Zárszámadás, 1942
Jelentés az 1942. évi zárszámadásról
Indokolások és megjegyzések : 1. tétel. A 47. oldal 11. tételének első bekezdésében foglaltakon kívül az okozta, hogy a szolgálat zavartalan ellátása érdekében a költségvetési létszámmal szemben 31 egészségügyi védőnői állással több töltetett be. 2. tétel. Az ország területének újabb gyarapodása következtében felmerült szükséglet idézte elő. 3. tétel. A visszafoglalt Délvidéken állami kezelésbe vett kórházak és gyógyintézetek átalakításával és tatarozásával, valamint a kórházakból a megszállók által elhurcolt vagy tönkretett berendezési es felszerelési tárgyak pótlásával és karbahelyezésével kapcsolatban, valamint azért merült fel, mert a keleti és erdélyi országrészen fekvő kórházak részére ugyané célra előirányzott hitel nem volt elegendő. /. tétel. A közegészségügyi szolgálat ellátásának biztosítása céljából az 1.941. évi 2.880. M. E. számú rendelet alapján községi és körorvosi teendők ellátására kötelezett orvosok hiányos orvosi felszerelésének kiegészítésére, valamint kivételes esetekben egyes kirendelt orvosok ruházati segélyben való részesítésére fordíttatott. 5. tétel. A visszafoglalt délvidéki területen egyes közkórházak működésének biztosítása céljából államkölcsönöket kellett folyósítani. 6. tétel. A visszafoglalt Délvidéken a tüdő- és nemibeteggondozó intézetek elhelyezésére szolgáló új egészségházak létesítésével és az épületek tatarozásával kapcsolatban engedélyezett hozzájárulás utalványozása okozta. 7. tétel. Az építési anyag drágulása folytán állott elő. 8. tétel. Az új ápolónő- és védó'nó'képző intézet átalakítási és felszerelési költségeinek folytatólagos utalványozása idézte elő. 9. tétel. A nagyváradi és marosvásárhelyi közegészségügyi állomás mielőbbi elhelyezése céljából szükségessé vált építkezés, illetve átalakítás költsége okozta. 10. tétel. A visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen 13 egészségház építésének befejezésével kapcsolatban állott elő. 11. tétel. A 43. oldal 1. tételének első bekezdésében előadott indokokon kívül a visszafoglalt Délvidéken állami kezelésbe vett gyermekmenhelyek alkalmazottai illetményeinek utalványozása, továbbá 1 VI11. fizetési osztályba tartozó igazgató-főorvosnak az 1939. évi 2.300. M. E. számú rendelet alapján a VI. fizetési osztályba történt besorozása okozta. 12. tétel. A visszafoglalt Délvidéken lévő állatni gyermekmenhelyek szükséglete, valamint a közszükségleti cikkek és a tüzelőanyag árának változásával kapcsolatos többköltség okozta. 13. tétel. A szolgálati okokból szükségessé vált nagyobb mérvű kiküldetések és áthelyezések költsége, valamint a visszafoglalt délvidéki terület szükséglete okozta. 14. tétel. Az illetményeknek az 1941. évi 8.500. M. E. számú rendelettel történt felemelése, továbbá az 1942. évi 6.500. M. E. számú rendelettel engedélyezett háborús különmunkaátalány és magasabb családi pótlék, valamint a visszafoglalt Délvidéken alkalmazott óvónők illetményeinek utalványozása folytán állott elő. Túlkiadást okozott még a rendkívüli viszonyok következtében nagyobb mérvben szükségessé vált segélyek engedélyezése is. Indokolást igényel, hogy a költségvetésileg rendszeresített létszámmal szemben 33 kisdedóvónői allással több töltetett be annak következtében, hogy a régebbi szolgálatukat igazolt segédóvónőket megfelelő fizetési fokozatokba kellett besorolni s részükre kisdedóvónői illetményeket kellett megállapítani. 15. tétel. A7 illetményeknek az 1941. évi 8.500. M. E. számú rendelettel történt felemelése, továbbá az 1942. évi 6.500. M. E. számú rendelettel engedélyezett háborús különmunkaátalány, valamint a visszafoglalt Délvidéken szolgalatot teljesítő nem állami — világi és szerzetes — óvónők fizetését kiegészítő államsegélyek utalványozása idézte elő. Ifi. tétel. A visszafoglalt Délvidéken lévő nem állami óvódák költségeihez való hozzájárulás utalványozása folytán állott elő.