Zárszámadás, 1943

Jelentés az 1943. évi zárszámadásról

csonyabb ellátásban részésülőket magasabb összegű ellátást élvezők váltották fel, azon­kívül egyes tárcáknál a délvidéki, keleti és erdélyi teriileteken az igényjogosultaknak visszamenőleg kellett ellátást folyósítani. Az ellátási díjak felemelése és az ellátásban részesülők számának emelkedése az önkormányzatok alkalmazottainak és nyugdíjasainak járandóságaihoz való hozzájáru­lásoknál is túlkiadást idézett elő. Az előirányzott 131*3 millió P-vel szemben ugyanis a kiadás 140-3 millió P, a túlkiadás tehát 9'0 millió P volt. A dologi és egyéb rendes és átmeneti kiadásokra előirányzott 4.536-8 millió P-vel szemben a kiadás 5.227-6 millió P, a túlkiadás tehát 690-8 millió P. Ezt főleg az üzemeknek az előrelátottnál fokozottabb foglalkoztatása, a kiküldetési és átköltözködési illetmények felemelése, az Országos nép- és családvédelmi alapnak az előirányzottnál nagyobb ösz­szeggel történt javadalmazása, a kötött élelmiszergazdálkodással kapcsolatos kiadások, az árvízvédelmi kiadások, különböző szociális célokra történt kiadások, valamint a mező­gazdaság fejlesztésére fordított kiadások okozták. Az üzemeknél mutatkozó túlkiadás majdnem valamennyi üzemnél teljes mértékben fedezetet talál az elért bevételi több­letekben. * A beruházásokra az előirányzott 432-4 millió P-vel szemben 491-1 millió P, vagyis 58-7 millió P-vel több fordíttatott. A többletet az államvasutak beruházásai idézték elő. Az országos adósságok szolgálatánál előirányzott 522-7 millió P-vel szemben 743*2 millió P kiadás mutatkozik. A 220-5 millió P túlkiadás a háborúokozta adóssággyarapodás következménye. Az előirányzattal szemben mutatkozó eltérések alakulására végül általában kihatott az árak és munkabérek emelkedése is. 10. Az 1943. évben-felmerült valódi kiadásoknak a költségvetésen és a külön törvényes felhatalmazásokon alapuló kiadási előirányzattal való egybevetése az alábbi eltéréseket mutat ja : előirányzat tényleges kiadás kiadás ^bb millió pengő rendes kiadások 3.981-6 5.054-7 1.073-1 átmeneti kiadások 2.820-0 3.141 9 321-9 beruházások 432-4 491-1 58-7 összesen 7.234-0 8.687-7 1.453-7 i Az előirányzattal szemben jelentkező 1.453-7 millió P túllépés a következőképen keletkezett: megtakarítástúlkiadás i) elöir ágf lküli millió pengő a rendes kiadásoknál 73*8 1.146-0 0*9 az átmeneti kiadásoknál / 21-4 134-1 209*2 a beruházásoknál 60-0 97*8 20*9 összesen 155*2 1.377*9 231*0 Ha a 155*2 millió P megtakarítást levonjuk a túlkiadások és előirányzat nélküli kiadások 1.608-9 millió P együttes összegéből, a költségvetési összhitellel szemben a fen­tebb kimutatott 1.453*7 millió P túllépés jelentkezik. Az előirányzat nélküli kiadások ebben az évben az összes kiadásoknak 2*6%-át teszik, tehát némikép meghaladják az előző évi 2'4%-os eredményt, de lényegesen alatta maradnak az 1941. évi 7-6%-os eredménynek. Az egyes költségvetési osztályokon (alosztályokon) belül a megtakarítás és túlkiadás a részletezésekből állapít­ható meg (14-144. old.).

Next

/
Thumbnails
Contents