Zárszámadás, 1942

Jelentés az 1942. évi zárszámadásról

187 Indokolások és megjegyzések: 1. tétel. Az ártéri birtokosok az elmúlt évek rendkívüli árvizei következtében az őket ért károso­dások miatt igen súlyos helyzetbe kerültek és emiatt a reájuk kivetett ártéri járulékokat nem tudták megfizetni; így a vízitársulatok sem voltak képesek fizetési kötelezettségüknek eleget tenni. A vízitársulatok és hasonló érdekeltségek, minthogy a tőke- és kamattartozásaik tárgyában elrendelt új leszámolás az 1942. évben sem nyert befejezést, ebben az évben is 5-5%-os á contó fizetést tartoztak teljesíteni. A Pestvármegyei Dunavölgy­lecsapoló és Öntöző Társulat pedig a fizetési köte­lezettségének további mentesítésére irányuló tárgya­lások következtében nem törlesztett. Az á contó fizetések az 1933/34. évi zárszámadási jelentés 147. oldalán 379. tétel alatt említett okoknál fogva a követelés számlán ez évben sem voltak fogyatkozás­ként kimutathatók. 2. tétel. Az elemi csapások és a kedvezőtlen időjárás következtében a termelésben visszaesés mutatkozott. s 3. tétel. Az állami közpincékben elhelyezett kisebb bormenpyiség után kevesebb borkezelési díj folyt be. /. tétel. Egyrészt az okozta, hogy szőlő­kataszteri adatok még nem álltak rendelkezésre s így az 1938 : XXXI. tc. 25. §-a alapján előirányzott bor­értékesítési járulékok kivetése a rendkívüli viszonyok miatt még nem kezdődhetett meg, másrészt a tokaj­hegyaljai szőlők felújítására, valamint a fagykárosult szőlősgazdák részére folyósított kölcsönök esedékes törlesztő részletei — a gazdák védettsége miatt — nem folytak be teljes összegükben. Bejelentést igényel, hogy a tokajhegyaljai szőlők felújítására engedélyezett kölcsönökből 1.278 P 59 f-t, a fagykárosult szőlősgazdák részére folyósított kölcsönökből pedig 2.738 P 15 f-t egyes adósok súlyos gazdasági helyzetére való tekintettel méltányosság­ból el kellett engedni. (L. a tárcakövetelések 25. és 26. tétele alatt.) 5. tétel. Az 1942. év őszén mutatkozó száraz­ság a paprikatermést visszavetette és így kevesebb paprika került minőségi vizsgálat alá. Tiszta bevételi Hátralék előírás az év elején az év végén 03 > O P 1 f P f P f cr 197.100 10 40.937 11 28.267 19 5 63.292 12 150 1.440 6 1,205.345 62 161.552 • 65 161.568 02 1,317.514 80 1 165.441 58 70.912 41 121.999 05 2 1,482.956 38 70.912 41 121.999 05 2,688.302 232.465 06 283.567 07 281.933 77 25.120 22 27.069 69 1 15.537 19 810 47 2 297.470 96 ; . 25.120 22 27.880 16 350.292 63 38.180 11 13.829 28 1 163.984 20 17.532 98 20.623 15 2 150.000 3 664.276 83 55.713 09 34.452 43 1.909 50 1.909 50 664.276 83 57.622 59 36.361 93 1,298.957 48 513.749 33 492.462 11 1 282.296 64 2 215.317 85 27.934 78 28.794 87 3 -1,796.571 97 541.684 1 1 1 521.256 98

Next

/
Thumbnails
Contents