Zárszámadás, 1936-1937

Jelentés az 1936-1937. évi zárszámadásról

Indokolások és megj egyzések: 1. tétel. Az 1937. évi párizsi világkiállítás magyar csoportja által kiállított anyag mezőgazdasági vonatkozásai miatt a kiállítási költségekhez a tárca is hozzájárult. E rovaton számoltatott el egy nyug. kísérletügyi főigazgató részére kifizetett 1 .600 P munkadíj, noha ily kiadás a költségvetésben megemlítve nincsen. Az illető főigazgató ugyanis a búzatermelés egyes kérdéseinek tisztázása érdekében eddig végzett kísérletek eredményeit dolgozta fel. 2. tétel. Az 1936. évi aratást közvetlenül megelőző időben, valamint aratás közben súlyos jegverések és rovarkárok érték az ország egyes vidékeit, amelyek a lábon álló termést nagy területeken teljesen elpusz­tították, sőt a már learatott gabonában is érzékeny károkat okoztak. Ezenkívül az őszi huzamos esőzések következtében a gazdák sok helyen vetéseik kiszántására kényszerültek. Az elemi csapásokat szenvedett kistermelők megsegítése, valamint a termelés biztosítása érdekeben az 1936. év őszén minőségi búza és rozs, az 1937. év tavaszán pedig árpa, zab és tengeri vetőmagot kellett beszerezni és kölcsönként kiosztani. A kis­termelők a búza, rozs, árpa és zab vetőmagvakat 1937. szeptember l.-jéig, a tengeri vetőmagot pedig 1937. december 31.-éig természetben tartoznak visszafizetni. A szállítási és adminisztrációs költségeket, valamint a nemesítési felárat a tárca viselte. >. tétel. A közérdekeltségek felügyelő hatóságának megállapítása szerint a tárca anyagi érdekelt­ségével létesült r.-t. forgótőke hiánnyal küzdött. Ennek megszüntetése érdekében a tárca a vállalatnak 40.000 P-t kamatmentes kölcsönként, 130.000 P-t pedig részvényjegyzés alakjában bocsátott rendelkezésre. I. tétel. A mezőgazdasági termények értékesítésének előmozdítása céljából szükségessé vált, hogy ,i gyümölcsnél s egyes primőr és kiváló minőségű mezőgazdasági cikkeknél a külföldön már kipróbált és bevált hűtéssel egybekötött szállítási mód az állam részéről megfelelően támogattassék. >. tétel. Az állatértékesítés és kivitel előmozdítása végett közös hizlaló istálló létesítésére, a baromfi­(rtékesítés előmozdítása céljából pedig baromfihizlaló és vágótelep létesítésére, végül a gyümölcstermesztés és értékesítés előmozdítására kölcsönök engedélyeztettek. <k tétel. A mezőgazdasági termények értékesítésének előmozdítására az 1925/26—1926/27. evekben az Országos Központi Hitelszövetkezetnél elhelyezett fedezeti kölcsönből 9,280.000 P 1941. június, illetve augusztus végéig lett volna visszafizetendő. E fedezeti kölcsönből az 1930/31. évben 6,080.000 P a Futura r.-t. részvényjegyzésére vonatott el. Az államkincstár az Országos Központi Hitelszövetkezetnek az említett tökeelvonással járó kamatveszteség kárpótlásául 2%-ot térít a Futura r.-t. által a kincstárnak fizetett osztalék terhére. Ez a 2%-os kamattérítés a tárgyévben 120.755 P 57 f-t tett. 7. tétel. A Futura r.-t. a nehézségekkel küzdő Nostra Általános Árúközraktárak és Kereskedelmi r.-t. 1935. június 30.-i mérlegében mutatkozó 78.000 P veszteség kiegyenlítését közgazdasági érdekből magára vállalta. Ennek ellenében a tárca a Futura r.-t. kamatkiadásához hozzájárulást vállalt. v tétel. Az Országos Gazdasági Munkáspénztár személyzeti létszámában a számvevőségi szaknál egy VIII. és egy IX. fizetési osztályú állással több töltetett be, mint amennyi költségvetésileg rendszeresítve volt. Ennek oka az, hogy a munkáspénztárnál két érdemes tisztviselő kinevezését a szolgálat érdekében nem lehetett mellőzni. Ezzel szemben a fogalmazási szaknál egy VII. és egy VIII. fizetési osztályú állással kevesebb töltetett be.

Next

/
Thumbnails
Contents