Zárszámadás, 1946-1947

Jelentés az 1946-1947. évi zárszámadásról

Indokolások és megjegyzések: 1. tétel. A számítottnál gyorsabb ütemű hazaszállítások költségei okozták. s 2. tétel. A gyorsabb ütemű hazaszállítások érdekében folytatott tárgyalások sikerének biztosítása, valamint a javak eredményes felkutatása és megőrzése céljából szükséges, előre nem látott kiadások idézték elő. 3. tétel. Szolgálati érdekből szükséges gépkocsibeszerzések, valamint a minisztérium egyes ügyosztályai­nak átköltöztetésével, illetve elhelyezésével kapcsolatos berendezésbeszerzési költségek okozták. 4. tétel. A központi illetményhivatal elhelyezése, valamint az épület állagának megóvása érdekében a pénzügyminisztérium várbeli épületének helyreállításánál, az életveszélyes állapotban volt fővámpalota halaszthatatlan munkálatainak elvégzésénél, a Wekerle állami munkástelepen szociális szempontból szükséges lakáshelyreállításoknál, végül a szesztermelés fokozásának érdekében a győri és szolgaegyházi egyedáruságj szeszgyárak újjáépítésénél jelentkezett többkiadások okozták. 5. tétel. A 39. oldal 10. tételének első bekezdésében felsorolt okokon kívül az okozta, hogy a központi illetményhivatal személyzeti létszámába az ügykörrel együtt átvett honvédelmi számfejtőcsoportnak, vala­mint a személyzeti hiány pótlására felvett kisegítő munkaerőknek a költségvetés összeállításakor számításba nem vett járandóságait is utalványozni kellett. Bejelentést igényel, hogy a pénzügyi közigazgatás átszervezésével kapcsolatos új kinevezések, évközi fokozatos előlépések, besorolások, hadifogságból hazatért, továbbá a létszámcsökkentési eljárás során elbocsá­tott egyes alkalmazottaknak állásukba visszahelyezése, valamint az elcsatolt területekről visszatért alkal­mazottaknak szolgálatába állítása folytán az egyesített fogalmazási szaknál 31 VI. fizetési osztályú pénzügyi főtanácsosi, 11 VII. fizetési osztályú pénzügyi tanácsosi, 28 VIII. fizetési osztályú pénzügyi titkári és 15 IX. fizetési osztályú pénzügyi segédtitkári állással, a könyv-, gazdasági és matematikai szakértőknél pedig 2 VI. és 2 VIII. fizetési osztályú szakértői állással többet töltöttek be, mint amennyi költségvetésileg rend­szeresítve volt. 6. tétel. A cím keretébe tartozó hatóságoknál, főleg a központi illetményhivatalnál a nyomtatvány- és papírszükséglet, a távbeszélő költségek, az adók és egyéb közterhek az előirányzottnál nagyobbak voltak. A túlkiadást növelték a veszprémi pénzügyigazgatóság szolgálati lakásainak halaszthatatlan helyreállí­tásával kapcsolatos költségek is. 7. tétel. A központi illetményhivatal elpusztult berendezéseinek a hivatali ügymenet érdekében szüksége s pótlása okozta. 8. tétel. A pénzügyigazgatósági kirendeltség elhelyezése csak ingatlanvásárlás útján volt megoldható. • '! ' V .. 9. tétel. Az üzemképesség érdekében beszerzett gépkocsiabroncs vételára okozta. 10. tétel. A nagyobb mérvű elemi kárfelvételek, valamint a földreformmal kapcsolatos kataszteri munka­részpótlások céljából elrendelt rendkívüli kiküldetések költségei idézték elő. 11. tétel. Az illetményeknek az 1.100/1947. M. E. számú rendelettel történt felemelése, a 23.760/1946. M. E. számú rendelettel engedélyezett karácsonyi segélyek, valamint a 22.154/1947. P. M. számú rendelet alapján kifizetett egyszeri rendkívüli segélyek okozták. Bejelentést igényel, hogy besorolások, továbbá hadifogságból hazatért, valamint a létszámcsökkentési eljárás során elbocsátott egyes alkalmazottaknak állásukba visszahelyezése folytán a földmérési szaknál 2 VIII. és 2 IX. fizetési osztályú földmérési főtiszti és 4 X. fizetési osztályú földmérési tiszti állással többet töltöttek be, mint amennyi költségvetésileg rendszeresítve volt. 12. tétel. A tagosítási munkálatokkal kapcsolatban felmerült tényleges többszükséglet.

Next

/
Thumbnails
Contents