Zárszámadás, 1937-1938

Jelentés az 1937-1938. évi zárszámadásról

Indokolások és megjegyzések: /. tétel. Egyrészt a hazai cukorgyárak által a szegénysorsú falusi gyermekek részére részben ingyen, részben kedvezményes áron adományozott 300.000 kg. cukor után kirótt adó és kincstári külön részesedés, illetve a kedvezményes áru cukor ellenértékének a cukorgyárak részére való megtérítése, részben pedig az okozta, hogy a hajléktalanság leküzdése végett a székesfőváros által létesített 100 szükséglakás építési költségeihez 112.000 P állami hozzájárulás nyújtatott. Fokozta a túlkiadást, hogy egyes, önhibájukon kívül súlyos anyagi helyzetbe került ügyvédek részére lehetővé tétetett, hogy az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézettel szemben fennálló járulékfizetési kötelezettségüknek eleget tehessenek. Végül bejelentést igényel, hogy e rovaton számoltatott el a Genfben tartott nemzetközi munkaügyi értekezletre kiküldött részére a tárca érdekében teljesített út részbeni költségei címén kifizetett 1.000 P, valamint az Eucharisz­tikus Kongresszus Nemzetközi Karitász Kiállítása részére annak szociális céljára való tekintettel folyósított 2.000 P. 2. tétel. Az országos inségenyhítő mozgalom költségei. A kiadott összegből a vármegyék részére 1,236.300 P, a törvényhatósági joggal felruházott városok részére 809.000 P, a megyei városok részére 879.700 P, az állami lakótelepek részére 100.000 P és a „Zöld kereszt" gyermekétkeztetési akció részére 100.000 P utaltatott ki. A vármegyék részére kiutalt összegek olyan községek lakosságának támogatására használtattak fel, ahol aszály vagy egyéb elemi csapás miatt a téli megélhetés biztosítva nem volt. Mint­hogy az inségenyhítő akció keretében az arra rászorultak általában csak a teljesített munka ellenében része­sülhetnek segélyezésben, ez az összeg főképen utak és hidak építésére, árkok és patakok szabályozására, talaj- és legelőjavításra, fásításra, kő- és kavics-kitermelésre, utcák és terek tisztítására, csatornázásra, mocsarak lecsapolására, sportpályák építésére, kártékony növények irtására és kútfúrásra használtatott fel. A törvényhatósági joggal felruházott és a megyei városok részére utalványozott 1,688.700 P a városok költségvetéseiben az inségenyhítés céljaira előirányzott összegekkel együtt városrendezési, csatornázási, utcarendezési, ároktisztítási, városszépítési, fásítási, gyümölcsös telepítési költségekre, gyermekétkeztetési költségekre, napközi otthonok fenntartására, háziipari foglalkoztató műhelyek támogatására, lőtéri és repülőtéri munkálatokra, ideiglenesen munkaképtelenek segélyezésére és végül szellemi szükségmunkások foglalkoztatására fordíttatott. Az állami lakótelepek részére utalványozott 100.000 P a pestszentlőrinci és sashalmi telepek Ínséges lakosságának munka ellenében történt támogatására használtatott fel. A „Zöld kereszt" gyermekétkeztetési akció részére utalványozott 100.000 P főként községi lakosok Ínséges gyer­mekeinek étkeztetési és tejakciójára fordíttatott. 3. tétel. A jótékonycélú állami sorsjátéknak a pénzügyminiszter által átengedett tiszta jövedel­méből 89 jótékonycélú egyesület és intézmény részesült segélyben. I. tétel. A kiadást az állam által viselt ellenőrzési költségek okozták. 5. tétel. A túlkiadást a közúti forgalomban résztvevő gépjáróművek szaporodása és a gép­járóművezetésből vizsgázók számának nagyobb mérvű emelkedése miatt bekövetkezett s a számításba vettnél nagyobbszámú gépjárómű vizsgálatok és gépjáróművezetői vizsgák, valamint az év folyamán elrendelt gépjárómű ellenőrző vizsgálatok során felmerült szakértői munkadíjak és kiküldetési költségek okozták. Növelte a túlkiadást rendszámtábláknak, nyomtatványoknak stb. a vártnál nagyobb beszerzési költsége, továbbá az Országos Közlekedésrendészeti Bizottság elnöke és munkaerői díjazásának az 1937. évi 7.000. M. E. számú rendelet alapján történt felemelése. A túlkiadást e cím „Gépjármű és vezetői vizsgadíjak és rendszámtáblák utáni díjak" rovatán elért bevételi többlet ellensúlyozza. 6. tétel. Az illetményeknek az 1937. évi 7.000. M. E. számú rendelettel történt felemelése, vala­mint az 1937 : XI11. t.-c. alapján engedélyezett magasabb családi pótlékok folyósítása okozta. 7. tétel. Indoka azonos a 6. tétel alatt előadott indokokkal. A költségvetésben feltüntetett létszámmal szemben a VI. rangosztályban öt alezredesi, egy II. osztályú főtörzsorvosi és egy II. osztályú főtörzsállatorvosi állással több töltetett be. A túl­betöltések oka az, hogy a csendőrségnél az előléptetések nem a költségvetésileg megállapított létszámban beállott üresedések, hanem évfolyamok, illetve szolgálati évek szerint automatikusan történnek. 8. tétel. A felszerelési és laktanyaberendezési tárgyaknak az előirányzottnál nagyobb mérvben szükségessé vált kiegészítése, az előző költségvetési év végén beszerzett új gépkocsiknak a költségvetés összeállításánál számításba nem vett üzemköltségtöbblete, valamint a takarmányárak drágulása idézte elő. Fokozta a túlkiadást az is, hogy egy Örs alkalmazottja részére, baleset miatt bíróilag megítélt életjáradékának megváltására 2.000 P-t kellett utalványozni. 9. tétel. A csendőrség tisztikarának kiegészítésére felvett 30 Ludovika-akadémiai hallgató' kiképzési és neveltetési költségei okozták, melyekről a költségvetési előirányzat összeállításakor gondoskodás még nem történhetett.

Next

/
Thumbnails
Contents