Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1989-03-24 / 3. szám
DEMSZKY GÁBOR Stabilitás vagy elvállalt átmenetiség 1989 a politikai döntések éve lesz, és a rendszer egészét érintő elhatározások a jelek szerint jogi köntösben fognak megfogalmazódni. Az ok világos, a magyar jogrendszer jogáganként és egészében véve is recsegropog, intézményei az elkerülhetetlen változások kerékkötőivé váltak. Az alapvető szabadságjogok egy év óta a politikai viták kereszttüzében állnak, anélkül, hogy eddig bármi változott volna. A viták kimenetelét az határozza meg, hogy a politikai jogokat korlátozó törvények még érvényben vannak, az 1936-os szovjet alkotmány magyar másával együtt. Négy törvénytervezet ceremóniális felülvizsgálata, a feszültségeket oldó célzattal ugyan már 1988 derekán elkezdődött, de a döntések ’89-re halasztódtak. A vitának az adott dinamikát, hogy a résztvevő társadalmi csoportok hajlandók voltak a jogi köznyelv használatára, "jogban fejezték ki magukat". A következő bejelentések adtak okot a bizalomra. A szovjet típusú jogrendszer alaptörvénye, a ’49-es alkotmány rövid időn belül a történelmi relikviák közé kerül - hallhattuk nemrégiben az igazságügyi miniszter helyettestől. Az egyesülési és gyülekezési törvény elfogadását követően a választójogi törvénytervezet, a népszavazásról, a nemzetiségek jogairól szóló tervezetek és az új sajtótörvény kerül a képviselők elé. Az államminiszter által beterjesztett csomagterv nem kevesebb, mint húsz új törvényt sorol fel. Az elmúlt év tapasztalatai bennem aggályokat ébresztettek. A felgyorsított törvénykezési menetrend szakszerűségi szempontból sem lehet megnyugtató, de az igazi problémát nem az elvégzendő munka mennyisége okozza. Baj van magával a törvényhozóval, a parlamenttel, mert nem alkalmas a valódi képviseleti munkára, és baj van a menetrenddel, mert a részfeladatokat, a politikai jogok szabályozását az új alkotmány elfogadása előtt kívánja megoldani. Ennek pedig az az oka, hogy a politikai és az alkotmányjogi kérdések állandóan összekeverednek, nincsen kellőképpen különválasztva ebben a menetrendben. A megfelelő sorrend a politikai alapelveken való megegyezés, ennek alapján az alkotmány kidolgozása és azt követően az egyes törvények kidolgozása lehetne. De vegyük sorra az államminiszter hosszú listájával szemben a kifogásokat. A parlamenti munka a legutóbbi választások óta reflektorfényben folyik. Hozzájárult ehhez legújabban az Elnöki Tanács helyettesítő jogkörének megszűnése és az ülések nyilvánossá tétele is. De már nemcsak az országgyűlés kirakatba állításának, hanem a közvéleménnyel való éles konfrontálódásnak is a tanúi lehetünk. Világossá vált, hogy ez nem a modern politikai reformkor parlamentje, hanem az ancien régime intézménye. Már születésekor, a ’85-ös választások során, kialakult egy súlyos bizalmi válság vele szemben, de a független jelöltek kiszorítása akkor még nem mozgósította a szélesebb közvéleményt. A vízlépcső ügyében folytatott sikertelen kampány és a szégyenletes szavazási eredmény viszont megtette a magáét. Sikeres aláírásgyűjtési akció indult két képviselő visszahívásáért, és óriási lökést kapott az országgyűlés döntését felülvizsgálni hivatott népszavazást követelő mozgalom. A magyar parlamenttel kapcsolatban egyre kevésbé lehet a méltóságteli, népképviseletre hivatott intézmény látszatát kelteni. De baj van ezzel a zsúfolt törvényhozási menetrenddel más tekintetben is. A törvényszék előkészítése és a viták lebonyolítása szempontjából az 1988-as tapasztalatok kiábrándítóak. Az év végére zavaros és ellentmondásos helyzet alakult ki. Az igen konzervatív, az egypártrendszerű diktatúra következményeihez igazított és még a ’83-as törvényhez képest is visszalépést tartalmazó választójogi törvény vitái még javában folytak, amikor az igazságügyminiszter már a többpártrendszert kilátásba helyező egyesülési törvény beterjesztéséről nyilatozott. Ez a november 11—i bejelentés, amely a Politikai Bizottság és a kormány álláspontjának megváltozását tükrözte, megkérdőjelezte az egész választójogi tervezetet, és főképpen a róla folytatott vita értelmét. Az egész választójogi tervezetet elsodorták az események. (Nyilvánvalóan más"NE HAGYD ELVESZNI ERDÉLYT, ISTENÜNK!" MÁTÉ OTTILIA legszebb erdélyi dalai: * Csíkországi fenyvesekben * Ott, ahol zúg az a négy folyó * Székely Himnusz STÚDIÓMINŐSÉG KRÓM KAZETTÁN Kapható a szerkesztőségben Megrendelhető postán is 12 dollárért, 1.50 postaköltség előzetes beküldésével A csekket kérjük kiállítani József Fekete névre Cím: 5441 Lemon Grove Ave., Suite 1/2, Hollywood CA 90038 Telefon: (213) 461-2521 A művésznő a bevételből adománnyal segíti az erdélyi menekülteket Q Magyar Ifirlap képpen kell lebonyolítani a választáskat, ha pártok is indulhatnak.) 1988-ban még csak két szövegtervezet között tapasztalhattunk ilyen ellentmondást. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy az év végére az államminiszter előrejelzése szerint közel húsz törvénytervezet szövege fog a szakmai és laikus szervezetek között keringeni. Ugyanakkor az új alkotmány munkálatai és vitái is keresztezik ezt a sok változáshálót. Nem nehéz megjövendölni, hogy ebből még az alkotmányjogászok számára is áttekinthetetlen helyzet jön létre. Véleményem szerint a bajokat a politikai és közjogi-alkotmányjogi kérdések összekeverése okozza. Az alkotmány szövege nem szakmai ügy. Erős kétségeim vannak, amikor a magyar sajtóban azt olvasom, hogy tíz tudományos munkabizottság hozzálátott az alkotmány felülvizsgálatához és az igazságügyminisztérium máris egy alkotmány-javaslattal állt elő. Az alapelvek még tisztázatlanok, de a részletelgondolások már megvannak. A logika ugyanaz, mint az elvetélt törvényjavaslatoknál. Ugyanakkor, mire az új alkotmány az országgyűlés elé került, ennek a lejáratott intézménynek már nem lesz elegendő tekintélye a meggyőző legitimáló gesztushoz, az alkotmány kibocsátásához. De mi az oka ennek az erőltetett menetnek? A legfontosabb magyarázat talán az, hogy a pártreform hirdetői sem tudnak szembenézni az új politikai helyzet kihívásaival, és az új szervezetek térfoglalásával. De a törvénykezési játszma nemcsak időhúzás. Az apparátus számára a hosszútávú törvények a stabilitás érzetét keltik és megnyugtató, hogy a szabadságjogokról folytatott vitákat eddig meg a közvélemény is pozitívan fogadta. Ugyanakkor ha részkérdésekben elérhető valamiféle látszólagos egyezség, akkor az alkotmány szövegezésénél ezekről a részelemekből lehet kiindulni és a törvényeket építőkockaként fehasználni. Ez az építmény azonban könynyen összeroskadhat. A valódi rendezésnek nem a politikai látszat-stabilitás megőrzésére kellene törekednie, hanem az alaptörvény demokratikus elfogadásához kellene feltételeket teremteni. A mai helyzet alapeleme, hogy az új, független szervezetek rendezetlen jogi státuszuk miatt nem vehetnek megfelelő súllyal és befolyással részt az alkotmányjogi vitákban. Az országgyűlés felhatalmazása esetén a kormány rendeletek kibocsátásával segíthetne ezen. Rövid úton engedélyezhetné az újonnan alakult tömegszervezetek, pártok és szakszervezetek működését és biztosíthatná működésük technikai feltételeit. Az országgyűlés felhatalmazása alapján a választójogi törvény rendeleti módosítása biztosíthatná az új politikai szervezetek számára a jelöltállítás lehetőségét a következő, ugyancsak rendeletileg előrehozott választásokon. Átmeneti helyzetben élünk, amelynek velejárója lehet a rendeleti kormányzás. Ez a politkai helyzet szülte átmenetiség a közvélemény előtt kellőképpen indokolja a rendeleti szabályozást, ha az időleges hatályú rendeletek a demokratikus kibontakozást szolgálják. A kérdés csak az, hogy valóban létezik-e a partnerségen alapuló nemzeti megegyezés szándéka?----------------------------------—---------------------------''Haladjon ön is a korral!" A fiatalabb nemzedékhez tartozók bizonyára értelmetlenül merednek erre a címre. Az idősebbekben azonban valahol belül megszólal egy hang - "leesik a húszfilléres", így szokták mondani - és már folytatja is az egykor híres reklámversikét: "...süssön Váncza sütőporral!" Félévszázaddal ezelőtt a mozielőadásk kötelező szünetében megszólalt és azóta klasszikussá vált reklámok egyike volt Vánczáék szlogenja, amelyen shohasem kellett változtatni, nem volt szükség a modernizálásra. A lélektani sulykolás pedig megtette a maga hatását: amikor a háziasszony belépett a fűszereshez, hogy a konyha és háztartás részére a szükséges kellékeket megvásárolja, sütőpor és krémpor tekintetében nem is tudott másra gondolni, csak a Váncza-készítményre. Megelőzően a Dr. Oetker volt a vezető márka. Mindenki tudta azonban, hogy "külföldi", német, bár természetesen igen ügyesen a készítményeket hazánkban magyar nyelvű zacskókban hozták forgalomba. Jó néhány évtizeddel azután, hogy Vánczáék megjelentek a belföldi piacon, a megcsonkított kis ország gazdasági élethalál-harcában megkísérelte beleverni a kemény magyar kobakokba, hogy "pártoljuk a hazai ipart!" Ez kedvezett a Váncza-propagandának és a készítmények egyre népszerűbbek lettek. "So what?" - mondja erre az itteni fiatal, mi ebben az érdekes, miért kell erről cikket írni. Azért, mert ez a kis sütőpor-ügy jelkép is egyben, az élniakarásé és a magánkezdeményezésé, a rátermettségé és az igazságtalan eltiprásé. Benne van egy egész korszak, a szörnyű tanulságaival és talán a védőszérum immunizáló hatásával is. Mert negyvenöt után a Váncza-sütőpor eltűnt, illetőleg rövid küszködés után akkor, amikor a hajcsárok, megtorló és kivégző-osztagok utolérték a jobb sorsra érdemeseket és mindenki megkapta az utolsó szeget a koporsójába. A kis miskolci patikus is kapitalistának minősült, aki bűnös, aki osztályellenség és akinek pusztulnia kell. Ha olyan megátalkodott és csökönyös, hogy a produktumát viszi magával és megfélemlítéssel, karhatalommal nem sikerül kicsavarni a kezéből - vigye! így tűnt el a piacról a Váncza sütő- és krémpor, a Suhajda-csokoládé, az Elida-szappan, a Pick-szalámi, a Gerbeaud-sütemény és bonbon. Ez már még sem volt mindegy, hiszen a bőrünkre ment. A totális rendszernek is meg kellett tanulnia, hogy nem mindenhez tud hozzáférni erőszakkal. A híres termékeket olyan kis országban, mint Magyarország is, sok esetben régi családi dinasztiák hosszú évtizedek áldozatos munkájával kísérletezték ki és a recepteket féltve őrizték. így volt ez a híres szalámigyárak hús arányelosztásával és a kényes fűszerkeverékekkel. így tűnt el szinte nyomtalanul piperecikkek sok híres illatformulája, így kerültek ki külföldre a messze földön híressé vált Gerbeaud-bonbonok receptjei, a páratlan Koestlin-kekszek készítési utasításai. És így tűnt el a föld színéről a Váncza-család értékes gyártási leírás-gyűjteménye is. Amikor végre, a természet legyőzhetetlen törvényének a segítségével, ismét győzedelmeskedni kezdtek az ésszerűség, igazság és közös érdek elvei, apránként csodálatosképpen sok minden előbukkant. E jelenségek sorába tartozik a Váncza-név újból való megjelenése is. Hogy elvesztek volna a régi receptek? Ugyan, kérem! Nem volt itt semmi titokzatosság. Az egykori receptekkel együtt sok minden információ is napvilágra került. Kiderült, hogy az üzlet elindítója, a kis patikus, az első Váncza József egyszerre úgy érezte Miskolcon, hogy többre hivatott. 1904-et írtak akkor, amikor bátor elhatározással családjával együtt Budapesre költözött. Már akkor jó néhány olyan készítménye volt, amellyel más nem rendelkezett: kámforos golyók fagyás elen, különleges gyertyák, orvosságos porok és tabletták. Amikor fia, szintén János, megszerezte a gyógyszerész oklevelet, az ország éppen tápászkodni kezdett az első világháború elaléltságából és a mcgcsonkítottságból: 1922 volt. A két Váncza elhatározta, hogy felveszi a versenyt az akkor egyeduralkodó Dr. Oetker gyártmányaival. Ami később klasszikussá vált, sütőporral kezdték. Folytatták a pudingporokkal, tápszerekkel, csokoládés kekszekkel. Csakhamar rátértek a leveskockákra is: 24—félét gyártottak ebből a fajtából. A Váncza-cég azok közé tartozott, amelyek már akkor felismerték a reklám jelentőségét. Előnyös üzleti ajánlatokat tettek. Számos úgynevezett "fogást" ők alkalmaztak először. Ezeknek egyike sem célozta azonban a vevők becsapását. Mindig príma árut adtak, elfogadható árért. Jól tudták, hogy a készítményeknek át kell menniök a köztudatba. így született meg a fentebb idézett és évtizedeken át változatlanul fennmaradt jelmondat. Érdemes volt Váncza-készitményeket vásárolni. Aki többet vett, reklámajándékot kapott. Szinte a mai amerikai üzleti életre emlékeztet Váncza József számos újítása: a kekszeket a gyerekek részére mesedobozokba csomagolták. Aki tíz számozott sütőporos zacskót összegyűjtött, a fűszerboltban beválthatta Váncza-receptkönyvre. Mint olvasom, Magyarországon ismét lehet haladni a korral. A Váncza-készítmények újra megjelentek. A Váncza-cég - ezt is elismerik - szociális intézményeivel meg különben is jóval megelőzte a korát. Jó példát mutatott. t
