Zárszámadás, 1942

Jelentés az 1942. évi zárszámadásról

i 15 indokolások és megjegyzések 1. tétel. A leánygimnázium épületének használatbavételével szükségessé vált csatornázás és kút­fúrás költségeiről gondoskodni kellett. 2. tétel. A visszafoglalt Délvidéken lévő gimnáziumok idegennyelvű tanulói részére rendezett magyarnyelvű tanfolyamok költségeiről gondoskodni kellett. 3. tétel. A gimnázium udvarából utcarendezéssel kapcsolatban kisajátított terület pótlására vásárolt telek vételára okozta. 4. tétel. Az újverbászi községi polgári iskola építés alatt álló épületének gimnázium céljaira való átvételével, valamint az építés befejezésével és felszerelésével kapcsolatos költségek idézték elő. j. tétel. A bérelt helyiségek felmondása folytán hajléktalanná vált gimnázium elhelyezésére vásárolt épület vételára és átalakítási költségei okozták. 6. tétel. A növendékek létszámának emelkedése folytán szükségessé vált a gimnázium tanuló­otthonának kibővítése. E célból a szomszédos telek megvásároltatott. 7. tétel. Indokai azonosak a 113. oldal 2. tételének első bekezdésében előadottakkal. Bejelentést igényel, hogy az igazgatók és tanároknál 1 VI. fizetési osztályú igazgatói és 10 tanári, a gyakorló iskolai tanítóknál 3 gyakorló iskolai tanítói, végül az altisztek és szolgáknál 2 II. osz­tályú altiszti és 4 kisegítő szolgai állással több töltetett be, mint amennyi költségvetésileg rendszeresítve volt. E túlbetöltéseket az okozta, hogy a visszafoglalt Délvidéken átvett és megfelelő szolgálati idővel rendelkező tanerőket, illetve altiszteket és szolgákat már ebben az évben ki kellett nevezni. 8. tétel. Az ország területének gyarapodása", az árakban beállott változás, valamint az internátusi növendékek létszámának évközi növekedése okozta. 9. tétel. Az ország területének gyarapodása folytán állott elő. 10. tétel. Az illetményeknek az 1941. évi 8.500. M. E. számú rendelettel történt felemelése, az 1942. évi 6.500. M. E. számú rendelettel a családi pótlékok újabb megállapítása és a háborús különmunka­átalány rendszeresítése okozta. 11. tétel. A tanítóképző intézet részére átengedett épület megfelelő átalakításáról, valamint ez épületből kitelepített egészségház elhelyezéséről a tanítás mielőbbi megkezdése érdekében gondoskodni kellett.

Next

/
Thumbnails
Contents