Zárszámadás, 1936-1937

Jelentés az 1936-1937. évi zárszámadásról

Indokolások és megj egyzések: 7. tétel. Az előirányzott évközi megtakarítás nem volt teljes egészében elérhető ; szaporodtak a családi pótlékok és áthelyezések folytán emelkedtek a lakáspénzek is. A növendékek létszámának emelkedésével kapcsolatos osztálypárhuzamosítások az újonnan alkalmazott óradíjas tanárok részére óradíjtöbbletek kifizetését tették szükségessé, ezzel kapcsolatban a kisegítő személyzet létszámát is emelni kellett; a hosszú fűtési idény miatt pedig több fűtőt a számításba vettnél hosszabb időre kellett alkalmazni. Indokolást igényel, hogy az oktató személyzeti szaknál egy gyakornoki (tanári) állással több töltetett be, mint amennyi rendszeresítve volt. E túlbetöltés oka az, hogy egy gyakornok (tanár) hosszantartó fizetés­nélküli szabadsága miatt a tanítás zavartalan menetét biztosítani kellett. 2. tétel. E rovat terhére számoltatott el a budapesti m. kir. állami felső építő ipariskola tanulóinak a vidéki városokban levő műemlékek helyszíni tanulmányozása alkalmával felmerült 1.300 P költsége is. Ezt a kiadást a tanulmányi úton résztvett szegénysorsú tanulók, valamint a kísérő tanárok úti és egyéb költségei okozták. 3. tétel. A családi pótlékok számának időközben történt emelkedése okozta. 4. tétel. A felső kereskedelmi iskoláknál — éppen úgy, mint a középiskoláknál — a növendékektől dologi és részben egyéb szükségletek fedezésére felvételi, tan- és fenntartási díjak szedettek. E díjaknak ez évi kezelési eredménye a következő volt : A tanév folyamán felvétetett 2.179 tanuló. A bevétel az előző év maradványával 283.204 P 64 f-t, a kiadás pedig 203.434 P 92 f-t tett ki, amiből a kincstár javára beszállít­tatott 90.034 P 20 f, a magyar iskolaszanatórium egyesületnek, a felső kereskedelmi iskolai tanárok háza javára és az ifjúsági vöröskeresztnek átadatott összesen 3.984 P 80 f, az állami felső kereskedelmi iskolák összes dologi szükségleteire (beszerzési és elhelyezési költségek, épületek tatarozása, az elméleti és gyakorlati oktatás szükségletei stb.) és az ifjúsági segélyalapok céljaira 89.411 P 95 f, óradíjas helyettes tanárok díjazá­sára 17.503 P 97 f, végül a szombathelyi államilag segélyezett községi fiú felső kereskedelmi iskola építési államsegélyére 2.500 P használtatott fel. A különbözetként mutatkozó 79.769 P 72 f a következő év kezelésébe vitetett át. A kincstár javára beszállított összegből 90.000 P e cím rendes bevételeinek 5. rovatán, 34 P 20 f pedig 10. rovata keretében számoltatott el. 5. tétel. A volt szekszárdi bábaképzőintézetben ápolt szegénysorsú betegek után az ottani közkórház­zal szemben fennálló ellátási díjtartozás részbeni törlesztése okozta. E kiadásról a költségvetésben gondos­kodás nem történt. 6. tétel. A siketnéma fiúk váci állami foglalkoztató intézetéhez gazdasági ellenőrként kiküldött szám­vevőségi szakközeg díjazására 480 P fordíttatott. A kiadást az üzemi gazdálkodás hatályosabbá tétele céljá­ból szükségessé vált állandó megbízatás indokolja. „ , 7. tétel. A siketnéma fiúk váci állami foglalkoztató intézete szövőüzemének 6.600 P bérjövedelme, továbbá a siketnéma leányok váci állami foglalkoztató intézeténél befolyt 2.488 P munkadíj — miként az előző években is — közvetlenül az említett intézefek kiadásainak fedezésére használtatott fel. A szóban­forgó intézetekben koruk miatt más nevelőintézetekben már el nem helyezhető siketnéma fiúk és leányok nyernek ipari kiképzést; ez intézeteknek — gazdasági céljukra való tekintettel — elsősorban a befolyó jövedelemből kell magukat fenntartaniok, ami által a kincstár fokozottabb megterhelése elkerülhetővé válik. S. tétel. A felsőipariskolák és ipari szakiskolák épületeinek halaszthatatlanul szükséges helyreállítási munkálatai és a felszerelések kiegészítésének költségei okozták. Ehhez járult, hogy egyes szakiskolák átalakí­tására és felszerelésére két város és több gyáros összesen 99.124 P 50 frt adományozott, amely összeg — bruttó számadási rendszerünkre való tekintettel — a fenti címnél egyrészt bevételként, másrészt az említett összeg­ből 25.037 P átmeneti kiadásként, 74.087 P 50 f pedig beruházásként volt elszámolandó. f 9. tétel. Az előző tétel alatt megjelölt beruházási hozzájárulás elszámolása okozta. ') A belügyminisztérium 4. „Gyermekvédelem" címének „Állami kisegítő intézetek" alcímén megállapított 328.4501 1 hitelből az 5. rovathoz 77.170 P, a 6. rovathoz 250.000 P, a 7. rovathoz 1.280 P hozatott át.

Next

/
Thumbnails
Contents