Amerikai Magyar Hírlap, 1993 (5. évfolyam, 31-51. szám)
1993-12-24 / 50. szám
CLAIRE KENNETH (New York) Kedves Barátainknak és Utasainknak a közelgő Karácsonyi és Újévi ünnepek alkalmából kívánok hálatelt szívvel sok boldogságot, szerencsét s eredményekkel teli 1993-as évet! Szeretettel és köszönettel: Maria Balogh Travel Services 19737 Ventura Blvd., Suite 300 Woodland Hills, CA 91364 Telefon: (818) 716-7600 (818) 700-1888 1(800) 339-8939 A Szent István Egyházközség magjar testvéreire a jó Isten áldását kéri. »agyar Szentmise december 25-én d.e. 10:45-ko Kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket is boldog, Isten áldotta Újévet kívánunk híveinknek és magyar testvéreinknek. Rév. Sir Rettig Hermann-József plébános St. Stephen’s Hungarian Church Los Angeles, CA 90011 Tel: (213) 234-9246 Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog Újévet kíván LEONARD TRANK 6010 Wilshire Blvd. 3$)$ Los Angeles, CA 90036 (213)931-7797 l ine Watch and Jewelry Repair. All Work Gurantced! f i Kellemes KA RÁCSONYl ÜNNEPEKET és sikeres ß ÚJESZTENDŐT kívánnak ismerőseiknek, ;»« barátaiknak, és minden magyarnak: Tóth Géza és Juci 8315 Ventura Canyon Ave. Panorama City, CA 91402 KORMOS Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és utazásokban is gazdag boldog Új Évet kívánunk minden kedves utasunknak, jövendőbeli ^ utasainknak, ismerőseinknek, barátainknak. ALL DIRECTIONS TRAVEL W 9080 Santa Monica Blvd. vl Los Angeles, CA 90069 (310) 271-8434 (800) 243-8434 « Ä AMERIKAI ... El MagyarIfirlap ■ 5_____________■ * Már közeledett a karácsony. Az első hó is lehullott, és vastag, fehér takaróval borította be a kis fürdőtelepet. Mintha egyetlen élőlény sem lenne sehol, a villák zsalugáterszemei behunyva, senkinek sem jutott eszébe Pestről lejönni az ünnepekre. Egyedül és elhagyottan éltem a balatoni villában. Ez közvetlenül az amnesztia után volt, már elengedtek minket a kitelepítésből, de Budapestre nem mehettünk vissza. Az ilyen antikommunista elemeket, mint én, és sok-sok sorstársamat továbbra is kitiltottak a fővárosból. Gyakran az volt az érzésem, hogy a rizsföldek között, ahol kényszermunkát kellett végeznünk, jobb volt. Összezsúfolva, nyomorult fekhelyeken, a durva munkahajcsároktól agyonhajszolva, de tudtunk beszélgetni, volt kihez szólni. Itt nem volt... Ha elmentem a népboltba, mindig reméltem, hogy lesz ott valami öreg nénike, akivel néhány szót válthatok. De legtöbbször hiába mentem, a redőny lehúzva, és egy cédula kiragasztva: Áruhiány miatt zárva. Másik reménységem, a postahivatal is csak nagy ritkán volt nyitva. A postamesternő betegeskedett, és többet volt kórházban, mint itt. Ilyenkor a várva várt leveleket sem kaptam bieg, pedig ezek tartották bennem a lelket. Férjemtől havonta egy cenzúrázott lap a börtönből... A nővéremtől, aki a szívét kitépte volna értem, csomagra számítottam. Ő küldte a börtönbe is a tisztasági csomagot. Lélekölő magányomban csak két látogatóm volt. Az egyik Batonya bácsi. Az ismeretségünk úgy indult, hogy ő meglátta a kertben a felhalmozott fatönköket, és bejött ajánlkozni, hogy felaprítja nekem tűzifának. Hetvenöt éves lehetett, meggörbült kis ember, s fogatlan szájából enyhe pálinkaszag áradt. Bemutatkozott, hogy ő Batonya bácsi, és lehet utána érdeklődni, mindig finom, úri népekhez járt kisegíteni.- De hová lettek a finom népek, most mindegyik villába prolikat utaltak be, és azok egyedül vágják a fájukat! - méltatlankodott. Hamarosan kialkudtuk a munkabért, Batonya bácsi elhozta a fejszéjét, a fűrészt, még ráadásul be is hordta a tüzelőt a konyhába. Éppen teát főztem magamnak, és megkínáltam őt is. Ettől nagyon megtisztelve érezte magát, és ezentúl többször is betoppant, csak úgy látogatóba. Lehet, hogy ízlett a tea és főleg a rum, amit beletettem. Batonya bácsi eleinte kissé feszélyezcttcn viselkedett. A zsíros kalapját forgatta a kezében, majd a földre tette, a szék alá.-Teccik tudni, nem vagyok én akármilyen semmi ember! Katona voltam, mégpedig tengerész, a folyamőrségnél. Úgy bizony, és Horthy Miklós hajóján szolgáltam, részt vettem a híres novarrai tengeri csatában! Gondolom, hogy ez érdekli naccságát, mivel hogy a hites ura testőr kapitány volt, éppen ő is Horthy Miklósnál... Ezt beszélik a népboltban. Igaz-c?- Igaz. Nézze ezt a képet! A falon vékony arany keretben ott volt a fénykép. Délceg, fiatal testőrkapitány a királyi Várban. Most fcgyenc, politikai rab az oroszlányi halálaknában. Batonya bácsi legközelebb már nem emlékezett arra, hogy mit mesélt. Í£y látszik, a sok törkölypálinka és a hetvenöt év megrongálta a memóriáját. A duplarumos tea után elmerengve nézett maga elé.- Tudom ám, hogy a naccsága könyveket írt... Ezt a postáskisasszony mesélte. Hát én is tudnék írni, mert bizony világlátott ember vónék... Sosem mentem el katonának, mert mi a háború, csak öldöklés, és azt tiltja a tízparancsolat. Én meg istenfélő vagyok. Hát elszöktem a behívás elől, és elmentem világgá, hajósinasnak szegődtem. Indiába ment a fene nagy hajónk, ott azok a tollas fejdíszes indiánok fogadtak. Vége-hossza nem volt a kalandos történeteknek, néha már nagyon untam Batonya bácsit, de nem akartam megsérteni, mert mégis ő volt az egyetlen ember, aki meglátogatott. Á másik látogatóm ugyanis egy fekete kutya volt. Egyik nap a teraszlépcsőnél ott állt egy nagy, fekete, bús tekintetű kóbor kutya. Kiéhezettnek tűnt, megsajnáltam. Délről maradt egy kis paprikás krumpli, ezt betettem egy nagyméretű hamutartóba, és odaraktam elé a földre. Pillanatok alatt felhabzsolta. A hamutartón arany betűkkel ékeskedett: Tihanyi emlék. Lehet, hogy ez volt a legízléstclcncbb hamutartó a világon, de a fekete kutya számára ez jelentette a főúri lakomát. Mert másnap is eljött, harmadnap is. Most már kikészítettem neki az ételmaradékot. Néha nem jutott más, csak tejbe áztatott kenyér, de úgy látszik, az is ínyencfalat volt számára. Olyan hálásan nézett fel rám a nagy, barna, szomorú szemével, mint egy ember. Kié lehet, hová tartozik? Nem volt rajta nyakörv, fekete szőre vedlett volt, lába sebes. Bejódoztam a sebét, fájdalmában felhorkant, aztán mintha bocsánatkérőcn tekintett volna rám. Ekkor már egy hete járogatott hozzám, egyenesen odaszaladt a tihanyi emlékhez, s mikor jóllakott, letelepedett a lépcsőre. Megkedveltem szegényt, és örömmel állapítottam meg, hogy a bordái már nem látszanak, kicsit meghízott. Mikor a fiam megérkezett Sztálinvárosből - Dunapcntele -, hogy velem töltse a karácsonyi ünnepeket az iskola szünideje alatt, ő is rögtön megszerette a kutyát.- Olyan fekete ez, mint a korom. Nevezzük el Kormosnak! Kormos még nem figyelt fel a nevére, ehhez persze kis idő kell. De vidáman szaladgált a fiammal a hőborította kertben egy eldobott labda után. Én közben egyre rcménytelencbbül jártam be a postára, érdeklődni a Pestről jelzett csomag után. A népbolt ugyan kivételesen nyitva volt, de csak fagyos krumplit és lisztet lehetett kapni. Soha jobbkor nem jelent meg nálam Batonya bácsi. Mint egy mcntőangyal, nagy titokzatosan közölte, hogy borjúhúst tudna szerezni.- Tetszik tudni, nagyon drága lesz, mert mikor a paraszt levágja a fiatal borját, hát megkéri az árát!- Nem bánom, akármibe kerül, csak hozzon legalább egy kilót! Itt a kisfiam, és legalább egy jó vacsorát tudnék neki főzni...- Holnap hozom, naccságám, csak senkinek se tessen szólni, mert ez feketén lett levágva, ahelyett, hogy beszolgáltatták volna! Bécsi szeletet terveztem, de másnap, mikor megláttam a gondosan zsírpapírba csomagolt húst, a csalódásomat alig tudtam palástolni.- Ebből csak pörköltet lehet csinálni, olyan csontos! - mondtam Batonya bácsinak, de nem akartam megsérteni, és szó nélkül kifizettem a borsos árat.- A fiatal bornyú persze hogy csontos! - mormogta. - A nacscsága ezt nem tudhassa, mert mindig szakácsnék főzlek maguknál! Ezúttal én voltam a szakácsnő, és nagyon igyekeztem.-Anyukám, mikor lesz kész a vacsora?- Hét órára kisfiam! A galuska már rég elkészült, de a hús, az valahogy nem akart megpuhulni. Sőt: minél tovább főztem, mintha annál keményebbé vált volna. Nyolc óra már elmúlt, amikor nem mérgelődtem tovább, és betálaltam az ünnepi vacsorát. Hogy még finomabb legyen a borjúpörkölt, tettem rá tejfölt is.- Anyukám, ezt nem tudom megrágni! És azt hiszem, tévedésből cukrot tettél bele só helyett... Én is elkezdtem enni. Tényleg édeskés volt, lehet, hogy a konyha gyér világításában összecseréltem a sót a cukorral... Lehet. De miért ilyen kemény ez, hiszen egész fiatal volt a borjú, olyan vékony kis csontjai voltak.- Anyukám, ne haragudj, de én csak nokedlit fogok enni.- Edd a pörköltet, nagyon finom, nekem ízlik! Hősiesen ettem, hogy példát mutassak. De végül az én tányéromon is ott maradt majdnem az egész.- Kormosnak holnap jó napja lesz! - mondta fiam, miközben a méregdrága borjúhúst mind bcleöntötte a tihanyi emlékbe. Elképzeltem szegénykét, hogy majd milyen hálásan néz ránk a szép, szomorú, barna szemével. A paprikás krumpli maradékok és beáztatott kenyérhéjak után valódi tejfölös pörköltet kap. Másnap reggel bementem a postára. Ezúttal szerencsém volt, végre befutott a csomagom. Szép, nagy doboz volt, rajta a nővérem jellegzetes írása: "Tartalma: élelem. Bejgli és kolbász." Már éppen indultam kifelé, mikor a postamesternő utánam szólt:- Tetszett hallani, hogy Batonya bácsit bevitték a rendőrségre? Ez a vén gazember levágott egy kóbor kutyát és kiárulta borjúhúsnak! Itt kóválygott, nagy, fekete kutya volt, mindig elzavartam... Nem szóltam semmit, csak mentem a karácsonyi csomaggal, és közben nem is vettem észre, hogy könnyeim előtörtek.- Kormos még nem jött! - ezzel fogadott a fiam. - Pont most maradt cl, tegnap sem volt itt!- Nem is jön többé - mondtam csendesen, és a kert végében egy kis gödörbe elástam a borjúpörköltet a tihanyi emlékkel együtt...
