Amerikai Magyar Hírlap, 1993 (5. évfolyam, 31-51. szám)
1993-12-24 / 50. szám
Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog Újévet kíván Michael and Ricki Hanyecz RIMI Security Systems, Inc. SEASONS GREETINGS to all our costumers and to the publisher of the Amerikai Magyar Hírlap, for believing in Hungarian products and promoting them! Thank you Julius! Wendy Lawseth Wendy Law and Associates Az Arany János Kultúr Kör 20-ik évében barátainak és jóakaróinak Boldog Ünnepeket kíván Székely György és Boros Barnabás Kellemes KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és sikeres ÚJESZTENDŐT kíván üzletfeleinek, barátainak, és minden magyarnak: Baló Éva ALL YEAR INCOME TAX 5967 W. 3rd Street Suite 201 Los Angeles, CA 90036 (213) 937-3848 Kellemes karácsonyt és boldog újévet kíván a "Figyelő" folyóirat Szalai Gyula és a Szerkesztőbizottság tagok 12 1993. december 24. JACK HAHN (New York) ajánlatos, de fiatalok lévén, nem gondoltunk óvatosságra. Délután 2 óra volt. Az asztaloknál alig néhány vendég ült. A bárpultnál szőkehajú, aranykeretes szemüveges fiatalember, aki úgy festett, mint egy egyetemista Európa valamelyik nagyvárosából. Nyugodtan, cigarettázva olvasta az angol nyelvű Palestine Post-ot. A pult végén, mint a filmekben, 30-40 év körüli férfi szürcsölgette whiskyjét és szívta Player’s cigarettáját. Nem mozdult meg semmilyen zajra. A bárpincér ekkor feltette a kissé lejátszott Christmas-egyveleg lemezét. Bing Crosby baritonja hangzott fel: Silent Night, Holy Night. A pult végén üló férfi, akiről mindjárt sejtettem, hogy a C.I.D. (angol titkosrendőrség) tagja, felfigyelt, letette az italt és kiegyenesedett. Mi történt? A hozzánk közel ülő fiatalember - bizonyára az óhatatlanul fcltoluló hagyományok hatására - halkan dúdolni kezdte a karácsonyi dalt, de nem angolul, hanem Goethe nyelvén: Stille Nacht, heilige Nacht! / Alles schlaft, einsam wacht. - A C.I.D. éber embere kiürítette a pohár tartalmát, zsebre rakta cigarettáját, a fiatalemberhez lépett és angol udvariassággal felkérte, hogy kövesse. *** E majdnem józan történetről könnyű átugrani az Andrássy-úti kabaréba, ahol 9 éves koromban, három társammal, a műsor első számaként egy szentimentális egyfelvonásosban, a kivilágított ablak előtt, csendes hóesésben karácsonyi dalt énekeltünk. A színpadhoz hosszú, túlfűtött folyosó vezetett, amelyen minden este gyerekbüszkeséggel indultam a színpadra. Egyik este hirtelen megálltam, mert a folyosó végén megpillantottam Lábass Jucit, az akkori idők fényes csillagát, amint védekezett a nálánál egy fejjel alacsonyabb, elhízott, kopaszodó igazgató utálatos tapogatódzásai és csókjai ellen. Megfordultam, megzavart az undorító jelenet. Arra gondoltam kilenc éves fejjel, hogy ha ez az aljas alak ezt teheti Lábass Jucival, mi történik a névtelen, szerepre éhes, kezdő színésznőkkel? Szerencsémre ugyanezt a jelenetet láttam pár nappal később az Operaház poros folyosóján, ahol szintén énekeltem. Ez azonban ellenkező előjelű volt, mert egy hölgy imádattal nyújtotta csókra ajkát a Háry János daliás megtestesítőjének, Palló Imrének, akinél sekisem énekelte szebben Kodály Zoltán dalát: Tiszán innen, Dunán túl... Ugyanilyen meleg érzéssel gondolok Székely Mihályra, aki a Tosca próbájának szünetében papírzacskóval kezében, pénzt gyűjtött a rászorulók részére. Én is kotorászni kezdtem a zsebemben, de Székely Mihály, Scarpiához nem illő meleg mosollyal összekuszálta frizurámat és ezt mondta:- Hallottam, hogy az Andrássy úti színházban esténként szépen énekelsz karácsonyi dalokat. Ez elég. Neked nem kell adnod. *** És most megint, mint már annyiszor, itt állunk a karácsonyi ünnepek előtt. A Fő utcát színes villanykörték százai világítják meg a gyerekek örömére és az újbevándorlók ámulatára. A kirakatok zsúfolva áruval, a Salvation Army hű tagjai rendületlenül csilingelnek. Fülemben csengenek a karácsonyi da(Folyta tás a 20. oldalon) AMERIKAI Hfagyar Hírlap KARÁCSONYI TÖRTÉNETEK dig a komoly, mozdulatlan Menóra sárgás-piros fényei hirdették a Makkabeusok győzelmét. Közvetlenül mellettünk lakott a Parker-család: Ron 27, Carolyn 24 és Mary, a kislányuk 7 éves volt. Templomba járó, hithű, szülőket tisztelő, az Ú r parancsait követő katolikus emberek. Maryt az Úr egyik kezével abszolút hallással ajándékozta meg, a másikkal pedig megbüntette, mert a New York-i világhírű szemész professzor utolsó vizsgálata után megmondta a remegő szülőknek a szörnyű valóságot: a szőke, kékszemű, ártatlan, hétéves angyal egy év leforgásával teljesen megvakul. Carolyn a Zsoltárok mondatával próbálta összetört szívének vérzését csillapítani:- Mikor félnem kellene is, én bízom Tebenned. A Sors hajlandó volt engedményre: Mary egy kis hidat építhetett, amelyen a rövidesen beálló sötétségből néha átvezetheti az egészségesek világos oldalára. Mary két év óta hegedülni tanult. Az eredmény csodálatos volt. Két nappal karácsony előtt a Parker-család elkészült a karácsonyfa díszítésével és kivilágításával. Vacsora után átmentünk megcsodálni a felékszerezett fát és a család örömére magammal hoztam harmonikámat. Felkértem Maryt, játsszunk el néhány dalt a karácsonyfa árnyékában. Örömmel tapasztaltam, hogy Mary felkészül a szörnyű változásra, mert kotta nélkül, áhitatosan játszani kezdte, diszkrét kíséretem alátámasztásával, az ismert dalokat. Ron betöltötte a házilag készült italt, én pedig Mary kérésére egyedül játszottam tovább. Hálásan hallgatta a számára idegen melódiákat. A második italtól .fűtve hangosabban kezdtem játszani, amit a többi szomszéd is meghallott. Dickens megengedhette magának, hogy hosszan írja le történeteit - én nem. Röviden összefoglalva: lizenketten jöttek megcsodálni a csillogó karácsonyfát. Egy további óra elmúltával a vendégek száma már 22-re nőtt. Énekelve, táncolva ünnepeltünk, mint boldog gyerekek. Parkerék másnap nagyszüleik Baltimore mellett fekvő családi házába utaztak. A 150 lelket számláló falucska lakóinak 50 százaléka katolikus, másik fele református volt. Hazaérkezésük után Carolyn mosolyogva mesélte, hogy Mary boldog volt, csak az ablakok karácsonyi díszítését kifogásolta, mert hiányzott a Menóra. *** Sokakkal történik meg, hogy elsuhanó parfőm vagy pipereszappan illatára felbukkan egy múltba süllyedt arc. Kinyitom a rádiót. Bing Crosby bársonyos hangján énekli: Silent Night! All is calm, all is bright. A melódia szárnyán egy pillanat alatt Názáretben vagyok. A falinaptár 1942-t mutat. Irakban a németbarát Nuri Száid ünnepel, mert Rommel győztes csapataival 70 km-re áll Alexandrától. A helyszín a názáreti Fő utca vendéglője: étterem és bár ügyes keveréke. A fehér abrosszal terített asztaloknál gazdag arabok ebédelnek, a bárpult mellett pedig az angol mandátum tisztjei isszák elmaradhatatlan whisky-szódájukat. Freddy barátommal átutazóban ide tértem be, ami nem volt Elmúlt a Thanksgiving. A rádióba, TV-be óvatosan belopóznak a karácsonyi ajándékokat ajánló hirdetések. A rádióbemondók még nem tették fel a Jingle Bells és Irving Berlin elpusztíthatatlan White Christmas-dalának lemezeit. Gyönyörű napsütéses vasárnap reggelen indulok napi sétámra. A felém közeledő Bili arcáról már messziről látom, hogy valamilyen boldogság érte.- Bili, mi történt, hogy olyan boldognak látszol? - kérdem. A négy és féléves Bili úgy néz nagy barna szemével a világba, mint aki tudja, hogy őt semmiféle baj nem érheti.- Ah - mondja -, karácsonyra megkapom a piros biciklit, - ugyanolyat, mint amilyen Tómnak van.- Apukád már előre elárulta, hogy mit kapsz Karácsonyra?- Nem - feleli okos mosollyal. - Anyukával tegnap Macy’s-nél voltam és ezt kértem Sántától. Azt válaszolta, hogy bizonyosan meg fogom kapni. Bili átszalad Tom barátjához, én pedig megállók és mint ahogyan a fényképezőgép lencséje "behozza" a távoli képet, úgy ugrik elém a régen használt név: MIKULÁS, majd KARÁCSONY, a hóesés és a felejthetetlen, hosszú iskolai szünet. A forgalomtól mentes kertváros utcáján lépkedve, a körülöttem lakó Tomik, Bitiek átváltoznak Tibire, Bélára. Mit kapott az angyalföldi Tibi karácsonyra? Egy pár cipőt! Semmi mást. Béla sem kapott többet. Nadrágot, zakó nélkül. Miért? A magyarországi Mikulás nem szerelje talán a sápadtarcú, mindig éhes angyalföldi proletár srácokat? Ezt a kérdést 7-8 éves koromban tettem fel, de sajnos, mindmáig nem kaptam rá megfelelő választ. Hazaérve megpróbáltam elfeledni ezt a szomorú képet. Mesékre gondoltam, amik velem történtek. Charles Dickens szebb karácsonyi történeteket írt, mint én. Mégis megkísérlem papírra vetni, mert a hadseregben sem lehet mindenki tábornok. Történetem 25 évvel ezelőtt, Forest Hills-ben játszódott. A New York-i kerület lakosságának fele szellemi munkás volt és Manhattan-ben dolgozott. Legtöbbjük egy-két családos házban laktak. Akik ezt nem engedhették meg maguknak, a több emeletes, szépen hangzó Garden Apartmentekben béreltek lakást. Itt laktunk mi is. Ennek megvolt az előnye, hogy a gyerekek a ház nagy kertjében játszottak és a Mama az ablakból figyelhette, rendben van-e minden? A manhattani felhőkarcolók több száz lakója csak a liftben találkozott egymással és legtöbbször köszönés nélkül vették tudomásul egymást. A Garden Apartment-ekben mindenki ismeri a másikat, megbeszélik bajaikat, problémáikat, s ez baráti kapcsolatokat teremt. December közepe felé, ha idegen jött a házba, mindjárt tudta, melyik lakásban élnek keresztények, melyikben mózeshitűek, mert az egyikben a színes villanylámpák huncut fényei ugrándoztak szünet nélkül a BÉKE dicsőítésére, a másikban pe-
