Amerikai Magyar Hírlap, 1993 (5. évfolyam, 31-51. szám)
1993-11-12 / 44. szám
FERCSEY JÁNOS (New York) A "gyávák fegyvere"- és a boszniai légihíd Norodom Sihanouk, Kambodzsa királya hívta fel tavaly a figyelmet, hogy az egész világot mozgósítani kellene "a gyávák fegyvere", az akna ellen. Kérdezzük meg barátainkat, mit gondolnak, hány akna van a világon? Biztosan meglepődnek, ha megtudják, hogy jelenleg 85 millió akna rejtőzik a föld alatt, 62 országban. Minden nap tizenöt-húsz ember, gyerek lába szakad le felrobbant aknától. Emlékezünk arra, amikor az ENSZ rapporteurje, Ermacora osztrák professzor jelentette Afganisztánból, hogy szovjet repülőkről és helikopterekről színes lepke- és madáralakú "aknákat" dobtak le s ezek letépték gyermekek kezét-lábát. Nemcsak Afganisztánban, Kambodzsában is vannak "rejtőző" aknák milliószámra, éppúgy mint Boszniában és Afrikában, Angolától Burundiig, Libériáig, Mozambikig. Az amerikai kormány 20 millió dollárt fordít arra, hogy segítse az "aláaknázott" országok kormányait az aknák felkutatásában és leszerelésében. PLASZTIK ROBBANÓSZEREK mellett aknák is szerepelnek a terroristák fegyvertárában. Az ENSZ közgyűlése 1972 óta minden évben határozatot hoz a nemzetközi terrorizmus ellen; először Kurt Waldheim akkori főtitkár javaslatára vették fel a tárgysorozatba, miután terroristák meggyilkoltak izraeli atlétákat a müncheni Olimpián. Bár minden tagország megszavazta a nemzetközi terrorizmust elítélő határozatokat, máig - több mint húsz évig tartó vita után - sem tudták megfogalmazni a "nemzetközi terrorizmus" definícióját. A probléma lényege: néhány "harmadik-világbeli” kormány szerint "tekintetbe kell venni a terrorizmushoz vezető okokat, a szegénységet, a küzdelmet az elnyomás ellen". Szudán delegátusa kijelentette, hogy elítéli a terrorizmust, de ezzel nem lehet vádolni a "fundamentalizmust", mert Izlám a békés együttélést ajánlja és tiltja az agressziót. Több delegátus, akiknek kormányait terrorizmussal gyanúsítják, mint Irakot, Iránt, Líbiát, egy speciális konferencia összehívását javasolta, a nemzetközi terrorizmus definiálása céljából. Ennek a legtöbb nyugati kormány nem látta értelmét, Kanada delegátusa például kijelentette, hogy egy ilyen konferenciát "túl-politizálnának" és "a cél nem az, hogy definiáljuk a terrorizmust, hanem hogy végezzünk vele". A KÖZGYŰLÉS EGYIK BIZOTTSÁGÁNAK vitájában felszólalt Muhamad Sacirbey boszniai nagykövet. "Miközben a világ arra törekedett, hogy egyesítse Dél-Afrika népét, Bosznia és Hercegovinát szétszakították" - mondta. A humanitárius ügyekkel foglalkozó bizottságban felsorolta, hogy "az ultranacionalizmus népirtást követett el Boszniában, az ottani lakosság, főként mohamedánok és katolikusok ellen. "A nemzetiségi tisztogatás" már "vallási tisztogatásnak" is nevezhető. Vádolta a belgrádi rezsimet, amely álma, Nagy-Szerbia megvalósítása érdekében nem riad vissza olyan atrocitásoktól sem, mint 20.000 boszniai mohamedán nő megerőszakolása, közülük sokat készakarva teherbe ejtettek... "A fajgyűlöletnek borzalmas példáiról van szó, népirtásról, ahogyan azt a nemzetközi törvényszék megállapítja." November első napjaiban jelentette az ENSZ kiküldött szakértő bizottsága, hogy "az úgynevezett szerb adminisztráció Kninben, késlelteti a Vukovár melletti Ovcara tömegsírjainak vizsgálatát". A bizottságot külföldi törvényszéki orvosszakértőkből és az "Emberi Jogok Orvosaiból" állították össze; ezek múlt decemberben előzetes vizsgálataik során megállapították, hogy valóban tömeg-kivégzések áldozatairól van szó, a sírban 200 holttest fekszik. Azt is megállapították, hogy a kivégzők titokban temették el áldozataikat, köztük a vukovári kórház személyzetét és betegeit. Október közepén érkezett a bizottság Kninbe, ahol a hó végefelé Milanovics ezredes közölte velük, hogy fel kell függeszteniük a vizsgálatot addig, "amíg nem találnak teljes politikai megoldást a volt Jugoszláviára vonatkozólag". A nehézségek ellenére a bizottság folytatja a vizsgálatot, szemtanúk kihallgatását, stb. és megállapítja: "Lehetetlen eltitkolni az igazságot az ovcarai tömegsírról." KEVESEN TUDJÁK, hogy a "boszniai légihíd" több ideje tart, mint 45 évvel ezelőtt a berlini légihíd. Húsz ország pilótái szállítják a humanitárius segélyt, majdnem 500 napja már, gyakran aknavető-tűzben. Madelaine Albright amerikai ENSZ-nagykövetnő a Plaza Hotelben beszédet mondott a Nemzetközi Segélybizottság (Rescue Committee) hatvanadik évfordulója alkalmából, köszöntve Soros Györgyöt és Fred Cuny amerikai humanistát (akiktől előzőleg Sacirbey boszniai nagykövet beszélt az ENSZ- ! ben, tudósítók előtt: ők segítették kezdettől fogva Szarajevó ostromlott lakosságát). A nagykövetnő kiemelte, hogy a menekültek száma egyre nő, egyedül Afrikában van több mint hatmillió menekült, 1,3 millió menekült bolyong Szomáliában, a j szudáni polgárháború elüldözöttjeinek száma nem kevesebb, kétmillió hajléktalan él Libériában és Ruandában. A Kaukázusban egyre romlik a helyzet, Irán állít fel menekülttáborokat Azerbajdzsánban, százezreket fenyeget a tél Arméniában, I Grúziában, Tádzsikisztánban - és Irakban egymillió kurd szorul humanitárius segélyre. Boszniában 2,8 millió személy életét mentheti meg 390.000 tonna súlyú gyorssegély - háromszorannyi, amennyi élelmet szállítottak Boszniába az év első hat hónapja alatt. DICSÉRŐ SZAVAKKAL emlékezett meg a nagykövetnő az ENSZ névtelen hőseiről, a menekültügyi szervezetről, UNICEF-ről stb. Madelaine Albright, akit Warren Christopher külügyminiszter utódjaként emlegetnek, büszkén emlékezett apjára, egy cseh diplomatára, aki - Cseh patrióta - örülne ma, hogy végétért a nagy küzdelem a szovjet kommunizmus ellen. A Rescue Committeeről így beszélt: "Hatvan éve már, hogy Albert Einstein kérte az amerikai népet: segítse a zsidókat és másokat, akik veszélyben vannak Hitler Németországában. Nemsokára azután a Segélybizottság Marseilleben átsegített üldözötteket a Pirreneusokon, a szabadságba. Később a Vasfüggöny Segélykampány segítette a sztálinizmus sok áldozatát. Attól kezdve máig, a kubai forradalomtól és repressziótól kezdve a Prágai Tavaszig; a bangladeshi éhínségtől Szomáliáig, Pinochet zsarnokságától, Chilétől a balkáni borzalmakig a Rescue Committee segítőkezet nyújtott az áldozatoknak." Talán csak mi vettük észre, hogy a nagykövetnő kitűnő emlékbeszédéből kimaradt 1956, a magyar forradalom és annak 200.000 menekültje, a legnagyobb európai menekülthullám. Reméljük, ez csak véletlen mulasztás volt. Demszky levele Expo-ügyben Demszky Gábor főpolgármester levélben kezdeményezte Antall József miniszterelnöknek: a kormány mielőbb tárgyalja meg a világkiállítás előkészítésével összefüggő kérdéseket. A főpolgármester kifejti: napjainkra nyilvánvalóvá vált a vállalkozói Expo meghiúsulása, mert a hazai és a külföldi magántőke alig érdeklődik. Emiatt az amúgy is korlátozott képességű költségvetésből további közpénzeket kellene az Expóra kiszakítani. Az évekkel ezelőtt előirányzott 17 milliárd forint a szükséges állami tehervállalás egyharmadának fedezetérte sem elegendő. Demszky Gábor azt is sajnálatosnak tartja, hogy a főváros minden kompromisszumkészsége ellenére sem sikerült eddig megállapodást kötni a Világkiállítási Programirodával. Ezért késnek a kiállítás megközelítéséhez és működéséhez szükséges közlekedési és közműberuházások. Emiatt Budapest már nem készíthető fel megfelelő színvonalon a Expóra érkező látogatók fogadására. MAGYAR AUDIO-KAZETTÁK KAPHATÓK A legnépszerűbb számok: Csongrádi Kata: Nem boszorkányság, Poór Péten Szent Karácsony éjjel, Koós János, Máthé Ottilia, Szécsi Pál, Sztankay István dalai, Elvis Presley magyarul, Ludas Matyi, stb. CSÁRDÁS Étterem, 5820 Melrose Avenue Telefon: (213) 962-6434 LOS ANGELES I MAGYAR HÁZ 1975 W. Washington Blvd. LOS ANGELES, CA 90018 Tel: (213) 737-8973 Nyitva: Minden pénteken és szombaton vacsora 6 órától, zene 8-tól * November 19-én, pénteken November 21-én vasárnap Nagyszabású MAGYAR NÓTA EST magyarországi vendégművész felléptével * December 4-én BENEFIT BÁL Jöjjön! Lépjen be tagjaink közé! Maiéter özvegye nem Csúrkával emlékezik Maiéter Pál özvegye, Gyenes Judit nem a hivatalos tököli emlékünnep résztvevőjeként koszorúzott a férje tiszteletére állított kopjafánál szerdán. Idén - a korábbi évekkel ellentétben - visszautasította a meghívást, és Kuncze Gábornak, Tököl képviselőjének kíséretében az emlékünnepség előtt koszorúzott.-Nem óhajtottam olyan ünnepi aktus részese lenni, amelyre szónoknak Csurka Istvánt hívta meg Tököl polgármestere. Csurka István a III/III-as ügyosztály szolgálatába szegődött. Körülbelül akkor, amikor férjem a búcsúlevelét írta. Ő nem alkudott. Talán akkor tették nyakára a kötelet, amikor Csurka aláírt. Gyenes Judit azért sem óhajtott részt venni az ünnepségen, mert megdöbbentették az ez év október 23-ai Magyar Út-ünnepségek képei, amelyeket híven közvetített a TV. Ázzál az árpádsávos karszalagot viselő fiatalemberrel, aki az ’56-os jelképeket csókolgatta, Maiéter Pál, az antifasiszta mártír nem vállalt volna közösséget. - Én sem teszem - mondta Maiéter Pál özvegye. Nemzeti kisebbségi jogok konferenciája Varsóban Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletek (EBEÉ) keretében ez volt ez évben a második alkalom, hogy Varsóban a nemzetiségi kisebbségek jogaival nemzetközi konferencián foglalkoztak. Az első májusban szimpózium formájában zajlott le. A mostani pedig az elsőn hozott javaslatokkal és a nemzetiségi kisebbségekre vonatkozó megállapodások végrehajtásával foglalkozó konferencia volt. Az október 15-én befejeződött gyűléseken - mind a plenáris, mind a bizottsági üléseken - amin 49 állam delegációja vett részt, az úgynevezett NGO-knak, azaz nem-kormány-szervezeti delegátusoknak is volt felszólalási joguk, a diplomaták mellett. A konferenciára két munkacsoportban foglalkozott a nemzeti kisebbségek kérdésével a nemzeti kisebbségek főbiztosának, Max van der Stoel jelentése után. Magyarország delegációja arra koncentrált, hogy Magyarországon hozott nemzetiségi törvényekkel és példákkal bizonyítsák, hogy Magyarország betartja a megállapodásokat és példakép lehetne. Magyar nem-kormány-szervezetek részéről az AMOSz már Washingtonban eljuttatta az amerikai delegációhoz beadványait, amikben elsősorban a nagy veszélyben lévő vajdasági magyarság és az erdélyi magyarság érdekében kértek segítséget. Miután Varsóban nyilvánvalóvá vált, hogy a szlovákiai magyarság részéről nem jutott el beadvány az illetékesekhez, az AMOSz ezt Duray Miklósnak az Európai Tanácshoz is beadott feliratának terjesztésével pótolta. MDF-kampánykezdet Pápán Szinte bizonyos, hogy az MDF Veszprém megyében kiválasztotta már a jelöltjeit - egyetlen választókerület (Zirc-Várpalota) kivételével -, változás már nemigen várható. Információk szerint a megyeszékhelyen ismét az 1990-ben győztes két "frontembert" indítják: dr. Horváth Balázst, az azóta országos hírnévre szert tett, "kétszeres minisztert", s dr. Papp Sándort, a párt megyei elnökét, a parlament környezetvédelmi bizottságának alelnökét. A másik "nagyágyú" dr. Szabó Tamás, a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter, aki jövőre is a Balatonfüred-Balatonalmádi választókerületben indul jelöltként. Pápán Hermann István történész lesz az MDF jelöltje, akinek legnagyobb ellenfele vélhetően Kövér László, a Fidesz frakcióvezetője lesz, aki információnk szerint 1994-ben is szülővárosában indul harcba a képviselőségért. S biztosra vehető az a korábban felröppent hír, hogy Bethlen István a Tapolca-Sümeg választókerületben igyekszik majd elnyerni a választók bizalmát Ismereteink szerint Ajkán elcsitultak a viharok, s újfent dr. Pusztai Erzsébet államtitkár, jelenlegi képviselőjük mellett döntöttek a demokrata fórumosok. Világszínvonalú videomagnót (VCR) gyárt a székesfehérvári Philips Az erősödő nemzetközi versenyben is helyt tud állni a székesfehérvári videomagnógyár - jelentette ki az avatóünnepség után Jan C. Roodenburg igazgató. Januártól a székesfehérvári Philips-gyárban állítják elő a legújabb fejlesztésű, televízióval egybeépített videomagnókat, amelyek az amerikai szabványoknak is megfelelnek. A Göncz Árpád köztársasági elnök jelenlétében átadott létesítmény egy év alatt készült el. A kétmilliárd forint értékű, az egykori szovjet helikopter-leszállópályán elkészült zöldmezős beruházás jelenleg 900 embert foglalkoztat, kapacitásának teljes kiépülésekor pedig 1200 : dolgozónak ad majd munkát. A videokészülékeket és -részegységeket magyar beszállítók aktív közreműködésével állítják elő. Ezeket két multinacionális vállalat európai hálózatában forgalmazzák. (A vállalat 65 százalékban Philips, 35 százalékban a Grundig tulajdona.) A fejlett gyártási technológia kialakításához, a dolgozók képzéséhez a Philips bécsi központja adott és nyújt a jövőben is segítséget. A külföldi befektetők célja, hogy minél több magyar gyártót vonjanak be a termelésbe. Szoros kapcsolatot tartanak például a Videoton csoporttal, illetve több hazai és Magyarországon lévő külföldi gyártóval. Ezek a cégek szállítják majd a legtöbb fém- és műanyag alkatrészt. 1993. november 12. AMERIKAI Magyar ffirlap E