Zárszámadás, 1938-1939

Jelentés az 1938-1939. évi zárszámadásról

BEVEZETŐ JELENTÍS. XIII mutatkozik az államvasutaknál is, azonban ezt is teljes mértékben ellensúlyozza az elért bevételi többlet. Ezenkívül túllépés állott elő az állami javak karbantartására, felújítására és kiegészítésére előirányzott kiadásoknál is, mert az ily szükségletek kielégítését ez évben is folytatni kellett. Végül jelentékenyebb összeget tettek ki a pénzverési költségek, az inség­enyhítést célzó segélyek és az elemi csapásoktól károsultaknak nyújtott támogatások, valamint az értelmiségi munkanélküliség leküzdésének költségei. Beruházásokra az előirányzott 57-3 millió P-vel szemben 74-7 millió P fordíttatott, amiből 12-6 millió P-t tesz a külön törvényes felhatalmazások alapján — túlnyomórészt közmunkákra — fordított összeg. Az állami adósságok szolgálatánál az előirányzott 69 millió P-vel szemben 3*2 millió P túlkiadás mutatkozik, mert a nagyobb váltópénz szükséglet a pénzverési nyereség emel­kedéséhez vezetett, ezt pedig a Magyar Nemzeti Bank-kai szemben fennálló adósság rend­kívüli törlesztésére kellett felhasználni. 3. Az 1938/39. évi tényleges kiadásokat a költségvetésen és a külön törvényes fel­hatalmazásokon alapuló kiadási előirányzattal egybevetve a következő eltérések mutat­koznak : előirányzat tényleges kiadás a Wadás millió pengő rendes kiadások 1.303-5 1.457-7 154-2 átmeneti kiadások 147*8 191*1 43*3 beruházások 57^3 74;7^ összesen 1.508-6 1.723-5 214*9 Az 1938/39. évi hitelekkel szemben jelentkező 214-9 millió P túllépés a következő tényezőkből adódik : megtakarítás *) túlkiadás *) e[öi r™y^ nélküU millió peng ő a rendes kiadásoknál 16-6 168*9 1*9 az átmeneti kiadásoknál 1*5 12*6 32-2 a beruházásoknál 3-7 3*4 17*7 összesen 21*8 184-9 51-8 Ha a 21-8 millió P megtakarítást levonjuk az összesen 236*7 millió P-t tevő túlkiadás-' ból és előirányzat nélküli kiadásból, úgy a költségvetési összhitellel szemben a fentebb kimutatott 214*9 millió P túllépés jelentkezik. A fenti eredményeknél a hitelátruházással egybekapcsolt rovatokon jelentkező túl­kiadások, illetve megtakarítások teljes mértékben, azaz bruttó vannak figvelembevéve. Hitelátruházás útján 1*8 millió P túlkiadás van megtakarításokkal fedezve. Az előirányzat nélküli kiadások ez évben a tényleges összes kiadásoknak 3%-át teszik, tehát meghaladják az előző évi 1-1%-os és az 1936/37. évi 2*5%-os eredményt. Oka ennek főleg az állami vas-, acél- és gépgyárak 13*7 milliót kitevő beruházásaiban, az inségenyhítésre szolgáló segélyezésekben s a visszacsatolt területek érdekében teljesített egyes kiadások­ban rejlik.. A túlkiadások és előirányzat nélküli kiadások együttes összegének a tényleges kiadá­sok főösszegéhez való aránya az 1936/37. évben 9*6%, az 1937/38. évben 10%, az 1938/39. évben pedig 13*7% volt. •) Az egyes költségvetési osztályokban illetve alosztályokban a megtakarítás és túlkiadás a részletezésekbői állapítható meg.

Next

/
Thumbnails
Contents