Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1989-05-19 / 11. szám

Ml TÖRTÉNT JALTÁBAN? W. Averell Harriman beszélgetése Szombati Sándorral W. Averell Harriman 1986 nyarán halt meg, kilencvenöt éves korában. Röviddel halála előtt kerestem fel washingtoni palotájában és ott folytattam vele az alábbi beszélgetést. Harriman vasútmágnás fia volt, bankárként kezdte pályafutását. Roosevelt elnök mint barátját és bizalmasát küldte 1942-ben, a háború kellős közepén Sztálinhoz, az Egyesült Államok nagykövetének minőségében. A rákövetkező négy évben számos alkalommal találkozott a Szovjetunió mindenható urával. Ha valaki megtehette, ő beletekintett a diktátor gondolatai mögé. A teljhatalommal felruházott Harriman jól tudta, hogy a Szovjetuniónak létszükséglet az Egyesült Államok támogatása. Az ügyvéd és a bankár A velem szemben ülő dip­lomata elbájoló férfi. Karcsú, arisztokratikus megjelenés, ele­gáns, élénk és átható szemű. Nyugodtan beszél, nem keresi a szavakat és habozás nélkül vála­szol a kérdésekre. Emlékezőte­hetsége meglepő. A hatalmas te­rem, ahol emlékeit feleleveníti, múzeumnak is beillik. A falakon Van Gogh, Gauguin, Dufy, Toulouse-Lautrec művei néznek szembe. Az otthon egy nagyúré, akinek szellemét egyaránt táp­lálja az európai kultúra öröksé­ge és a Mayfloweren érke­zettek leszármazottjának prag­matizmusa. Tizennégy éves korában ta­lálkozott először Roosevelttel. Anyja a leendő elnök anyjának jó barátnője volt. Fiaik is azon­nal rokonszenveztek. így történt, hogy a politikai pályát meg­kezdő fiatal ügyvéd a bankár Harrimant választotta tanács­adóul és bizalmasának, egészen haláláig. Harriman később Truman elnök tanácsadója lett. 1954-től - négy éven át - New York állam választott kor­mányzója volt.- Ön egyike azoknak, akik a második világháború utáni, mai világunk megszületését előkészí­tették és megszervezték. Elégedett azzal, ami részben az Ön műve is? - kérdeztem.- Mai, háború utáni világunk különböző országok nyomása következtében és sokféle szük­séglet nyomán alakult ki. Bi­zonyos szerepet játszott ebben a három nagy, Roosevelt, Sztálin és Churchill, de ne felejtsük el de Gaulle tábornokot és máso­kat sem. Mindent összevetve azonban, az események nagyobb súllyal estek latba, mint az em­berek. A történelem adta sorsot nem lehetett elkerülni. Súlyosan hibáznak azok a történészek, akik egyes emberekre hárítják át mindenért a felelősséget. Elke­rülhetetlen volt a háború után a SzU előretörése, hogy nagy nemzetté váljék. Németország bukásával világos lett, hogy Oroszország döntő szerepet kap; annál is inkább, mert a háború után Franciaország, Anglia és más nyugat-európai országok befolyása csökkent. Részint az Egyesült Államok szerepe nőtt meg, részint az óvilági birodalom, Oroszország kezében központosuk a hata­lom. Ez vezetett a már ismert nagy nehézségekhez. Azt azon­ban nem hiszem, hogy e ne­hézségek bizonyos szerződések megkötésének lennének tulaj­doníthatók. Szívós legendák Miképpen képzelte el Roosevelt és Churchill a világot a háború után, valamint kapcso­latát a szocialista hatalmassággá lett SzU-val? Talán nem tévedek, ha úgy vélem, Ön hosszú be­szélgetéseket folytatott Roose­velttel és Churchillel e tárgyban?- így is van. Mindketten a közös harc idején kialakult meleg személyes kapcsolatokra építették reményeiket. Ó! Egyi­kük sem ringatta magát illú­ziókban Sztálin elképzeléseit és célkitűzéseit illetően. Mégis úgy érezték, hogy a SzU-ban bekö­vetkezett változások nyomán ki­fejlődhet egy jó együttműkö­déssel kecsegtető periódus.-Európában egyesek úgy vélik, hogy az oroszok háborús áldo­zatainak ellenértékeként Roose­velt és Churchill kiszolgáltatták nekik Közép-Európát.- Ez is a nehezen kiirtható, szívós legendák egyike. Az igazság pontosan ennek az el­lenkezője. A jaltai egyezmény kimondta ’a népek arra való jogát, hogy maguk választhassák meg azt a kormányformát, amelyben élni akarnak’. Más­felől a kikötések azt is meg­határozták, hogy a háború alatt megszállt összes területen sza­bad és minden kényszertől mentes választásokat tartsanak annak idején. A tragédia az, hogy Sztálin késedelem nélkül megszegte e szerződéseket. Ha­marosan tisztába jöttünk Sztálin szándékainak álnokságával és agresszivitásával. És nemcsak közép-európai vonatkozásban; mert Nyugat-Európára is szemet vetett. Sztálin és Európa- Ön valóban úgy gondolja, hogy Sztálin egész Európát a ha­talmába akarta keríteni?- Habozás nélkül állíthatom. Egy kötetlen beszélgetésünk al­kalmával véltem megérteni, hogy szilárdan hitt a kommunizmus­nak a háború utáni Európában leendő győzelmében. Pontosan így mondta: ’A kommunizmus a kapitalizmus pöcegödreiben fej­lődik ki’. Szentül hitte, hogy a romos Európa szenvedései, a munkanélküliség, az éhség, az emberek kétségbeesése elkerül­hetetlenül a forradalomhoz vezetnek. Legfőképpen Francia­­országra és Olaszországra gon­dolt, mert a német megszállás idején ott erős kommunista pártok szerveződtek, de igen számított a német kommunis-0 AMERIKAI tyagyar Hírlap 1989. május 19. tákra is. A potsdami konferen­cia alkalmával üdvözöltem, és azt mondtam neki; "Nagy elégtétel lehet Önnek, hogy itt lehet, Berlinben!" Mogorva arcát, összehúzott szemöldökét látva lefagyott a mosolyom. Szárazon ennyit válaszolt: ’Sán­dor cár Párizsig ment!" Vilá­gosan értésemre adta, hogy célja a francia főváros. Meggyőződé­sem, hogy tervét megvalósította volna, ha nincs Truman elnök kezdeményezése.- Nem az első és egyetlen va­gyok, aki szerint a Marshall-terv az Ön, Sztálin szándékait illető tisztánlátásából született. Táv­iratokban figyelmeztette Moszk­vából Washingtont, hogy Ame­rika azonnali és hatékony se­gítsége nélkül egész Európa a kommunizmus uralma alá kerül.- Tény, hogy több üzenetben kiemeltem az elégtelen élelmi­szer-segélyezést és hangsúlyoz­tam, hogy a társadalmi felfor­dulást csak Nyugat-Európa újjáépítése gátolhatja meg. Va­lójában Marshall tábornok a nevét viselő terv atyja. Nagy ember volt, elhiheti nekem. Sztálin Japánra is szemet vetett- Úgy tudom, Sztálin Japánra is szemet vetett. Az Ön szerepe, amellyel saját kezdeményezéséből megakadályozta Sztálin tervének megvalósítását, történelmi jelen­tőségű. Úgy tudni, Sztálin terve volt részt venni Japán meg­szállásában. Amit Ön habozás nélkül, határozottan visszauta­sított.- Az értesülése nem egészen pontos. Az igazság az, hogy a Japán kapitulációját megelőző éjjel Sztálin közölte velem: az az óhaja, hogy egy orosz tábornok is fogadja Mac Arthur tábor­nokkal együtt a japánok fegy­verletételét. Tudtam, hogy meg akarja szállni Japánt, és ha ez az első lépése sikerül, az az oro­szok részvételét hozhatja a nip­­pon birodalom katonai megszál­lásában. Ismerve az európai ese­ményeket, elhatároztam, hogy nem engedem azok megismét­lődését. Az ajánlatot a saját kormányommal történő konzul­táció nélkül utasítottam el.- Tehát a helyzet az, hogy az Ön energikus közbelépése nélkül ma, a két Németország mintájára, két Japán is lenne. Minden bizonnyal lenne egy "demokratikus Japán köztársaság" napjainkban. Colo Mann, a nagy német történész - Thomas Mann fia - egy ízben azt állította, hogy Brezsnyewel ellen­tétben Sztálin nem folytatott (Folytatás a 7. oldalon) Dr. FRIEDMAN ANDREW ügyvéd Válás • Child Custody • Autó­baleset • Personal Injuries Szerződések • Bűnügyek Drunk Driving • Bevándorlás Végrendelet • Probate ÚJ CÍM ÉS TELEFON: 124 No. Lo Breo Ave. Los Angeles, CA 90036 Tel.: 931-2476 656-5847 HdS3--------—----------------­—-———_______ Disszonáns akkord Indultam a nyomdába az újsággal. Hónom alá vettem a dobozt, de amikor ahhoz a ponthoz értem, ahol a kocsimat parkoltam, részese lettem annak az érzésnek, amiről azelőtt csak olvastam: földbe gyökerezett a lábam. A kocsi nem volt sehol. Izgalmas pillanat volt, mert ilyenkor az ember legelő­ször önmagát ellenőrzi. Előfordult korábban, hogy végül is nem ott hagytam az autót, ahol első elhatározásra akartam, de emlékeimből ez kiesett, mint másodlagos ténykedés és a kezdeti benyomás irányított. Ez általában pillanatok alatt ki­derült és eddig még mindig megtaláltam hűséges járműmet a parkolóhely másik változatánál. Vajon most is ilyesmi tör­tént-e? Hiába igyekeztem azonban felidézni a reggeli pillana­tot, nem jött az a felismerés, amikor az emberek, legalább is a regényekben, a homlokukra szoktak ütni. Egyre határozot­tabban éreztem, hogy igenis ott hagytam, pontosan ezen a he­lyen, ahol az üres aszfalton a poros olajfoltokat bámulom. Akinek hasonló feladatot kell elvégeznie, jól tudja, hogy ilyenkor nem lehet tréfálni az idővel, hiszen percek is számít­hatnak. Indulásomat már bejelentettem és az út végcélján várnak. Ráadásul egész csoport ember összehangolt munkája függ az odaérkezésemtől. Mindez természetesen csak növelte a nyomást, ami egyre erőteljesebb lüktetésben jelentkezett a halántékomon. Repülni nyilvánvalóan nem tudok, taxit eset­leg lehetne hívni, de ez nem oldja meg az autó eltűnésének problémáját. Az egész olyan volt, mint egy váratlan disszo­náns akkord. Most már nyilvánvaló, hogy a kocsit ellopták. Öreg tragacs volt már, itt, Amerikában legalább is annak számít, hiszen ép­pen ebben az esztendőben tölti be a huszadik évét, gyártmá­nya és modellje azonban az úgynevezett klasszikusok közé so­rolja, ami pénzértékben is számottevő körülményt jelez, sok­kal fontosabb azonban, hogy a két évtized alatt összenőttünk, jóban-rosszban hűségesen kitartottunk egymás mellett. Én voltam az első tulajdonos, hozzám került a gyárból, tehát én törtem be a csikót. Érthető, ha itt érzelmi kapcsolatról is le­het beszélni. így is, úgy is szíven ütött tehát a drámai szituá­ció. Mégis olyan valószínűtlen az egész. Ilyesmi eddig a pilla­natig minden esetben csak mással történt meg. Ez terméssze­­tesen nem ok arra, hogy ezúttal ne kerülhessek én sorra. A világ tele van idegen indulatokkal, erőszakossággal, kapzsi­sággal, könyörtelenséggel. Egyszerre a végtelen kiszolgálta­tottság érzése fogott el. Lehet, hogy a tolvaj most az utcasa­rok mögött figyel. Meglesett, mert kíváncsi volt rám, az eddi­gi tulajdonosra. Ez persze hülyeség, mert én az ő helyében villámgyorsan igyekeznék eltűnni a színtérről, amint sikerült kulcs nélkül begyújtani az eltulajdonított kocsit. A logika azonban irreális térben lebeg, mert én nem lopok kocsit, eb­ből kifolyólag a gondolataim is más vágányokon járnak. Les, vagy nem les, ez most már nem változtat a helyzeten. A világ ilyen: csibész emberek minden aggályoskodás nélkül jogot tudnak formálni arra, ami a másé. Hogy milyen a környék, ami körülvesz? Egyáltalán hol a biztonság? Manapság min­den, akárhol megtörténhetik. És pontosan ez volt a pillanat, amikor eszembe villant a másik lehetőség: nincs itt szó lopásról, baráti gékocsimat egy­szerűen és hivatalosan elvontatták innen. De miért? Hiszen máskor is parkoltam már itt. Igaz, ez nem ilyen célra kijelölt terület, de az a zóna, ahol meg szokták tűrni az ilyesmit. Az elhuzatás veszélye azonban változatlanul a levegőben lebeg, mert csupán diszpozíción, hangulaton múlik és mondjuk meg őszintén, megette a fene, amikor valami az emberi jóindulat­tól függ. A fűszerüzlet hátsó raktárának ajtaja van a közelben. A nyomozás így egyszerű: beszélni kell az üzletvezetővel. Puff! Egyből telitalálat. A vontatóért ő telefonált, mert már únta "ezeket" a parkolásokat. Tulajdonképpen tudta, vagy legalább erősen sejtette, hogy kié a kocsi. De nem nyo­mozott, nem figyelmeztetett, hanem rögtön elhuzatást rendelt el. Ugye, mondtam, hogy régen rossz, ha valami az emberi jóindulattól függ? Szeretnék olvasóimmal megegyezni abban, hogy ami köz­vetlenül ezután következett, kerüljön zárójelbe, amolyan lát­hatatlanná és hallhatatlanná tevő zárójelbe. Szépítő fiaskóm­ként el kellett fogadnom, hogy a terület, ahol automobilom hivatalos lefoglalását és őrizetbe vételét végre hajtották, nincs túlságosan messze. Baráti segítséggel (mert szerencsére ilyen is van), sikerült megtalálni a helyet. A bekerített "grund" (ó, de szép is volt az a másik) sarká­ban álló épületben elhelyezett iroda ajtaja fölé elfelejtették elhelyezni a "Vándor, ki itt belépsz..." kezdetű felírást. Embe­ri durvaság, primitívség és hatalmaskodás kavarog itt. Nem ügyfelekkel tárgyalnak, hanem kiszolgáltatottakkal. Mintha közönséges bűnözők lennének. Lekezelés, szándékos vára­koztatás az ápolatlanság bűzében. Ide most sem önként jöt­tek be a kuncsaftok és legközelebb még kevésbé jönnek be önként. Az udvariasság tehát nemcsak nem kötelező, hanem nem is megengedett. Terpeszkedő bürokrácia, érdes, durva hang és az alkalmi árak teljes mellőzése. Aki tudja, kerülje el minden áron. Engem is csak az vigasztalt meg, hogy elveszettnek hitt öreg barátommal végül is egymás nyakába borulhattunk, j

Next

/
Thumbnails
Contents