Zárszámadás, 1936-1937

Jelentés az 1936-1937. évi zárszámadásról

Indokolások és megj egyzések: 1. tétel. A sebészeti klinika régebbi építkezéséből folyólag az építési vállalkozók által a kincstár ellen indított per során egyezségileg megállapított vállalkozói többletigények kielégítésére kellett kifizetni. 2. tétel. Az előirányzott évközi megtakarítás nem volt teljesen elérhető, továbbá a debreceni gyakorló gimnáziumnál a gyakorló tanárjelöltek vezetésére átmenetileg egy arra alkalmas középiskolai tanárt kellett tiszteletdíjasként alkalmazni. 3. tétel. Az állami gimnáziumokkal kapcsolatos internátusoknál szükségessé vált rendkívüli tatarozá­sok költségei idézték elő. Az állami középiskolák költségvetésileg nem fedezett szükségleteire az 1936/37. évben is — az 1934/35. évi zárszámadási jelentés 101. oldalán a 180. tétel alatt ismertetett módon — a növendékek által fizetett díjak használtattak fel. E díjak 1936/37. évi kezelési eredményei a következők : A tanév I. felében az állami középiskolákban 24.954 tanuló nyert felvételt. Létszámuk a II. félévben 24.970 főre emelkedett. A bevétel az előző év maradványával 2,505.958 P 04 f-t, a kiadás 2,280.214 P 65 f-t tett, miből a kincstár javára 1,280.000 P szállíttatott be, az ifjúsági vöröskereszt és a magyar iskolaszanatórium egyesület részére átada­tott 25.377 P, az óraadó helyettesek, óradíjasok, iskolaorvosok és egészségtan-tanárok tiszteletdíjára 229.785 P 72 f, a díjkezelés és ellenőrzés költségeire 23.105 P 73 f, végül dologi kiadásokra 721.946 P 20 f fordíttatott ; a mutatkozó maradvány : 225.743 P 39 f pedig a következő év kezelésébe vitetett át. A középfokú intézetekben a filmoktatással kapcsolatos szükségletek fedezésére a tandíj 3%-ában megállapított filmoktatási díjak 1936/37. évi kezelési eredménye a következő volt : A bevétel az előző év maradványával 381.998 P 63 f-t, a kiadás pedig 325.814 P 63 f-t tett ki, amiből tiszteletdíjakra és bérekre, jutalmakra és segélyekre, bírálati- és ülésdijakra, valamint kiküldetési díjakra 18.381 P 48 f, beszerzési, elhelyezési és egyéb dologi kiadásokra 20.326 P 11 f, filmbeszerzésekre és laboratóriumi munkákra 143.030 P 56 f, iskoláknak vetítőberendezésekkel való felszerelésére 141.394 P 36 f, díjkezelési jutalékokra 2.682 P 12 f fordíttatott, 56.184 P pedig a következő év kezelésébe vitetett át. /. tétel. A szolgálat érdekében elkerülhetetlenül szükségessé vált igazgatói és tanári áthelyezések, valamint az új igazgatói megbízatások az előirányzottnál nagyobb számban fordultak elő. A túlkiadást az ezzel kapcsolatban felmerült átköltözködési többköltség okozta. 5. tétel. Az 1936: XIX. t.-c. 5. §-a alapján a minisztertanács e cím rendes kiadásai 7—9. rovata között hitelátruházást engedélyezvén, a 7. és 9. rovaton elért 8.567 P 41 f hitelmegtakarításra való tekin­tettel az indokolandó túlkiadás 787.055 P 56 f. Ezt az élelmicikkek drágulása folytán a növendékek élel­mezési költségeinek emelkedése, továbbá a különböző leltári tárgyaknak a nevelés eredményességének biztosítása céljából az előirányzottnál nagyobbmérvű, de most már tovább nem halasztható beszerzése okozta. Túlkiadást idézett elő még az egyes közüzemi költségeknek nem várt emelkedése, valamint a foko­zott sportkiképzéssel és nyelvtanítással járó kiadások is. (>. tétel. Az előirányzott évközi megtakarítás nem volt teljesen elérhető. Az állami polgári iskoláknál — éppen úgy, mint a középiskoláknál — a tanulóktól a dologi és részben egyéb szükségletek fedezésére felvételi, tan- és fenntartási díjak szedettek. E díjaknak ez évi kezelési ered­ménye a következő volt : A tanévben az állami polgári iskolákban 39.447 tanuló nyert felvételt. A bevétel az előző év maradványával 1,513.889 P 28 f-t, a kiadás pedig 1,306.247 P 78 f-t tett ki, amiből a kincstár javára beszállíttatott 889.256 P 89 f ; a városok és községek részére átengedett tandíjak címén kiutaltatott 34.057 P 72 f, az állami polgári iskolák beszerzési és elhelyezési költségeire, szertárak gyarapítására, iskola­épületek tatarozására, az iskolai ifjúsági alapok céljaira és egyéb iskolai célokat szolgáló költségekre 214.469 P 41 f, a magyar iskolaszanatórium egyesület, a polgári iskolai tanárok gyermekeinek internátusa javára és az ifjúsági vöröskereszt céljaira 65.926 P 80 f, végül polgári iskolai óradíjas helyettes tanárok díjazására 102.536 P 96 f fordíttatott. A különbözetként mutatkozó 207.641 P 50 f a következő év kezelésébe vitetett át. 7. tétel. A szegedi polgári iskolai állami tanárképző főiskola gyakorló polgári iskolájának építkezési költségei ügyében létrejött peren kívüli egyességből folyólag keletkezett. <S'. tétel. A gyakorló iskolai tanítók csoportjánál az oktatás érdekében egy gazdasági szaktanítói állás is betöltetett, noha az költségvetésileg rendszeresítve nem volt. Ezzel szemben a tanítóképző intézeti tanári létszámban egy állás üresen hagyatott. V. tétel. Az elemi iskolai tanító-, tanítónő- és kisdedóvónőképző intézeteknél — éppen úgy, mint a középiskoláknál — a növendékektől a dologi és egyéb szükségletek részbeni fedezésére felvételi, tan­es fenntartási, valamint ellátási díjak szedettek. E díjaknak ez évi kezelési eredménye a következő volt : A tanév folyamán felvételt nyert 1.865 tanuló. A bevétel az előző év maradványával 563.904 P 0-1 f-t, a kiadás pedig 548.278 P 02 f-t tett, amiből a kincstár javára beszállíttatott 402.079 P 47 f, a magyar iskola­szanatórium egyesületnek, a tanítóképző intézeti tanárok háza javára és az ifjúsági vöröskeresztnek átada­tott összesen 3.384 P, a gazdasági szaktanítóképző intézeti ösztöndíjakra 2.500 P, végül az állami képző­intézetek beszerzési és elhelyezési költségeire, tatarozásokra, az intézeti alapok céljaira és vegyes kiadásokra felhasználtatott összesen 140.314 P 55 f. A különbözetként mutatkozó 15.625 P 99 f a következő év kezelé­sébe vitetett át. A kincstár javára beszállított összegből 400.000 P a cím rendes bevételeinek 4. rovatán, 2.079 P 47 f pedig 5. rovata keretében számoltatott el.

Next

/
Thumbnails
Contents