEKÜNK OPERETT? Az operetthez háromféleképpen lehet viszonyulni. Lehet szeret­ni, utálni és közömbösnek lenni iránta. Meglétét tagadni fölösleges, szükségességét megkérdőjelezni úgyszintén. A műfajról egyet s mást érdemes tudni, például azt, hogy zenés-táncos vígjáték, neve pedig azt jelzi, kisopera. Tartalma általában érzelmes, szerelmi cselekmény. A játék típus szereplője rendszerint a primadonna a bonviván, a szubrett és a táncos komikus. Az operett a múlt század szülötte. Az 1800-as évek második fe­lében fejlődött ki a francia vígoperából és a német Singspielből, az­az a daljátékból. Szüleinek Hervé és Offenbach tekinthetők. Má­sodvirágzása e század húszas éveire tehető és Lehár Ferenc nevé­hez fűződik. A mai operett a klasszikustól eltér, revüsített és dzsesszesített változata vonzza a közönséget. Valójában belőle nőtt ki a kor zenés-táncos játéka, a musical. „Minden szerepre van alkalmas színészem” Szinetár Miklós a premierekről Főszerepben: Sáfár Mónika Sokan vallják, az operett vidéki műfaj. A fővárosban nem sokan lá­togatják. A Fővárosi Operettszín­ház igazi sikereit külföldön aratja. Elsősorban a valamikori monarchia területén hódít, no meg Németor­szágban. Szinetár Miklós, a teátrum igaz­gatója a minap baráti beszélgetésre invitált néhány újságírót. A közel­jövő terveiről, lehetőségeiről be­szélt.- Az operettközönség - a régi értelemben vett primadonnáért ra­jongó publikum - a múlté. S ennek prózai oka van. A műfaj barátai fö­lött eljárt az idő és a havi költségve­tésük sem viseli el ezt a kiadást. Feltehetően a gyerekek sem tudják, vagy nem akarják ezt Finanszírozni és mitagadás, a közbiztonság se a régi. Az idős nézők, valljuk be, nem szívesen mennek késő este a Nagy­mező utcából haza.- A fiatalok színházjárók, de nem ide igyekeznek, hanem prózai műveket néznek, vagy ha zenést, akkor hát musicalt és egy vékony réteg az operát. Az operett műfaját a gondos ítészek megutáltatták ve­lük. Emlékszem magam is arra, hogy középiskolás koromban mi­lyen mélyen lenézően beszéltek ne­künk értelmiségi körökben az ope­rettről. Nem hallottunk mást ké­sőbb sem, minthogy értéktelen, a dolgok lényegéről a figyelmet elvo­nó, habkönnyű valami. Helyét és szerepét, úgy tetszik, átvette a messziről jött musical.- Ezen nincs mit vitatkozni, hi­szen az új generációt elsősorban Webber érdekli, a rockszínházi pro­dukció a filmről is megismert musi­cal színpadi változata. Mi tagadás, nagy a konkurencia ezt illetően. Rajtunk kívül játszik musicalt szép számmal és sikerrel a Madách Szín­ház, a Vígszínház, a József Attila Színház. Ezért sem könnyű műsor­tervet összeállítani, hűnek maradni a hagyományokhoz és ugyanakkor újat teremteni. Mégis megpróbál­juk. Igazgatóságom óta tegnap este volt az első operettpremierem. Ja­cobi Viktor Leányvásár című, mondhatjuk legnépszerűbb operett­jét mutattuk be. Ebben a játékban olyan slágerek csendülnek fel, mint a Kettecskén, a No de méltóságos úr, a Tele van a szívem rejtelemmel stb. Fiatal, most végzett rendező, Tasnádi Csaba vitte színre, tele öt­lettel. A főszerepben azt a Sáfár Mónikát láthatja, hallhatja a közön­ség, aki a Mária evangéliuma című Tolcsvay műben debütált, még főis­kolásként a Madách Színházban. Partnere a fiatalok körében kedvelt rockszínházi művész, Sasvári Sán-. dor. Lord Mac Kinsley szerepére meghívtuk Bodrogi Gyulát. Bessyt Oszvald Marika, Eddyt Csere Lász­ló játssza. Volt ennek a premiernek némi aktualitása. Az izgalmas tör­ténet valahol a Vadnyugaton ját­szódik, Little Rock nevű kisváros­ban. Harrison, a dúsgazdag szená­torjelölt most érkezett ide kam­pányfőnökével és bájos lányával szavazókat toborozni. A mese ké­sőbb több szálon fut, kiderül belőle, hogy a bosszú és a szerelem igen közel áll egymáshoz, és az is, hogy a múlt fölött végül mégiscsak győz a jelen, mi több, a jövő. A darab hangszerelése a témából adódóan countrysra sikerült. Reményeink szerint a jövő év­ben lesz a premierje a Szép Heléná­nak. Most megkérdezhetné, hogy miért éppen Offenbach és miért ez a világhírű darab? Mert remekmű. És mert most olyan a társulat összeté­tele, hogy minden szerepre megvan az alkalmas színész. Azután ezt az operettet egyszer 1959-ben már volt alkalmam megrendezni. Most nyilván néhány dologról másként gondolkodom. Latabár Kálmán egyik legendás szerepére ez alka­lommal Antal Imrét kértem föl. Sáfár Mónika a Fővárosi Operettszínház űj tagja - név­rokona Sáfár Anikónak - úgy kezdi Nagymező utcai életét, hogy főszerepben mutatozik be. Jacobi Viktor Leányvásá­rában ő Lucy Hamson, Tom Migles, azaz Sasvári Sándor partnere. Az operettszínpadon szokatlanul komoly ifjú mű­vésznő úgy vélem meglepi a közönséget. Hangja az operett­világban megszokott szoprán­nál operaibb s ehhez emlékez­tetőül csak annyit, még főisko­lásként mutatkozott be a Ma­dách Színház színpadán a Má­ria evangéliuma címszerepé­ben.- Prózai színésznőként vég­zett Marton László osztályá­ban. Hogy került ide?- Szinetár Miklós hívott, és én nem tudtam és nem is akar­tam nemet mondani. Szívesen jöttem. A direktor úr még Ka­posvárra is eljött, hogy meg­nézzen a Csárdáskirálynő Sylvia szerepében. Megnézett a My Fair Lady Elisájaként ugyanott. Évekig tanultam Gencsy Sári­nál és most is tanulok tőle. Drámai szoprán a hangom, a szakemberek szerint koloratúr­­készséggel. Annyi bizonyos, nagyon szeretek énekelni.-Nem hiányzik a prózai szerep?- Mi tagadás ahhoz is na­gyon vonzódom. Kicsit hiány­zik. Nem szinkronizálok, nem hívtak még a rádióba, nem mondtam verseket. Pedig na­gyon szeretem őket még ebben a verseket alig olvasó világban is. Egyet meg kell vallanom: kívülről nem feltételeztem, hogy ennyi energiát és kon­centrálást igényel az operett műfaja. Itt valóban az az opti­mális, ha a színpadon a szerep­lő játszik, énekel és táncol.-Ez a színésszel kapcsolat­ban sem a tengerentúlon nem Nyugat-Európában nem szokat­lan igény. Nálunk még meglepő, ha a művész a pódiumon mind­háromra egyformán képes.- Bevallom, a Leányvásárt sem ismertem. A főiskolán le­nézték ezt a műfajt. Habosnak, könnyednek, értéktelennek tar­tották sokan. A hallgatók ép­púgy mint néhány tanár. Szóval itt a színházban kiderült, hogy lehet ezt nívósán is csinálni. Ne­kem nagy találkozást jelentett, hogy egy színpadon lehetek Bodrogi Gyulával, Sasvári Sán­dorral az operett ismert alakjai­val, Oszvald Marikával, Csere Lászlóval és a többiekkel. QUALITY ELECTRONICS WE HAVE AU THE BEST BBAMDS FOB LESS' NAGY VÁLASZTÉK EURÓPAI 220 Voltos nagy és kis háztartási készülékekben! • HŰTŐSZEKRÉNYEK • MOSÓ- ÉS SZÁRÍTÓGÉPEK • MOSOGATÓGÉPEK • VASALÓK * KÁVÉFŐZŐK és sok minden egyéb 110 és 220 Voltra egyaránt alkalmas készülékek , Videókazettáit bármelyik televíziós Televíziók az NTSC - PAL - SECAM szisztémára átállítjuk rendszerekre 1 ora játszási idő -10 dollar SZÁLLÍTUNK A VILÁG MINDEN RÉSZÉBE! 100% INSTANT FINANCING „.c (3 BLKSL 0F FA^Axfw! HOLLYWOOD (213)656-2475/82 Wo Never Carry Refurbished (B-Stock) Equipment nPTM NhFtrwz CATin.fi muSt present ad receTve these special, prices; ALL ITEMS ADVERTISED ARE PRICED AT 110V UNITS # FOR EXPORT ONLY VrtH III ■ IW*f I IV O PRICES INCLUDE CASH DISCOUNT 220V EUREKA • PORSZÍVÓGÉPEK KAMKORDER A FAIRFAX-TÓL HÁROM UTCÁNYIRA KELETRE FAX-SZÁMUNK: (213) 656-1298 AMERIKAI Hfagyar Ifirlap m ö v] 1994. január 21.

Next

/
Thumbnails
Contents