Amerikai Magyar Hírlap, 1993 (5. évfolyam, 31-51. szám)

1993-11-12 / 44. szám

///?e^ék2^sjLA^có / ASZTROLÓGIA 1993. NOVEMBER 12-TŐL18-IG ARIES • KOS márc. 21 • ápr. 20 Érzelmi élet: A partnere mellett megta­lálja a boldogságot. Megadja magát az ér­zéseknek, s még arra is képes, hogy ne ra­gaszkodjon mindig saját akaratához, elfo­gadja a másik elképzeléseit. Munka: Mun­kahelyi civódások teszik feszültté a hét elejét. Nehezen tud beilleszkedni a közös munkába, nem akarja a kötelezettséget. TAURUS - BIKA ápr. 21 • máj. 21 Érzelmi élet: A héten olyan emberekben is örömét leli, akiket azelőtt észre sem vett. A kollégáival a munkán kívül másról is szót vált, és talán az sem lehetetlen, hogy egyik munkatársához egyre erősebb érzelmi szálak fűzik. Munka: Féltékenyen őriz minden munkát, és még olyasmit is el­vállal, ami pedig más feladata volna. GEMINI máj. 22 -IKREK jún. 21 Érzelmi élet: Szívesen flörtöl, csak a kel­lemes hangulat kedvéért, de folytatást nem akar. Partnere azonban ezt sem nézi jó szemmel. Munka: Ezer dologba belefog, de csak nagyon kevésnek jár a végére. Be­lebonyolódik néhány kellemetlen tárgya­lásba, vagy szerzdődést köt, amely a szá­mára hátrányos helyzetet teremt. CANCER•RAK jún. 22 ■ júl. 23 Érzelmi élet: Nehezen oldódik idegenek társaságában. Partnerével most elég sok helyre kell elmennie. Áldozatnak érzi ezt, és igyekszik kitérni a meghívások elől. Közben azonban féltékenység gvötri, ha társa egyedül megy valahová. Munka: Csak olyan feladatok illenek önhöz, amelyekben mások elképzeléseit kell formába öntenie. LEO ■ OROSZLÁN júl. 24 - aug. 23 Érzelmi élet: Szerettei az utóbbi időben elég sok gondot okoztak. Most végre "szél­csend" következik, a családi béke helyreáll, szüleivel, gyermekeivel, házastársával olyan kapcsolatot sikerül ismét kialakíta­nia, amilyenre mindig is vágyott. Munka: A munkában az élen jár, egyre több elis­merésben lesz része, ami nemcsak szóbeli dicséretet jelent! LIBRA • MERLEG szept. 24 ■ okt. 23 Érzelmi élet: Most nem sok ideje jut ér­zelmekre, mert leköti az üzlet, a pénzszer­zés. Partnerét drága ajándékokkal próbál­ja vigasztalni az elmaradt együttlétek mi­att. Munka: Most aztán elemében van. Te­le ötletekkel, tervekkel. Már csak az kell, hogy megtalálja a megfelelő partnereket. SCORPIO • SKORPIÓ okt. 24 ■ nov. 22 Érzelmi élet: Egyszerre kétfelé is elköte­lezte magát. És még mindig nem tudja el­dönteni, hogy kit válasszon. Egy váratlan - és kellemetlen - esemény azonban segít a döntésben. Bár az is lehet, hogy "két szék közül a pad alá" esik. Munka: Ha képtelen alkalmazkodni a közösség elképzeléseihez, miért nem próbál egyedül érvényesülni? SAGITTARIUS • NYILAS nov. 23 ■ dec. 21 Érzelmi élet: A héten úrrá lesznek gon­dolatain a kétségek. Nem biztos a partne­rében, de önmagában sem. Amit eddig szépnek látott, abban most egyre több ki­vetnivalót talál. Ha belső békéjét sikerül megtalálnia, sokkal tisztábban látja a jövőt. Munka: A jövő alapozásának most jött el az ideje, alaposan gondolja át, mit szeret­ne! CAPRICORN • BAK dec. 22 ■ jan. 20 Érzelmi élet: A szerelem nem "szolgál­tatás", amit - ha jólesik, ha nem - adnia kell a másiknak. Az ön elvárásai megter­helik partnerét. Ráadásul biztos abban, hogy azt nyújtja, amire a másiknak szüksé­ge van? Munka: Hosszú távú tervezésnek most nem kedveznek a csillagok. Addig nyugodt az élete, amíg beosztottként dol­gozik. AQUARIUS • VÍZÖNTŐ jan. 21 • febr. 19 Érzelmi élet: Az eddigi események ta­nulságait most kezdi hasznosítani. Ugyan­azt a hibát már nem fogja elkövetni, de ez nem jelenti azt, hogy újabb baklövésektől is védve lesz. Munka: A máskor békés ter­mészetű Nyilasokat is ki lehet hozni a sod­rukból. Elsősorban a pontatlanság miatt bosszankodik, de ön sem mindig pontos! Az Egyesült Államok konyhája Az Egyesült Államok lakossága soknemzetiségű. A nagykiterjedé­sű földrész egyes területein cso­portosuló népek nemcsak a csa­ládokban őrzik a hazai étkezési szokásokat, hanem nemzeti étter­mek létesítésével terjesztik is né­pük étkezési kultúráját. San Franciscóban különösen sok a kínai étterem, az olasz éttermek amerikaszerte népszerűek. A né­met éttennekben füstöltcsülköt, savanyú pároltkáposztát és egyéb specialitásokat készítenek. Az indiai, az orosz, lengyel vagy mexikói éttennek szolgáltatásai szintén megtalálhatók az Egyesült Államok minden nagyobb váro­sában. A rohanó életmód a lakosság részére a gyors étkezési fonnák kialakítását tette szükségessé. Az amerikaiak sok szendvicset fo­gyasztanak. Ezek közül a legelter­jedtebb az úgynevezett Club szendvics, ami úgy készül, hogy egy nagy szelet pirított kenyérre majonézes vágott salátát tesznek, majd erre csont nélküli sült csir­kehúst, angolszalonnát és néhány szelet friss paradicsomot. A Club szendvics versenytársa a Ham­burger. Húsételeik közül kedvel­tek a nagyobb rostélyosok, a stea­­kek. A gyümölcsöket sokszor a húsokkal együtt párolják. Készíte­nek például almával töltött ga­lambot, ananászt tésztában sütve vagy sajtkrémtortát ananásszal. Dél-Amerika országaiban in­kább a kiadós egytál-ételek készí­tése vált szokásossá a családok­nál épp úgy, mint a vendéglőben. Éttenneikben érdekes ételeket kí­nálnak: hideg dinnyelevest, szár­nyassalátát kukoricával, sült ökörlábat, kacsasültet meggyel, marinírozott langusztát, tengeri sünt és különböző rákételeket melegen és hidegen. A kanadai konyhát főleg a fran­cia és az angol étkezési kultúra jellemzi. A kanadai füstölt lazac az egész világon márkát jelent. VIRGO • SZŰZ aug. 24 ■ szept. 23 Érzelmi élei: A héten felfedezi, hogy szomszédai között nem mindenki undok és kibírhatatlan. Sőt! Egyvalaki kifejezetten felkelti érdeklődését. Munka: Amíg nem döntött, mit is szeretne csinálni, addig ne adja fel eddigi munkahelyét, még akkor sem, ha nagyon kedvező ajánlatot kap egé­szen más területről, mert lehet, hogy meg­bánja. PISCES • HALAK febr. 20 ■ márc. 20 Érzelmi élei: Amíg nem tudja lezárni a múltat, nehezen tud eligazodni a jelenben, s még kevésbé képes tervezni a jövőt. Partnerével tisztáznia kellene a dolgokat, egy kiadós beszélgetésre van szükségük. Munka: Ön tudja a legjobban, hogy az erőfeszítések nélkül elért siker nem boldo­gít. Elképzeléseit valóra váltja, legfeljebb kis kerülővel. ENGLISH HUNGARIAN HENRY D. HARRIS M.D. Took over FRANK R. PRECHENY M.D. General Practice Same Location: 6317 VVilshire BIvd. #407 Los Angeles, CA 90048 Telephone: (213) 653-1164 Auto Accidents, Slip and Fall, Boat, Bus, Motorcycle Accidents and Workman Compensation Magyarul is beszélünk 1________________________________________________________' november 12. Amerikai saláta Hozzávalók: 1 nagy fej saláta, 50 dkg paradicsom, citromlé; a mártáshoz 5 dkg krémsajt, 1 dl tejföl, 1 evőkanál olaj, 1 mok­káskanál reszelt vöröshagyma, 2 evőkanál tej, só, őrölt bors, ecet (lehetőleg borecet), 1 gerezd fokhagyma; a tetejére 1 csokor metélőhagyma. A salátafejet leveleire szedve megmossuk, megszárítjuk, és laskára vágva a cikkekre vágott paradicsommal összekeverjük. Citrommal megöntözzük, és tál­ra tesszük. Külön csészében ad­juk hozzá a mártást, amellyel ki­ki kedve szerint megöntözheti a salátát. A mártáshoz a krémsaj­tot a tejföllel meg az olajjal ki­keverjük, a fűszerekkel ízesítjük, hogy kellemesen savanykás le­gyen. Beletörjük a fokhagyma­gerezdet, és a tejjel mártás sűrű­ségűre hígítjuk. Bélszínérmék (Filets mignons) A bélszínérméket a bélszín vé­konyabb végéből, kisebb szele­tekre vágjuk, natúr módon süt­jük meg, és különböző köretek­kel tálaljuk. MEGHÍVÓ A Szabadságharcos Világszövétség Los Angeies-i Szervezete NEMZETŐR EST-et rendez 1993. november 21-én, d.u. 1 órakor a Magyar Baptista Gyülekezet Kultúrtermében 2212-16 S. Fremont Ave., Alhambra, CA Tel: (818)289-7746 Az emigráció feladatai a megváltozott helyzetben! Helyfoglalás: (213)382-7991 (213)467-2379 (818) 762-7320 (909) 623-7685 Előadó: TOLLAS TIBOR Közreműködnek: Bíró Csilla Czövek István Érseki Emőke Nagy Adrienne Neszlényi Judit Szörényi Éva Mindenkit szeretettel vár a rendezőség Belépő: $10.00 Belépő: $10.00 (kávé és sütemény bennfoglaltatik) A HORTOBÁGY ÉTTEREM kedves vendégei tiszteletére MINDEN PENTEK ESTE 6:30 ÓRAI KEZDETTEL CIMBALOM-HEGEDŰ ESTET tart és a muzsika mellett az új magyar borászat borait mutatja be sajtos ízelítőkkel DÍJTALANUL Minden hónap utolsó péntek estéjén magyar táncos bemutató. 11138 Ventura Blvd. Studio City, CA 91604 Telefon: (818) 980-2273 ENGEL TAMÁS ügyvédi irodája (818) 994-8111 6410 Van Nuys Blvd. #E Van Nuys, CA 91401 PERSONAL INJURY * Kártérítési ügyek * Autóbalesetek * Slip and Fali * Vita a biztosítóval * Medical malpractice, etc. INTERNATIONAL BUSINESS LAW * Magyarországi üzleti ügyek * Cégalapítás * Joint Venture * Üzleti szerződések * Patents, trademarks BUDAPEST TRAVEL 7260 Sunset Blvd. #206 Los Angeles, CA 90046 KARÁCSONYI CSOPORT KÍSÉRŐVEL! November 22-én indul Budapestről LAX - BUD - LAX $685.- + tax BUD - LAX - BUD $740.- + tax LAX - BUD ONE WAY $445.- + tax LAX - FRA - LAX $568.- + tax (Nov 30-ig fizetve) * * * HAJÓUTAK SPECIÁLIS ÁRON y. EDITH és ZSUZSA Közjegyzői hitelesítést is vállalunk TEL: (213) 876-9977 FAX: (213) 876-1823

Next

/
Thumbnails
Contents