Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1989-06-02 / 13. szám

KÜLÖNVÉLEMÉNY Fasizmus - nácizmus Amikor 1939-ben Hitler és Sztálin "barátsági" szerződést kötöttek, amely végül is a II. vi­lágháború kitöréséhez vezetett, nem csodálkoztam, mert mind­kettő aljas tömeggyilkos volt, mindketten meg akarták hódíta­ni az egész világot, s mindkettő utálta egymást (mi mind a ket­tőt!), csak időt akartak nyerni, végül mindegyik vesztett, de kö­zösen sikerült kiirtaniuk vagy 50 millió embert a huszadik század derekán. Mindketten maguk is elpusztultak, sajnos, túl későn. Közösen tanultak egymástól, hogy lehet az emberi gazságot még jobban fokozni. Ámde én nem erről akarok írni, amiről már millió könyv jelent meg, ha­nem arról, amiről - tudtommal - eddig egy sem. Göbbels náci propagandája is közismert, ezt is átvette a Szovjet. A háború vé­gével, amelyet Amerika nyert meg az oroszoknak, kínossá kez­dett válni, hogy a kommunista szocializmus szövetkezett a nemzeti-szocializmussal, ezért ki kitalálták, hogy nem használják ezután a náci kifejezést, amely mint rövidítés a szocialista szót magában foglalta, hanem ezen­túl a náci gyilkosokat és csatló­saikat (nyilasok, vasgárdisták, stb.) elnevezték fasisztának. A göbbelsi propaganda oly jól si­került, hogy nemcsak az oroszok által leigázott országoknak pa­rancsolták meg a fasiszta szó használatát, hanem ez nyugatra, még Amerikába is eljutott, könyvekben, újságokban, majd mindenütt a fasiszta szót hasz­nálják náci, azaz nemzeti-szocia­lista, helyett. Van azért néhány tisztességes konzervatív lap, amely úgy gondolkozik, mint én, de számuk és olvasóik tábora elenyésző. A két eszme között a hasonló­ság majdnem semmi, a különb­ség annál túlnyomóbb. Erre sze­retnék rámutatni. Fasizmus egyedül Olaszország­ban volt, s ezt Mussolini találta ki, aki ifjabb korában mint szo­cialista és baloldali kezdte, de a fasiszta pártot éppen a bolseviz­­mus ellen hozta létre, gazdag gyárosok és földesurak támoga­tásával. A fasiszta párt nem volt antiszemita, hiszen megalakulá­sában számos tekintélyes zsidó vallású olasz is részt vett. (Lásd: "The Garden of the Finzi Conti­­ni" c. filmet.) Mussolini nem akart világuralmat, sem háborút, csak a szétzüllött olasz népet akarta rendbeszedni és beállíta­ni a 20. századba. Igaz, hogy ez csak forradalommal sikerült és a forradalom mindig ártatlan ál­dozatokkal jár. De az áldozatok száma nem milliókra rúgott. Igaz, hogy Mussolini is korlátlan diktátor volt, de fenntartotta a királyságot és a Vatikánnal is megbékült. Diktátor volt, de a kommunizmust sikerült levernie Olaszországban és rendet te­remtett. Olvasóink közül bizonyára so­kan megfordultak Mussolini Olaszországában (jómagam is), ahol sem diktatúrát, sem anti­szemitizmust nem lehetett ta­pasztalni. Sőt, Mussolini igen németellenes volt, s Ausztria függetlenségét garantálta a ná­cik ellen. Magyarország revíziós törekvéseit támogatta, sőt Vik­tor Emmánuel egyik fiát ajánlót-0 ta a magyar trónra, a náci ter­jeszkedés ellen. Mussolini kedvenc írója Stefan Zweig volt, s amikor egy anti-fa­­sisztát 10 évi börtönre ítéltek, Stefan Zweig személyesen járt közbe Mussolininál, s az illetőt szabadon engedték. Ugyanakkor Németországban Stefan Zweig könyveit nyilvánosan elégették, s Richard Strauss operáit, me­lyekhez a librettót Stefan Zweig írta, betiltották. Azután következett a nagy vál­tozás, Olaszország, Mussolini és az egész világ tragédiája. Ami­kor 1938. március 12-én Hitler megszállta Ausztriát, Mussolini meghátrált és nem tartotta be ígéretét. Ennek következtében Hitler meglátogatta Olaszor­szágban és felajánlotta, hogy le­gyenek szövetségesek. Megszü­letett a Berlin-Róma tengely (Gömbös elnevezése). Mussoli­ni, aki mindenkor nagy pozőr volt, egyszeriben beleképzelte magát, hogy ő lesz a világ ura, ő lesz a fővezér, Hitler mellette csak alantas személy maradhat. Szellemi képességeiben tehát feltétlenül kételkednünk kell. Hitler nyomban észrevette Mus­solini hiúságát, gyenge oldalait, ígért neki fűt-fát, csakhogy ne álljon a nyugatiak oldalára. Hiá­ba ostromolta Sumner Welles, Amerika olaszországi követe, hogy ne szövetkezzék Hitlerrel, hiába könyörgött neki saját veje: Ciano gróf, aki 30 éves korában külügyminisztere volt, s akit ké­sőbb Hitler parancsára Mussoli­ni képes volt kivégeztetni, hiába utálta az egész olasz nép a né­meteket, Mussolini végképp el­kötelezte magát a nácik oldalán. Ezzel sorsa megpecsételődött és végül is elvette méltó és megér­demelt büntetését. Közben még történt néhány fontos esemény. Amikor Hitler követelte a zsidókérdés megol­dását, eleinte amikor még hatal­mon volt, Mussolini megenged­te, hogy a zsidók minden vagyo­nukat magukkal vihessék, első osztályon utazhattak és nem marhavagonokban összezsúfolva a gázkamrák felé. Gázkamrák Olaszországban nem voltak. Sok ezer magyar diákot, akiket Ma­gyarországon a numerus clausus miatt nem vettek fel, Mussolini Olaszországában tárt karokkal vártak, ott szereztek diplomát, utána ott működhettek. Majd mindegyikük Amerikában kötött ki, mint megmenekült, szabad emberek. A Sors külön iróniája, hogy azok a zsidóvallású magya­rok, akik otthon szerezhettek diplomát, a náci halál- és mun­katáborokban lelték szomorú végzetüket... 1943. júliusában az olasz nép megelégelte a Duce náci-barát­ságát, s a király letartóztatta, he­lyette Badoglio marsaik nevezte ki. Hitler azonban fantasztikus körülmények között kiszabadí­totta a teljesen megtört Mussoli­nit, aki ezután már csak Hitler vazallusa volt, Olaszország pedig náci gyarmat. Nyomában elkez­dődött a drasztikus zsidóüldözés is, mert Hitlernek ez fontosabb volt, mint a "világhódítás''. Ter­mészetesen lehet találni hason­latosságot a két diktátor között, de nekem nem ez a célom, ha­nem, hogy rámutassak a különb­ségekre és tisztázzam a fogalma-AMERIKAI Hfagyar Hírlap 1989. június 2. Ez oan/ A Magyarországon népszerű humorista NAGY BANDÓ ANDRÁS rovata INGAÓRÁK Elegem van a vonatokból! És elegem van az utazásból! Húsz éve ingázom!... Szatymaz és Budapest között... Húsz éve sínen vagyok... Arccal a vasút felé!... Hegyek-völgyek között!... Édes Istenem!... Amikor első alkalommal fölkapaszkodtam az utolsó kocsiba mint hátrányos helyzetű utas!... Ez a kocsi volt a második otthonom!... Pedig akkor még első sem volt... Másodosztályú otthon... tele fapados ülőgarnitúrával. Húsz éve ingázom! Szatymaz és Budapest között... Húsz éve kelek fáradtan és korán!... Húsz éve ingázom... Húsz éve eszem az elnyűhetetlen vasúti szendvicseket. Az én fogaimon nem tudtak kifogni! Azt mondtam: "HA BELEDÖGLÖK IS, MEGESZEM!..." Később már láttam: ha megeszem, bele is döglök! Minden nyolcadik utas a halál! Ma már a pia sem kell tőlük. Magamnál tartom a közlekedőedényeimet... Négy decit fogyasztok százon. Ez aztán elaltat. Ilyenkor álmodozom. Azt álmodom, hogy hálókocsiban utazom. És mosolygó stewardess jön lyukasztani a jegyemet. És csokival kínál, meg vörösborral! És a mozdonyvezető három nyelven közli, hogy milyen magasságban és mekkora sebességgel repülünk. És végre megtörténik a csoda: tíz perc alatt érünk Szatymazról a Nyugatiba! És lépcsőt tolnak a kocsi elé, és a táskámat furgon viszi a hatos villamosig!... De mindez csak álom. Húsz éve zakatolok. Betéve tudom a MÁV szabályait... Ismerem a kiírásokat is: "A PÉNZTÁRTÓL VALÓ TÁVOZÁS UTÁN AZ UTASNAK NINCS HELYE!" Számomra a MÁV összes kiírása szent és érthetetlen. És húsz éve ezt kell betartanom!... Húsz éve utazom ugyanolyan kocsikban. Várakozom ugyanolyan váróteremben. Ugyanazok a kupék, ugyanazok a képek. Az idő halad, az utas marad, a vonat késik, de a képek nem változnak! Húsz éve mindig ugyanaz... És még nem unom. Egyszerűen csak elegem van belőle! Á vonat mindig a Nyugatiba megy be és a könyökömön jön ki... Semmi változatosság... Semmi izgalom. Legalább egyszer megérném, hogy Kecskemét után nem Katonatelep jönne, hanem mondjuk Monte Carlo!... Vagy Bodega Bay!... És nem a kofák szállnának föl, hanem a hitchcocki madarak!... És ők vernék be a kocsik ablakait, nem a Fradi­­szurkolók!... Számomra húsz éve a vasút az élet. Vasútból vannak az idegeim... Este, amikor hazaérek, pöfékelve megállók a bejáratnál, s megvárom, amíg a feleségem zöldre állítja a szemafort. Aztán befütyülök az ablakon, leengedem a fáradtgőzt, talpfám alatt fütyül a szél. Kalapácsommal megkopogtatom a küszöböt, mire a fele­ségem hangosan elkiáltja magát: "Gyerekek!... Személyapú érkezik az első vágányra!... Az előszobában tessék vigyázni!..." Táskámat földobom a poggyásztartóra... Bemegyek a büfékocsiba, illedelmesen megkérdezem a fele­ségemtől: "Szabad ez a hely?..." Ő azt mondja: "Igen!..." Erre én leülök, arccal a menetirány felé... Anyósom mellém áll, nyakában egy tálcával, s megkérdezi, hogy parancsolok-e valamit? Én kiemelek két perecet, egy főtt kukoricát és két foilpackba csomagolt szendvicset. Ölembe terítek egy szalvétát, enni kezdek, s végén a maradékot kidobom az ablakon. Közben figyelmeztetem a feleségem: "Asszonyom!... Ha nem fegyelmezi meg a nyakamban ugráló gyermekeit, kizavarom őket a kupéból!..." Ekkor érkezik menetrendszerű pontossággal az apósom, s nagyon lekezeli a jegyeinket. Kaja után fölállok, elhúzom az erkélyajtót, s kimegyek a peronra elszívni egy cigit. Feleségem utánam jön... Megsimogatja az indulási oldalamat, s kéri, hogy siessek, mert még a Nyugatiba érkezés előtt szeretne velem átmenni a hálókocsiba!... kát, amelyeket a sajtó rendkívüli hanyagsággal és tudatlansággal használ, szajkózva a szovjet pro­pagandát. Felkérem az emigráció íróit, hogy a jövőben ezt tartsák szem előtt, s ne használják a fasiszta megjelölést ott, ahol a náci a megfelelő szó. Dr. Kálmán Imre KÜLÖNVÉLEMÉNY a Különvélemény-hez (Az abortusz-ügy) A cikkben foglalt "lenni, vagy nem lenni, megszületni vagy nem megszületni" kérdést átír­nám, mégpedig így: "fogamzani, vagy nem fogamzani..." A cikkíró azt állítja hogy ez a téma kizárólagosan a nőket érinti, amivel nem tudok egyet érteni. Tudtommal még soha egyetlen nő sem tudta megter­mékenyíteni önmagát, a szüksé­ges férfisejt nélkül, isteni be­avatkozástól eltekintve, és való­színűleg nem is fogja. Sok nő és férfi terhesnek tartja a gyerme­káldást, hiszen az pénzbe, élve­zetek lemondásába kerül. Ez is egyik magyarázata, hogy a ma­gyar nép évről-évre fogy. Ez nem csak női ügy, de az egész társadalomra végzetesen kiható probléma. Hogy a 21. század elejére éhenhalunk? Nem valószínű. Te­kintsünk vissza Malthus évszáza­dos "tudományos” elméletére, amely szerint a népesség gyor­sabban gyarapodik, mint az élel­miszertermelés. Ez még ma is a pesszimisták kedvenc elmélete, de nem igazolódott be. A föld még sok millió embert képes el­tartani, ha ésszerűen gazdálko­dunk, ha fegyverek helyett élel­miszert termelünk, és annak és más fogyasztási cikknek a tech­nológiáját fejlesztjük. Igaz, Kína bevezette emberte­len magzatelhajtási politikáját, de nem teljes sikerrel, aminek csak örülhet, mert ha itt nálunk probléma az öregek eltartása, milyen katasztrófa várna Kínára, ha egy kis százalék dolgozó ré­tegnek kellene eltartani a nagy tömegű nyugdíjast. Persze, erre is megvan a terv az abortusz baj­nokainak tarsolyában: az eutha­nasia. Mint ahogy a nőnek és sok esetben a férfinek a kényel­me megköveteli az abortuszt, ugyanúgy a dolgozó társadalom­nak a kényelme megköveteli a nem termelő, tehát haszontalan idősek megölését. Az egyik egyenes folytatása a másiknak. Hitler is ezt az utat járta - má­sok életét semmibe véve törtte­­tett célja felé, mert aki túl fiatal, túl öreg, túl beteg, annak nincs joga az élethez. így eljutottunk a joghoz. Nem a minden évben változó amerikai adótörvény ha­tározza meg az élet kezdetét, hanem a ma már tudományosan igazolt tény, hogy amikor női és férfi sejt egyesül, az már az élet kezdete, önálló szervezet, amelyben részletesen megvan az új ember tervrajza, az utolsó porcikájáig. Ha békében hagy­ják, meg is valósul. A feminis­táknak joguk van a saját testük­höz, de nem a bennük fejlődő önálló élethez. Valóban értelmünknél fogva különbözünk az állatoktól és ez kötelez is bennünket, hogy ne hozzuk magunkat olyan helyzet­be, amelyből csak gyilkosság út­ján szabadulhatunk. Ehhez per­sze szükséges lenne a társada­lom, a család, az iskola, a temp­lom, az állam és hírszolgálat he­lyes irányú magatartása. Mayer Ferenc FERCSEY JÁNOS: Kézfogás a Keleti Fronton (Folytatás a 3. oldalról) a kínaiak tartják kezükben, nem felejtve el, hogy az ország fej­lesztését csakis nyugati, elsősor­ban amerikai, japán és német hitel és technológia gyorsíthatja. A Szovjetuniótól, amely ugyan­ezt várja Nyugattól és Japántól, nem kaphat segítséget Kína. Ne felejtsük el azt sem, hogy Gor­­bacsovot megelőzte George Bush, aki sokkal jobban ismeri Kínát - két évig ő volt az ameri­kai "liaison"-nagykövet Kínában - s bár nem látványos "csúcs" ke­retében, fontos tárgyalásokat folytatott Denggel és a többi kí­nai vezetővel. Végül: Kína talán legnagyobb problémája a népszaporodás. Új adórendszerrel próbálták meg­akadályozni újabb milliók szüle­tését, de így sem tudták felejttet— ni a kínai tradíciót, hogy "sok gyermek sok boldogság". Csalá­­donkint csak két gyermekre kor­látozták az "engedélyezett" szü­letéseket, de így is "két és fél" gyermek jut egy-egy családra és a lakosság száma 1.100 millióra emelkedett. Annak ellenére, hogy távol-keleti lapok jelentése szerint lány-gyermekeket szüle­tésük után százezerszámra foj­tottak meg, mert általában fiú­gyermeket akartak, aki tovább tartja életben a család tradíció­ját és nevét. HIVATALOS ÓRÁINK: hétfőtől péntekig reggel 8-tól délután 4-ig

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents